Olvasási idő: 
11 perc
Author

Évfordulók

2015. november-december

november 6.
KIRÁLY SZÍNHÁZ

A rendszerváltozás előtt még Majakovszkij utcának nevezett, de azóta visszakeresztelt Király utca valaha fogalomnak számított a színházlátogatók körében. A 71-es szám alatt állt egy nem túl bizalomgerjesztő, szürke épület, amely belülről is ugyanolyan csúnya volt: de ha felgördült a függöny, a közönség a legszínesebb álomvilágba csöppent. Az 1903. november 6-án megnyílt Király Színház ugyanis az operettjátszás fellegvára volt. A századforduló idején már két zenés színház működött a fővárosban, Beöthy László mégis úgy érezte, hogy a Népszínház és a Magyar Színház mellett egy harmadikat is meg lehet tölteni estéről estére. Megvette hát a tönkrement Somossy Orfeum épületét, és hozzálátott a társulat megszervezéséhez. Irigyei mindent megtettek, hogy gáncsot vessenek a vállalkozásnak. Valóságos sajtóháborút indítottak ellene azzal az indokkal, hogy az épület tűzveszélyes, sőt egy újságíró olyannyira elvetette a sulykot, hogy Halálszínháznak emlegetve riogatta a leendő nézőket.

A heves tiltakozások ellenére 1903. november 6-án megtarthatták az első előadást. Huszka Jenő Aranyvirág című operettje tetszést aratott, de az újabb bemutatók kis híján csődbe juttatták a színházat. Egyévi küszködés után azonban egy véletlen mindent jóra fordított. 1904 őszén felkereste az igazgatót Bakonyi Károly író, és figyelmébe ajánlott egy számtantanárt, aki szabadidejében komponálgatott. Bakonyi azt vette a fejébe, hogy az amatőr zeneszerzővel daljátékot írat a János vitézből. Az ötlet ugyan nevetségesnek tűnt, de Beöthy ráhagyta. Fedák Sárival együtt elment Kacsóh Pongráchoz, hogy meghallgassa a várható szörnyűséget. Amikor azonban felcsendültek az első dallamok, már biztosak voltak benne, hogy remekművel van dolguk. A János vitéz sikere minden képzeletet felülmúlt: 689 előadást ért meg, mindvégig táblás házakkal. Legfőbb érdekessége abban rejlett, hogy mindkét főszereplőt nő játszotta: Kukorica Jancsit Fedák Sári, Iluskát pedig a sanzonok királynője Medgyaszay Vilma. Később olyan előadásra is sor került, melyben Fedák a főhős helyett Iluskát és a francia királykisasszonyt alakította egyazon estén. A Király Színház 33 éves történetében nem akadt több ehhez mérhető diadal.

 

november 13.
MAGYAR LÁSZLÓ

1846-ban levél érkezett a távoli Uruguayból a Magyar Tudományos Akadémia címére. A feladó egy tengerész hadnagy volt, aki dél-amerikai expedíciójához kért támogatást. Az Akadémia ugyan „méltányolta a tudomány iránt nyilvánított buzgalmat”, de a javaslattevő személyének ismeretlen volta és a pénztár állapota miatt elutasította a folyamodványt. Az eredeti terv nem valósulhatott meg, de az ismeretlen férfi mégis híressé vált. Az 1818. november 13-án, Szombathelyen született Magyar László volt ugyanis első Afrika-kutatónk.

Amikor 24 évesen hajóra szállt, még nem sejtette, hogy soha többé nem tér vissza. Dél-Amerikába 1845-ben került, amikor az argentinok oldalán részt vett az Uruguay elleni háborúban. Hamarosan fogságba esett, sőt halálra is ítélték. Végül kegyelmet kapott, de a katonai pályáról örökre le kellett mondania. Ekkor határozta el, hogy felkutatja az inkák legendás birodalmát. Terve – pénz híján – csak álom maradt. Egy kikötőben vette hírét, hogy egy kis afrikai fejedelemség uralkodója flottaparancsnokot keres. El is szegődött oda, és ezzel megcsinálta a szerencséjét. A barátságos néger király segítségével bejárhatta a kontinens minden zugát, tanulmányozhatta a bennszülöttek életét, sőt még a titkos rabszolga-kereskedő központokat is felkutathatta. Megfigyeléseit több tucat naplóba jegyezte fel, ezek azonban 1864-ben bekövetkezett halála után egy tűzvész során odavesztek. Szerencsére hazaküldött levelei és térképei fennmaradtak, így mégiscsak megismerhette a világ páratlan értékű felfedezéseit és kalandos életének mozzanatait.

 

november 26.
EUGÈNE IONESCO

„Az első darabom kis bukás volt, közepes botránnyal. Második darabom már nagyobbat bukott, a botrány is valamivel nagyobb méreteket öltött. Harmadik, negyedik, ötödik… nyolcadik darabnál a kudarc hétmérföldes léptekkel növekedett, a tiltakozás átcsapott a La Manche-csatornán, áttörte a Pireneusokat és Olaszországot, majd hajón Angliát. Ha balsikereim így folytatódnak, az már valóságos diadal lesz.” Így nyilatkozott az abszurd dráma egyik megteremtője 1957-ben. Azóta sokat változott a világ s vele együtt darabjainak fogadtatása is. Eugène Ionesco 1909. november 26-án született.

A román származású francia író sok bosszúságot okozott a nézőknek és a kritikusoknak, de nem is lenne igazi abszurd szerző, ha nem így történt volna. Első darabját, A kopasz énekesnőt 1950-ben, egy kis párizsi színházban mutatták be. Ionesco maga állt ki az épület elé szendvicsembernek, vagyis élő hirdetőoszlopnak, hogy becsalogassa a közönséget. Mi tagadás, nem ostromolták meg a színházat, de azért néhányan beültek a nézőtérre: köztük a Stílusgyakorlatok szerzője, Raymond Queneau is. Amikor a színpadon lévő falióra 17 ütésére a főszereplő megjegyezte: „Nocsak, kilenc óra”, harsányan felnevetett, majd szabályosan végigröhögte a darabot. A többi néző azonban merev arccal, döbbenten ült, az előadás végén pedig felháborodottan hiányolta a címben szereplő kopasz énekesnőt. Nem értették meg, hogy a darab az elidegenedésről szól, és nem véletlen vagy öncélú polgárpukkasztás, hogy a szereplők egymásra sem figyelve példamondatokat sorolnak egy társalgási zsebkönyvből. Azóta már azért sokan megedződtek Ionesco képtelenségein, és kezdik érteni-érezni mondanivalóját. A Székek, a Különóra, a Haldoklik a király éppúgy helyet kap időről időre a világ színpadain, mint legriasztóbb darabja, a Rinocéroszok.

 

december 5.
ALEXANDRE DUMAS

1870. december 5-én halt meg minden idők egyik legtermékenyebb és egyben legnépszerűbb írója, idősebb Alexandre Dumas. 18 évesen, a Hamlet előadását látva határozta el, hogy drámaíró lesz. Először csak szép kézírására figyeltek fel – így lett néhány évre egy herceg titkára –, hamarosan azonban tehetségét is bebizonyította. Első darabját 1829-ben vitték színre, és rögtön olyan sikert aratott, hogy soha többé nem kellett anyagi gondokkal küzdenie. Sorra jelentek meg versei és drámái, majd egyre inkább a regényírás felé kacsingatott. Meg is teremtette az úgynevezett tárcaregény műfaját. Három hónapos szerződéseket kötött különböző újságokkal, hogy folytatásokban közöljék műveit. Mivel a lapok sordíjat fizettek, rendkívül pergő párbeszédeket fogalmazott, sőt A három testőrben egy olyan hallgatag inast is szerepeltetett, aki csak egy-egy szóval válaszolt a kérdésekre. Ezzel a módszerrel olyan hosszúra nyújtotta a történeteket, hogy könyv alakban olykor nyolc-tíz kötetet is kitettek. Nagy terve volt, hogy az egész francia történelmet feldolgozza, s ez majdnem sikerült is neki. Mint a legtöbb korabeli író, ő is szerzőtársakkal dolgozott. A homályban maradt névtelenek anyagot gyűjtöttek és vázlatot készítettek, ő pedig kikerekítette a cselekményt és a szereplők jellemét; kedvenc hőseit például magáról mintázta.

Legnagyobb sikerét a Monte Cristo grófjával aratta – valószínűleg nem is véletlenül, hiszen neki is ez volt a legkedvesebb regénye. Ötlete egy kiránduláson született meg, amikor Elba szigetéről lenézve, a tengerben megpillantott egy hatalmas sziklát. A helybéliektől megtudta, hogy Monte Cristo szigetének nevezik, s ez annyira megragadta a fantáziáját, hogy elhatározta, egyik könyvében felhasználja. A cselekmény magjára is véletlenül bukkant rá: a párizsi rendőrség jegyzőkönyvei között lett figyelmes egy szövevényes bűnügyre, melynek történetét aztán jó szokása szerint tovább bonyolította. Végül annyira beleélte magát Monte Cristo grófjának szerepébe, hogy a valóságban is eljátszotta. Óriási költségen felépítette a képzeletében megszületett kastélyt, és élvezte, hogy messze földről is csodájára járnak. Balzac például „minden idők egyik legbájosabb, legbolondosabb, legszertelenebb épületének” nevezte, és külön hangsúlyozta, hogy „víz is van benne”.

 

december 11.
HECTOR BERLIOZ

A külföldön vendégszereplő magyar zenekarok gyakori ráadásszáma a Rákóczi-induló. Érthető, hiszen világszerte ez a legnépszerűbb magyar dallam, még akkor is, ha francia zeneszerző dolgozta fel. Hector Berlioz 1803. december 11-én született. Egész élete küzdelmek és botrányok sorozata volt. Először családjával került összetűzésbe, mert szülei akarata ellenére otthagyta az orvosi egyetemet a zenetanulás kedvéért. Apja még inkább beletörődött elhatározásába, hiszen ő tanította meg fuvolázni és gitározni, anyja azonban kitagadta.

1830 nemcsak az ő életében, de az egész zenetörténetben jelentős dátummá vált. Ekkor írta meg ugyanis a Fantasztikus szimfóniát, mellyel megteremtette a programzene műfaját. Az ötletet, hogy a zenében történést fejezzen ki, Beethoven Pastorale szimfóniájából merítette. Míg azonban Beethoven természeti jelenségeket ábrázolt, ő egy zaklatott művész álmait jelenítette meg. Azzal is újított, hogy a tételekben egy állandóan visszatérő vezérmotívumot, úgynevezett fixa ideát szerepeltetett. A bemutató teljes anyagi csődbe taszította. Mivel senki sem támogatta, magának kellett előteremtenie a zenészek fizetését és a terembért. Az előadást hűvösen fogadta a közönség, kivéve egy embert, akit valósággal letaglózott a zene merész újszerűsége. Az elragadtatott néző a Párizsban tartózkodó Liszt Ferenc volt, aki ezen az estén kötött életre szóló barátságot Berliozzal. Mindketten hatottak egymásra. A francia zeneszerző Liszt révén megkedvelte az addig gyűlölt zongorát, és megismerkedett a magyar zenével. 1846-ban kétszer is ellátogatott Magyarországra, akkor mutatta be a Rákóczi-indulót, amelyet a Faust elkárhozása című drámai legendájába is beépített. Lisztnek pedig annyira megtetszett az általa kitalált programzene műfaja, hogy ő is elkezdett szimfonikus költeményeket komponálni.

Berlioznak szinte minden bemutatója botrányba fulladt. A 19. század a szólista virtuózok korszaka volt, ő viszont a zenekart bálványozta. Hangszerelése minden korábbitól különbözött: műveiben olyan hangszereket szerepeltetett, amelyeket addig csak katonazenekarokban használtak, ráadásul óriási előadó-apparátust követelt. Katonaszimfóniájához például 1200 muzsikust kért, de csak 200-at kapott. Hogy mégis hatásossá tegye az előadást, kivont karddal vezényelt.

Mivel a zenéből nem tudott volna megélni, kritikusként és könyvtárosként működött. Olvasottsága révén bőven talált témát műveihez: a Paganininek ajánlott Harold Itáliában című alkotását például Byron költeménye ihlette, a Lear király-nyitányt, illetve a Beatrix és Benedek című operát pedig Shakespeare darabjaiból írta. Ha zenéjét nem méltányolták is, maga sokakat foglalkoztatott. Torzonborz vörös hajával kedvelt céltáblája volt a karikaturistáknak, egzaltált viselkedésével pedig az orvosoknak. A maga korában csak csodabogárnak tartották, és kevesen vették észre zsenialitását. A kevesek közé tartozott például a híres német költő, Heine, aki „kolosszális fülemülének” nevezte.