Author
Photographer

Bezzeg-bárcsak

Milyen ma fiatalnak lenni? – kérdezem a fiamtól. Válasza okosan, de kamaszosan rendreutasító: „Mivel nem tudom, milyen máskor fiatalnak lenni, ezért a kérdés értelmetlen.” Talán igaza van. De bennünk, akik már nem vagyunk annyira fiatalok, és több generá­ciót – többek közt magunkat is – láttunk már ifjúnak, az az érzésünk támad: bizony mi tudjuk, milyen máskor fiatalnak lenni.

Például a mi időnkben. Vagy anyáink, nagyszüleink idején. Olyan korokban, amelyekről családi és történelmi emlékek őriznek szép vagy szomorú történeteket. Persze, sejtjük, hogy nemcsak a divat változott, hanem a belső habitus is. Nemcsak a lájk lett több, hanem a titok is. Sokszor lepődünk meg. Még többször nosztalgiázunk. Persze mi, akik tanítunk, ismerjük az örök fiatalság forrását (ezért biztosak vagyunk abban, hogy azt még egy kozmetikai cég sem fedezte fel), és többször is belekortyolunk, erőt merítve hivatásunk öröméhez és súlyához. És elmosolyodunk azon, aki megrója a buszon a mai fiatalokat, mondván, hogy „Bezzeg az én időmben”, mert véljük, hogy az sem volt azért annyira bezzeg.

A fiatalsággal azért mégis történik valami manapság. Merthogy az ifjúság kultuszának évtizedeit éljük. Egy neves médiatudós már közel 20 éve leírta, hogy végre elérkezett az ifjak valódi szabadságának időszaka, amikor a gyerekek és a fiatalok nem kényszerülnek többé „szüleik és tanáraik normatív világába”, hanem korlátozások nélkül építhetik sajátjukat.

A fiatalság életszakaszból és eszményből termékké és legfőbb céllá vált. Merthogy mindenáron fiatalnak kell maradni. Késsel, krémmel, kreativitással. El kell fedni az idő múlását, és el kell feledni a kor tapasztalatát. Az ifjúság többé nem készülődés és lázadás, hanem célba érés és megnyugvás. Ezért leginkább úgy tűnik, ma nem a fiatalok akarnak felnőtté válni, hogy azt tehessék végre, amit akarnak, hanem a felnőttek akarnak gyerekké visszaváltozni, hogy azt tehessék újra, amit akarnak. 

Ahogyan az időskor praktikusan láthatatlan lesz, úgy válik áthatóvá az ifjúkor. Az ifjúkor, amely a legkevésbé sem lázadó, sőt kissé nyűgös a hősöktől. Az ifjúság, amely nem ostromolja, hanem okosan és meggondoltan, kibéreli a jövőt. Az ifjúság, amely már nem múlhat el, ezért fiatalon öregszik meg.

Néha fiatalabbnak érzem magamat a tanítványaimnál. Bizarr és különös pillanat, amint az aggódó, fáradt fiatal tekintetekbe nézve azt kívánom, bárcsak éreznék azt a tüzet, a szenvedélyt, ami az ő korukban, de még ma is bennem él. Bárcsak hinnének abban, hogy ami jön, az rajtuk múlik! Bárcsak az ő idejükben! – gondolom, és elhatározom, hogy legközelebb átadom nekik a helyemet a buszon.