Olvasási idő: 
19 perc
Photographer

Érzelem és animáció

Baltavári Tamás

A nándorfehérvári diadal örömét, hősiességét, a mohácsi csata újraértelmezését, a piski, az isaszegi, a pákozdi ütközet izgalmait animációs kisfilmekkel teszi számunkra érthetőbbé, érzelmileg is újraélhetővé. Baltavári Tamás, a budapesti Vörösmarty Gimnázium történelemtanára, a Történelmi Animációs Egyesület elnöke a tanításnál talán csak a történelem nagy csatáinak átélését, felelevenítését, animálását élvezi jobban. Mi sem természetesebb, mint hogy összekapcsolja a kettőt: munkatársaival együtt készített interaktív számítógépes programjaik, animációs filmjeik oktatási segédanyagként egyre fontosabb szerepet játszanak a köznevelésben.

A legfontosabb pedagógiai eszközök egyike az érzelmi azonosulás megteremtése. Színes sztorikkal, hősök és hőstettek felmutatásával fantasztikus eredményeket lehet elérni a gyerekeknél.

És persze, elengedhetetlen az is, hogy magam is hiteles legyek, hogy a diák érezze és átérezze a tanár őszinte lelkesedését, szeretetét a mondandóját illetően.

-  Tanórákon is mindig ilyen derűs, mosolygós, dinamikus?

– Az vagyok, igen. Élvezem, ha figyelnek rám, örülök a pozitív visszajelzéseknek. Sokat mosolygok, mozgok, beszélek, gesztikulálok, sőt, még olyan is előfordul, hogy atlétikai bemutatót tartok, ha, mondjuk, a spártai harcosok perzsák elleni taktikáját kell bemutatni. Szóval igyekszem mindent megtenni, amit lehet. Illetve mégsem mindent: épp a multimédiás eszközök használatában én is kissé „alulfejlett” vagyok, holott ezzel foglalkozom. De hát ennek elsősorban az az oka, hogy még mindig szegényes a technikai háttér a mi sulinkban is. Gyakran megfogadom, hogy mostantól több multimédiát, képet, videót, animációt használok, de bizony, nem könnyű az óra elejéből öt-hat percet arra áldozni, hogy a számítógép képes legyen összehangolni a rendszer elemeit. Pedig tapasztalom azt is, mennyivel eredményesebben, az összefüggéseket sokkal jobban láttatva és megértetve, élvezetesebben lehet tanítani ezek segítségével.

– A mai gyerekek számára a levegőnél is természetesebb a digitális lét…

– Ez így van, de a tanárok zöme is lelkes – még határon túlról is érkeztek visszajelzések –, szívesen alkalmazzák segédanyagainkat, amelyekhez az elektronikus tankönyvek linkjére való kattintással lehet hozzáférni. Sajnos, anyagi okokból animációs filmjeinkben jobbára legóemberkékkel dolgozunk, miközben gyerekeink hollywoodi filmeken edződnek… Az áttörés az oktatásban a technikán, az infrastrukturális háttéren múlik, bár ha sikerülne rászoktatni a diákokat, hogy okostelefonon használják ezeket a segédanyagokat, az megoldaná ezt a problémát. Sőt, az maga lenne az áttörés! Akkor ugyanis nemcsak órán vagy leckekészítés közben, hanem bárhol, bármikor nézhetik, hallgathatják kedvükre azt, amire éppen kíváncsiak. Meggyőződésem, hogy a multimédiás eszközök erőteljesebb használata gyökeresen átalakítaná a tanulóknak a történelemhez való viszonyát, tudásuk hasznosítását és kompetens alkalmazását.

Mire gondolok?  Nagy álmom egy olyan digitális atlasz vagy inkább földgömb, amelyen – a Google Earth mintájára – az összefüggéseket, az egyidejűségeket és különbözőségeket egyszerre láttatva, bemutatva tudjuk a történelmet a maga komplexitásában tanítani, szemléltetni. Rengeteg pénz kellene hozzá, de miért ne merjünk nagyot álmodni? Addig pedig lelkesen és nagy szeretettel készítjük animációs szakember kollégáimmal a részegységeket, hiszen nemcsak az oktatás, hanem a közvélemény is örömmel fogadja, igényli csatafeldolgozásainkat, amelyek, mint ez például a mohácsi csata elemzése és ábrázolása révén egyértelműen kiderült, a múltunkhoz való viszonyunk újraértelmezését is lehetővé teszik.

A mohácsi csata például súlyos katasztrófaként él a köztudatban, a mi huszonöt perces animációs filmünk azonban bemutatja, hogy mégsem volt akkora bukás az ütközet, valójában II. Lajos halála volt az igazi tragédia. És gondoljunk csak bele, milyen hősiesen vetette magát a harcba az alig huszonéves ifjú király! Európában sincs példa erre! A magyar seregek pedig Szulejmán sátráig jutottak, és mintegy húszezer törököt öltek meg, míg aztán a taktikai képzést nem ismerő magyar nemesek menekülőre fogták a dolgot.

Az animáció órai alkalmazása ráadásul megfelel a korszerű, multimédia alapú információátadásnak, melyet az Európai Unió hivatalos oktatási stratégiája is hangsúlyoz.  A fiatalok figyelmének megnyerésére kiválóan alkalmas a hadtörténelmi téma. Tapasztalataim szerint ez tényleg az egyik húzóágazata a történelmi érdeklődés megszerzésének. A háborús leckék – a görög–perzsa háború, a pun háborúk, a keresztes hadjáratok, a magyar kalandozások, szabadságharcok, a világháborúk – mindig nagy érdeklődést váltanak ki fiúkból és lányokból egyaránt. Az interaktivitás olyan dolgok nyomon követésére adhat lehetőséget, mint például az 1848-49-es frontok változásai, vagy hogy Petőfi holléte hogyan alakul a harcok során. Biztos vagyok abban, hogy az animáció helyet fog találni magának az oktatási segédeszközök világában, mi több, hamarosan interaktív formái is megjelenhetnek, újfajta motivációt nyújtva az egyéni tanulásra és gyakorlásra.

– Az interaktivitás a kulcsszó?

– Pontosan. Ugyanis maga a gyerek tesz szert ily módon új történelmi tapasztalatokra, saját maga ismeri fel a történések mélyén lapuló összefüggéseket. Ez pedig sokkal hatékonyabb bevésést eredményez.

Nemrégen fejeztünk be Ópusztaszeren egy interaktív projektet. Az általunk használt Total War számítástechnikai hadijáték fejlesztése révén a honfoglalás korának összes csatáját végig lehet ott játszani. Óriási az érdeklődés és rengeteg a tetszésnyilvánítás.

Nagy-nagy büszkeségem, hogy a nándorfehérvári diadal animálásával visszahoztam Dugovics Tituszt a köztudatba, a diákság köztudatába is. Szomorú tapasztalatom volt ugyanis, hogy míg az én iskolai éveimben nem akadt diák, aki ne tudta volna, ki volt a török zászló kitűzését élete árán megakadályozó hős, addig a mai gyerekek nagy része még a nevet sem tudja helyesen leírni, nemhogy bármit is tudna róla. A kisfilmünk mérhetően változtatott ezen.

– Egységben és összefüggéseiben láttatni az eseményeket, elemezni a történéseket valóban nagyon fontos. De jómagam – honpolgárként és szülőként egyaránt – legalább ilyen fontosnak gondolom a történelmi eseményekkel és szereplőkkel való érzelmi azonosulás lehetőségét. A mi időnkben – tisztelet néhány remek történelemtanárnak, amilyen volt például az engem tanító dr. Gyapay Gábor, a Fasori Evangélikus Gimnázium újraalapítója – éppen ez a szemlélet hiányzott legerőteljesebben a történelemtanításból. A marxista, osztályalapú történelemértelmezés épp az egyes embert, a személyiséget, s így az érzelmi kapcsolódás lehetőségét lúgozta ki az oktatásból.

– A tanár személyisége bizonyosan meghatározó. Én sem lettem volna történelemtanár, ha nincs olyan remek töritanárom a gimnáziumban. Kellett hozzá, persze, a támogató szülői szeretet is. Egyébként imádom a tanítványaimat, és jól megtalálom a hangot velük. Az pedig, hogy férfi tanár vagyok, azt hiszem, szintén fontos: a mai gyerekek életében, mivel jó részük csonka vagy úgynevezett patchwork családban nő fel, különösen fontos a férfimodell jelenléte.

Azzal pedig teljesen egyetértek, hogy a legfontosabb pedagógiai eszközök egyike az érzelmi azonosulás megteremtése! Színes sztorikkal, hősök és hőstettek felmutatásával fantasztikus eredményeket lehet elérni a gyerekeknél. És persze, elengedhetetlen az is, hogy magam is hiteles legyek, hogy a diák érezze és átérezze a tanár őszinte lelkesedését, szeretetét a mondandóját illetően. Én éppoly nagy lelkesültséggel tudok beszélni a kisemberekről, a hétköznapi hősökről, mint mondjuk, Görgey stratégiai zsenialitásáról. Titkon azt remélem, hogy ezek az előadások jótékony hatással vannak a diákjaim verbális képességeinek fejlesztésére is. A szóbeli számonkérés nagyon hiányzik a mai oktatásból. Elkeserítő hallani azt a sok nyekegést-nyökögést, ő-zést és keserves mondatkísérletet, amit egy-egy feleléskor produkálnak. Meggyőződésem, hogy a hajdani szónoklattan, a vegytiszta, régi típusú retorika visszaállítása, bevezetése nagyon fontos lenne, mert nem mernek megszólalni a gyerekek.

Meggyőződésem, hogy a hajdani szónoklattan, régi típusú retorika visszaállítása, bevezetése nagyon fontos lenne, mert nem mernek megszólalni a gyerekek.

Sokszor megkérdezik a diákjaim, mi a történelem szerepe, van-e értelme. A válaszom az, hogy azért kell történelmet tanulnunk, hogy a megtörtént események által megismerjük a társas kapcsolatok sokszínűségét, a csoportok közötti relációkat, legyenek ezek politikai csoportok, családok, klánok, országok, nemzetek. Tehát a történelemből tanuljuk meg a társadalom működésének képletét. De nemcsak azt! Hanem forrásokat olvasunk, amely arra kondicionál bennünket felnőttkorunkban, hogy a forráskritikát állandóan alkalmazzuk a sajtóval szemben, vagy eszmecseréink közepette. Szóval rendkívül sokrétű a történelemtanítás célja, de talán a szocializációban a legfontosabb! Emellett nyilvánvalóan nagyon fontos a nemzeti identitás megteremtése, és nem utolsó sorban a történelem megszerettetése. 

Úgy gondolom egyébként, hogy a történelem, illetve az emberi civilizáció minőségileg semmit sem változik évezredek óta. A technika fejlődik, a tudásbázisunk fejlődik, de az emberek ugyanúgy éreznek, szenvednek és örülnek, ugyanazok a motivációk, mint párezer évvel ezelőtt. A történelemórákat kilencedikben általában azzal a témával indítom, mit gondolnak ők arról, hogy a hat-hétezer évvel ezelőtt élt emberek valóban minőségileg más életet éltek? Mindig az az első érvük, hogy a tudásunk mennyivel több az akkor éltekéhez képest! Én pedig erre azt mondom, hogy ahogyan ma nagyon sok autótípust ismerünk, úgy lovasnomád őseink sok-sok lófajtát ismertek. Az egyes ember és nem a társadalom szintjén vallom ezt, hiszen az írásbeliség okán a tudásbázisunk természetesen folyamatosan nő, de az egyes ember tudásmennyisége a világról semmivel sem különbözik a sok ezer évvel ezelőttitől, amikor csillagász volt minden egyes pásztor, és biológus minden földművelő…

– A magyar múlt, például az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történései, nagy alakjai megérintik-e a mai fiatalokat? Hogyan lehet a 21. században közel hozni hozzájuk az akkori eseményeket, a résztvevőket, megértetni a mozgatórugókat?

Ha kellő részletességgel és érzelmi fűtöttséggel tárgyaljuk az eseményeket, akkor mindenképpen megérinti őket! Azt tapasztalom, hogy a mai gyerekek kevesebb pátosszal, több racionalitással és nagyobb politikai realitásérzékkel közelednek 1848-49 alakjaihoz, történéseihez. Van egyfajta szemléletbeli átrendeződés a nagy történelmi személyiségeket illetően a múlt századi eszményítéshez képest. Kossuthot például jóval kritikusabban értékelik a diákjaim, Görgey katonai zsenije, briliáns stratéga mivolta, emberi józansága viszont szinte magától „átjön” számukra. Széchenyit pedig teljes mértékben elismerik és becsülik, tiszta jelleme, alkotó-teremtő emberi-politikusi nagysága nekik is rokonszenves és megkérdőjelezhetetlen.

Az interaktivitás során maga a gyerek tesz szert új történelmi felismerésekre, saját maga ismeri fel a történések mélyén lapuló összefüggéseket. Ez pedig sokkal hatékonyabb bevésést eredményez.

Az érzelmi viszonyulásban egyébként egy olyan film, mint a Hídember, sokat segíthet. Meggyőződésem, hogy a történelmi filmek készítésében ez lenne a jó irány: a számunkra fontos eseményekről néhány olyan magas színvonalú, a történelmi tényeken alapuló, ugyanakkor az érzelmekre is ható, látványos alkotást kellene készíteni, amely nyomot hagy a néző lelkében, alakítja gondolkodását, viszonyát saját nemzete történelméhez. A Történelmi Animációs Egyesületnek is ez a célja, küldetése. Azon kívül, persze, hogy mi magunk is nagyon élvezzük animációs filmjeink készítésének minden egyes fázisát… Bárcsak több pénzünk lenne a minőségük javítására! Egyébként őszintén fájlalom, hogy a tavaszi hadjárat három fontos csatájának – a piski, az isaszegi és a pákozdi – animációs megjelenítése után le kellett állnunk ezzel a munkával. Nagyon nehéz ugyanis két dimenzióban elmagyarázni, láttatni és megértetni a hadjárat menetét, stratégiáját és taktikáját, a szemben álló felek hadállásait, katonai lépéseit, döntéseit, az egész katonai hátteret. Szinte magam is elveszítem a fonalat, nemhogy ők, akik most tanulják a történteket. Egy nagy, átfogó, az egész hadjáratot lefedő digitális térkép óriási segítség lenne, hogy egységben és összefüggéseiben láttathassuk a történéseket.

Ahogy mondtam, kisemberek történeteinek elmesélésével, az ő hőstetteik, a nagy haditettek felelevenítésével könnyen érzelmi azonosulásra bírom a gyerekeket.  Megértik, hogy százhatvanhat évvel ezelőtt arról volt szó: itt most minden irányból szorongatnak bennünket, nekünk tehát meg kell védenünk magunkat és a számunkra fontos értékeket. Elmondom, és el is magyarázom, hogy Görgey afféle magyar Napóleonként nagy stratéga volt, míg Bem apó inkább a pszichére, katonái szívére hatva tudta győzelemre vinni seregét.

Régóta hiszek abban, hogy nagyon fontos lenne egyfajta magyar „hőstár” összeállítása hőseink felsorakoztatásával, az ősi értékek felmutatásával! Ahogyan Cicero szorgalmazta az ősi-hősi múlt nagy alakjainak számba­vételét, s ezáltal az akkori erények és értékek tudatosítását, úgy vélem, nagy szükség lenne erre napjainkban is. És ez egyáltalán nincs ellentétben a korszerű, digitális technikáknak a jelenleginél lényegesen erőteljesebb alkalmazásával az oktatásban. Az a módszer ugyanis egészen másfajta, sokkal könnyebben mozgósítható, alkalmazható tudást kínál, ami, ugyebár, napjaink fő követelménye. Ezért is igyekszünk minél gyorsabban elkészíteni a digitális tankönyvek fejezeteit az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet megbízásából, amely hál’ Istennek pontosan felismerte az ebben a mód­szerben rejlő lehetőségeket és távlatokat, bár az anyagi lehetőségek természetesen korlátot szabnak a fejlesztés tempójának…

BALTAVÁRI TAMÁS
Baltavári Tamás (36) történelemtanár. 1997-ben a szekszárdi Garai János gimnáziumban érettségizett, majd 2003-ban a Károli Gáspár Egyetemen szerezte diplomáját történelem szakon. 2004-től óraadó tanár a Károli Gáspár Református Egyetem Kora Újkori Gazdaság- és Művelődéstörténeti Tanszékén, majd 2009-től 2011-ig tanársegéd. Fő kutatási területe a török kor és Erdély XVII. századi története. 2010-től a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium történelemtanára. 2010-ben hosszú kísérletezés után szervezésében kezdi el működését a Történelmi Animációs Egyesület. Az Egyesület azóta is interaktív, elektronikus oktatási segédanyagokkal, animációs történelmi dokumentumfilmekkel, interaktív történelmi játékfejlesztéssel foglalkozik.

– Hogyan vált szenvedélyévé a hadtörténet és az animáció keresztezése?

– Már kicsi koromban, ha más nem akadt, magamnak tartottam előadásokat egy-egy történelmi témáról. Édesapám műszaki embernek szánt, ám amikor észrevette, hogy az autóknál sokkal jobban érdekel, ha az ősemberről mesél, attól kezdve traktorok, űrhajók helyett katonákat, ősembereket rajzolt nekem. Nagyon hálás vagyok neki, hogy engedett a saját utamra lépni. Szüleim megvették nekem az akkori, playmobilnak nevezett, kis, mozgatható kezű-lábú katonákat, katonai kiegészítőket, várat, miegyebet, és én próbáltam beállítani, rekonstruálni a korabeli történelmi kifestők alapján a csatajeleneteket. Volt otthon egy porcelánelefánt, így adódott, hogy a hannibáli háborúkkal foglalkozzam: párnákból megépítettem az Alpok vonulatát, amin aztán vonult le a sereg Róma felé. Nem is játék volt ez igazán, hanem a látványban gyönyörködtem, ahogyan összeállt a sok száz katona. Valójában ugyanezt csináljuk most az egyesülettel, csak komolyabb eszközökkel.

Sok évvel ezelőtt, történelem szakos károlis diákként, kollégista társaimmal éjszakákat vitatkoztunk egy-egy nagy csata részleteiről. Az egyik legtöbb vitát kiváltó ütközet a rómaiak és a punok Cannae mellett vívott csatája volt. Papírra, ceruzával, illetve festett műanyag katonákkal születtek az első rekonstrukciók. Ekkor ismerkedtem meg a stratégiai játékok világával, a Total War ókori birodalmakat bemutató játékával. A Károli Gáspár Református Egyetem tanársegédeként aztán lehetővé vált, hogy a gyakorlatban valósítsam meg az elképzelésemet. A hadtörténelmi kurzusomon a cannae-i csata forrásainak feldolgozása, a korszak hadművészetének megismerése, a csata elméleti rekonstrukciója, a játékprogram begyakorlása és a csata számítógépes rekonstrukciója volt a feladat. A hallgatók nagy lelkesedéssel és sikeresen hajtották végre. A rendhagyó közös munkának volt némi tudományos hozadéka is, hiszen a rekonstrukciók azt a következtetést erősítették meg, hogy az adott fizikai, morális és környezeti paraméterek mellett a pun hadsereg elhíresült, rugalmas harcrendje nem lett volna képes megvalósítani a Polübiosz által leírt bekerítő haditettet.

A következő rekonstrukció az 1809-es győri csatát dolgozta fel, gazdag forrásanyag segítségével, sokkal részletesebben. Aztán következtek a már említett csaták… Most Hunyadi Jánosról tervezünk kisfilmet, de nagyon foglalkoztat a pozsonyi csata, Budavár visszavétele és a pannóniai városok hétköznapjainak animációs feldolgozása is.

– Néhány évvel korábbi az a felmérés, amely szerint, ha támadás érné hazánkat, a fiatalok zöme a családját menekítené elsősorban, a hon védelme helyett… Hogyan fogalmazza meg diákjainak a hazaszeretet fogalmát, hogyan érzékelteti fontosságát?

– Nehéz kérdés napjainkban, amikor migrál az egész világ, hogy milyen a korszerű hazaszeretet. Én egy csokorba szoktam fogni az összes – vesztes – forradalmunkat, és azt mondom: igaz, hogy ezeket elvesztettük, de a forradalmakban kitűzött célokat azért előbb-utóbb elértük. A forradalmakat le lehet verni, de a hatalom mégis mindig ezekből tanulja meg, hogy mekkora erejük van azoknak, akik fölött a hatalmát gyakorolja!  Örök tanulság az is, hogy a baj megszüli a hazaszeretet érzését. De azért erre inkább ne kerüljön sor! Próbáljuk meg szeretni ezt a hazát békében is…

Nándorfehérvár ostroma:
www.youtube.com/watch?v=gQAiPq0Rwqc