Olvasási idő: 
13 perc

Egy színház a gyerekekért

Interjú Zalán Jánossal, a Pesti Magyar Színház igazgatójával

2019 januárjában második igazgatói ciklusát kezdheti meg Zalán János a Pesti Magyar Színház élén, így a színház töretlenül folytathatja az ő tervei alapján már korábban elkezdett különleges és összességében egyedülálló színház-pedagógiai programját, amelynek fókuszában a gyerekek állnak.

Pásztor Csörgei Andrea interjúja

Mikor és hogyan született meg az ötlet, hogy az előadásaikhoz színház-pedagógiai programot kapcsoljanak?

2015 januárjában vettük át a színházat, ekkor még nem volt határozott elképzelésünk, nem fókuszáltunk ennyire a gyerekekre, a diákokra. Valójában maguk az alkotók sem tudták, kiknek készítik a darabokat, pedig ez elengedhetetlenül fontos. Nem mindegy, hogy az adott előadás milyen „színházi nyelven” szólal majd meg, érti-e, ismeri-e, használja-e azt a nyelvet a közönség, hiszen a mű befogadása csak így lehet teljes értékű.

Ezen szerettünk volna mindenképpen változtatni, ezt a problémát éreztük a legsürgetőbbnek. Amikor körülnéztünk szakmai körökben, azt tapasztaltuk, hogy a fővárosi színházak jó része sikeres színház-pedagógiai programot működtet, ráadásul úgy, hogy saját arculatához illeszkedő „színházi oktatási nyelvet” alakított ki, amelynek segítségével eredményesen tudta megszólítani és bevonzani a fiatalokat. Ezért kialakítottuk a saját színház-pedagógiai programunkat, amely az elmúlt évek tapasztalata alapján egyre népszerűbb, és egyre sikeresebben működik.

Pontosan mit tartalmaz ez a program, milyen foglalkozásokat értsünk rajta?

Két irányunk van: a színházra való nevelés és a színházzal való nevelés. Mindkettő másfajta felkészültséget igényel, ugyanakkor mindkettő egyaránt fontos. Az egyikben kilátogatunk az iskolákba, a másikban pedig behozzuk a gyerekeket a színházba, és nálunk tartjuk a foglalkozást.

Jobban szeretnénk, ha minél többen választanák helyszínnek a színházunkat, hiszen egészen más úgy színházról, előadásról beszélni, feldolgozni a látottakat, ha mindezt abban a fizikai térben tesszük, ahol az adott darab játszódott vagy majd játszódni fog. Sőt, a Színházi alkotófolyamat című programunkban néhány megelőző foglalkozást követően még a próbafolyamatba is bepillanthatnak a gyerekek. Így más aspektusból is megvizsgálhatják az adott színművet, amelyet az előadás megtekintése után ebben az esetben is feldolgoznak drámapedagógiai módszerekkel. Drámapedagógusaink, Kálócz László és Egervári György így rögtön visszajelzést kapnak arról, pontosan mi is csapódott le a diákokban az előadással kapcsolatban.

Miért fontos, hogy a gyerekek részt vegyenek ilyesfajta foglalkozásokon?

A foglalkozások interaktívak, a gyerekek teljes mértékben bevonódnak, résztvevővé válnak. Megpróbáljuk őket kibillenteni a komfortzónájukból: jó értelemben véve kicsit provokáljuk őket. Különböző játékos szituációkba helyezzük őket, miközben folyamatosan fel kell tenniük magukban a kérdést: Én hogyan látom ezt? Hogyan csinálnám? Hogyan alakítanám másképp ezt a helyzetet? Mi a helyes döntés?

Ebben a formában ez egy izgalmas képzeletbeli utazás, kaland a számukra. Ám ha később, az életük során hasonló, de immár „éles” helyzetben találják magukat, az a játéknak köszönhetően jó eséllyel ismerős lesz nekik, és talán képesek lesznek a foglalkozáson, biztonságos keretek közt kipróbált döntéseket és cselekvéseket feleleveníteni, újraélni, majd a legmegfelelőbbet kiválasztani közülük, és aszerint oldani meg a szituációt, problémát, konfliktust.

Arról nem is beszélve, hogy a játéknak magának roppant nagy ereje van: képes a való életben visszahúzódó, passzív gyerekeket is kinyitni, hiszen itt „tét nélkül” próbálhatják ki, milyen akár egy főszereplő, egy vezér vagy irányító szerepébe bújni, akként viselkedni. Ez nagyban hozzájárulhat az önismeretük fejlődéséhez, ami a tudatos felnőtté válás alapja. Azok a diákok, akik az önismeretnek ezt az útját végigjárják, felnőttkorukra nagy valószínűséggel „önazonosak” lesznek: tisztában lesznek azzal, kik is ők valójában, tisztában lesznek a képességeikkel, a gyengeségeikkel, és képesek lesznek mindezzel együtt elfogadni magukat, ami az első lépés ahhoz, hogy másokat is el tudjanak fogadni. Felnőve ezek a gyerekek meg tudnak alapozni egy olyan társadalmat, amelyben a sokszínűség és annak elfogadása érték, és a mainál sokkal békésebb világot teremthetnek.

Milyen egy jó színház-pedagógiai foglalkozás?

Akárcsak egy jó színházi előadásnál, a kulcs itt is a személyesség. Minden jó színházi előadás személyes élményekből építkezik, mind a játszók, mind a rendezők, mind a befogadók esetében. Csak így képes megérinteni, tovább élni a nézőben, lelki élményeket adni. Ugyanígy csak az a jó foglalkozás, amely a foglalkozás után képes tovább élni a résztvevőkben.

Élményszerű színházat szeretnénk csinálni. Az élményszerűség jelenjen meg mind a darabban, mind az előadásban, mind később a színház-pedagógiai foglalkozáson. Ha ezek pozitív élményt adnak a befogadónak, akkor ezt az élményt újra meg újra keresni fogja, és újra meg újra eljön majd a színházba vagy akár utána a foglalkozásra is. Sőt, minden bizonnyal – az emberi természetből fakadóan – ezt az élményét mással is meg szeretné majd osztani, így az egész közösségi eseménnyé válik, ami a mai világban, ahol életmódunk miatt az elmagányosodás gyakran már kiskamaszkorban elkezdődik, roppant fontos.

Kapnak-e visszajelzést a közönségtől?

Igen, egyre több pozitív visszajelzést kapunk diákoktól, pedagógusoktól, szülőktől egyaránt. Mondják is, és újra meg újra visszatérnek hozzánk. Különösen jók a visszajelzéseink a fogyatékkal élőknek szervezett programjainkkal kapcsolatban.

Pontosan mit takar ez a program?

A program egyedülálló nemcsak hazánkban, hanem szinte egész Európában, leszámítva Nagy-Britanniát. Mi vagyunk ugyanis az egyetlen olyan színház Magyarországon, amelyik főállású társadalmi felelősségvállalás-referenst alkalmaz annak érdekében, hogy fogyatékkel élő (elsősorban látás- és hallássérült) társaink is minél teljesebb színházi élményhez juthassanak.

Nálunk az audionarráció nem külső szolgáltatás, hanem szerves része az intézmény működésének. Több mint 250 előadáson vagyunk túl, amit jelnyelvi tolmácsolással és/vagy audionarrációval láttunk el. Ez a szám nemcsak a mi elkötelezettségünket mutatja, hanem egyben pozitív visszajelzés is az érintettektől, akik rendszeres látogatóinkká váltak – sokan az egész repertoárunkat látták már. Hozzánk bármikor bármelyik előadásra ellátogathatnak, az előadás előtti regisztrációt is csak azért kérjük, hogy mindenképpen tudjunk az audionarrációhoz szükséges készüléket biztosítani számukra, de hallássérült látogatóinknak jelnyelvi tolmácsolás is elérhető az előadásainkhoz.

Hogyan kell elképzelnünk egy ilyen előadást?

Itt is a személyes tapasztalaton, élményen van a hangsúly. A látássérültek számára a színházi élmény egy előadás előtti színpadbejárással kezdődik. Végigvezetjük őket a színpadon, megérinthetik a díszleteket, érzékelhetik a méretüket, az anyagukat, a térben való elhelyezkedésüket, megfoghatják a berendezéseket. A fizikai tér bejárása után pedig találkozhatnak a színészekkel, ugyanígy megérinthetik a jelmezüket. Mindez a tapasztalat később, amikor az előadás közben a készüléken keresztül az audionarrátor a dialógusok szünetében leírja az akciót, a színpadi történést, előhívódik, így könnyebben élik bele magukat a történetbe, könnyebben azonosítják a karaktereket, helyszíneket.

Feldolgozó foglalkozást is tartanak hasonló módszerrel?

Igen, tartunk, bár nyilvánvalóan a többitől kissé eltérőt. Ehhez hosszabb előkészítésre van szükség, hogy közvetlen kapcsolat alakuljon ki az audionarrátorral, hiszen egészen másképp teszünk fel egy kérdést valakinek, akit akár már a keresztnevén is tudunk szólítani, mint valakinek, akivel akkor találkoztunk életünkben először. Épp ezért a Látássérültek Általános Iskolájával stratégiai partneri szerződésünk is van, ők rendszeresen ellátogatnak hozzánk. Ennek azért is külön örülünk, mert tudjuk: a látássérült gyerekeknek kiemelten fontos a többségi társadalomban való szocializáció. És ha megtapasztalják, hogy van rá mód és lehetőség, hogy színházba menjenek, és közös katarzisélményük legyen másokkal, akkor abban a tudatban nőnek majd föl, hogy igenis, ők a társadalom teljes értékű tagjai.

A hallássérültek előtt is nyitva áll a programunk. Őket szervezett formában egyelőre még nem sikerült megnyernünk, de reméljük, hamarosan ők is felfedezik ezt a lehetőséget. Mi nagy szeretettel várjuk őket. Kétségtelen, jelnyelven a kommunikáció kicsit nehezebben megoldható a foglalkozásokon, de éppen ezért nagy álmom, hogy egy kifelezetten színházi jelnyelvtolmácsképzést indítsunk el ezeknek az akadályoknak a leküzdésére.

Jó lenne, ha a későbbiekben mind ez, mind az audionarráció országos szintűvé nőné ki magát, és minden nagyobb színházban elérhető lenne.

Milyen korosztályt várnak az intézmény színház-pedagógiai programjaira?

Az általános iskola első osztályától kezdve várjuk a diákokat, felső korhatár nincs, akár felnőttek is jöhetnek.

Tudatosan állítják össze a programban részt vevő darabok repertoárját úgy, hogy azok kapcsolódjanak az iskolai közös olvasmányokhoz?

Igen, egyértelmű célunk egy NAT-kompatibilis program, hiszen ez a pedagógusok munkáját is segíti, és a gyerekeknek is megkönnyíti a közös olvasmányok feldolgozását.

Egy jó színházi előadás más aspektusba helyezi az adott történetet, diskurzust generál. Jó példa erre az Időfutár című mű, amely könyvben hét kötetet ölel fel, ám világos, hogy a színpadi adaptációban képtelenség mind a hetet egyszerre feldolgozni. Így a színpadon megmaradnak a fő karakterek, az egymáshoz való viszonyuk és a könyv bizonyos elemei, de ez csak a kiindulópont. Előadás után nagyon izgalmas megvitatni, mi volt másképp a színpadon, mint az olvasott szövegben, mennyiben tér el a színház nyújtotta közösségi élmény az olvasás magányos élményétől.

És ez persze más előadásainkra is igaz, például – a teljesség igénye nélkül – a Tündér Lalára, a Ruminire, a Harisnyás Pippire, A fösvényre vagy az Ármány és szerelemre.

A sajtóban megjelent hírek szerint a Magyar Színház tudatosan szeretne gyermek- és ifjúsági színházzá válni. Mit jelent ez pontosan?

Szeretnénk, ha minél több olyan előadás születne, amely kapcsolódik az iskolai olvasmányokhoz. Emellett egy ún. családi repertoárt is szeretnénk, hiszen a gyerekek nemcsak az iskola szervezésében járnak színházba, hanem a családjukkal is. Mivel a családoknak leginkább hétvégén van erre idejük, ezt az időszakot olyan előadásoknak szeretnénk szentelni, amelyeken az egész család jól és tartalmasan szórakozhat, ezzel is elősegítve a gyerekek színházlátogatási szocializációját.

Van-e esetleg olyan kezdeményezés, amelynek köszönhetően azok a hátrányos helyzetű gyerekek is eljuthatnak a színházba, akiknek az anyagi körülményeik ezt nem teszik lehetővé?

A 2017-es statisztikák szerint Magyarországon 90 000 hátrányos helyzetű és még egyszer ennyi halmozottan hátrányos helyzetű gyerek él. Nekik gyakorlatilag semmilyen lehetőségük nincs arra, hogy eljussanak színházba, holott az ő helyzetükben talán még fontosabb lenne egy-egy előadás megtekintése, közös feldolgozása. Ráadásul, ha izgalmasnak találnak egy darabot, egy foglalkozást, elvarázsolhatja őket a színház világa, és akár még az is felmerülhet bennük, hogy milyen jó lehet itt dolgozni, részesének lenni ennek a világnak. Láthatják, hogy nem teljesen elérhetetlen számukra, hogy kis segítséggel lehetnek ők is színházi öltöztetők, fodrászok, díszítők, színészek vagy akár rendezők is. És ez a vágy értelmet, célt adhat az életüknek, megtanulhatják, hogy érdemes küzdeni az álmaikért, és talán kisebb eséllyel kallódnak el.

Ezért a 2018-as pályázatomban arra tettem javaslatot, hogy hétköznapokon vonjuk be ezeket a gyerekeket is a színház-pedagógiai programunkba, akár úgy, hogy elhozzuk őket a színházba, akár úgy, hogy mi látogatjuk meg őket az iskolájukban. Reméljük, erre a célra hamarosan anyagi forrás is a rendelkezésünkre fog állni.

Van-e kedvence a programban részt vevő előadások közül?

Azt hiszem, nem tudnék egyet sem kiemelni, hiszen egy kicsit mindegyik az „én gyerekem”, mindegyiket másért szeretem. Van, amelyik nehezebben indult, és sok munkánk volt vele, és mégis éppolyan sikeres, mint a könnyebben megszülető másik. Mindnek látom a hibáit is, de nekem mindegyik éppen úgy tökéletes és kedves, ahogy van!