Muratyabusz

Adamik Zsolt meséje

Van egy múzeum, és abban Bambula bácsi a portás.
Nem is dolgozik ott senki más, pedig abban a múzeumban van kiállítva a Pupák Piricsősz, egy eredeti sárga Kávafüttyös HZNG, két csinos akvarell a bezingai turkászok HIBIBIjéről (akik a képeken véres csatában győzik le a misinkai brutyókat épp), egy tucat kipreparált muszkatockos bögyöge, sőt, sőt: ott látható Belegorjuk Bihabér Brugó is, egy apró, piros pecsétes üvegcsébe elzárva.
Csakhogy, aki a múzeumot felkeresi, annak ez a sok minden egyáltalán nem olyan érdekes. A látogatók magasról tesznek még Krampacuki hetevényi csalingájára is, pedig abból aztán tényleg csak egy van széles e világon.   
A vendégeket nem izgatja semmi más, csak a Kiradírozott Szavak Elfelejtett Szobácskája.
Kérdezik is mindig az iskolakirándulásokon a múzeumba vezényelt gyerekek Bambula bácsit, akinek a hetyke, de mégis tekintélyt parancsoló portási sapkája egyértelműen megmutatja, hogy ki az úr a házban: 
– Csókolom, az Elfelejtett Szobácska, amiben a Kiradírozott Szavak vannak, az merre van? 
Mire Bambula bácsi csak ennyit morog vissza:
– Ebadta kölkei, hát nem megmondtam, hogy olyan nincs is és nem is volt?
És a gyerekek csalódottan válaszolnak, hogy eddig még nem mondta meg, de már igen, úgyhogy ők most szomorúak. Ám erre Bambula bácsi legfeljebb csak legyint, de általában azt se.  
Aztán jönnek csapatostul a német turisták, és ők sem bírják ki, hogy ne érdeklődjenek a Kiradírozott Szavak Elfelejtett Szobácskája után.
– Flikkflakk prittyprutty abcúg?
Bambula bácsi ugyanis csak valami ilyesmit hall ki abból, amit kérdeznek, mert németül nem tud, ám ennek ellenére a bajszából, ami úgy borzolódik, mint egy mérges galamb, aki csak svédül ért, és úgy is csak picit, világos lehet bárki számára, hogy járt utat járatlanért el ne hagyj:
– Hát most aztán eleget hepciáskodtatok itt, lehet hazamenni, vagy rendőrt hívok!
És a német turisták megszeppenve oldalognak haza a München melletti Hallbergmoosba, és leverten mesélik a szomszédaiknak,  de még a postásnak is, hogy a Kiradírozott Szavak Szobácskája igazából nincs is.
És így megy ez minden nap. Amióta az eszét tudja a világ. 
Kivéve akkor, amikor a múzeum bezár.
Olyankor Bambula bácsi elfújja az összes gyertyát, lekapcsolja a villanyokat, és settenkedni kezd. Szépen leellenőrzi, nem bújt-e valaki a függönyök vagy a Kukupáli Karpupper Varkocspampulázójának a szobra mögé. 
És ha nem (és általában nem), Bambula bácsi elővesz a zsebéből egy (furcsa, de valóban) majom alakú kiskulcsot, kinyitja, majd jobbra fordul, aztán balra, és megint jobbra, egészen addig, amíg egy vékony folyosócska végébe nem ér. 
Ahol van egy ajtó. Az ajtóra pedig, ami olyan szürke, mint amikor egy vattacukorból pattogós cukorka segítségével robbantják ki a színeket a sztratoszférába, fekete filccel ez van kiírva: KSZESZ. És a biztonság kedvéért a felirat alatt ott vigyorog egy halálfej is, hogy mindenki értse, miről van szó.
De Bambula bácsit nem olyan fából faragták, hogy megijedjen egy halálfejtől. Sőt, amikor a kulcsot a zárba helyezi és elfordítja, igazából úgy vigyorog, mint a tejbetök.
Mert Bambula bácsi olyankor belép a Kiradírozott Szavak Elfelejtett Szobácskájába.
Lámpást se kell gyújtania, mert tudja, mi van ott: szanaszét hevernek a polcokon meg a dobozokban az összes számítógépből kitörölt, matekfüzetből kisatírozott, hatóságilag a falakról lefestett összes szavak. Minden betű, aminek sokak szerint Nincs Semmi Értelme, és ezért például átfirkálásra kerül, ebbe a szobácskába költözik. Olyanok, hogy grufuty. Meg hogy papukám! Sőt, még az is, hogy PARAMBULI BILITÁCS. 
És ezek a szavak egytől egyig csak Bambula bácsira várnak. Szinte remegnek az örömtől, mert tudják, mi következik.
Bambula bácsi leveszi a portássapkáját, telepakolja Kiradírozott Szavakkal, a zseblámpáját felkapcsolja, és veszett rohangálásba kezd a múzeumban. Fel s alá futkos, és közben kicseréli a Pálpusztai Madonna Csudálatos Születése címre hallgató festmény nevét arra, hogy „Karkupáli Mikitács Sossepukol Össze”. Lepöcköli a koszorús Bórfalvi Rómeó mellszobráról a cetlit, és feneketlen portássapkájából ezt rakja a helyébe: „HurkaFEjű Bakunyak Parzakutál”. A 16. századi szentesi karmazsin mozsárágyúból pedig egyszer csak az lesz, hogy „sjfkólili bagrumm, pászlival”. A Kiradírozott Szavak meg ujjonganak, és kihúzzák magukat, hogy na, tessék: belőlük is lett végre valaki! 
Ez Bambula bácsi kedvenc játéka. Egész éjszaka tudja csinálni. És ha már csinálja, akkor fiatalodik vagy 12 évet, ezért is lesz Bambula bácsi mindig portás a múzeumban.
Hurrá!  Sőt: MURATYABUSZ!

Illusztráció: Dániel András