Olvasási idő: 
19 perc
Photographer

Dr. Király Sándor

„Csak azt használd, amire szükséged van”

Véletlenül került a pedagógiai pályára, ma mégis az ország legsikeresebb informatikatanárának tartják. Egykori sporttagozatos diákként megszokta a versenyzést. A vasember-megmérettetést, valamint diákjainak az országos és nemzetközi tanulmányi versenyekre való felkészítését ugyanolyan lelkesedéssel végzi. Diákjait nagy elhivatottsággal tanítja, akik őt többször is az Év Tanárának választották. Dr. Király Sándorral, az egri Eszterházy Károly Főiskola és a Neumann János Középiskola és Kollégium tanárával beszélgettünk.

Ha az ember egyszer nekiáll lefutni húsz kilométert, akkor tíznél nem áll meg, hogy most inkább biciklizni szeretne, hanem belead mindent, hogy lefussa a távot. Fel sem merült bennem, hogy visszalépjek vagy valami egészen másba kezdjek bele. Abban persze nem lehetek biztos, hogy nem lettem volna-e jobb más területen.

 

– Kezdjük a legelején. Hogyan, milyen indíttatásból került az informatika világába?

– A számítástechnikai pálya véletlenszerű választás volt, egyszerűen megtetszett, amikor döntenem kellett a középiskolák között. Az egyik gazdasági szakközépiskolában indult számítástechnikai folyamatszervezői és számítástechnikai programozói tagozat, s mivel érdekesnek tűnt, arra jelentkeztem. Akkor még a folyamatszervezést és a programozást egyben tanították, később vált csak ketté. Itt kezdtem el VT-20-ason, HT-1080Z-n és ABC 80-on programozni. Mindez még a 80-as években történt.

– Gondolom, az akkori ad hoc döntését azóta sem bánta meg, hiszen időközben informatikai doktori fokozatot is szerzett.

– Ez úgy működik, ha az ember egyszer nekiáll lefutni húsz kilométert, akkor tíznél nem áll meg, hogy most inkább biciklizni szeretne, hanem belead mindent, hogy lefussa a távot. Fel sem merült bennem, hogy visszalépjek vagy valami egészen másba kezdjek bele. Abban persze nem lehetek biztos, hogy nem lettem volna-e jobb más területen. Ahhoz, hogy tudjam, megbántam-e vagy sem, vissza kellene pörgetni az időt és újrakezdeni. Lehet, hogy a mai fejemmel inkább háziorvosnak mennék, vagy diagnosztizáló orvosnak, mint dr. House.

– Hasonló volt a motiváció a doktori címnél is, a teljes távot szerette volna teljesíteni?

– Most ki kell, hogy ábrándítsam. Eredetileg közgazdasági PhD-t szerettem volna, csak nem találtam konzulenst. Aztán az egyik barátom kezdeményezte, hogy én is jelentkezzek az informatikai doktorira Debrecenbe, merthogy őt érdekli és nem szeretné egyedül csinálni. Gondoltam, időm van. Ő jó matekos volt, én inkább informatikus, így tudtunk egymásnak segíteni. De nem volt mögötte véresen komoly elhatározás, inkább a véletlenek láncolata vezetett hozzá.

– A szakmájához az iskolai tanulmányai vagy önképzés által szerzett több ismeretet?

– Amiket most tanítok, azokat nem az egyetemen tanultam. Az alapokat ott kaptam, azok természetesen ma is érvényesek, de nem tanultam olyan programozási nyelvet vagy operációs rendszert, amit az elmúlt évek folyamán tanítottam volna. A ciklus az ma is ciklus, függetlenül a programozási nyelvtől; a parancssoros operációs rendszerről a grafikusra áttérni nyilván gyerekjáték. De amik igazán érdekesek, azok az új technológiák, amik húsz éve nem voltak még. Használható leírással, dokumentációval hamar megtanulhatóak, így a tanulásban egyértelműen az önképzés a domináns. Új témánál néha még a gyerekektől is tanulhatok.

– A tanítás vágya mikor merült fel Önben?

– A programtervező matematikusi diplomám megszerzését követően szoftverfejlesztőként – vagy ahogy akkor nevezték: programozóként – kezdtem a pályámat. Programozni és alkotni szerettem, de egy idő után kezdett unalmassá válni, hogy 8 órát ülök a gép előtt és ugyanazt a programot csiszolgatom, míg tökéletes nem lesz. Kreatívabb állást kerestem, s végül a Neumann János Középiskola és Kollégiumban kötöttem ki. Szóval a pedagógussá válás sem egy tudatos döntés eredménye volt.

– Ugyanakkor számos tankönyv társszerzője, illetve lektora.

– A 90-es évek elejétől lehetőségem nyílt arra, hogy saját középiskolai jegyzeteket készítsek. Ez nagyon jó volt, mert a gyerekek megvehették, és aki akart és tudott, az sokkal előrébb járhatott a tananyagban, mint a társai, így még a differenciált oktatást is meg tudtam valósítani. Később ezekből a jegyzetekből kísérleti, majd valódi tankönyvek lettek. De ma már az elektronikus könyv a divat; középiskolás diákjaink nem vásárolnak informatikai témájú könyveket. Egy könyvet lapozni kell, meg keresgélni benne, ami fárasztó, snassz és hosszadalmas, az interneten viszont mindenre pillanatok alatt megtalálják a választ. Ha kíváncsiak az Excel feltételes formázására, csak rákeresnek az interneten, és számos találatot kapnak, hogyan is működik. Csupa CTRL+C, CTRL+V, CTRL+F az életük.

– Aki ismeri Önt, jól tudja, hogy szenvedélyes sportoló: versenyszerűen triatlonozik.

– Sporttagozatos iskolába jártam, ahol sokat fociztam. Teljesen természetes volt mindannyiunk számára, hogy sokat mozgunk és sportolunk. A triatlont az egyik barátom ajánlotta, ami nagyon magával ragadott. Később a barátaim úgy döntöttek, hogy „vasemberek” lesznek, s mivel én is szerettem volna próbára tenni magam, csatlakoztam hozzájuk. Ezt is egy életen át kell játszani, nehéz abbahagyni.

– A sportolás, a sportversenyeken való részvétel edzi a jellemet, kitartás kell hozzá. Nyilván ezt sokban tudja kamatoztatni a tanári pályán is.

– Segít átlendülni a nehézségeken, és másokat is motiválhat. Van, aki maga megy, és van, akit motiválni kell. Azt szoktam mondani, az sem baj, ha valaki „talicska-ember”, azaz csak addig halad, amíg én tolom – és én szívesen tolom –, csak a féket ne húzza be, mert úgy nem megy. Sok olyan gyerek van, aki tényleg ügyes, tehetséges, de nincs elég szorgalma, akkor így-úgy, de „toljuk”. Hol mézesmadzaggal, hol ostorral, hol határidőkkel. Ami az adott helyzetben hatásos. Biztos vannak olyanok, akikre hat a jó példa, de nem hiszem, hogy valaki csak az én hatásomra megtáltosodna. Inkább az érdeklődést próbáljuk felkelteni, helyes irányba terelni a gyerekeket.

– Mégis jól motivál, hiszen az országos tanulmányi versenyekre szinte futószalagon szállítja a döntősöket, dobogósokat.

– A versenyzőkkel együtt ilyenkor kicsit én is vizsgázom. Ha ők nyernek, egy kicsit én is nyerek. Ha éppen tízedik lesz valamelyikük, annak is örülök, hiszen abban is benne vagyok. Csupán a sokadik versenyükön induló gyerekek motiválása a nehéz, hogy a sok jó eredmény után legyen még bennük érdeklődés, kitartás.

– Úgy tudom, a középiskola után is tartja a kapcsolatot a tanítványaival, igyekszik segíteni nekik. Ez nagyon jó tanár-diák kapcsolatot feltételez.

– Középiskola után néhány évig még sokat levelezünk, utána lazulni szokott a kapcsolat. De volt olyan egykori diákom, aki már a doktoriját írta, mikor komoly állásajánlatot kapott; ő a tanácsomat kérte a döntéshozatalban. Informatikussá váló tanítványokkal sokszor szorosabb marad a kapcsolat a közös érdeklődési terület miatt, kölcsönösen tudunk egymásnak segíteni. De voltam már egykori diákom esküvőjén tíz évvel a középiskola után, nemrég is meghívtak egyre.

– Mielőtt a digitális kompetencia kérdéskörére térnénk, engedjen meg néhány villámkérdést! Számítástechnikailag megfogalmazva „megengedő vagy” típusúakat.

– Jegyzetelés digitálisan vagy papíron?
–  Csakis digitálisan, a telefonomon. Vagy fejben.
–  Nyomtatott könyv vagy e-book?
–  Ha csak lehet, akkor e-book.
–  TV vagy rádió?
–  TV. Rádiót csak kocsiban hallgatok.
–  Családi képek monitoron vagy papíron?
–  Papíron.
– Zene mp3 formátumban vagy kézzel fogható CD-n?
–  MP3, a CD-re kevés fér.
–  Elektronikus vagy akusztikus zene?
–  Mindkettő, ha jó a ritmusa.
–  Kréta vagy interaktív tábla?
–  Kréta.
–  Dolgozat papíron vagy digitálisan?
– Az a témától függ. Értelemszerűen informatikából digitálisan célszerű, közgazdaságtanból pedig papíron.
–  Gyorsétterem vagy hagyományos?
–  A gyorsétterem kizárt.
–  Félkarú rabló vagy kártyaparti?
–  Régen egyszer félkarú rablóztam. Nem én nyertem.
– Kicsit más jellegű kérdés. Mikor írt utoljára kézzel levelet?
–  Gondolkodnom kell… Tavaly, mert egy nyelvvizsgán levélírás volt a feladat. Egyébként nem szoktam.
–  Mi jut eszébe erről: 90-60-90 (nőideál vagy a sötétlila szín RGB kódja)?
–  Ezzel szoktam kezdeni elmagyarázni az adat és az információ közötti különbséget.

Van, aki maga megy, és van, akit motiválni kell. Azt szoktam mondani, az sem baj, ha valaki „talicska-ember”, azaz csak addig halad, amíg én tolom, csak a féket ne húzza be, mert úgy nem megy.

 
– Minden új digitális eszközt igyekszik kipróbálni, esetleg beszerezni?

– Ami az oktatáshoz szükséges, azt mindenképpen használom. Az okostelefon elengedhetetlen, mert arra már fejlesztenek, így annak a használatát tanítani kell. De hogy elsők között vegyek például egy okosórát, arra nincs időm. Mindennek a praktikus oldalát nézem. A laptop sem ideális számomra mindennapos használatra, mert az otthoni nagy monitoron minden könnyebb, kényelmesebb. De ha hirtelen gépre van szükség egy előadáson, arra tökéletesen megfelelő a laptop. Olvasásra pedig az e-book. De nem próbálok ki minden új eszközt, csak ha már kiforrott, bevált technológiáról van szó.

A középiskolai oktatásban előbb magunk használunk eszközöket (személyes használatra), amik egy idő után beépülnek a tanrendbe. A főiskolán ez néha pont fordítva van. Előfordul, hogy valamilyen új eszközt tanítani kell; olyankor beszerzünk egyet, hogy személyes tapasztalataink is legyenek.

– Milyen az iskolájuk számítógépes felszereltsége?

–  Kilenc géptermünk van, száz fölött van a gépek száma. Gyakran nyelvi órákat is azok segítségével tartanak. Mivel hangfal is van a PC-khez, a szöveget és a helyes kiejtést is meg tudják hallgatni. Interaktív tábláink is vannak, de én nem használom azokat, az informatikához nem szükséges, közgazdaságtanból pedig elektronikus jegyzetek állnak rendelkezésre, abban a szükséges ábrák is szerepelnek, a példákat pedig papírra írják a diákok.

– A gyerekek digitális kompetenciáját, eszközhasználatát milyennek látja, mik a tapasztalatai?

– A középiskolások esetében a magabiztossággal már nincsenek problémák. Sok mindent meg sem kell nekik tanítani, önállóan, az internet segítségével utána járnak a számítástechnikai ismereteknek. Maguktól megtanulnak például CD-t írni, tudják, hogy http vagy https protokollt érdemes-e használniuk adott esetben, nekünk legfeljebb a mögöttes ismereteket kell elmagyaráznunk. Az internethasználat 10-20%-át érdemes és szükséges megmutatni, megtanítani, a többire maguktól rájönnek.

Az iskolában alapvetően asztali gépeket használunk, de sok diák használ saját laptopot. Ennek egyedüli hátránya, hogy nem tudnak csatlakozni az iskolai hálózathoz, nem tudnak oda mentéseket végezni. A tablet nem jellemző, de az okostelefon nagyon elterjedt. Szünetben a többség telefonon játszik, követelik is a Wi-Fi-t, ami az iskolában szabadon elérhető. Minden épületünkben használhatják, de ha nincs, akkor megpróbálják az előlük védetteket becserkészni. Órán nyilván nem játszhatnak a telefonon, de jegyzetek olvasására megfelelő eszköz. Digitális kompetenciájuk és lehetőségeik miatt viszont ma már nem elfogadható a „nem voltam múlt órán” kifogás, hiszen a Facebook korában ez már nem indok. Egy másodperccel az óra után már tudni lehet, hogy mi volt az órán, mivel azonnal meg tudják osztani egymással a tudnivalókat.

A középiskolai oktatásban előbb magunk használunk eszközöket (személyes használatra), amik egy idő után beépülnek a tanrendbe. A főiskolán ez néha pont fordítva van. Előfordul, hogy valamilyen új eszközt tanítani kell; olyankor beszerezünk egyet, hogy személyes tapasztalataink is legyenek.

– A középiskolát ezek szerint ebből a szempontból már felkészülten kezdik a diákok.

– A nálunk lévő középiskolások egyértelműen. Mire ide kerülnek, már sokszor több ismeretük van az eszközhasználat terén, mint a nem informatikát tanító pedagógusoknak. Sokan már általános iskolában megtanulják a tömörítést és a vírusirtást, amit a tanárok nem feltétlenül ismernek.

– Az eszközök használata tehát triviális számukra. De vajon megfelelő attitűddel állnak hozzá az internetes kalandozásaikhoz?

– Embere válogatja. De ahogy érnek, úgy kezelik egyre komolyabban ezt a kérdést, válnak egyre megfontoltabbá. Ami a kritikus attitűdöt illeti, úgy gondolom, ezt megtanítani nem könnyű. A tudatosságra való nevelés az általános iskolai korosztály számára fontos, az része is a tananyagnak, ott fektetnek hangsúlyt ezekre a kérdésekre. Én itt már hiába mondanám informatika órán, hogy napi 2 óra Facebook bőven elegendő. Ha egy középiskolásnak van erre ideje, akkor kicsit fulladjon bele. A diáknak saját magának kell előbb-utóbb rájönnie, hogy ez így nem fog működni. Meg kell tapasztalnia, hogy a kötelességei mellett mennyire bírja ezt. Ugyanakkor az, hogy azért nem csinálta meg a házi feladatot, mert focizott, vagy azért, mert Facebook-ozott, az nekem, mint tanárnak, teljesen mindegy. Leckét írni és közben 3 emberrel chat-elni, szintén rossz hozzáállás, mert fejben nagyon fárasztó. A tiltás persze nem minden esetben vezet eredményre, hiszen lehet éppen kontraproduktív is. Nálunk az iskolában a Facebook és a Youtube helyett az iskola honlapja jön be.

– És a kommunikációs stílusukra, nyelvi illemtanukra mi jellemző?

– Érdekes például, hogy milyen a levelezési kultúrájuk. Azt már általános iskolában megtanulják, hogy ne írjanak csupa nagybetűvel, mert az kiabálást jelent. Viszont az még téma, hogy írnak-e az elektronikus levélhez tárgyat? Van-e megszólítás vagy csak egyből „lökik” az információt? Van-e aláírás, szerepel-e a levélben, hogy egyáltalán ki küldte azt? Gyerekeknél, de még felnőtteknél is előfordulnak hiányosságok ezen a téren. Ha nem szerepel tárgy, akkor az valószínűleg nem fontos üzenet, azokat nem is olvasom el azonnal. Ezt is tanítani szükséges, hogy ne csak a készség legyen meg, de a pozitív attitűd is. Egy folyamatos, sűrű levélváltás egy témában – akárcsak egy beszélgetés – persze lehet egyre nazálisabb. Ebben az esetben nem feltétlenül szükséges minden alkalommal a megszólítás, aláírás, ez ugyanis hasonlít az élő beszélgetéshez. Találkozáskor is köszönünk, de nem köszönünk újra minden egyes megszólalás előtt. Ebben a korban azért még csiszolni kell, mit illik és mit nem.

– Informatikaórán egyértelmű a digitális eszközök használata; de másik tantárgya, a közgazdaságtan tanítása során is alkalmazza ezeket?

– Amit régóta tanítok közgazdaságtanból, az megvan elektronikusan is. Nagy segítségemre van ez a differenciált oktatásban. Kidolgoztam ugyanis egy e-learning-es rendszert, amihez a diákok hozzáférést kapnak. Mindenki megoldhat benne feladatokat, amennyit csak szeretne. Ha ki szeretne próbálni benne valamit, akkor azonnal lehetősége van rá, ha szövegelemzést szeretne csinálni, akkor azt is tud. De oda vannak feltéve a tételkidolgozások is, a szóbelikhez közeledve ott el tudják olvasni, onnan le tudják tölteni azokat.

– Ez egyúttal motiválja is őket az eszközök használatára.

– Így van. És számunkra is kényelmesebb ez, mint kinyomtatni egy többoldalas feladatsort 30 gyerek számára. Manapság a szakmai versenyek első fordulóját is interaktívan bonyolítják le. Nem nyomtatnak ki feladatsorokat ezerszám, ehelyett bejelentkezés után interaktív felületen dolgozhatnak a versenyzők. Sokan még a középiskola után is kérik tőlem, hadd maradjon meg a jogosultságuk a rendszer használatához, hogy a későbbi tanulmányaik során, például zárthelyire készülve is meg tudjanak nézni bizonyos információkat.

– A pedagógusok hogyan tudnak alkalmazkodni a technikai újdonságokhoz?

– Ma már szinte minden pedagógus használ számítógépet, csak van, aki kicsit lassabban. A PC természetes és nélkülözhetetlen dologgá vált, gondoljunk csak a portfóliókészítésre, emlékeztetők e-mail-es küldésére. Az interaktív táblát is sok tanár alkalmazza, ha van rá lehetősége. Hogy minden funkcióját ismeri-e, az más kérdés. Nálunk például van olyan földrajztanár, aki kedveli. Érettséginél sem az atlaszt veszik elő, hanem monitoron nézik a térképet. A számítógépek használata olyan ma már, mint a spanyolnátha: el lehet kerülni, de nem olyan könnyű.

– Amelyik pedagógusnak nehezebben megy valami, azok kérnek, illetve kapnak segítséget a többiektől?

– Ha valamit meg kell csinálni, de az illető mégsem boldogul vele egyedül, akkor természetes, hogy segítséget kér. Gyakran történik ilyen nálunk is. Gyorsabban és hatékonyabban lehet így megoldani a felmerülő problémákat, akárcsak a mindennapi életben. Tudják, hogy sok időt elpazarolnának a megoldással, ami egy hozzáértő számára ujjgyakorlat. Ugyanakkor mégis azt mondom, jobb, ha egy kicsit megszenved vele, hogy maga is rájöjjön a megoldásra, persze sokáig nem érdemes küszködni.

– A digitális eszközökre való átállás véleménye szerint jó irányba viszi-e a társadalmat?

– Erős hatása van, az bizonyos, az emberek életét alapvetően befolyásolja. Az informatikai cégek pedig versenyben vannak, ezért folyamatosan fejlesztenek, érdekük, hogy minél többen használjuk az eszközeiket, minél többet fizessünk értük. Ha pedig nem veszünk már táblagépet, akkor kitalálnak valami mást, hiszen ebből élnek. Sok termék ugyanis nem igény alapján jön létre, hanem divatot szolgál.

Ami előre visz, az a praktikusság: nagy részük kényelmesebb, gyorsabb. Ami pedig zsákutcának bizonyul, az úgyis ki fog halni, mert nem lesz rá igény. Én azt mondom, mindenki csak azokat a dolgokat használja, amikre valóban szüksége van.

DR. KIRÁLY SÁNDOR
Dr. Király Sándor (49), az egri Eszterházy Károly Főiskola oktatója, a Neumann János Középiskola és Kollégium informatika tanára. Évente több diákja is bejut az országos tanulmányi versenyek döntőjébe, nevéhez számos OKTV-győzelem fűződik informatikából, programozásból, közgazdaságtanból; tanítványai ezüst- és bronzérmes versenyezők lettek a nemzetközi informatikai diákolimpiákon. Diákjai pályafutását a középiskola után is segíti. Részt vett a kétszintű érettségi kidolgozásában, társszerzője és lektora több, érettségire felkészítő tankönyvnek és feladatgyűjteménynek. Magát is folyamatosan képezi: az elmúlt években MBA fokozatot, doktori címet szerzett matematikából és számítástechnikából. Triatlonozik, 2012-ben magyar bajnok lett korosztályában, négyszeres vasember. Kiemelkedően eredményes, példaértékű oktató-nevelő munkája elismeréseként 2012-ben Magyarország Köztársasági Elnökének Díszoklevele Éremmel kitüntetésben, 2015-ben pedig a MOL Tehetséggondozásért Díjban részesült.