Olvasási idő: 
10 perc

A munka és a felelősség megosztása

Sok tanár nagyon nehezen vállal osztályt. Érthető, hiszen harminc gyerek iskolai életéért felelősnek lenni valóban nagy felelősség, sok munkát és nagy odafigyelést igényel.​ Lehet-e ezeken a terheken enyhíteni, meg lehet-e osztani a felelősséget? Hogyan lehet valaki jó osztályfőnök úgy, hogy mégsem pusztul bele?

Szöveg: Fenyő D. György magyartanár, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke
 

Az iskola mindenekelőtt azzal segítheti a leendő osztályfőnököt, ha ügyel arra, hogy az osztályfőnökség a legjobbat hozza ki belőle. Ha engedi, hogy pihenjen két osztály között, ha figyel arra, hogy inkább gimnazistákhoz vagy inkább szakközépiskolásokhoz való-e, hogy bírni fog-e egyhuzamban hat év osztályfőnökséget, vagy inkább négy évfolyamos osztályba való, netán csak egy évre, de kiválóan tud átvenni egy érettségi előtt álló osztályt. Továbbá ha kialakít egy jól működő segítői hálózatot, amire támaszkodhat: az iskolapszichológus, a logopédus, a gyógypedagógus, a pedagógiai asszisztens jelenléte szakmailag erősen támogathatja az osztályfőnököket.

Ha az iskola meg tudja oldani, érdemes eleve megosztani a feladatokat. Nagy könnyebbséget jelent, ha valaki nem azt érzi, hogy harminc gyerek nevelésének egész súlya őrá nehezedik.


Osztályfőnök és osztályfőnök-helyettes

Ha az osztályfőnök mellett ott áll egy osztályfőnök-helyettes, akkor mindig van kivel megbeszélnie az osztály ügyeit. A feladatokat is meg lehet osztani: az osztályfőnök-helyettes intézheti például a hiányzások igazolását, az ebédbefizetéseket, ellenőrizheti a heteseket, stb. Eleve adott, hogy az osztálykirándulásokon ki kíséri még az osztályt – nem kell mindig keresgélni kísérőtanárt. Kialakulhatnak a közös elvárások, normák, szokások. Ha az osztályfőnök beteg lesz, vagy bármi más miatt hosszabb ideig nem tud dolgozni, automatikusan az osztályfőnök-helyettes lép a helyébe, akinek könnyebb átvennie a feladatokat, mert ismeri és átlátja az osztály ügyeit. A gyerekek számára is természetessé válik így, hogy ha nincs az iskolában az osztályfőnök, akkor hozzá fordulhatnak. Megkönnyítheti a diákokkal való személyes kapcsolatteremtést is, ha van egy osztályfőnök-helyettes, mert vélhetően lesz diák, aki az egyikükkel, és lesz, aki a másikukkal találja meg könnyebben a közös hangot. Megszervezhető úgy az iskolai órarend, hogy legalább az egyikükkel mindennap legyen órája az osztálynak. Ez hihetetlenül nagy stabilitást adhat az osztálynak, mert azt tapasztalhatják meg, hogy mindig megkapják a szükséges figyelmet. De a legfontosabb mégis az, hogy az osztályfőnök kap egy olyan pedagóguskollégát, aki ismeri az osztályt, és akivel éppen ezért érdemben meg lehet beszélni a problémákat, feszültségeket és konfliktusokat.


Társosztályfőnökök

Az osztályfőnök és osztályfőnök-helyettes kapcsolatnál sokkal intenzívebb, éppen ezért még termékenyebb lehet a társosztályfőnöki rendszer. Nem sok helyen van rá példa, mert ez lényegében minden osztályban két pedagógust köt le, de ha sikerül megvalósítani, akkor nagyon sok előnye lehet. Mindkét pedagógus osztályfőnök, és kettejük megegyezésén múlik, hogyan osztják el egymás között a feladatokat. Fontos, hogy mindketten teljes értékű osztályfőnökök, éppen ezért lehetőleg az összes szimbolikus eseményen együtt vannak jelen: együtt tartják a szülői értekezleteket, együtt és/vagy felváltva, esetleg témánként megosztva az osztályfőnöki órákat. Ha még azt is sikerül megoldani, hogy a két társosztályfőnök közül az egyik férfi, a másik nő legyen, az különösen szerencsés, mert az ilyen osztályfőnöki páros úgy működik, mint ahogy a családban az anya és az apa.

Persze mind az osztályfőnök-helyettesi, mind a társosztályfőnöki rendszernek vannak komoly előfeltételei és nehézségei, buktatói is. Az első nehezen teljesíthető feltétel, hogy az iskolában legyen elég tanár ahhoz, hogy minden osztály két pedagógust kössön le. Viszont az is igaz, hogy olyan tanárokat, akik egyébként egyedül nem vállalnának osztályt, így könnyebb osztályfőnöki, társosztályfőnöki vagy osztályfőnök-helyettesi pozícióba hozni. Például egy énektanárt, aki nem négy, csak három évig tanít egy osztályt, vagy egy testnevelés szakost, aki ötödik–hatodikban még az egész osztályt tanítja, de hetedik–nyolcadikban már vagy csak a fiúkat, vagy csak a lányokat. Az is könnyebben lehet osztályfőnök-helyettes, aki nem tanítja az egész osztályt, vagy – bár ez a megoldás azért nem ideális – taníthatja a két társosztályfőnök az osztály egyik és másik felét (ha például kétféle tagozat van egy osztályban). Ez azt jelenti, hogy bármely típusú kettős osztályfőnökség egyrészt valóban lecsökkenti az iskola variációs lehetőségeit, másrészt meg is növeli őket.

Emellett nagyon sok minden függ az iskola szervezeti hagyományaitól és kultúrájától, elsősorban attól, hogy van-e kultúrája az együttműködésnek. Ahol szigorúan tilos bemenni egymás óráira, vagy ahol soha semmilyen programot nem szokás együtt csinálni, hanem mindenki egyedül dolgozik, ott nagyon nehéz egy négy évre szóló együttműködést kialakítani. Mert ezt is meg kell tanulni – azt, hogy a tanári, osztályfőnöki munka nem magányos tevékenység, hanem jó esetben csapatmunka. Fontos, hogy a tanárok ne vetélytársnak, beépített ellenségnek vagy kémnek tekintsék egymást, hogy ne szégyelljék egymás előtt, ha valami nem sikerül nekik, hanem azt éppolyan természetesnek vegyék, mint azt, hogy a másik tanárnak nem sikerül valami, vagy hogy valamelyik program sikerül, valamelyik meg nem.

A legjobb az, ha a tanárok megválaszthatják a helyettesüket vagy a társukat – mindannyian sokkal jobban szeretünk a barátainkkal együtt dolgozni, programokat szervezni, kirándulni. Ugyanakkor még egymásnak rokonszenves tanárokról is kiderülhet a munka során, hogy messze nem értenek mindenben egyet, hogy sok helyzetet másképp oldanának meg. Ez nehézség, de természetes: az osztályfőnöki páros munka olyan intenzív együttműködést igényel, hogy óhatatlanul kibuknak a különbségek. Éppen ezért nagyon fontos a választás, hogy a konfliktusok száma minimalizálható legyen, de még fontosabb az a munkahelyi kultúra, ami a különbségekben nem veszélyforrást, hanem megvitatandó szakmai kérdést lát. Vagyis hogy lehet szemléletbeli vagy véleménykülönbség a két társosztályfőnök között, csak arra kell törekedni, hogy ezt vitassák meg, ne pedig rejtett feszültségforrásként nehezítse meg a munkájukat. Komoly problémát okozhat még a vetélkedés: ki a jobb, kihez fordulnak többször a diákok, kit szeretnek jobban, ki oldja meg hatékonyabban a nehéz helyzeteket. Ha ilyen helyezkedéssé, látens versenyfutássá válik a kapcsolat, az mindenki számára nagyon káros.


Mentorok

Arra is van példa, hogy egy osztályfőnök mellett van az osztályban három-öt mentor, akik a diákokkal személyesen foglalkoznak. Ez az osztályfőnöki munka hangsúlyát úgy módosítja, hogy az osztállyal mint egységgel, mint közösséggel elsősorban az osztályfőnök dolgozik, a diákok egyéni problémáira, fejlődésére pedig főleg a mentorok figyelnek. Ez a rendszer elsősorban magasabb évfolyamokon lehet hatékony, például olyanokban, amelyeknek a csoportbontások miatt kevés közös órájuk van, vagy ahol egy osztályt a különböző tagozatok vagy fakultációk több különböző csoportra szakítanak. Olyan iskolákban van a mentori rendszerre leginkább példa, amelyekben a diákok speciális helyzetük, nehéz körülményeik vagy személyiségproblémáik miatt speciális odafigyelést igényelnek, vagy amelyekben a tizedik osztály végéig a hagyományos osztályfőnöki struktúra működik, de a továbbtanulás előtt a fakultációs rendszerben az egységes osztályok szétesnek, és ezért kell átállni a mentori rendszerre.

A mentori rendszernek is vannak persze hátrányai és nehézségei. A közösségalapú vezetés helyett vagy mellett ez az egyéni támogatásra helyezi a hangsúlyt. Nehéz feladat egy osztályfőnöknek több mentor munkáját koordinálnia és magának is mentorálnia a diákokat. Nagy kérdés továbbá, hogy ilyenkor a diákok válasszanak-e maguknak mentort, a tanárok válasszanak-e mentoráltat, vagy az iskola a szervezeti adottságoknak megfelelően maga ossza-e be a diákokat egy-egy mentorhoz. Ha a diák választ, akkor a tanárok elkezdik azon mérni a maguk és egymás munkáját, hogy hányan választották őket. Ugyanakkor a választás szabadsága komoly garanciája lehet a bizalommal teli, személyes együttműködésnek. Ha az iskola osztja be a diákokat, akkor megfosztja a mentorokat és mentoráltakat a személyes választás és szimpátia elemétől, viszont sokkal rendszerszerűbb és kiszámíthatóbb lehet a működése.

Amit elsősorban tanácsolhatunk: nem szabad félni attól, hogy másokkal együtt kell dolgozni. Nagyon sokat profitálhat belőle mindenki, a tanár, a diák, az intézmény, és kiderülhet: a tanárság, sőt az osztályfőnökség sem feltétlenül magányos szakma, amit csak zárt ajtók mögött lehet művelni.