„Jó itt nekem, ahol vagyok”

Beszélgetés Jeney Zoltán íróval

Hogyan kerültél kapcsolatba a gyerekirodalommal, hogy született meg a Rév Fülöp-trilógia ötlete?

A Rév Fülöp nem trilógiának indult, csak egy egyszerű regényt akartam írni, amelyben régi lovagregények történeteit dolgozom fel. Nem emlékszem pontosan, miért pont gyerekregény lett belőle, de azt hiszem, az a hang, amit megtaláltam a szöveghez, leginkább gyerekekhez szólt.

   Fotó: Németh Gábor

Az első kötet alcíme: Balatóniai lovagregény; a szereplők nevei, a helyszínek is, mind-mind a Balatonra, annak környékére utalnak. Miért épp erre a vidékre esett a választásod?

Ez tulajdonképpen a címszereplő nevéből fakad. Rév Fülöp (Révfülöp) egyszerre volt az ötletadó és a történet kerete. Ez a furcsa szerkezetű településnév hozta létre azt a gyerekfigurát, aki a végül trilógiává dagadt regény központi alakja, és hozta magával azt az eljárást, hogy földrajzi nevek adják a szöveg szókészletének egy részét.

Ha választhatnál, melyik történelmi korban élnél szívesen? Van számodra különösen kedves korszak?

Különböző korszakokból különböző értékek vonzóak számomra, de nem hiszem, hogy bármelyik korszak jobb vagy rosszabb lett volna a mainál. Minden korszakban volt szépség, és mindegyikben voltak borzalmak. Az őskor természetközelisége vonzó, de a gondolat, hogy bármikor megehet egy kardfogú tigris, vagy hogy egy bokaficam is könnyen végzetessé válhat, nem csigáz fel. Az ókori - különösen a Római Birodalom területén vagy görög kultúrájú tájakon elképzelt - élet igen kellemesnek tűnik így a távolból, hiszen már nagyon kifinomult volt a hétköznapi lét kultúrája, de a kemény törvények, a rabszolgaság, és főleg a 25 éves katonai szolgálat nem vonzanak különösebben. A középkorban nem igazán lehetett jó élni, ott a kívánatos dolgok egy nagyon szűk rétegnek álltak rendelkezésére, a társadalom jelentős része kiszolgáltatott volt és szegény. A késő középkortól egészen a 19. századig tartó városi lét érdekes, de egészségtelen volt. A modern kort pedig nem kell magyarázni: jó benne az orvostudomány, a fejlett technológia és a szabadság eszménye, de nagy baj, hogy az emberek nem ismerik fel az új dolgokban rejlő lehetőségeket, és önös érdekek mentén használnak fel mindent, amitől egyre zordabb lesz a társadalmunk. No hát ez kissé hosszúra sikeredett, de a lényeg annyi, hogy jó itt nekem, ahol vagyok.

Ebben a számunkban nem szerzőként, hanem Szekeres Niki meséjének illusztrátoraként mutatkozol be. Hogyan született meg ez az ötlet, foglalkoztál-e már korábban is illusztrálással vagy képzőművészettel?

Niki látta, hogy miket csinálgatok otthon, és volt egyfajta grafikai stílus, ami megtetszett neki. Aztán amikor beszélt a meseötletéről, meg is születtek az első vázlatok. Korábban nem jelent meg sehol semmilyen rajzom vagy festményem, de házi használatra elég sokat skiccelgettem már.  

Mik a további terveid szerzőként, illusztrátorként?

Most ez a legfőbb tervem, hogy Igéző Rozi könyvét megalkossuk Nikivel. 

Ha meg kéne nevezned egy-egy kedvenc íród, költőd, és egy számodra kedves illusztrátort, kik lennének azok?

Ha ezt kéne tennem, nagyon nehéz helyzetben lennék, mert nem szeretek kedvenceket megnevezni. Van, akit ezért szeretek, van, akit azért. Egyet kiválasztani közülük szinte lehetetlen.