Olvasási idő: 
13 perc

Bilincs kattant országszerte az iskolákban

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága 2013-ban indította útjára a „Jogom van tudni” elnevezésű osztályfőnöki óra-programot. A foglalkozások kidolgozására és lebonyolítására a Drámapedagógiai Nevelést Segítő Alapítványt kérték fel. Az Alapítvány kuratóriumi elnökével, Katona Zsuzsannával beszélgettünk.

Honnan jött az ötlet? Készült esetleg egy előtanulmány a foglalkozások szükségességéről?

A program megbízója a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, ők kértek fel bennünket. Az Eurobarometer egyik felmérése szerint három magyar gyermekből kettő nem tudja, milyen jogai vannak, sőt, a gyermekek 80 százaléka nem kért még segítséget senkitől azért, mert a jogait megsértették. Sajnos nincsenek tisztában azzal, hogy milyen jogok illetik meg őket, kihez tudnak fordulni, továbbá a megkérdezett 700 gyerek közül minden hetedik ismer olyan környezetében élő embert, akinek már volt dolga az igazságszolgáltatás intézményével. Azonban a célunk az volt, hogy a 14-16 éves korosztály már a középiskolában találkozzon a témával, legyen tisztában egy bírósági tárgyalás menetével, az alapvető jogi kifejezésekkel. Sokan hitték tévesen például, hogy az esküdtszék intézménye létezik Magyarországon, vagy, hogy a bíró használ kalapácsot a tárgyalásokon. Ez a dezinformáltság nagyban a televízióban látottaknak köszönhető.

A foglalkozáson egy kitalált történeten keresztül szimuláltak egy bírósági tárgyalást. Pontosan mi volt a bűntett, és miért pont ez?

Nagyon fontos volt drámapedagógiai szempontból is, hogy ne konkrét esetet dolgozzunk fel. Mi egy olyan cselekményt akartunk, ami az iskolán kívül történik és éjszaka, amikor az iskola sem felelős, és a szülő sincs jelen. A 17 éves fiatalok születésnapi buliból indulnak haza, alkoholt is fogyasztottak, hangoskodnak, valamint már az okirattal való visszaélés ténye is fennáll, hiszen egyikük a bátyja személyijével vásárol alkoholt. Ezután egy kisebb dulakodás alakul ki, majd hirtelen az egyik fiú ellöki a társát, aki beveri a fejét, majd meg is hal. Azért is szerettünk volna sokkolni, hogy éreztessük, hogy minden tettünkben ott van a következmény. Például teljesen megdöbbentünk, amikor Kazincbarcikán egy osztály nagyon nehezen nyílt csak meg. Később mondták el, hogy két héttel azelőtt az egyik osztálytársuk a részeg, bedrogozott bátyjával utazott éjszaka haza a kocsiban, aki fának hajtott, és a 16 éves osztálytárs azonnal szörnyethalt, a bátyja azonban túlélte.

Hogyan épül fel ez a háromórás foglalkozás?

Az elején egy feszültségoldó játékkal kezdünk, körbeadunk egy bilincset és arra kérjük őket, hogy mondják el egy szóban, ami először az eszükbe jut a hideg vas érintésekor. Volt olyan is, aki rávágta, hogy: apám. Innentől kezdve nagyon kellett rá figyelni, nehogy azt érezze, mintha az apja bűne az övé lenne. A 21. századi oktatásban már nem elég csak végighallgatni egy bűnmegelőzési tájékoztatót, be kell vonni a fiatalokat, interaktívvá kell tenni az órát, hogy beleképzelhessék magukat a szituációba. Ezt követően megnézik a már említett bűnesetet egy pár perces kisfilmen, ami már önmagában sokkolja őket. A film utolsó képkockája, hogy a fiatal fiú kezén csattan a bilincs, és előzetes letartóztatásba kerül. Itt már rögtön meg is magyarázzuk, hogy ez mit is jelent, meddig tarthat. A legvégén levetítettünk egy másik filmet is a tököli börtönről, ami szintén nagy hatással volt rájuk.

Ezt követően elkezdődik a bírósági tárgyalás?

Igen, de ezt még megelőzi egy fontos drámapedagógiai játék, ahol a gyerekek élőfalat alkotnak, és elkezdődik a nyomozati szakasz. Ez egy érdekes helyzet, mivel itt már résztvevők, de mégis hallgató szerepben vannak. Az egyik iskolában például Őze Áron színművész alakította a kihallgató tisztet olyan élethűen, hogy még a levegő is megfagyott. Ezután megtörténik a vádemelés, a gyerekek pedig szerepkártyákat húznak. Az ügyész és az ügyvéd igazi talárt is kapnak, a bíró pedig minden esetben egy végzett jogász. Egy külső szakember bizonyos fogalmak említésénél – garázdaság, gondatlanságból elkövetett emberölés – felolvassa a pontos meghatározást, illetve azt, hogy ez a magyar jogrendben mivel sújtható. Ezeket papírokon rendre letesszük a földre, konkrét paragrafusokkal együtt.

Fotó: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

Hogyan viselkedtek a rájuk osztott szerepben a fiatalok?

Teljesen átélték, talán csak egyszer-kétszer volt olyan eset, hogy szóról-szóra olvasták volna fel az ítéletet, legtöbbször önállóan mondták el. Történt olyan eset is Kaposvárott, hogy egy egyébként rossz tanulónak számító fiú olyan jó védőbeszédet mondott, hogy mindenkinek leesett az álla. Sokszor elmondtuk, hogy nem kötelező az órán való részvétel, de mivel mindenki részt vett azokon, kínos lett volna kimaradni. Szintén egy üdítő észrevétel volt, hogy szünetben egyikük se vette le talárt, büszkén mászkáltak az iskola folyosóin. Kecskeméten pedig még a hivatalos foglalkozás után, iskolaidőn túl is ottmaradtak és bombáztak minket a kérdéseikkel. Illetve az is nagyon aranyos volt, amikor az egyik iskolában egy tanárnő a foglalkozás után megkérdezte a vádlottól, hogy hogyan bírta a két hónap előzetes letartóztatást.

Az ítélethirdetésnél a gyerekek mérlegelésére bízták a döntést? Tehát akár fel is menthették a vádlottat?

Nem, ez nagyon fontos, hogy mi előre megírtuk az ítéletet. Ezzel is azt akartuk jelezni, hogy szigorúan kell venni a vonatkozó törvényeket, azokat nem lehet megkerülni. Magyarországon nagyon ritka, hogy egy fiatal gondatlanságból elkövetett emberölés esetén hosszú letöltendő büntetést kapjon, ezért nálunk három év felfüggesztett börtönbüntetést kapott a bűnös. Egyébként az idézés és minden egyes hivatalos bírósági papír teljesen hiteles dokumentumok.

A foglalkozás elején és végén is kitöltettek egy kérdőívet a tanulókkal, amit aztán szociológusok elemeztek ki. Milyen eredmények születtek?

Nagyon sok szempontból megvizsgálták a diákok attitűdjét, válaszait. Az egyik kérdés például arra irányult, hogy a foglalkozás felkeltette-e az érdeklődését a jogi képzés iránt, amire egy ötfokú skálán összességében 3,77-es pontszámot adtak. Arra a kérdésre, hogy többet tudnak-e az igazságszolgáltatásról, mint előtte, már egy 4 egészes átlag született, tehát a diákok 80%-a gondolta azt, hogy szélesítette a látókörét a bírósági eset szimulálása. Az egyik legfontosabb kérdésre, vagyis arra, hogy többet tudnak-e arról, hogy egy bírósági eljárás során milyen jogaik vannak, 3,93-as átlag született. Mégis az egyik legbeszédesebb adat, hogy átlagban 4,44-es pontszámmal ajánlanák másoknak is a foglalkozást a diákok egy ötfokú skálán. Nekünk ebből egyértelműen az derül ki, hogy pedagógiai szempontból is sikeres volt a program.

A tanárokat is megkérdezték utána?

Igen, de őket mélyinterjú keretében faggattuk, összességében pozitívan fogadtak minket.

Milyen pedagógiai eszközöket lehet bevetni egy hagyományos tanóra keretében, hogy legalább annyira felkeltsék a diákok figyelmét, mint ezeken a foglalkozásokon?

Nagyon fontos, hogy interaktívvá tegyük az órákat, ne kizárólag tankönyvlapozgatásból álljon egy tanóra. Éppen ma egy ötödikes drámaórán arra voltam kíváncsi, hogy hol a gyerek helye az osztályon belül. Ehhez semmi mást nem csináltam, mint felálltam az asztal tetejére, hogy lássam a mozgásukat. A játék elnevezése hőmérő, amit egyébként a bírósági tárgyalás szimulálása után is játszattam az iskolákban. Ennek a lényege, hogy felteszek egy kérdést, amire a diákoknak vagy a pozitív, tehát az igenlő, vagy a negatív, tehát az elutasító részébe kell állnia a teremnek. Köztes állapot ugye nem nagyon van, hiszen az életben is mindig meg kell hoznunk bizonyos döntéseket. Olyan kérdések kerülnek ilyenkor felszínre, mint például szeretsz-e iskolába járni, vannak-e barátaid, érezted-e már magadat megbántva, vagy bántottál-e meg már valakit. De egy kérdésből akár a szülői hátteret is meg lehet állapítani, ehhez csupán annyit kérdeztem, hogy ha lesz gyerekem, ugyanúgy nevelem-e majd, mint a szüleim engem. Ebből azonnal megtudtam, hogy ki az, akivel foglalkoznak, akinél rend van otthon, és kinél nem.

Milyen kérdéseket tettek fel az iskolákban a hőmérős játék keretében?

Tőlük olyan válaszokat vártunk, mint „szerintük meg tudnak-e bocsátani az áldozat szülei a vádlottnak”. De játszottunk olyan játékot is, amelyben arra kértem őket, hogy ha egy SMS-ben kellene kifejezniük az érzéseiket, mit írnának. Volt egy kislány – ő előtte az ügyvédet alakította –, aki könnyes szemekkel kért elnézést, amiért nem tudta a bűnöst felmenti, habár ez nem rajta múlt.

A tatabányai iskolában nem sokkal a rendhagyó óra előtt tudták meg, hogy nem harminc, hanem hatvan gyerek vesz részt a foglalkozáson. Hogyan sikerült megoldani ezt a helyzetet?

Borult az egész óramenet, kevesebb szerepkártya is volt, de nem lehettet lefújni az egészet, ezért azt találtam ki, hogy úgynevezett szakértőket hozunk be a tárgyalásra, hiszen ezt a magyar igazságszolgáltatás is megengedi. Ezért sajtósokat, minisztériumi dolgozókat és segélyvonalak munkatársait alakították a diákok. Például megbeszéltük, hogyan tudósítsanak egy tárgyalás után. Rendkívül jól sikerült riportok születtek, olyan címekkel, mint „Hol vannak ilyenkor a szülők?” vagy „Kié a felelősség?”. Ebből is kiderült, hogy hiába tanít minket az iskola, ha otthonról nem hozunk bizonyos normákat. Direkt olyan kort választottunk, hogy a vádemelés időszakára már nagykorú legyen a vádlott, így már nem gondviselő a szülő, magunkért kell vállalnunk a felelősséget.

Feltették azt a kérdést is, hogy élhet-e morálisan ugyanolyan életet a vádlott, mint előtte. Milyen válaszok születtek?

A diákok több mint 80%-a azt mondta, hogy egyértelműen nem. A mély depresszió, a magába zárkózás miatt egész életében terhelt lesz, nem tudja elfelejteni tettét. Sokszor nem is vesszük észre, hogy egy-egy kimondott szóval, verbális agresszió­val is mekkora sérüléseket okozhatunk másnak.

Az Osztályfőnöki óra a 14–16 év közötti fiatalok megszólítását szolgálja. A Drámapedagógiai Nevelést Segítő Alapítvánnyal összefogva a Minisztérium célja, hogy drámapedagógiai módszerek alkalmazásával megismerhetővé tegye a gyerekek számára az igazságszolgáltatás mechanizmusát, minél több információt kaphassanak az őket közvetve vagy közvetlenül érintő vitás jogi kérdésekben született döntések körülményeiről, valamint jogaikról és kötelezettségeikről.
A programba országszerte 30 iskola kapcsolódott be. Az iskolák kiválasztásánál fő szempont volt, hogy sokféle, egymástól különböző terepen figyeljék meg a program hatását. A cél az volt, hogy az ország szinte minden megyéjébe eljusson a program, és lehetőség szerint különböző profilú intézmények diákjaival találkozzunk. A jogtudatosító foglalkozást így 25 vidéki és 5 budapesti iskolában tartották meg. A fővárosban a IV., VII., IX., X., és a XIII. kerületben, továbbá az alábbi vidéki városokban: Balatonfüred, Debrecen, Érd, Gyöngyös, Győr, Hajdúszoboszló, Kaposvár, Kazincbarcika, Kecskemét, Mezőberény, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Salgótarján, Szécsény, Székesfehérvár, Szekszárd, Szolnok, Tatabánya, Veszprém, Zalaegerszeg.
Iskolatípusok szerint a diákok több mint fele gimnazista, 31,1% szakközépiskolás, 14,8% szakképzőbe járt. A programban résztvevők 70,7%-a a 9., a negyedük a 10., míg szűk 4%-uk a 8. évfolyamra járt. Az ötlet 2012. április 11-én fogalmazódott meg, a nyáron Meleg Gábor drámapedagógus segítségével kitalálták a foglalkozások menetrendjét, majd február 8-án volt az első bemutatóóra.