„Korcsolyázni is szeretek, de azt sohasem szoktam”

Elekes Dóra írót Szekeres Niki kérdezte

Elekes Dóra két gyerekkönyvet írt eddig, egy verseset és egy különös mesét egy kislányról, akinek az anyukáját elrabolták a dzsinnek. Könyvei viccesek, miközben nem mindig a legkönnyebb témákkal foglalkoznak. Dórával többek között arról beszélgettünk, mit utál vagy éppen mit szeret a legjobban csinálni…

Mikor írtad az első könyvedet, a Tündi és Samut, és mi adta az ötletet hozzá?
Akkor írtam, amikor még kicsik voltak a gyerekeim. Láttam, hogy sokszor viccesen félreértik egymást, és ebből jött az ötlet, hogy olyan verseskönyvet kellene írni, ahol a gyerekek ugyanazt a helyzetet mindig egy kicsit másképp értik. Mert eltérőek a tapasztalataik, mert eltérő dolgok érdeklik őket, vagy csak mert éppen akkor elbambultak.

Miért Tündi a Tündi és Samu a Samu?
Samu a nagyobbik fiam, Tündi pedig az ovis társa volt, akivel sokat játszottak együtt a játszótéren. Például lovacskáztak egymás hátán. Meg felmásztak a mászókára, és ott összeházasodtak. Amúgy azóta már nem házasok; amikor külön iskolába mentek, vége lett a szerelemnek. Előfordul az ilyesmi.
A gyerekeid mit szóltak a versekhez?
Tetszettek nekik, bár Samu kicsit zavarban volt, amiért belekerült egy verseskönyvbe, az öccse pedig kicsit szomorú volt, amiért nem került bele egy verseskönyvbe. De megígértem neki, hogy majd pótoljuk.

Milyenek szerinted a könyveid, játékosak vagy komolyabbak?
Félig játékosak, félig komolyabbak. A komoly témákról szeretek játékosan írni, mert csak így derül ki, mennyire komolyak; a vicces témákról pedig szeretek komolyan írni, mert csak így derül ki, mennyire viccesek. Ha a komoly témákról komolyan írnék, a vicces témákról pedig viccesen, csak ismételgetni tudnám azt, amit előttem már sokan elmondtak. És az uncsi lenne.

Illusztráció: Kun Fruzsina (megjelent Elekes Dóra: A muter meg a dzsinnek című könyvében, Csimota, 2015)

Portré: Bart Dániel

Mi jelent meg a Tündi és Samu óta, és mit tervezel még?
A verseskönyv óta megjelent egy inkább nagyobbaknak és felnőtteknek szóló könyvem, A muter meg a dzsinnek. Ez arról szól, milyen lehet együtt élni egy olyan anyukával, aki folyton berúg. Aztán most tavasszal fog megjelenni egy mesekönyvem, amiben egy képzeletbeli barát meséli el a kalandjait azzal a kislánnyal, aki őt képzeli. Az lesz a címe, hogy Dettikéről és más istenekről. Azért ez lesz a címe, mert a képzeletbeli barát isteneknek látja az embereket, ami az ő helyzetében szerintem jogos is.

Hogyan szoktál írni?
Nekiülök, aztán néha eszembe jut valami, néha nem. Ha eszembe jut valami, akkor leírom, ha nem jut eszembe semmi, felhívom valamelyik barátomat, és elpanaszolom neki, hogy nem jut eszembe semmi. Erre valók a barátok.

Mit csinálsz legszívesebben a gyerekeiddel?
Talán beszélgetni szeretek velük a legjobban. Sokkal jobb velük beszélgetni, mint a legtöbb felnőttel.

Mi a kedvenc ételed?
A citromos palacsinta. 

Melyik a kedvenc gyerekkönyved?
A Milyen madár? Kollár Árpádtól. Aki még nem ismeri, annak mindenképpen ajánlom: egyáltalán nem olyan, mint Weöres Sándor.

Mi a kedvenc gyerekfilmed?
A Kalandra fel! 

Mit utálsz legjobban csinálni?
Interjúkérdésekre válaszolni. Na jó, nem. Interjúkérdésekre válaszolni.

Mit szeretsz az íráson kívül csinálni?
Úszni, biciklizni, filmet nézni, enni, aludni, sétálni, beszélgetni, vitatkozni. Korcsolyázni is nagyon szeretek, de azt sohasem szoktam.

Szoktál játszani?
Amikor még nem voltak gyerekeim, de már nem otthon laktam, hanem a barátaimmal, majdnem minden este játszottunk: Catant, Rizikót, gyilkososat, meg még egy csomó más társasjátékot, aminek már nem jut eszembe a neve. Mostanában pedig Samuval szoktam időnként sakkozni, de nem szeretek, mert mindig megver.