Állati csúcstalálkozó

Az Állatok Országos Csúcstalálkozóján nagy tömeg verődött össze a panasziroda várótermében. A hangulat kissé túlfűtött volt.

– Húzzon sorszámot – károgta a varjú.

– Mégis mivel? – sziszegte a kígyó.

– Na, várjon, segítek. Húzzon egyet. De figyelje a kezem, mert csalok! – vicceskedett a bohóchal.

– Na, ne szórakozzon, magának nincs is keze – szúrta oda a szitakötő, aki a sarokban kötögetett.

– Maga miért van itt? – fordult oda a szomszédjához.

– Túl hiú vagyok. Egy hiú hiúz.

– Könnyű magának. Maga karcsú – intette le medve. – Na de én? Nézze a pocakom! A túravezetők a hegyekben egyre kövérebbek – és szomorúan végigsimított a hasán.

– Nekem a szám túl nagy – szólt a csuka. – Minden pénzem rúzsra költöm. Vízállóra.

– Az is valami? Én meg cipőre – füstölgött a százlábú.

– Nekem a lábam túl trampli – pityogott a hosszú fülű nyúl.

– Na de úgy rúg, mint egy nyúl – okoskodott a tyúk.

– De csak mert nyúl vagyok.

– Igaz, bocs. A tyúkeszem. Ezért is vagyok itt… – búsult el a tyúk, és beleharapott a tyúkhúros szendvicsébe.

– Nagy cucc. Én meg púpos vagyok – szólt közbe a teve. – Ráadásul duplán. Sután áll rajtam a koktélruha.

– Hát még a melltartó hogy állna! – kacagott a hiéna.

– Én elköltöznék végre. Kinőttem a lakást – búgta a csiga.

– Na ne legyen már olyan szomorú! Járjon többet társaságba – okoskodott a lúd. – Vagy hívjon vendégeket!

– Most mondja, hogy kicsi a lakás! – csóválta fejét a borjú. – Buta liba.

– Lúd.

– Mondom én.

– Nekem a hátam szúr – sóhajtotta a sün. – Mindenhol. Újabban belül is.

– Kapott rá valamit?

– Igen. Kúpot. De nem használt. És savanyú is volt.

– Én egy dupla falú medencére vágyom – sóhajtotta a palackorrú delfin.

– Az nekem is jól jönne – kontrázott a búvárpók. Na meg egy új búvárszemüveg is. Felfújható.

– Medence? – fújt nagyot a hattyú. – Micsoda kisstílű élet! Én a tavat nőttem ki.

– Akkor költözzön délre. És vigye a csigát is – húzta fel az orrát sértődötten a pók.

– Ki ilyen büdös? – fintorgott az orrszarvú.

– Lehet, hogy én – sütötte le a szemét a ganajtúró. – Munkából jöttem. Három műszak. Húsz poronty.

– Szép család – percegte a szú.

– Ne is mondja, Csak miattuk túrok még. Már nyugdíjas lennék.

– Az enyéim folyton a fába szorulnak. Vagy a karnisrúdon táncolnak. De hát gyerekek. Virgoncak.

– Látom, magával bánt el legjobban a sors, menjen be nyugodtan előttem – udvariaskodott a bagoly egy nagy kalapú hölggyel.

– Nagyon bölcs – morogta a kacsacsőrű emlős. – Én itt dolgozom.

– Húúú – huhogta a bagoly. – Ezek után már nem tartották annyira bölcsnek.

Szöveg és kép: Egri Mónika