Kedves Gyerekek!

Szekeres Niki köszöntője

Kedves Gyerekek!

„A játék. / Az különös. / Gömbölyű és gyönyörű…”* – de nem, mert a játék néha egyáltalán nem különös, például anya teljesen másképp tudja a szabályokat, mint apa, arról nem is beszélve, hogy a legjobb haveromnak sejtelme sincs arról, hogy észreveszem, ha csal. Még hogy gömbölyű! A suliban az összes labda inkább leeresztett lufi, és ha belerúgok az egyikbe, senkinek sem kell attól tartania, hogy betöröm valamelyik ablakot. Szóval a játék, az játék, csak simán. 
De a játék sokszor bonyolult is, és folyton összeveszünk a végére, akkor mire jó az egész? Azt mondják a nagyok, azért, mert „együtt vagyunk”, meg „közösségi élmény”, és legalább nem a számítógép előtt ülünk…
Elmondjam, én miért szeretek játszani? Mert olyankor ebéd után nem kell rögtön leszedni a mosatlan edényt – mert ott maradunk az asztal körül, és a lerágott csirkecombokat és krumplimaradékokat kikerülve nagyokat rötyögünk, mert sosem értem meg a szabályokat és tuti lesz valaki, aki megsértődik, hogy nem ő jött előbb, és ráadásul a pontjait is rosszul adtuk össze. 
Amikor meg kint játszunk valamit, az azért külön jó, mert ha kiborulok, elmehetek jól kisírni magam, és mire visszajövök, a szél már kifújta az arcomat, tiszta piros vagyok, mégsem kérdezi meg senki, mi a baj. Na, én ezért szeretek játszani!
Ebben a számban csak játék van, úgyhogy ne vegyétek túl komolyan!

(Fotó:  Krnács András)

* Kosztolányi Dezső: A játék.