Kálmán bácsi születésnapja

Nyulász Péter meséje

Kálmán bácsi nyugdíjas, és nagypapa, de valaha katona volt. Pedig inkább azt hihetnénk, hogy órásmester lehetett, mert rengeteg órája van. Ketyeg körülötte az egész ház. Van egy órája a karján, amire szögletes betűkkel az van írva, hogy PAKEMA; egy a mellényzsebében, egy láncon, aminek lópatkóforma jel van a számlapján; az éjjeliszekrénykén egy MOM feliratú vekker kattog; a falon kakukkos és konyhai órák, és így tovább. Ám az összes órái közül az egyikre, a nagyszoba padlóján álló, díszesen faragott, óriási ingaórára különösen büszke Kálmán bácsi, ami olyan, mint egy nagy üvegvitrin. Mintha csak arra szolgálna, hogy abban tartsák külön polcokon az órákat, a perceket, a másodperceket, a tizedmásodperceket…  
A naptárról bezzeg fogalma sincs Kálmán bácsinak. A napokkal nem törődik. Mit neki a hónapok, meg az évek! Mit érdekli őt március, vagy június vagy talán november? Szerinte nem az a fontos. Sőt az nem is fontos, mert ha minden egyes perc és óra és nap rendben telik, akkor rendben lesz a hét is, a hónap is és az év is! 
Csak azt az egyet tudja, hogy mikor van vasárnap. Az is csak azért érdekes a számára, mert olyankor egy órakor – hoppá bocsánat, 13 óra 00 perckor – megérkezik a fia a feleségével, meg a lánya a férjével, és érkeznek velük az unokák is - mind az öten, hogy együtt ebédelhessen a család.     
De a vasárnapot sem a naptárból nézi ám Kálmán bácsi! Az ingaóra segít neki! 
Nem is akárhogyan. Régi szerkezet, valódi mestermunka, nem ám ilyen-olyan ideig-óráig hetyegő-lötyögő ócska krumpli, mint a mostaniak! Abban a régi órában patikamérlegen vannak kigrammolva a másodpercek, méghozzá éppen egy hétre való. Egyszer kiszámolta Kálmán bácsi, hogy az pontosan 604 800! És ha jól húzzák fel azt az órát – márpedig Kálmán bácsi mindig jól húzza fel –, akkor annak a régi órának éppen pontosan 604 799-szer lendül az ingája. Ha megáll függőlegesen, azt jelzi, eltelt egy hét. A jó felhúzásnak az a titka, hogy a kulcsot minden napra kétszer kell megforgatni, és akkor biztos, hogy legközelebb egy hét múlva, reggel 7 óra 59 perc 59 másodperckor áll meg az inga - hiszen a legelső alkalommal egy vasárnapi reggelen, pontban 8 órakor húzta fel Kálmán bácsi. 
Amióta nyugdíjas lett Kálmán bácsi, azóta minden egyes reggel, miután megborotválkozott és megitta a reggeli teáját, odalép az ingaórához – pontban 7 óra 59 perc 30 másodperckor. Kinyitja az ajtaját, mint valami szekrényt, és megáll előtte. Mintha kivenné belőle az aznapra való időt, ahogyan az aznapi ruhát szokás kiválasztani. Persze nem ez történik, hanem fél percen át figyeli, hogy tovább lendül-e az inga. Ha igen, akkor minden rendben. Ha nem, akkor Kálmán bácsi hangosan számolva éppen tizennégyszer tekeri meg a felhúzót, és ebből azt is tudja: vasárnap van, tehát 13 órakor  érkeznek az unokák.
Ezen a vasárnapon azonban egy kicsit másként történt! Egyszer csak megszólalt az ajtócsengő. 
12 óra, 34 perc, 56 másodperc – olvasta le az időt Kálmán bácsi, és meglepetten tette hozzá:
– Ki lehet az, ilyenkor?! 
Irma néni, Kálmán bácsi felesége, nem válaszolt, csak elmosolyodott, és indult ajtót nyitni, amin aztán betódultak az unokák, és mögöttük a szüleik.
– Korábban érkeztetek! – jegyezte meg már-már rosszallóan Kálmán bácsi, ám ahogyan ezt kimondta, a család egyszerre kiáltotta:
– Boldog születésnapot, Nagypapa!
– Ma születtél, kilencven éve! Hát nem emlékszel? – hangoskodtak az unokák.    
Na persze, hogy arra már nem emlékezett Kálmán bácsi, hiszen ki emlékszik arra, mikor született?! Azt viszont kikötötte, hogy a köszöntésnek bele kell férnie pontban 13 óráig, mert akkor az ebéd kezdődik.

                                                                                                  Illusztráció: Igor Lazin

A szöveghez kapcsolódó feladatok erre a linkre kattintva érhetők el.