Olvasási idő: 
75 perc
Author

Az általános iskola 70 éve – a történelemtanítás felől szemlélve II.

Az általános iskola ügye a Rákosi-korszakban. Történelemtanítás a kemény diktatúrában (1948–1956)

[1]A szocialistának mondott iskolaügy kiépülése az iskolák államosításától az új tantervekig (1948–1950)

A demokratikus útról való végleges letérés és a „szocialista fordulat” 1948 és 1950 között zajlott le Magyarországon. Ezt akkoriban népi demokráciának nevezték, ma pedig a „pártállam” kiépüléséről beszélünk. Valójában itt a marxizmus-leninizmus ideológiájának megfelelően a „proletárdiktatúra” kiépüléséről volt szó a „szocialista tábor” országaiban, követve a szovjet példát. Megtörtént – többek között – Magyarország „szovjetizálása”. Ez témánk szempontjából azt jelentette, hogy államosították az iskolákat, kommunista káderek kerültek az oktatásügy és tudomány, így a történettudomány különböző intézményeinek kulcspozícióiba, állami monopóliummá vált a tantervek és a tankönyvek kiadása, mely a tankönyvírás területén is éreztette hatását, hiszen megszűnt a pályázati rendszer. Államosították a tankönyvek kiadását, és e célból létrehozták a(z) Tankönyvkiadó Vállalatot.[2]Megszűntek a tankönyvpályázatok, és csak politikailag megbízható szakemberek írhattak tankönyveket.[3]

A kommunisták teljes hatalomátvételét követően a politikai hatalom centralizálása kiterjedt az oktatás területére is. Az iskolák államosítását a kötelező hitoktatás megszüntetése követte,[4] de a megmaradó fakultatív hitoktatást is igyekeztek visszaszorítani. Előbb elrendelték, hogy hittanórát csak az utolsó tanítási órát követően lehet tartani az iskola épületében.[5] További szigorítást jelentett, hogy 1950-től a hitoktató munkáját, tanmeneteit és óravázlatait a tanügyi hatóságok a többi nevelőre megállapított szabályok szerint ellenőrizték.[6] A hittantanítás üldözése megkezdődött, a VKM a részt vevő tanulók lemorzsolódását szorgalmazta, és feladatul tűzte ki: „Irányt kell vennünk arra, hogy az ifjúság és a pedagógusok zömét, de a szülők jelentős részét is szembeállítsuk a klerikális reakcióval, az imperializmus ügynökeivel.”[7] A hadjárat „eredményességét” bizonyítja, hogy a hittan-beiratkozásokat sikerült visszaszorítani: 1951-ben 43,2%; 1952-ben 26,4%, ami persze még mindig nem jelentett a hatalom számára teljes sikert.[8]

Az újonnan kitűzött céloknak csak a marxizmus-leninizmus ideológiája felelt meg. Mint a hittantanítás kapcsán láthattuk, megindult a harc a „burzsoá ideológia” és a „klerikális reakció” ellen. Ennek következtében jelent meg egy minisztériumi utasítás, Az iskolai könyvtárak átrendezése és selejtezése,[9]mely szerint „az iskola ifjúsági könyvtárakban nagy számban találhatók olyan művek, amelyek az előző feudálkapitalista rendszer nevelési céljának szolgálatára készültek: érzelgős vagy öntelt nacionalizmusra, „vallás-erkölcsi” nevelés ürügyén a valóságtól elforduló, azt meghamisító, ún. „idealista” szemléletre, az előző rendszert politikailag alátámasztó klerikalizmusra vagy polgári gondolkodásra nevelnek.” Többek között Benedek Elek, Grimm, Sienkiewitz, May Károly, Donászy Ferenc műveit selejtezték.[10]Előtérbe kerültek viszont a szovjet pedagógia szerzői: Goncsarov, Jeszipov, Kalinyin, Krupszkája, Makarenko és mások; erőteljesen terjedt a szovjet pedagógiai minta.[11]Mint minden más területen, az oktatásban is tapasztalható volt a szovjetizálás.

Az oktatáspolitika irányítója az egyetlen párt, a Magyar Dolgozók Pártja és annak Oktatási Osztálya volt. A mindenkori szakminisztérium (vallás- és közoktatásügyi 1951-ig, közoktatásügyi 1953-ig, oktatásügyi 1956-ig) csupán a párt határozatainak végrehajtója, megvalósítója volt, némi jóindulattal „transzmissziós szíj”[12]szerepét töltötte be. Az, hogy politikai célok – egy párt marxista-leninista ideológiája és programja – határozták meg az oktatás-nevelés ügyét, merőben új volt a magyar közoktatásban. Az iskolákban megalakultak a Párt helyi szervezetei, jobbára elkötelezett tagokkal és még inkább elkötelezett párttitkárok vezetésével, mellyel kiépült a teljes láncolat a munkahelyeken is.

Az oktatáspolitika alapjait az MDP Központi Vezetőségének határozatai jelentették. Jól példázza a Párt és minisztérium viszonyát, illetve az alábbi alávettségét az MDP Központi Vezetőségének határozata a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkájával kapcsolatos kérdésekről,[13]mely megalapozta az ötvenes évek oktatáspolitikáját. Ebben az oktatásügy kudarcait – az általános iskola gyengesége, sikertelen középiskolai reform stb. – a minisztériumba befészkelődött ellenség aknamunkájának tulajdonították. A dokumentum kulcsmondata azonban az volt, hogy „a tankönyvek, tanterv és tananyag sugározza a marxizmus–leninizmus ideológiáját.[14]

Egy másik pártközponti jelentés – még 1950 februárjában – kifejezetten a VKM-ben folyó „ellenséges tevékenységről” szólt. Ebben szó esik a „klerikális reakcióról”, a „bürokratikus munkamódszerekről”, a „maximalizmusról”, a főleg munkás és szegényparaszti lemorzsolódásról az alsóbb iskolákban, a tankönyvhiányról, a Mérei Gyula vezette újonnan alakult Országos Neveléstudományi Intézet „túlhatalmáról”,[15] hogy csak a fejezetcímszerűen megjelenő vádpontokat említsük.[16]

A sorrend is megfordult. Például történelemből előbb új, marxista szellemű tankönyveket írattak a Történettudományi Intézet – korábban már részben kipróbált – fiatal kutatóival.[17]E tankönyvek kollektív munkával és igen gyorsan készültek el. Az ügy egyébként annyira fontos volt a korabeli politika számára, hogy a 7. és 8. osztályos tankönyvek szerzőit Kossuth-díjjal jutalmazták – igaz, csak a második fokozattal.[18]Jellemző az „ügybuzgóságra”, hogy a 8. osztályos tankönyvben egy bizonyos Guszev őrnagyról (valójában kapitány) is szó esik, akit az 1848/49-es magyar szabadságharcot leverő orosz hadsereg tagjaként kivégeztek az övéi, mert tiszttársaival megtagadta az engedelmességet. Mindezt az Illés Béla író által kitalált és megírt történetet azért tették be a könyvbe, hogy bizonyítsák, az orosz katonák nem szívesen vettek részt a magyar szabadságharc leverésében az osztrákok oldalán,[19]nehogy a Szovjetunió iránti szimpátia bárhol csorbát szenvedjen.

E tankönyveknek azonban az ideológiai monokultúrán kívül számos más hibája volt. Már a kortársak is negatívan értékelték pár évvel később: „A tanulók életkorának megfelelő színes, érzelmeket keltő események majdnem teljesen hiányoznak, s az igények még gimnáziumi viszonylatban is túlzottak. A tankönyv stílusa nehéz, általános iskolai tanulók számára alig érthető. Rendszer nélkül használ meg nem magyarázott és alig felfogható fogalmakat. Jellemző, hogy a tankönyvben szereplő fogalmakat az iskolákban tanító tanárok nagy része nem ismerte pontosan.[20]

Teljesen hiányzott a könyvekből a metodikai apparátus (összefoglalások, kérdések, képek, rajzok, vázlatok, sőt sokszor az anyagot tagoló részegységcímek is), valamint a mintaként szolgáló szovjet tankönyvekhez hasonlóan túlzsúfoltak voltak. Jellemzőjükké vált az erőltetett aktualizálások sora és a frázisosság. Közben az 1950. évi párthatározat, miközben névlegesen fellépett „a tanulók mesterséges túlterhelésével, a tananyag nélkülözhető vagy éppen felesleges részének növelésével, állítólagos színvonal-követelményekkel” szemben, a gyakorlatban háttérbe szorította a gyermeklélektani szempontokat – lévén azok „polgári csökevények[21] – és ezzel a valódi megoldás eszközeitől fosztotta meg a tanítást.


Átideologizált tantervek

Az 1950-ben megjelent az első marxista – de inkább leninista-sztálinista (későbbi szóhasználattal vulgármarxista) – általános iskolai tanterv.[22] (A párthatározatot követően alig fél év alatt elkészültek az első „szocialista” tantervek.) Ezeket a dokumentumokat tantervelméleti szempontból inkább negatívumokkal lehetne jellemezni.”[23]A tanterv ugyanis leplezetlenül ideológiai és politikai célokat szolgált,[24]és a fő szerepe a párt- és állami irányítás világos és egyértelmű közvetítése volt. Valószínűleg innen ered a magyar közoktatás szereplői körében elterjedt, és évtizedekig meggyökeresedett „a tanterv: törvény” alapelv is, amely azt jelentette, hogy „A tantervben kijelölt tananyag feldolgozása kötelező.”[25]

A kommunista hatalom az iskolát az engedelmes állampolgárok nevelése eszközének tekintette, az oktatásügy a pártpolitika „szolgálólánya” lett. Jól tükrözik ezt az 1950. évi általános iskolai tantervi célok, különösen, ha egybevetjük őket az 1946. évi első tantervével.

1. táblázat
Az 1946. és 1950. évi általános iskolai tantervek céljai

Forrás: Tanterv az általános iskola számára. Kiadta a magyar vallás- és közoktatásügyi miniszter 75.000/1946. VKM számú rendeletével. Országos Közoktatási Tanács, 1946. 15. és A Magyar Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter 1220–10/1950. VKM számú rendelete az általános iskola tantervének életbeléptetése tárgyában. Tankönyvkiadó Nemzeti Vállalat, Budapest, 4. (Kiemelések tőlem: K. A.)

Láthatóan a korábbi demokratikus, humanista neveléseszményt az osztályharcos, a szocializmus iránt elkötelezett marxista-leninista ideológia váltotta fel. Mindennek megalapozásához, megerősítéséhez az általános iskolában a szovjet mintájú Úttörő lett az egyedüli gyermekszervezet.[26]Az általános iskola legfőbb problémája viszont éppen az volt, hogy kezdeti funkciója eltorzult, és ideológiai-politikai szempontoknak rendeződött alá.[27]Valójában sosem tisztázódott, hogy az általános iskolának a szakmunkásképzés alapiskolai bázisaként a gazdaságfejlesztést (kezdetben főleg iparosítást) szolgáló mennyiségi igényeket, vagy az új értelmiség képzésének megalapozásával minőségi követelményeket kell-e inkább szolgálnia. „Az általános iskola útkereséseiben és úttévesztéseiben felsejlett a történelmi múlt is: az egykor volt elemi népiskolának az eredeti eötvösi koncepciótól mindinkább eltérő, eltorzuló arculata, a termelőtevékenységre való közvetlen felkészítés vulgáris igényének, illetve az elitképzést megalapozó szelektív jellegének a dichotómiája.”[28]

Az 1950. évi általános iskolai tanterv tantárgyait és óraszámait is az 1946-os első tantervével egybevetve mutatjuk be:

2. táblázat:
Az 1946. és 1950. évi tanterv tantárgyainak óraszámarányai[29]

Forrás: Tanterv az általános iskola számára. Kiadja a magyar vallás- és közoktatásügyi miniszter 75.000/1946 VKM sz. rendeletével. Országos Köznevelési Tanács, Budapest, 1946. 15. és Tanterv az általános iskola számára. A Magyar Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter 1220–10/1950. VKM számú rendelete az általános iskola tantervének életbeléptetése tárgyában. Tankönyvkiadó Nemzeti Vállalat, Budapest, 1950. 6.


A számtan-mértan, a magyar nyelv és irodalom, valamint a természettudományos tantárgyak óraszámai emelkedtek, a készségtárgyak és – talán meglepő módon – a történelem óraszámai csökkentek, bár utóbbiak minimális mértékben, és elsősorban az 5. osztályból való kiszorulás következményeként. A hit- és erkölcstant a kötelező orosz váltotta fel (eddig választható volt más élő idegen nyelvek között), ami az adott ideológiai viszonyok között nem volt meglepő. Felszámolták Az ember élete c. 4 órás tárgyat, amely – úgymond – „burzsoá befolyást” közvetített. A választható tárgyak eltörlése a nagyfokú központosítás következménye volt, ami a ’70-es évekig jellemzője maradt közoktatásunknak.

Egyes tárgyaknak sajátos, deklaráltan politikai feladatai is lettek. Az irodalom- és történelemtanítást kifejezetten a marxista-leninista világnézet megalapozásának rendelték alá. Előbbi lineáris felépítése miatt a gyakorlatban akadálya lett a művek megértésének. A vallásos irodalom helyébe nemzeti irodalmunk „haladó” alkotásai, valamint új magyar és szovjet irodalom „remekei” kerültek. Történelemből a forradalmi korszakok, a történelem „felfelé” ívelő szakaszai kaptak aránytalan kiemelést. A matematika-tanterv mellé kiadott részletes utasítás szerint „a számtantanítás a dialektikus materialista világnézet kialakításának egyik legértékesebb eszköze,[30]de túlbuzgó tanárok neki szabták a termelőszövetkezeti mozgalom gondolatának segítését is![31]Ezek után nem meglepő, hogy a világföldrajz tantervében a Szovjetunió és a népi demokratikus országok kerültek az első helyre, az ének tantervében pedig a vallásos énekeket mozgalmi dalok és indulók (Úttörőinduló, Zakatol a gép, Májusi dal, az Internacionálé, sőt a „testvéri” országok himnuszai) váltották fel.

A tantervből alapvetően hiányzott a pedagógiai áttételezés, mivel készítésekor a meglévő tankönyveket vették alapul. A természettudományos tárgyak – már az általános iskolában is – a megfelelő tudományok „zanzásított” változatai voltak, de hiányzott az összehangoltság az általános iskola és a gimnázium tanterve között is. A materialista világnézet közvetítése lett kötelező.

Az általános iskolában – mint jeleztük – megszűnt az 5. osztályban a történelemtanítás, de az olvasmánytárgyalás módszere és az elbeszélő jelleg is. Azt az erőteljes politikai követelést fogalmazták meg, hogy „történeti oktatásunkat a korunkban elért legmagasabb színvonalra – a szovjet történettudomány és a szovjet pedagógia színvonalára – kell emelni.” Ennek érdekében sorra brosúra ízű segédanyagok jelentek meg, a Szocialista nevelés kiskönyvtára címmel, pl. Történelmünk haladó hagyományai, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, a Magyar Tanácsköztársaság tanítása témakörben, Általános iskolai nevelők tananyaga, valamint az Általános iskolai továbbképzés és káderképzés tananyaga[32]sorozatokban, láthatóan az akkoriban legfontosabbnak tartott témaköröket feldolgozva.

Mindez a tantervek túlzsúfoltságát, a módszertani apparátus elmaradását jelentette, de főleg dokumentumok nélküli történelemkönyveket, felületes, propagandisztikus célú aktualizálásokat gyakran használó, frázisossá váló és további eleszköztelenedést eredményező gyakorlatot hozott. Károsan éreztette hatását a személyi kultusz és a dogmatizmus is.[33]

3. táblázat:
Az 1946-os és 1950-es általános iskolai történelemtantervek tananyagbeosztása
[34]Forrás: Tanterv az általános iskola számára. Kiadja a magyar vallás- és közoktatásügyi miniszter 75.000/1946 VKM sz. rendeletével. Országos Köznevelési Tanács, Budapest, 1946. 25. és Tanterv az általános iskola számára. A Magyar Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter 1220–10/1950. VKM számú rendelete az általános iskola tantervének életbeléptetése tárgyában. Tankönyvkiadó Nemzeti Vállalat, Budapest, 1950. 25-27.

Az oktatás alapját azonban a kor még meglehetősen alacsony színvonalú, Sztálin által vulgarizált marxista tudományossága, történettudománya jelentette. A szemléleti alapként

Mód Aladár – először még 1943-ban (!) megjelent, majd több új kiadást megélt könyve –, a 400 év küzdelem az önálló Magyarországért,[35]a tárgyit pedig az 1950-es évek elején megírt szintézis: A magyar nép története (szerzők: Heckenast Gusztáv, Incze Miklós, Karácsonyi Béla, Lukács Lajos, Spira György) jelentette.[36]A vonulat jellemzői: a Habsburg-ellenesség és a nemzeti küzdelmek osztályharccal történő azonosítása, valamint az osztályszempontoknak nem megfelelő rétegek és személyek történelmi „szemétdombra” dobása volt. Emellett „békésen” megfért a nagyorosz nacionalizmus tolerálása, s minden ezzel szemben álló elvetése (pl. a lengyel szabadság kérdése a XIX. században), de a munkásosztály (és általában az „elnyomott” osztályok) internacionalizmusa is.[37]

Igen beszédesek voltak az Alkotmánytan és erkölcsi alapismeretek brosúraízű céljai:

  • „Annak megmutatása, hogy Alkotmányunk népünk harcának és országépítő munkájának már megvalósult eredményeit, országunk gazdasági és társadalmi szerkezetében végbement alapvető változásokat fejezi ki, és a további fejlődés útját jelöli meg. Szocializmust építő népi demokráciánk társadalmi rendjének, alapvető törvényeinek, az állampolgárok jogainak és kötelességeinek megismerése.”
     
  • „A munkásosztály vezető szerepének, a munkás-paraszt szövetség jelentőségének tudatosítása: országunkban minden hatalom a dolgozó népé.”
     
  • „A kifejlődő, új szocialista erkölcs alapfogalmainak megismerése. A munka szeretetére, a legfőbb érték – az ember megbecsülésére, a közösség tulajdonának védelmére, becsületességre, kötelességtudatra, bátorságra, a nép iránti hűségre, szocialista hazaszeretetre való nevelés.”
     
  • „Harc a faji gyűlölködés ellen – népek közötti testvéri együttműködés érzésének ápolása. Az egyéni érdeket a köz érdekeinek alárendelő, odaadó közösségi érzés kifejlesztése.”[38]

Tehát direkt politikai célok (a szocializmus építése), osztályszempontok (munkásosztály vezető szerepe, munkás-paraszt szövetség), a megfoghatatlan szocialista erkölcs és hazaszeretet követelményének, az internacionalizmus (népek közötti testvéri együttműködés), valamint a közérdek elsőbbségének a megfogalmazása jelent meg e célokban, melyek később további finomításra kerültek. Nem véletlen, hogy ez a tárgy az 1956-os forradalom és szabadságharcot követő visszarendezős ellenére is ebben a formában végleg „kimúlt”, és csak a ’80-as években éledt újjá, sokkal korszerűbb formában és tartalommal.

Az 1950-es tanterv megkövetelte az összefüggések tanítását, a történelmi fejlődés bemutatását. Ez utóbbit azonban a haladónak mondott (értsd: osztályharcos) nemzeti hagyományok és a jelen közötti összefüggés bemutatására redukálták. Előtérbe kerültek a nevelési feladatok, melyek a nemzeti függetlenségi mozgalmak megismertetése mellett szinte kizárólag a legújabb kori történelem anyagából fakadtak. A tantervekben vázolt tananyag és a célkitűzések között ellentmondás észlelhető. Ez abból fakad, hogy a tanterv tananyagbeosztása a már használatban lévő tankönyvek alapján készült.

A célok tantervi aktualizálása a felületes aktualizálás vonalát erősítette,[39]s ezzel a politikai aktualitás a hazafias nevelést állította a tanítás középpontjába. Ez a nemzeti hagyományok és a függetlenségi harcok tanításának jelentőségét emelte ki. Az egyetemes történelem csak háttérként jelent meg a tantervben és a tankönyvekben. Problémát az jelentett, hogy a legfelső irányítás a történelemtanításban egyre jobban a napi politika eszközét látta, melynek feladata a „nemzeti egység” megteremtése, a hidegháborút is tápláló általános politikai irányvonal erősítése volt.


Egysíkú módszerek a történelemtanítás példáján

Tanulságosak voltak a tantervek megjelenését követő módszertani instrukciók. Például a függetlenségi mozgalmak tanítása közben „[…] hamis baloldalisággal […] az osztálykorlátokat központba emelni nem lehet”. Szembeszegültek a tanulók önállóságát fejlesztő módszerekkel, mivel „a tanulók hiányos eszmei világára bízni […] fontos következtetéseket, amiket az előadó tanárnak kellene kifejtenie, roppant káros eljárás!Unger Mátyás óraelemzése nyílt kiállás volt a felületes aktualizálás mellett: „Mint ismeretközlő cél fogható fel a Mátyás-féle centralizáció. Nevelői célja ennek a témának az, hogy egy nemzet számára létszükség az állami egység, ez pedig csak a munkáshatalom létrejötte után valósulhat meg.[40]

Először az általános iskolai tantervhez készült módszertani útmutató – de tegyük hozzá, nem utoljára – vázolta fel a marxista-leninista (adott esetben inkább sztálinista) történelemtanítás módszertanának alapvonalait. Ez meglehetősen nagy súlyt szánt a gazdasági, társadalmi és ideológiai fejlődésre, és egyértelműen középpontba állította az osztályharc szempontjait. A módszerekre vonatkozó előírások a kialakult gyakorlathoz képest korszerűbbek voltak a lenini tükröződési elmélet jegyében, mely különös hangsúlyt fektetett az „eleven szemlélet” nyújtására. Részletesen szólt a kronológia és a történelmi térkép használatáról, a legfontosabb szemléltetőeszközökről és alkalmazásuk módszereiről. Előrelépést jelentett, hogy az általános iskolában a megbeszélést tekintette a fő közlésformának, s az előadást csak a nevelő célzatú témáknál tartotta megengedhetőnek.[41]

A módszertani útmutató legnagyobb hibája az volt, hogy kevés gyakorlati segítséget nyújtott a tanároknak. (Mindössze egy óravázlatot közölt Jobbágyfelszabadítás és parasztkérdés 1848-ban címmel.)[42]Ezt kívánták pótolni a különböző tanítási tervezetek,[43]melyek tanmenetek készítéséhez, órák tervezéséhez, levezetéséhez és összefoglalásokhoz egyaránt készültek. Ezek alapmódszere viszont – a módszertani útmutatóval ellentétben – a tanári előadás volt. A tárgyukat − elég egysíkúan − a honvédelmi nevelésre alkalmas anyagrészek együtteseként lehetett meghatározni. Nem véletlenül, hiszen az akkori hidegháborús, sőt harmadik világháborúra készülődő légkörben a hazafias nevelés szempontjai kerültek az előtérbe.

A Közoktatásügyi Minisztérium 1952-ben megjelent irányító tanmenete megadta a tanítási egységek céljait, a tárgykörökre fordítható óraszámot, a tanítandó fogalmak körét, a tantárgyak közötti koncentrációs lehetőségeket, a szemléltetőeszközöket, valamint a tanároknak és tanulóknak ajánlott irodalmat egyaránt.[44]Napvilágot látott egy kétkötetes szemelvénygyűjtemény is a magyar történelem tanításához.[45]

Tanulságos, ha idézünk az egyes tárgykörökhöz megfogalmazott célkitűzésekből néhányat, hisz ezek a vulgármarxizmus iskolapéldáját jelentik. Például a VI. osztályban az első három téma és cél a következő volt:

  1. Tárgykör: Történelmi olvasmányokról való beszélgetés, néhány alapfogalom tisztázása.
    Cél: Az érdeklődés felkeltése a történelem iránt.” (Ez még hagyján: K. A.)
     
  2. Tárgykör: Az emberiség történelmi útja.
    Cél: Bemutatni, hogy az embert a munka, a társadalmi termelés tette emberré. A magántulajdon az alapja a kizsákmányolásnak, osztálytársadalomnak. A rabszolgatársadalom fejlettebb az ősközösségnél, mert fejlettebb eszközökkel többet termel.
     
  3. Tárgykör: A rabszolgatársadalom bukása és a hűbéri rend kezdete.
    Cél: Megvilágítani, hogy a rabszolgatartó társadalom miért vált a fejlődés gátjává. A rabszolgák forradalma alapvető fontosságú a régi társadalmi rend megdöntésében. A feudális osztálytársadalomban lehetővé vált a fejlődés, mert a jobbágy már érdekelt a termelésben, az új rend ideológiája a kereszténység.[46]

Meghatározó szerepet játszottak a kor történelemtanításában – legalábbis az oktatásügy akkori irányítói szándéka szerint – az (ebben is) élenjáró szovjet metodikatanításai. Az 1951-ben megjelentetett szovjet módszertan szerint – s ez akkoriban mindenhatónak számított – a történelemóra felépítése a következő volt:

  1. Adminisztratív teendők.
  2. Az előző anyag kikérdezése.
  3. Kapcsolat a régi anyaggal, a tanuló rávezetése az új anyag megértésére, az óra előadási része.
  4. Az új anyag közlése.
  5.  A nyert ismeretanyag rögzítése.
  6. Általános érvényű következtetések levonása. Kapcsolat létesítése a következő órával.
  7. A házi feladat magyarázata.

A tanítónak az óra helyes felépítése és az anyag jó kiválasztása érdekében előkészülés előtt meg kell meghatároznia az óra helyét az egész évi anyagban, majd az óra célját […]”.[47]

Könnyen és rosszindulat nélkül megállapíthatjuk, hogy „a merevség, a módszerek terén tapasztalható egyoldalúság és dogmatizmus akadályozták a tanulók életkori sajátosságainak megfelelő hatékony történelemtanítást.[48] A tanárok többsége csupán „kinyilatkoztatott”, az előadás az általános iskolában is uralta az órát, ráadásul a követelmények is állandóan növekedtek. Ennek eklatáns példáját jelentik az 1953-as érettségi követelmények, ezeket kellett az általános iskolának is előkészíteni. Néhány „gyöngyszem” belőlük: a tanuló „[…] 3. Ismereteit áthatja-e marxista-leninista világnézet, az igaz hazafiság, a proletár nemzetköziség; […] 9. tisztában van-e a fejlődés fogalmával; 10. tisztában van-e a termelőerők történelemben betöltött szerepével; 11. tisztában van-e a dolgozó tömegek történelemben betöltött szerepével; 12. tisztában van-e az osztályharc szerepével; 13. tisztában van-e az osztályharc mai állásával; 14. tisztában van-e a haladó és reakciós eszméknek a történelemben betöltött szerepével; 15. tisztában van-e a marxizmus-leninizmus forradalmi jelentőségével; 16. feleletében érvényesül-e a harcos, pártos kiállás, nincs-e benne áltárgyilagosság; […] 18. tiszteli-e a forradalmi, haladó és honvédő hagyományokat; 19. alaposan ismeri-e népünk haladó hagyományait; 20. alaposan ismeri-e a népi demokrácia történetét; 21. alaposan ismeri-e a kommunista pártok, a Szovjetunió szerepét; 22. ismeri-e a jelen aktuális problémáit stb.”[49]


A tankönyvek szemlélete

A személyi kultusz az élet minden területén jelen volt: „Sztálinnak, Leninnek és Rákosinak az ábrázolása jelen volt óvodáktól az egyetemekig, gyáraktól a kultúrházakig mindenütt és elképzelhetetlenül változatos formában. Ők mosolyogtak a szülészetek szoptatószobáinak falán elhelyezett „triptichon-szerű” képeken, a településeket, munkahelyeket, oktatási intézményeket elborító plakátokon; Sztálin és Rákosi a végeláthatatlanul nyomtatott, őket dicsőítő szövegeken kívül (könyvek, újságok, szórólapok, idézet-gyűjtemények) gyakori szereplői voltak különböző filmeknek, színdaraboknak; modelljei szobroknak, domborműveknek, festményeknek, sőt, még kézimunkáknak is.”[50]

A nagy vezérek már az alsó tagozatban több olvasmányban jelentek meg mintaadó személyként, a gyermek Sztálin Szoszóként,[51] Lenin Vologyaként erkölcsi példaként szolgálva, hogy közelebb hozzák őket a kisgyermekekhez. De a tankönyvek számtanpéldái is növekvő mértékben tartalmaztak olyan feladatokat, amelyek – nem is olyan burkoltan – az ideológiai nevelést szolgálták; voltak közöttük mozgalmi jellegűek, melyek utaltak az aktuális termelőmunkára.[52]

1. ábra:
Ideológiai tartalmú szöveges számtani feladatok aránya az alsós tankönyvekben

Forrás: Kéri Katalin – Varga Attila (2004): A pártideológia tükröződése az 1950–1953 között kiadott alsó tagozatos tankönyvekben. Acta Paedagogica 4. 1-2. 29-31.[53]

A történelemtanításnak nem volt szüksége eszközökre, forrásokra, olvasmányokra, térképekre. Kész, fekete-fehér igazságokból, panelekből építkezett, tételeket fogalmazott meg, s a helytelen politikai koncepciót deduktív módon igyekezett igazolni. Például a személyi kultusz támogatása (Rákosi, Sztálin képe megjelent a tankönyvek belső címlapjain, „bölcsességeiktől”, idézeteiktől hemzsegnek a könyvek), a hidegháború állandó támadásával annak tulajdonképpeni élezése, az osztályharc folyamatos éleződésének állandó hangoztatása, a nemzeti sajátosságok lebecsülése vagy feláldozása (pl. utolsó csatlós toposz megfogalmazása és sulykolása világháborús szerepünkkel kapcsolatban) az internacionalizmus oltárán.

A tanári módszertani kultúra a mélypontra került. A módszertani útmutatók közül csak az általános iskolai jelent meg. Napvilágot láttak viszont tanítási tervezetek, irányító tanmenetek és különböző szovjet metodikai munkák, például ilyen volt Karcov[54]és Jefimov[55]történelem-, Gorjacskin fizika-, Bragyisz matematika-módszertana, Kairov miniszter mindenható pedagógiájáról nem is beszélve.[56]Akkoriban ugyanis jelszóvá vált, hogy meg kell alkotni a magyar Golubkovot, amely szovjet irodalomtanítási kézikönyv magyar változatának létrehozatalát jelentette. A fogalmi maximalizmust, s az ebből eredő túlzott intellektualizálódást, az érzelmi nevelés frázisokba fulladását éppen nem megakadályozták, hanem gerjesztették.

A lényeg a tankönyvek anyagának a leadása volt (abból nem lehetett baj!). Éppen ezért ekkoriban kezdtek meghonosodni a tanulói kiselőadások. Fő okként azt jelölték meg, hogy bizonyos kérdésekről ne a tanárnak kelljen beszélnie. Az eljárás ugyanakkor metodikai szempontból mindenképpen hasznosnak és előremutatónak bizonyult. A történelemkönyvek ugyanis csak megtanulandó leckéket és néhány, célirányosan megválogatott rövid forrásszövegeket tartalmaztak, módszertani apparátussal egyáltalán nem rendelkeztek. Ekkor vezették be – mint már utaltunk rá – az alkotmánytani ismeretek tanítását, mely az első, „szocialista” alkotmányunkat bifláztatta,[57]s a korábban sorolt hibákat töményen tartalmazta. A sztálinista–rákosista agymosás hatékonyságát azonban 1956 jól érzékeltette; 1957-ben meg is szüntették.


Az általános iskola gondjai (1950–1953)

Az általános helyzet változásait az alábbi adatsorok szemléltetik az általános iskolák, tanulóik és tanerőik (lét)számára vonatkozóan.

4. táblázat:
Az általános iskolai oktatás 1945 után és az 1950-es években

Forrás: Magyarország művelődési viszonyai 1945–1958. Szerk. Erdész Tiborné. Budapest, 1960, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 234. Idézi: Romsics Ignác (2010): Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Budapest http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_520_magyarorsza... (Letöltés: 2017. 08. 22.)

A helyzetet színezi, hogy 1950-ben minden még meglévő népiskola – a maga egy-két tanítójával – megkapta az „általános iskola” nevet. Ezekben az osztatlan iskolákban azonban a szakrendszerű oktatás elemi feltételei sem voltak biztosítottak. Az állapotokat jól tükrözi a következő táblázat két adatsora.

5. táblázat:
Az osztatlan iskolák száma és évfolyamok szerinti bontása 1950-ben

Forrás: Horváth Márton (1978): Közoktatás-politika és általános iskola. Akadémiai Kiadó, Budapest, 70.

A táblázat jól mutatja, hogy felső tagozatban történő csoportbontáshoz legalább 1100 új szakos nevelőre lett volna szükség. Égető volt tehát a szakos tanárhiány.

A másik nagy gondot a lemorzsolódás jelentette. A lemorzsolódás elleni küzdelem egyidős az általános iskolával. Ezt is táblázatba foglalt statisztikai adatokkal szemlél­tetjük.

6. táblázat:
A tanulók osztályonkénti lemorzsolódása 1949–1951 között

Forrás: Horváth Márton (1978): Közoktatás-politika és általános iskola. Akadémiai Kiadó, Budapest, 67.

Bár a közvélemény már az új tanterv kiadásának évében a maximalizmust, a tanterveket és a tankönyveket okolta, de a gondok ennél lényegesen összetettebbek: társadalmiak, gazdaságiak és tanulmányiak egyaránt voltak. A vidéki emberek körében például hagyománya volt annak, hogy az iskolaköteles 10–12 éves gyereket bevonták a paraszti munkába. (Valamennyi megyében 2–4-szer nagyobb volt a lemorzsolódás, mint az 1950-ben létrehozott Nagy-Budapesten.) Ugyanakkor az iparvidékeken az üzemek elszívó hatása volt jelentős (pl. Csepelen, Borsodban.) Faluhelyen a szociális körülmények (ruha, tanszerek, tankönyvek hiánya) akadályozták sok gyermek iskolalátogatását, de felvetődött a cigánygyermekek lemorzsolódási kérdése is, ahol a problémák halmozódtak. Emellett nehézséget jelentett még az iskolai nyilvántartások rendszertelen és pontatlan vezetése is.

A lemorzsolódásban jelentős szerepet játszott a magas bukási arányszám is. A korra jellemző módon ennek csökkentésére „bukási tervet” készítettek tíz tanéves távlatban, mégpedig a gazdaságpolitikai tervekkel összhangban.

7. táblázat:
A 10 éves bukási kulcsszám táblázata, a tanulók százalékában

Forrás: Horváth Márton (1978): Közoktatás-politika és általános iskola. Akadémiai Kiadó, Budapest, 69.

Szintén a korszokásoknak megfelelően akciókat szerveztek a hiányzások és a lemorzsolódás elleni harc jegyében. Például a Filmmel a lemorzsolódás ellen, 1952 akció során, mozielőadások előtt vagy annak szüneteiben végeztek felvilágosító munkát. Gyakran külön ültették az osztálytermekben a fizikai dolgozók gyermekeit, hogy jobban számon tarthassák őket, sőt számukra leszállították a követelményeket. (Ez utóbbiak súlyos pedagógiai hibáit aligha kell hangoztatni.)

1950-ben egyrészt a háborús évfolyam-veszteségek pótlására, másrészt a lemorzsolódás csökkentésére az általános iskolában a még tanköteles korúak számára ún. évfolyampótló osztályok szervezésére került sor.[58]Egy-egy év alatt lehetett elvégezni a 3–4., 5–6. és 7–8. osztályt, egyiket szeptember 1-je és január 31-e, másikat február 1-je és június 30-a között.

1951-ben az általános és középiskolákban egyaránt bevezették osztályvizsgákat. Ezek megfogalmazott célja „a tanulmányi színvonal emelése” és – a formális év végi összefoglalók helyett – „a súlyponti tárgyak ismereteinek alaposabb rendszerezése, rögzítése.”[59]1952-ben – a korábbi évi vizsgák állítólagos eredményességére hivatkozva – sor került a vizsgarendszer továbbfejlesztésére.[60]A maximalizmus itt is „győzött” az általános iskolában: 1953-ban 38 nyelvtani és 38 irodalmi, 28 történelmi, 28 alkotmánytani és 108 matematikai tételből kellett készülni a tanulóknak, melyek színvonala nem sokkal maradt el az érettségi követelményekétől.[61]Bár a rákövetkező évben e követelményeket némileg csökkentették (a magyarét 2x28-ra és matematikáét 80-ra, a történelem és alkotmánytan vizsga meg el is maradt),[62]de az osztályvizsgák megszüntetésére csak 1957-ben került sor.[63]

Fontosak voltak az általános iskolával és a tankötelezettséggel foglalkozó jogszabályok. Ezek közül kiemelkedett 1951. évi 15. sz. törvényerejű rendelet [64]amely részletesen szabályozta többek között az ingyenes és kötelező általános iskola tartalmát, a felmentés módozatait, a felügyelet és irányítás kérdéseit. A tankötelezettség az általános iskola 8 évére vonatkozott, illetve – el nem végzése esetén – időtartamának a meghosszabbítására, a szülő kérésére és az illetékes helyi tanács végrehajtó bizottsága hozzájárulásával.

A tanterv megjelenését követően hamarosan fény derült a meghirdetett oktatáspolitika és a pedagógiai gyakorlat ellentmondásaira. Maga a kor mindenható kul­túr­po­li­ti­kusa, Révai József mondta: „Nem ártana, ha a pedagógiai lapok cikksorozatokat közölnének például arról, hogyan kell számtanórán az egyszeregyet és a törtekkel való számolást megtanítani, a vegytanban az elemeket és általában az ismeretanyagot. Ezeket kevésbé ismerik, mint általában a politikai frázisokat.”[65]Az aktuális miniszter, Darvas József az általános iskolai oktatás kapcsán a matematika, fizika, valamint a magyar nyelv és irodalom tanítása terén állapított meg komoly hiányosságokat.[66]

A tárgyalt időszakban a neveléspolitikai útmutatások, nézetek zavarai, ellentmondásai inkább a tantervi – toldozó-foltozó – munkákban tükröződnek, legalábbis 1955-ig.


Kemény felügyelet a kemény diktatúrában

Az oktatásirányítás és szakfelügyelet átszervezésének két meghatározó tényezője volt. Az egyik szakmai, mely egységesen hosszú, a korábbinál mindenképpen hosszabb iskolai oktatást biztosító oktatási rendszert akart létrehozni, a másik politikai, mely a saját hatalmát építő kommunista párt (1948-től az MDP) hatalmának a kiépítését és konszolidálását szolgálta.[67]Így a felügyelet – bár látszólag az állam, de – valójában a párt „meghosszabbított kezévé” vált; előbb a régi, jó szakemberekkel együtt, majd később inkább nélkülük. „Az új tankerületi főigazgatók, s ezek beosztottjainak egy része olyan, szakmán kívüli szférából hozott munkáskáder volt, akinek elsősorban politikai feladatai voltak.”[68]

1950-ben, az első tanácstörvényt[69] követően a korábban felállított megyei tankerületek gyakorlatilag érintetlenül kerültek be a tanácsi szervezetbe, a művelődési osztályok irányítása alatt. A közoktatásügyi miniszter 1951-ben kiadott felügyeleti rendelete erősen centralizálta az iskolák felügyeletét.[70] A tárca általános és középiskolai főosztályán tanulmányi felügyelői csoportot hoztak létre, bennük központi tanulmányi felügyelőkkel. A megyékben az általános tanulmányi felügyelet az általános iskolákat a járási általános tanulmányi felügyelői révén ellenőrizte. A szigorú hierarchikus rend szerint működő szervezetben a felsőbb hatóságoknak irányítási és ellenőrzési joga volt az alsóbbakkal szemben. A központi tanulmányi felügyelő „elvi irányítást ad és ellenőrzi” a megyeit, „a megyei általános iskolai tanulmányi felügyelő irányítja és ellenőrzi a járási általános tanulmányi felügyelő munkáját”, míg a járási felügyelő feladata „a járás területén működő általános iskolák oktató- nevelőmunkájának irányítása és ellenőrzése.”

A tantárgyi szakfelügyelet még inkább központosított volt, hiszen valamennyi szakfelügyelő a Közoktatásügyi Minisztérium állományához tartozott, és egy-egy körzetért felelt. A minisztérium szaktárgyi szakelőadói irányították őket, és a szakfelügyelők nekik, illetve a megyei oktatási osztályok vezetőinek küldték a havi jelentéseiket. A tantárgyi szakelőadó havonta egy kétnapos értekezleten értékelte a jelentéseket, kijelölve a havi teendőket. Az azonos megyékben tevékenykedő szakfelügyelőket havonta a megyei oktatási osztály vezetője hívta össze, ahol a szakfelügyelők az általános tanulmányi felügyelőkkel is megbeszélték azokat a szaktárgyi kérdéseket, amelyekben megyei intézkedésre volt szükség.[71]Egyértelműen kemény szakfelügyeleti rendszerről beszélhetünk tehát.

8. táblázat:
Az általános iskolai felügyelet 1951 és 1955 után
[72]Forrás: Szebenyi Péter (1993): Válaszúton a szakfelügyelet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 122-124. táblázatai nyomán

Nőtt a felügyelői létszám is: a járási felügyelőké 150-ről 210-re. Megyénként két-három általános felügyelő, míg országosan 116 szakfelügyelő működött. Ráadásul a kádercsere szinte teljes volt, és immár a „politikai fejlettség”, azaz a megbízhatóság vált a meghatározó szemponttá. Ennek megfelelő volt a feladat is, ti. hogy az ellenőrzésen túl a felső párt- és állami szervek utasításait „segítettek” végrehajtani. Az idézett rendelet szavaival: „ellenőrzi az oktató-nevelőmunkát az általános iskolákban és a középiskolákban, iskolalátogatásainak során ellenőrző munkájával felkutatja az oktató- nevelőmunka jó eredményeinek, hibáinak okait, megvizsgálja az iskolavezetés állapotát és az ellenőrzés során szerzett tapasztalatok felkutatásával hathatós segítséget nyújt az összes általános és középiskoláknak a párt és kormány határozatainak, valamint a Közoktatási Minisztérium és a megyei, járási, városi tanácsok által kiadott rendeleteknek a végrehajtásában.”[73]

A túlzottan centralizált szervezeti rendszeren belül hamar változások álltak be. Már 1952-től a szakfelügyelők kikerültek a minisztériumi állományból, és a megyei tanácsok oktatási osztályainak továbbképzési csoportjaiba kerültek. A Nagy Imre-féle új politikai irányvonal, az „új szakasz” további szervezeti és hatásköri változásokat eredményezett.[74] Bevezették a kettős alárendeltség elvét, mely szerint „az oktatási osztályok nemcsak az illetékes tanácsi végrehajtó bizottságnak, hanem az oktatásügyi miniszternek és a felettes szakigazgatási szerveknek is alá voltak rendelve”.[75] A megyei oktatási osztály ellátta az általános iskolák szakfelügyeletét az ún. készségtárgyakból (testnevelés, ének és rajz), illetve a politikai szempontból kiemelt oroszból. A megyei jogú városok oktatási osztályai általános és szakfelügyeletet egyaránt gyakoroltak a város általános iskolái felett. A járási tanácsok oktatási osztályai gyakorolták a területükhöz tartozó alsó fokú iskolák általános és szakfelügyeletét (kivéve oroszból, testnevelésből, énekből és rajzból), valamint ellátták a hozzájuk tartozó iskolák általános felügyeletét, ahogyan a városi kerületi osztályokhoz tartozott az irányításuk alatt álló iskolák általános felügyelete.

A centralizáció fennmaradását jól jelzi, hogy tantárgyi szakelőadók saját területük irányításában komoly segítséget kaptak az 1952-ben létrehozott Központi Pedagógus Továbbképző Intézettől, ahol a szakfelügyelők évente többnapos, bentlakásos továbbképzésben részesültek.[76]Ugyanilyen keményen próbálták a szakfelügyelők is kézben tartani az iskolákat, tanárokat és igazgatókat egyaránt, amiért 1954-ben a Köznevelés c. folyóiratban kemény hangvételű bírálatok születtek.[77]Ezekben többen bírálták a felügyelők stílusát, módszereit, de egyesek magát a szervezetet is.


Az Új irányvonal hatása a történelemtanításban

Közoktatásunk, és ezen belül az általános iskola gondjai nem csökkentek, hanem növekedtek a szocialista fordulatot követően. Például „nem kapott megfelelő helyet a magyar nyelv, helyesírás, helyes beszéd, irodalmunk, nemzeti kultúránk értékeinek megfelelő oktatása és megszerettetése. […] nem vették figyelembe eléggé a tanulók fejlettségi szintjét, életkori sajátosságait []”.[78]Különösen jellemző volt ez az alsó tagozatos tanulók oktatásában. Az I. osztályban(!) beszélgetési téma volt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom története. A II-III. osztály tantervében pedig a következők szerepeltek: „Munkaerő-gazdálkodás”, az „Életszínvonal tervszerű emelése”, valamint a „Tervgazdálkodás”.

1953-ban,[79]majd 1956-ban[80]új általános iskolai rendtartás lépett életbe. 1955-ben[81]és 1956-ban[82]az általános iskola felső tagozata számára új szaktárgyi útmutatók jelentek meg. Szintén 1956-ban az alsó tagozaton új tanterv és utasítás lépett életbe,[83]és „az általános iskola céljának maradéktalan megvalósításán túlmenően zeneileg műveltebb ifjúság nevelése[84]érdekében ének-zene tagozatú iskolákat létesítettek. Döntés született 1958-tól új felső tagozatos tanterv bevezetéséről is.[85]Az életbe léptetett alsó tagozatos tanterv legfőbb törekvése az volt, hogy – a világnézeti, eszmei-politikai célkitűzések változatlansága mellett – javítsa a tanterv pedagógiai koncepcióját. Az alapkészségek javítása érdekében újból bevezették az alsóbb osztályokban a kézimunka-oktatást, és – a 4. osztályos földrajz előkészítéseként – a 3. osztályos lakóhelyismeretet.[86]

Az 1953-as júniusi „olvadást” követően sor került bizonyos tananyagcsökkentésre. Mivel az ötvenes évektől a nyolcvanas évekig a párthatározatok szabták meg a követendő irányt szinte minden területen, ezért az 1954-es párthatározat megállapításait is vizsgálnunk kell. A határozat a kezdeti, eredményeket felsoroló „tiszteletkörök” után megállapítja, hogy „nem gondoskodtunk megfelelően általános iskoláinkról”, a szakrendszerű oktatás megvalósítását előírva a falusi iskolákban is: „Fokozatosan [1960-ig] meg kell szüntetni az osztatlan és részben osztott összevont felső tagozatokat (V–VIII. osztályokat).” Mindezek mellett „állandó jellegű és szervesen felépített tanterveket” követelt mindkét iskolatípusban (általános iskola és gimnázium), „magas színvonalú tankönyvek”-et igényelt az alapvető tárgyakból (magyar, történelem, mennyiségtan, földrajz). Leszögezte, hogy „[…] ki kell fejleszteni az oktatás-nevelés, a pedagógia kérdéseivel való tudományos foglalkozást”, de támaszkodni kell a tanári tapasztalatokra is. Továbbá kifejezte az igényt, hogy az új tanterv „[…] adjon segítséget a vulgáris, sematikus tárgyalási mód, az erőszakos aktualizálás és az üres »átpolitizálás« leküzdésére”, az életkori sajátosságok figyelembe vételére.[87]

A történelemtanításra mint a hazafias nevelés eszközére a határozat konkrét feladatokat rótt, ami a korábbi évek eredménytelenségének a felismerését sugallta: a tanulók „[…] ismerjék és szeressék meg népünk történelmét, tanulják meg, hogy népünk milyen bátran harcolt elnyomói ellen a hazáért és a szabadságért. A forradalmi hagyományok mellett támaszkodni kell történelmünk minden fontos haladó tényezőjére (például Kossuth mellett Széchenyire is). Az oktatásban élményszerűen, lelkesítően kell bemutatni népünk és munkásosztályunk harcait, annak nagy alakjait, népünk alkotómunkáját, a földművelésben, az iparban, közlekedésben, a tudományban, a kultúra minden területén elért eredményeinket (pl. Vásárhelyi, Eötvös, Semmelweis, Erkel, Munkácsy stb. életének és küzdelmeinek jelentőségét).[88]Mindez lehetőséget kínált a nagy történelmi személyiségek kiemelésére, valamint a gazdaság-, művelődés- és kultúrtörténet kiemeltebb tárgyalására, a történelem életszerűbb bemutatására.

1955-ben az előző évi párthatározatból következően tananyagcsökkentés lépett életbe.[89]Főleg a legújabb kori egyetemes történeti és munkásmozgalom-történeti anyagrészek kerültek ki a tankönyvekből. (Az új anyag tanítására szánt 177 órából csak mintegy 25, a 107 kötelező évszámból pedig 22 vonatkozott az egyetemes történelemre. Tehát a magyar történelem több mint 80%-os arányt képviselt a világtörténelem szűk 20%-ához képest.) A függetlenségi harcok is alárendelődtek a (nemzeti) „függetlenségi harc magasabb érdekeinek”. Az internacionalizmus szelleme a korábbiakhoz képest kevésbé érvényesült,[90]sőt itt-ott kísérletek történtek vitatható nemzeti szempontok, „egyes szomszéd népek […] elleni igazságtalan hódító háborúk, valamint a régi magyar nemzetiségi elnyomó politika igazolására.[91]

A tananyagcsökkentéssel a VI. osztályos egyetemes történeti bevezetés, VII. osztályban pedig az európai parasztháborúk és a németalföldi szabadságharc, valamint a felvilágosodás került ki a tananyagból. Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc átkerült a VII. osztály végéről a VIII. osztály elejére, hogy „ezzel tehermentesítjük a VII. osztály anyagát.”[92]


Előremutató kísérletek

1955 tavaszától a tantervi munkában ez eddigi hektikusságot kezdte felváltani egy kiérleltebb vonal. Ez vonatkozott az alsó tagozatos tantervek módszeres kidolgozására, kísérleti kipróbálására, de a felső tagozatos szaktárgyi tantervek némelyikének kidolgozására, sőt kísérleti kipróbálására is.

Komolyabb vizsgálódások is indultak a történelemtanítás eredményességével (inkább eredménytelenségével) kapcsolatban. Egy nagy feltűnést keltő tanulmány szerzője, Unger Mátyás így összegezte saját középiskolai felmérésnek tapasztalatait: a gimnázium I. osztályába kerülő tanulók ismeretei „meglehetősen hiányosak”, „a legdöntőbb események szilárd váza hiányzik”, a „több évszázadon át húzódó történelmi folyamatokat nem látják egységükben”, „egymástól tartalmukban és jellegükben különböző történelmi folyamatokat összeolvasztanak, összecserélnek”, „határozott történelemszemléletnek alig lehet nyomát felfedezni.[93]

A fogyatékosságok okainak a feltárására is történtek kísérletek. Egy csokorra való a legfontosabb megállapításokból: úgy „tanítottuk az általános iskolai növendékeinket, ahogy a középiskolaiakat;[94] „a tények, a történelmi események tanítása körül van a legtöbb hiba;[95] „nagyon sok fogalmi ismeretet, eseményt, évszámot stb. követelünk, s ez nincs arányban az általános iskolai tanulók befogadóképességével.[96]

Megoldási javaslatok, határozott metodikai állásfoglalások is születtek. Veress Judit szerint „[] a történelemtanításnak is a konkrét tények feltárása, megismertetése a kiindulópontja. Általánosításokra csak ezután kerülhet sor”.[97]Vas Károly, a pedagógiai főiskolák számára kiadott – immár magyar – módszertankönyv elméleti részének szerzője határozottan megállapítja, hogy „a tényektől elszakított, vagy a tényekkel csak illusztrált általánosítások útján nyert fogalmak dogmatikusak, merevek, metafizikusak lesznek, a tanulókban pedig eluralkodik a tekintélyelvűség, ha a könyv és a tanár tekintélyére hagyatkozva, nem pedig a konkrét tényeket aktíve elemezve, az észleletek anyagát tudatukban feldolgozva jutnak hozzájuk.”[98]Köves Károly, a gyakorlati rész szerzője fontos didaktikai elveket fogalmaz meg: „A passzív egyoldalú befogadást száműznünk kell az iskolából. … A szemléltetett anyag megbeszélése a szemléletes történelmi képzetek kialakításának legjobb módszere.[99]

Közben az 1953-as „olvadást” követően a némiképp szabadabb tanítási légkörben megnőtt a tanárok érdeklődése a szemléltetés lehetőségei iránt. Ennek kielégítésére azonban csak egy 1952-ben megjelent képsorozat elfekvő példányait tudták szétosztani. A történelem érdekesebb, életszerű tanítása viszont a tananyag értékelése és általánosítása lehetőségeit korlátozta, pedig a Pécsi Pedagógiai Főiskola Történelem Tanszéke kísérletsorozata a gyakorlatban is bizonyította, hogy „komoly elvonómunkát igénylő fogalomalkotás az általános iskola 6. osztályában is lehetséges.”[100] Megjelent egy segédlet és egy tanári kézikönyv is a témakörben.[101]. 1956-ban azonban, amikor tanulók és tanárok egy barikádon harcoltak a szabadságért, az „ötvenes évek” oktatáspolitikájának és hivatalos történelemtanításának a kudarca is beigazolódott.


A tanító- és tanárképzés „hullámvasútja”

1947-ben az MKP 3 éves terv-javaslatába ez is bekerült: „le kell bontani [...] azt a válaszfalat, mely tanítók és tanárok között fennáll: egységesíteni kell a nevelőképzést. A hároméves terv egységes, hároméves nevelőképző főiskolák kiépítésére vesz irányt [...]. Három esztendő alatt 10 állami nevelőképző főiskolát [...] szervezünk.”[102]Ezt követően 1947–1948-ban Budapesten, Szegeden, Pécsett és Debrecenben (utóbbi 1949-ben Egerbe került át)[103]létrehozták a nevelőképző főiskolát, melyet érettségi után lehetett elvégezni. Az intézmény kezdetben általános iskolai tanítók és tanárok képzését egyaránt szolgálta.[104]A hároméves képzés igen magas óraszámmal (első évben heti 34, a második évben 37) olyan széles profilú nevelőket kívánt az általános iskolába küldeni, akik az alsó tagozati tanítás mellett matematikát, fizikát, kémiát és testnevelést is tudtak volna tanítani. Nézzük a képzés nagyívű óratervét!

9. táblázat:
A Pedagógiai Főiskola óraterve (1948)

Forrás: Bizó Gyula (1965): Az általános iskolai nevelőképzés. In: Nevelésügyünk húsz éve (1945–1964). Tanulmányok a magyar népi demokrácia neveléstörténetéből. Szerk.: Simon Gyula. Tankönyvkiadó, Budapest, 427.

Jelentkezni lehetett magyar nyelv és irodalom–angol/francia/orosz/történelem szakpárra, vagy magyar–történelem; földrajz–természetrajz–az ember élete, vagy matematika–fizika–kémia (vegytan) szakokra, de utóbbi három esetben még egy szaktárgyat lehetett választani a rajz, testnevelés, kézimunka, gazdasági gyakorlatok, háztartási gyakorlatok, valamint kereskedelmi gyakorlatok közül. Tehát párhuzamosan kétszakos, háromszakos és négyszakos képzés folyt. Megfigyelhető azonban a humán, és azon belül is a nyelvi jellegű képzés túlsúlya. (Nyilván ebben az orosztanárok képzése volt a meghatározó.) A legnagyobb gondot azonban az jelentette, hogy az általános iskolák száma ekkor már 4760-ra nőtt, bennük 23 580 tanítóval és csak 3805 tanárral. A legszerényebb számítások szerint is közel 25 ezer (pontosabban 24 755) szakos tanár hiányzott.[105]

A szaktanárhiány pótlására két megoldás kínálkozott. Egyrészt a tanítók szaktanítókká és szakos tanárokká való ki- és átképzése levelező és esti tagozatokon, másrészt a pedagógiai főiskolák képzési rendjének átalakítása. Csak szaktanárokat képeztek, magasabb szaktárgyi óraszámokkal, de átmenetileg a háromról két évre leszállított képzési idővel.[106]Ortutay Gyula miniszter döntött ugyanis a pedagógiai főiskola és a tanítóképző sorsáról: „Az általános iskola osztály- és egyben szakjellegű nevelői szükségletét az iskola egységének megóvása végett egységesen pedagógiai főiskolákon kívánom biztosítani. Minthogy e feladatot a tanítóképző intézetek nem oldhatják meg, elhatároztam a jelenlegi tanítóképzés fokozatos megszüntetését.”[107] 1949-től az egységes középiskolai rendszerbe illesztették be a tanítóképzést, ezért a képzési ciklus hosszát a többi középiskolához igazítva egy évvel megrövidítették, és nevüket pedagógiai gimnáziumra változtatták. 1950-től négy évfolyammal újra megnyíltak a tanítóképző iskolák. A tanítójelölteket az ötödik évben a minisztérium iskolai tanításra vezényelte.[108] A pedagógiai főiskolákon 1954-ben ismét három évre nőtt a képzési idő.[109] Mire teljessé lett, ránk köszöntött az 1956-os forradalom. Közben előtte egy váratlan intézkedéssel megszüntették az időközben Apáczai Csere János nevét felvevő budapesti pedagógiai főiskolát, az ország legnagyobb ilyen intézményét,[110] pedig az általános iskolai tanárhiány ekkor még messze nem szűnt meg. A tanárképzés korabeli hektikusságát önmagában ez az intézkedés is jól jelzi.


Összegzés

A pártállam kiépülésének és keményedésének időszakában a közoktatás-politika egymásnak gyakran ellentmondó intézkedéseinek az alapját az MDP KV 1950-es és 1954-es határozatai jelentették. Nem csoda, hogy ezek nyomán sokszor nem kellően átgondolt, hektikus állami intézkedések születtek.[111]Kiépült Magyarországon is a szovjet közoktatás „szocialista” modellje, mely közvetlen pártirányításon alapuló monolit iskolarendszert jelentett. Ez az egységes marxista-leninista, sőt sztálinista ideológiai szempontok által meghatározott „kommunista ember” nevelését,[112]pontosabban ideálját erőltette. A politika befolyása áthatotta a közoktatás egészét, nem csupán az átideologizált történelemtanítást. Az általános iskolában is − mely túlélte a kezdeti válságos időszakot − egymást érték a szervezeti változások, az erőltetett reformok, állandó kiigazítások, melyek követése számtalan nehézségbe ütközött. Bár a mennyiségi mutatók javításának igényét lassan felváltotta a minőségi fejlesztés igénye, az ötvenes évek időszakára azonban ez utóbbi még kevésbé jellemző. Az 1956-os forradalom eseményei a korszak közoktatás-politikájának teljes kudarcát is jelezték.

Footnotes

  1. ^ Katona András dr. univ., nyugalmazott főiskolai docens, Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK Történeti Intézet, Budapest
  2. ^ Erről bővebben: Mészáros István (1989): A tankönyvkiadás története Magyarországon. Tankönyvkiadó, Budapest – Dabasi Nyomda, Dabas, 136-137. (Az állami tankönyvkiadás 1949-től)
  3. ^ Minderről bővebben előző írásunkban szóltunk: Katona András (2017): Az általános 70 éve – a történelemtanítás felől szemlélve I. Az általános iskola létrejötte és első évei az államosításig. A rövid demokratikus időszak történelemtanítása. Könyv és Nevelés, 19. 2. 75-97.
  4. ^ „… a vallásoktatás az iskolában nem kötelező.” In: Törvények és rendeletek hivatalos gyűjteménye (1949). Állami Lapkiadó N. V., Budapest, 102-103.
  5. ^ 1101-11-1/1950. (IX. 15.) VKM. sz. rendelet a vallásoktatással kapcsolatos egyes kérdések tárgyában. In: Balogh Margit – Gergely Jenő (2005): Állam, egyházak, vallásgyakorlás Magyarországon, 1790–2005. II. köt. Dokumentumok 1944–1988. História – MTA Történettudományi Intézete, Budapest, 952-955.
  6. ^ A vallás- és közoktatásügyi miniszter 1.101-11-1/1950. (IX. 15.) V. K. M. sz. rendelete a vallásoktatással kapcsolatos egyes kérdések szabályozása tárgyában. Magyar Közlöny, 6. 159. 1232-1233.
  7. ^ Idézi: Kardos József (2007): Iskola a politika sodrásában 1945–1993. Gondolat Kiadó, Budapest, 51.
  8. ^ Kardos (2007) 51.
  9. ^ 1284-I-4/1950. IV. VKM. sz. rendelet. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Rendeletei és Közleményei. Köznevelés, 6. 5. 19-28. 
  10. ^ Mészáros István (1996): A magyar nevelés-és iskolatörténet kronológiája 996–1996. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 118.
  11. ^ Ld. az „ötvenes évekről”: Géczi János (2006): A szovjet pedagógiai minta. A szovjet minta és a szovjet minta nyomán kialakított nemzeti törekvések sajtóreprezentációja. Iskolakultúra, 17. 9. 24-26.
  12. ^ Vö. Mészáros István – Németh András – Pukánszky Béla (1999): Bevezetés a pedagógia és iskoláztatás történetébe. Osiris Kiadó, Budapest, 409.
  13. ^ 1950. március 29. In: Kardos József – Kornidesz Mihály (szerk., 1990): Dokumentumok a magyar oktatásügy történetéből. I. köt. (1945–1950).Tankönyvkiadó, Budapest, 377-380.
  14. ^ In: Dokumentumok a magyar oktatásügy történetéből. I. köt. (1945–1950) I. köt. (1990) 379.
  15. ^ Erről bővebben: Knausz Imre (1986): A magyar „pedológia” pere – 1948–1951. Pedagógiai Szemle, 37. 11. 1087–1102; Golnhofer Erzsébet – Szabolcs Éva (2013): Lázár György és a magyar pedológia – Mítosz és valóság. Magyar Pedagógia, 113. 3. 133–151.
  16. ^ Pártközponti jelentés a VKM-ben folyó ellenséges tevékenységről. In: Dokumentumok I. köt. (1990) 362-376.
  17. ^ Zsigmond László – Heckenast Gusztáv – P. Zsigmond Pál – Ravasz János (1948): Történelem. Az általános iskolák VII. osztálya számára. Ill. Győry Miklós, Janovits István és Glaser Lajosné. VKM, Budapest, 196. l.; Heckenast Gusztáv – Karácsonyi Béla – Feuer Klára – Zsigmond László (1948): Történelem a VIII. osztály számára. Ill. Janovits István. Budapest, VKM, 255 l.; Zsigmond László –– Ravasz János – P. Zsigmond Pál – Heckenast Gusztáv (1950): Történelem. Az általános iskolák VI. osztálya számára. Ill. Győry Miklós, Janovits István és Glaser Lajosné. Tankönyvkiadó Nemzeti Vállalat, Budapest, 128 l.; Zsigmond László – Heckenast Gusztáv – Karácsony Béla (1951): Történelem. Az általános iskolák VII. osztálya számára. Ill. Győry Miklós, Janovits István és Glaser Lajosné. Tankönyvkiadó, Budapest, 156. l.; Heckenast Gusztáv – Karácsonyi Béla – Feuer Klára – Zsigmond László (1950): Történelem a VIII. osztály számára. Ill.Győry Miklós és Janovits István. Budapest, Tankönyvkiadó Nemzeti Vállalat, 234. 
  18. ^ A kitüntetettek: Feuer Klára, Heckenast Gusztáv, Pach Zsigmond Pál, Ravasz János és Zsigmond László. Az indoklás: „az általános iskolák 7. és 8. osztálya számára írt első marxista-leninista szemléletű, pedagógiai és ideológiai szempontból igényes történelemtankönyvéért”. Idézi: Mészáros (1989) 135.
  19. ^ Vö.: Vörös Boldizsár (2006): Illés Béla Guszev-ügye – avagy hogyan lett írói kitalációból történelmi tény 1945 és 1951 között. Múltunk, 51. 3. 214-225. (Korábban Albert B. Gábor irányította rá a témára a figyelmet Tudatformálás vagy tudattorzítás? A történelmi tudat alakulása a Kádár-korszak egyes általános és középiskolai történelemtankönyveiben c. könyvében, mely a Kölcsey Intézet gondozásában jelent meg 2004-ben.). A tankönyvben ez szerepel: „Az orosz seregek nem szívesen harcoltak a magyarok ellen, utálták az osztrákokat. Guszev orosz őrnagyot és tiszttársait [állítólag összesen hatan voltak] ki kellett végeztetni, mert megtagadták az engedelmességet.” (Heckenast Gusztáv – Karácsonyi Béla – Feuer Klára – Zsigmond László (1948): Történelem a VIII. osztály számára. Budapest, VKM, 114. (Kiemelések az eredeti szövegben: K. A.) Ez a – ma már tudjuk – nem létező Guszev kapitány előbb 1949 augusztusában bronz domborművet kapott a Sas utcában (Mikus Sándor alkotása), majd 1951 őszétől a rendszerváltozásig az utca is megkapta a Guszev nevet. Illés Béla sohasem ismerte el a hamisítást, mert az általa még a háború előtt talált állítólagos dokumentumok a német megszállás során megsemmisültek. (Ő maga szovjet őrnagyként érkezett vissza hazájába a háború végén – erről szól a Kárpáti rapszódia című regénye.)
  20. ^ Köves Károly (1954): Az általános iskolai történelemtanítás módszertana. IV. rész. Felsőoktatási Jegyzetellátó Vállalat, Budapest, 8. 
  21. ^ A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége határozata a VKM munkájával kapcsolatos kérdésekről (1950). Köznevelés, 6. 5. 98. 
  22. ^ Tanterv az általános iskola számára (1950). A Magyar Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter 1220–10/1950. VKM. sz. rendelete az általános iskola tanterve életbe léptetése tárgyában. Tankönyvkiadó Nemzeti Vállalat, Budapest.
  23. ^ Ballér Endre (1996): Tantervelméletek Magyarországon a XIX–XX. században. Országos Közoktatási Intézet, Budapest, 103. (A tantervelmélet forrásai 17.)
  24. ^ Például igen jellemzőek történelemből „Cél: A magyar nép történetének áttekintése, összefüggésben az egyetemes történeti fejlődéssel – különös tekintettel az osztályok harcára és a magyar népnek az idegen elnyomók ellen folytatott küzdelmeire. A haladó és reakciós erők harcának megmutatása a magyar nép történelmében és az emberiség történelmében. Történelmünk haladó hagyományainak megbecsülése, a magyar történelem haladó mozgalmai és a jelen közötti összefüggés feltárása. A Szovjetunió és a munkásosztály szerepének tudatosítása hazánk felszabadulásával és fejlődésével kapcsolatban. Szocializmust építő népi demokráciánk fejlődési irányának megértése és követése. Harc a sovinizmus maradványai ellen, szocialista hazafiságra nevelés.” In: Tanterv az általános iskola számára (1950). 25. (Kiemelések tőlem: K. A.)
  25. ^ Bakonyi Pál (szerk., 1952): Az oktatás tartalma. Kézirat. A Közoktatásügyi Minisztérium rendeletére, Budapest. Idézi: Ballér (1996) 104.
  26. ^ 101.840/1948. IV/2. sz. VKM rendelet (1948. szeptember 23.) az úttörőcsapatok általános iskolai megszervezéséről. In: „Harcban született…” 1946–1950. Iratanyag-másolatok Győr–Sopron, Vas, Zala megyék úttörőmozgalmának alakulásáról. Összeáll.: Marton Jenő. Zalaegerszeg, 1989. 75–79. Vö.: P. Miklós Tamás (2009): A Magyar Cserkészfiúk Szövetsége és az úttörőmozgalom egyesülése. Új Pedagógiai Szemle, 57. 9. sz. 153-181.
  27. ^ Vö. Kelemen Elemér (2015): Fordulópont a magyar oktatás történetében. 70 éves az általános iskola. Educatio, 24. 4. sz. 42.
  28. ^ Kelemen (2015) 43.
  29. ^ Vö. Kontra György – Franyó István – Victor András: Az iskolai műveltség belső arányai. (Miről tanúskodnak az elmúlt fél évszázad óratervei?) MTA EKB, Budapest, 1989. 24-27. és Kontra György – Franyó István – Victor András (1990): Az iskolai műveltség belső arányai. Fizikai Szemle, 40. 7. sz. 217-223. nyomán.
  30. ^ Cser Andor (1963): A hazai matematikatanítás vázlatos története. In: Faludi Szilárd (szerk.): Tantárgytörténeti tanulmányok 2. Tankönyvkiadó, Budapest, 121-145.
  31. ^ Pásztor Miklós (1950): Számtan a tszcs szolgálatában. Köznevelés, 6. 22-23. 717-718.
  32. ^ Pl. Hahn István (1953): Történelem. Ősközösség, ókor, korai középkor. Tankönyvkiadó, Budapest, 275.
  33. ^ A szerző – akkori kisdiákként – visszaemlékszik, hogy levelet kellett írnia „Rákosi pajtásnak”. Vö. a kor igazi leveleiről: Kő András – Nagy J. Lambert (2002): Levelek Rákosihoz. Maecenas Könyvek, Budapest, 250.
  34. ^ A Magyar Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter 1220-10/1950. VKM számú rendelete az általános iskola tantervének életbeléptetése tárgyában. Tankönyvkiadó Nemzeti Vállalat, Budapest, 1950. 25-28. alapján.
  35. ^ Mód Aladár (1948): 400 év küzdelem az önálló Magyarországért. Szikra, Budapest, (4., bővített kiadás) 223.
  36. ^ Heckenast Gusztáv – Incze Miklós – Karácsonyi Béla – Lukács Lajos – Spira György (1953): A magyar nép története. Rövid áttekintés. (3. kiadás) Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest, 738.
  37. ^ Vö.: Závodszky Géza (1993): Nemzeti előítéletesség internacionalista kötelességből: Sztereotípiák, nemzeti előítéletek a magyar történelem-tankönyvekben. Iskolakultúra, 3. 15-16. 7-14
  38. ^ Tanterv az általános iskola számára. A Magyar Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter 1220-10/1950. VKM számú rendelete az általános iskola tantervének életbeléptetése tárgyában. Tankönyvkiadó Nemzeti Vállalat, Budapest, 1950. 27-28. (Kiemelések tőlem: K. A.)
  39. ^ Csatári Mária (1952): A múlt és jelen összehasonlítása történelemtanításunkban. Köznevelés, 8. 6. 175-177. és 7. 207-208. 
  40. ^ Wittman Tibor (1950): A szocialista hazafiságra nevelés a történettanítás keretében. Köznevelés, 6. 22-23. 703. 
  41. ^ Módszertani útmutatás az általános iskola tantervéhez. Történelem VI–VIII. Budapest, 1950. 19-25. 
  42. ^ Uo. 27-31. 
  43. ^ Év végi összefoglaló óra történelemből (1951). Köznevelés, 7. 11. 485-486.; Óratervek a történelem tanításához. Általános iskola, VII. osztály (A királyi Magyarország politikai, gazdasági és társadalmi helyzete) (1951). Köznevelés, 7. 13. 595-596. 
  44. ^ Irányító tanmenet az általános iskolák felső tagozatú osztályai számára, II. rész. Történelem (1952). Tankönyvkiadó, Budapest, 71-104. 
  45. ^ Szemelvények a magyar történelem tanításához I–II. kötet. Közoktatásügyi Kiadóvállalat, Budapest, 1952. 201 és 272. l. (Az oktatás és nevelés kérdései 11.) Általános iskolához és gimnáziumhoz egyaránt készült.
  46. ^ Irányító tanmenet az általános iskolák felső tagozatú osztályai számára, II. rész. Történelem (1952) 72‑73. 
  47. ^ Karcov, V. G. (1951): A történelemtanítás módszertana az alsó osztályokban. Közoktatásügyi Kiadóvállalat, Budapest, 188. 
  48. ^ Szebenyi Péter (1970): Feladatok – Módszerek – Eszközök. (Visszapillantás a hazai történelemtanítás múltjára). Tankönyvkiadó, Budapest, 183. 
  49. ^ Uo. 184.
  50. ^ Kéri Katalin – Varga Attila (2004): A pártideológia tükröződése az 1950–1953 között kiadott alsó tagozatos tankönyvekben. Acta Paedagogica, 4. 1-2. 28-29.
  51. ^ Egy 3. osztályos tankönyvben a becsületesség mintaképének így állították be a leendő diktátort: „– Hát értsd meg, súgni vagy segíteni, az két dolog! Súgni helytelen, mert az csalás. Abból te nem tanulsz, félrevezeted a tanítót, meg saját magadat is. De ha becsületesen tanulsz, akkor mindig hasznát veszed a tudásodnak. És máskor ne próbálj megvesztegetni! Csodálatos fiú volt ez a Szoszó – a jelleme már nem is vas, hanem egyenesen acél. Már akkor meglátszott rajta, megérződött minden szaván, hogy egyszer, ha megnő – acélról nevezi majd el népe, s az egész világ. Acél – ezt Szoszó hazájában sztál-nak hívják.  A hajdani kis Szoszó neve pedig már hosszú idő óta Ioszif Visszarionovics Sztálin.” Acélos Szoszó. In: Harmadik könyvünk. Tankönyvkiadó Nemzeti Vállalat, Budapest, 1953. 68. (Kiemelések az eredeti szövegben: K. A.) 
  52. ^ Egy jellemző példa: „3. A fasiszták először 1 hidat, azután 6 hidat robbantottak fel. Hány hidat robbantottak fel összesen? 4. A felszabadító Vörös Hadsereg felépített 1 hidat, a Szovjetunió támogatásával felépítettünk 2-t, aztán 3-at. Hány hidunk van most Budapesten?” In: Első könyvünk (1950) 214.
  53. ^ Egy jellemző példa: „3. A fasiszták először 1 hidat, azután 6 hidat robbantottak fel. Hány hidat robbantottak fel összesen? 4. A felszabadító Vörös Hadsereg felépített 1 hidat, a Szovjetunió támogatásával felépítettünk 2-t, aztán 3-at. Hány hidunk van most Budapesten?” In: Első könyvünk (1950) 214.
  54. ^ Karcov, V. G. (1951): A történelemtanítás módszertana az alsó osztályokban. Közoktatásügyi Kiadóvállalat, Budapest, 242.
  55. ^ Jefimov, A. V. – Averjanov, A. P. – Orlov, V. A. – Szanyin, J. Sz. (1952): Módszertani segédkönyv az újkori történelem tanításához (1642–1870). Szerk.: Jefimov, A. V. Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 384.
  56. ^ Bővebben: Bakonyi Pál (1988): Tantárgy-pedagógia, pedagógiai törekvések az OPI elődintézményeiben. Pedagógiai Szemle, 38. 11. 1050. 
  57. ^ Szerzője Szamel Lajos jogász volt: ld.: Szammel Lajos (1953): Alkotmánytan. Az általános iskolák VIII. osztálya számára. Tankönyvkiadó, Budapest, 151.
  58. ^ Ld. 1222–48–1/1950. III. VKM. sz. rendelete és 852–147/1952. III. K. M. sz. utasítás az évfolyampótló osztályok szervezéséről és a működő osztályok feladatáról. Köznevelés 6. 17. 88-93. és Közoktatásügyi Közlöny, 2. 8. 78-79.
  59. ^ 1200–V–6/1951. KM. sz. rendelet az osztályvizsga bevezetéséről az általános és középiskolákban. Közoktatásügyi Közlöny, 1. 7. sz. 132-133.
  60. ^ A közoktatásügyi miniszter 852–2417/1952. VII. KM. sz. utasítása az 1952/53. évi általános és középiskolai osztályvizsgákról. Közoktatásügyi Közlöny, 2. 23. 309-12.
  61. ^ A közoktatásügyi miniszter 852–13/1953. V. főo. K. M. sz. utasítása az általános iskolák folyó évi vizsgatételeiről. Közoktatásügyi Közlöny, 3. 4. 50-53.
  62. ^ 852–228/1954. V. (XII. 15.) OM. sz. utasítás az általános iskolák 1954/55. évi vizsgatételei tárgyában. Oktatásügyi Közlöny, 2. 24. 309-312.
  63. ^ Oktatásügyi Közlöny, 5. 1. 45.
  64. ^ 1951. évi 15. tvr. (máj. 27.) a tankötelezettségről és az általános iskoláról. In: Törvények és rendeletek hivatalos gyűjteménye, 1951. I. köt. (1952). Jogi és Államigazgatási Kiadó, Budapest, 81-83.
  65. ^ Révai József (1951): A közoktatás kérdései. Részlet az MDP II. kongresszusán elmondott beszédből. Köznevelés, 7. 6. 221-222.
  66. ^ Darvas József (1951): Feladataink az új tanévben. Köznevelés, 7. 17. 709–712.
  67. ^ Halász Gábor (1984): Felügyelet és oktatásirányítás: történeti – szociológiai elemzés 1945-től napjainkig. Oktatáskutató Intézet, Budapest, 23.
  68. ^ Halász Gábor (1984): Felügyelet és oktatásirányítás: történeti – szociológiai elemzés 1945-től napjainkig. Oktatáskutató Intézet, Budapest, 25.
  69. ^ 1950. évi I. törvény a helyi tanácsokról. Letöltés: http://www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=8374 (2017. 04. 11.)
  70. ^ A közoktatási miniszter 1212-F-1/1951. IV. sz. rendelete az általános és középiskolák felügyelete tárgyában. Közoktatásügyi Közlöny (1951) 1. 2. 17-23.
  71. ^ Székely Béla – László József (1952): A tanulmányi felügyelet új rendje. Köznevelés, 8. 18. 753-754. nyomán.
  72. ^ Szebenyi Péter (1993): Válaszúton a szakfelügyelet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 122. nyomán.
  73. ^ A közoktatási miniszter 1212-F-1/1951. IV. sz. rendelete az általános és középiskolák felügyelete tárgyában. Közoktatásügyi Közlöny (1951) 1. 2. 17-23. (Kiemelés tőlem: K. A.)
  74. ^ Vö. Az MDP III. kongresszusát követő 1954. évi tanácstörvényhez készült 33/1955. (O. K. 8.) O. M. sz. miniszteri utasítás az egységes oktatási igazgatásról. Oktatásügyi Közlöny, 2. 8. 96. Melléklet: A tanácsi oktatásügyi szakigazgatás szervezeti és működési szabályzata, uo. 1-15.
  75. ^ In: Knausz Imre: A közoktatás Magyarországon 1945–1956. 81. Letöltés: http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:s5RzhGdAByMJ:mek.os... (2017. 04. 22.)
  76. ^ Az intézményt szovjet mintára az akkori Gorkij fasorban hozták létre a korábbi híres fasori evangélikus gimnázium épületében.
  77. ^ Pl. Margócsy József (1954): A szakfelügyelet néhány kérdéséről. Köznevelés, 10. 8. 181-182.
  78. ^ Horváth (1978) 72.
  79. ^ A közoktatásügyi miniszter 852/853–7/1953. VII. KM. sz. utasítása az általános iskolák és az általános gimnáziumok Rendtartásának életbeléptetése tárgyában. In: Közoktatásügyi Közlöny, 3. 3. 21-22.
  80. ^ 842–852–44/1956. OM. sz. közl. In: Oktatásügyi Közlöny, 3. 12. 171.
  81. ^ Oktatási Közlöny (1955) 3. 17. melléklete (aug. 15.) 24. l.
  82. ^ Az oktatásügyi miniszter 63/1956. (O. K. 16.) O. M. sz. utasítása az általános iskola felső tagozata tantárgyaihoz készült Útmutatók kiadásáról. Oktatásügyi Közlöny 4. 16. 220. Melléklet 24. 
  83. ^ Az oktatásügyi miniszter 62/1956. (O. K. 16.) sz. utasítása az általános iskola I–IV. osztályában új Tanterv és Utasítás bevezetésére. Oktatásügyi Közlöny, 4. 16. 219-220.
  84. ^ Az oktatásügyi miniszter 75/1956. (O. K. 18.) O. M. sz. utasítása ének-zene tagozatú általános iskolák létesítéséről. Oktatási Közlöny, 4. 18. 254-255.
  85. ^ Tanterv és utasítás az általános iskolák 5–8. osztálya számára. Tankönyvkiadó, Budapest, 1958. (Ezt következő közlésünkben elemezzük.)
  86. ^ Vö.Dancs István − Simon Gyula (szerk., 1962): A közoktatásügy fejlődésének néhány kérdése. In: Tanulmányok a magyar népi demokrácia neveléstörténetéből II. köt.. Tankönyvkiadó, Budapest, 67.
  87. ^ A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége határozata a közoktatás helyzetéről és feladatairól (1954). Dokumentumok… II. (1990) 17-24., ill. Köznevelés, 10. 5. 98. 
  88. ^ Uo.
  89. ^ Melléklet az oktatásügyi miniszter 61/1955. (O. K. 16.) OM sz. utasításához. Történelem (1955). Tankönyvkiadó, Budapest, 10.
  90. ^ Seres József (1956): A társadalom fejlődése és az osztályharc kérdése az általános iskolai történelemtanításban. Történelem- és Földrajztanítás, 1. 1-2. 16-18. l.
  91. ^ Bellér Béla (1955): A nacionalizmus és kozmopolitizmus jelenségei iskolai munkánkban. Köznevelés, 11. 19. 444. 
  92. ^ Melléklet az oktatásügyi miniszter 61/1955. (O. K. 16.) OM. sz. utasításához. Tankönyvkiadó, Budapest, 1.
  93. ^ Unger Mátyás (1955): Milyen felkészültséggel jöttek tanulóink az általános iskolából? Történelemtanítás, 1. 4-5. 131-135. 
  94. ^ Veress Judit (1954): A tények és általánosítások szerepe az általános iskolai történelemtanításban. Köznevelés, 10. 11. 168-169. 
  95. ^ Seres József (1955): Eredmények és hiányosságok az általános iskolai történelemtanításban. Történelemtanítás, 1. 2-3. 65-68. 
  96. ^ Annási Ferenc (1956): Hozzászólás Unger Mátyás: Milyen felkészültséggel jöttek tanulóink az általános iskolából? c. cikkéhez. Történelem- és Földrajztanítás, 1. 1-2. 55-60. 
  97. ^ Veress Judit (1954): A tények és általánosítások szerepe az általános iskolai történelemtanításban. Köznevelés, 10. 11. 168-169. 
  98. ^ Vas Károly (1954): Az általános iskolai történelemtanítás módszertana. I-III. rész. Felsőoktatási Jegyzetellátó Vállalat, Budapest, 9. 
  99. ^ Köves Károly (1954): Az általános iskolai történelemtanítás módszertana. IV. rész. Felsőoktatási Jegyzetellátó Vállalat, Budapest, 42. 
  100. ^ Vas Károly (1955): A fogalomalkotás problémája az általános iskolai történelemtanításban. Történelemtanítás, 1. 1. 16-23. l. és Vas Károly (1958): A történelmi fogalomalkotás általános iskolai lehetőségeit és határait vizsgáló kísérlet megtervezésének és lefolytatásának módszere. Pedagógiai Szemle, 8. 11. 1032-104. 
  101. ^ Történelmi fogalmak kialakítása, tematikus és ismétlési tervek (Segédkönyv az általános iskolai történelemtanításban). Tankönyvkiadó, Budapest, 1956. 103 l.Filla István (1956): Történelem. Kézikönyv az általános iskolai történelmet tanító nevelői számára. VI. osztály. Tankönyvkiadó, Budapest.Ismertetése – Köves Károly (1960): Történelemtanítás, 5. évf. 4. 27-28.
  102. ^ 3 éves terv. A Magyar Kommunista Párt javaslata (1947). Szikra, Budapest, 113-114
  103. ^ A VKM. 1552–13/1949. V/1. sz. utasítása a debreceni Pedagógiai Főiskola áthelyezéséről Egerbe.
  104. ^ Vö.: „A Pedagógiai Főiskola feladata az általános iskola nevelőinek képzése… Olyan pedagógusok kialakításáról van szó, akik alsó fokú osztálytanításra, felső fokon pedig bizonyos tantárgycsoportok szaktanítására nyernek képesítést.” In: Faragó László (1948): A Pedagógiai Főiskola feladata és szervezete. Köznevelés, 4. 8. 149. (Az írás szerzője a Pedagógiai Főiskola első igazgatója volt.)
  105. ^ Bizó Gyula (1965): Az általános iskolai nevelőképzés. In: Simon Gyula (szerk.): Nevelésügyünk húsz éve (1945–1964). Tanulmányok a magyar népi demokrácia neveléstörténetéből. Tankönyvkiadó, Budapest, 428. adatai alapján.
  106. ^ A Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1950. évi 21. sz. törvényerejű rendelete a pedagógiai főiskolákról. Magyar Közlöny (1950) 6. 109. sz. 125.
  107. ^ 160.950/1948. V. 2. sz. VKM rendelet. (Nem jelent meg sem a Magyar Közlönyben, sem a Köznevelésben, ezért kultuszminisztériumi ügyviteli intézkedésnek tekinthető.) Idézi: Donáth Péter (szerk., (2004): KÖZszolgálat – pedagógushivatás. Rozsondai Zoltán a magyar tanítóképzésért és megújításáért. Trezor Kiadó, Budapest, 116.
  108. ^ A Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1950. évi 43. sz. törvényerejű rendelete a tanítóképzésről. Magyar Közlöny (1950) 6.187-189. 1084-1086.
  109. ^ Az O. M. 8550–46/1954. IX. sz. rendelete a pedagógiai főiskolák képzési idejének 3 évben való megállapítása tárgyában. Az O. M. 8550–48/1954. IX. sz. rendelete a pedagógiai főiskolákon bevezetendő hároméves és kétszakos képzés egyes feladatairól.
  110. ^ A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának 1017/1955. (II. 6.) MT. határozata a Budapesti Pedagógiai Főiskola megszüntetéséről. Az oktatásügyi miniszter 8550–13/3. XI. sz. utasítása a budapesti Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskola megszüntetéséről.
  111. ^ Ennek egyik „kiváló” példája az 1948 őszétől az iskolákban bevezetett 7 érdemjegyből álló új osztályozási rendszer – kitűnő (7), jeles (6), jó (5), közepes (4), elégséges (3), gyenge (2), elégtelen (1) –, mely alig két esztendőt ért meg. (Vö. Simon II. /1962/ 44-45.) 1950 őszétől visszatértek a korábbi ötjegyű skálához, csak éppen fordított sorrendben. (1948 előtt az 1-es volt a legjobb osztályzat.) Ez a „játék” is beletartozott a „múltat végképp eltörölni” intézkedések sorába.
  112. ^ Vö. Kelemen Elemér (2002): Hagyomány és korszerűség. Oktatáspolitika a 19–20. századi Magyar­országon. Oktatáskutató Intézet – Új Mandátum Kiadó, Budapest, 57.