Author

Boriska és a farkas

Bori volt a Rímkóci család legkisebb lánya. Három nővér és egy báty mellett bizony nem volt könnyű boldogulnia. Szerették ugyan a testvérei, persze hogy szerették, de beteg szüleik ápolása mellett alig-alig jutott rá idejük, hogy játsszanak vele. Jóval idősebbek is voltak Borinál, nem igazán volt türelmük hozzá. Még a születésnapjáról is mindig megfeledkeztek. Az első években csak sejtette a kislány, hogy valami különleges élményből marad ki, és torkaszakadtából bömbölt reggeltől estig, mikor eljött a nagy nap. Később vágyakozva figyelte, hogy a többieknek a születésnapjukon torta jár ajándékokkal, neki meg még a fülét se húzza meg senki, ha eljön január huszonkettedike.

Aztán az ötödik születésnapján Bori kipattant az ágyból, és ahogy felöltözött, a lába ellenállhatatlan erővel vinni kezdte az erdei út felé. A kis Rímkóci érezte, hogy vár rá valahol a világ eldugott pontján egy cimbora, aki enyhíteni tudná a magányát, és talán a születésnapjáról sem feledkezne meg.


Az erdei utakról Bori csak annyit tudott, hogy sötétek, félelmetesek, és legalább egy darab ordas farkas lakik bennük. No meg szellemek, manók, tündérek és egyéb fura lények. Bori leginkább tündérekkel szeretett volna találkozni, esetleg manókkal, de csakis a szelídekkel. Persze az erdő nem kívánságműsor, így kitalálható, hogy rögtön a farkas került az útjába.

Sötét volt a szőre, és a szeme se állt jól. Igaz, a mesékben a farkasoknak ritkán áll jól a szemük, és naná, hogy sötétek a szándékaik is! Ráadásul mindegyik tud beszélni.

– Khm.. Jó napot, kedves Piroska! – kezdte ez is az ismert szöveget.

– Nem vagyok Piroska – mondta Bori gyorsan, mert a piroskás mesét ő is kívülről fújta. – Össze tetszik téveszteni valakivel – tette még hozzá, és ment volna tovább, de a farkas eléállt.

– Azt bárki mondhatja!
Akkor tessen talán egy személyi igazolványt, jogosítványt vagy valami igazoló okiratot, ha kérhetném!

– Öö, én még csak ötéves vagyok – makogta Bori. – Nekem még nincsenek okirataim. És tudtommal Piroskának se voltak.

– Már hogyne lettek volna! Hiszen akkor honnan tudtam, hogy Piroska a Piroska? Nemdebár? – érvelt a farkas, és Bori kénytelen volt elgondolkozni. (Ha hatéves lett volna, már biztos nem lett volna ilyen könnyű megzavarni.)

– Na jó, mindegy is, Piroska vagy nem Piroska, a nevét manapság bárki megváltoztathatja. És mi járatban errefelé, kedves...

– Bori.

– Aham. Tehát Boriska. Mi járatban errefelé, kedves Boriska? Tán csak nem kalácsot meg borocskát tetszik vinni a kosarában?

– Nincs is kosaram – tárta szét a karját Bori.

– Hm, valóban – csóválta meg fejét a farkas. – Akkor el tetszett rejteni a kabátka alatt. Ejnye. Csak nem akarta átcsempészni a határon?

– De hát nincs is nálam semmi!

– Szóval azt állítja, hogy nincs semmiféle elvámolnivalója? – húzta össze szemöldökét a farkas, és körbejárta Borit.

– Elvámolnivalóm? Azt se tudom, az mit jelent.

– Hát igen, egyikük se tudja – morogta a farkas. – Szóval se kosár, se kalács, se borocska...

– Se Piroska – egészítette ki Bori a farkast. – Azt hiszem, egy másik mesében tetszik járni éppen.

A farkas megrázta busa fejét:

– Aaaz kizárt! Sosem téveszteném el! – Azzal elővette a mobiltelefonját: – Tessék, itt van az erdő, és itt az x-hez mi van odaírva?

– Piroska.

– Az x mellett meg ott van a galagonyabokor. Na mármost. Kiskegyed mellett is ott van a galagonyabokor. Akkor ki áll az x helyén?

– Én? – kérdezte Bori.

– Tádáám! – kurjantotta a farkas. – Meg is vagyunk! Látja, én rájövök minden turpisságra! Kosár vagy nem kosár, piros kabát, kék kabát, az én szimatom sosem csal!

– Hátha mégis - próbálkozott Bori. – Lehet, hogy az a térkép már nagyon régi. Rá tetszett tölteni a legújabb frissítéseket?

– Nem igazán – bizonytalanodott el a farkas.

– Ó, hát biztosan ez a probléma! A legújabb verzió szerint ezt a mesét átírták, és ez az erdő nem a piroskás erdő.

– Hanem melyik?

– Hát a boris erdő. Amelyikben elindul, hogy keressen egy cimborát, aki tortát süt neki a születésnapjára.

– Hm - vakarta meg az állán a szőrkupacot a farkas. – Na de télen? Ki szokott télen tortát sütni az erdőben?

– Hát a medve – dörmögte egy hang a bokorból, mire a farkas rögtön összement legalább két zakóméretnyit.

– Miféle medve? – nyögte megszeppenve.

– A magányos cukrászmedve – felelte egykedvűen a magányos cukrászmedve, és a farkas fölé tornyosult.

Több se kellett a farkasnak, úgy elszaladt egy másik mesébe, hogy talán még mindig nem ért oda.

Bori kérdőn nézett a magányos cukrászmedvére.

– Te tényleg létezel? És tényleg sütnél nekem születésnapi tortát?

– Hát persze hogy létezem. Nem csoda, ha nem ismersz még, az én mesém tesztelés alatt áll, valószínűleg jövőre jön ki az első verzió. Még demóváltozat vagyok, ezért csak egyféle tortát tudok sütni. Nem baj?

– Nem, az egyféle torta épp megfelelő lesz. Sőt, az a kedvencem – felelte Bori.

– Tudtam én – mondta a már nem magányos cukrászmedve.

Azzal elindultak Bori meséjében a cukrászmedve cukrászműhelyébe, hogy együtt megegyék az egyféle tortát.


(Utóirat: a farkas végül megérkezett egy másik mesébe, és épp most tölti le a Boriska és a farkas demóverzióját.)

A szerző illusztrációja