Author

Évforulók

1848.
MÁRCIUS 15.

166 évvel ezelőtt március 15-én műsorváltozás volt a Nemzeti Színházban. Eredetileg egy francia szerző Két anya gyermeke című drámája került volna színre, délben azonban egy küldöttség felkereste Bajza József igazgatót azzal a kéréssel, hogy módosítsa az esti műsort. Bajza szívesen beleegyezett, s délutánra már az új plakát is kint volt az utcán, mely arról tudósított, hogy „a közönség kívánatára 1848. március 15-én, szerdán, a nézőtér teljes kivilágításával Katona József Bánk bán című eredeti történelmi drámáját játsszák öt felvonásban.”

Az előadás ünnepi hangulatban kezdődött, de a második felvonás alatt félbeszakadt. Az utcáról tömeg tódult be azzal a hírrel, hogy hamarosan megjelenik a színházban a börtönből kiszabadított Táncsics Mihály. A közönség úgy felbolydult, hogy a színészek hangját többé nem lehetett hallani. A zenekar erre elkezdte játszani a Rákóczi-indulót, a kórus pedig elénekelte a Marseillaise-t és a Hunyadi László néhány részletét. Ez alatt a Petur bánt alakító Egressy Gábor karddal az oldalán elszavalta a Nemzeti dalt. A refrént a közönség együtt harsogta vele, s nyomban utána el is énekelte Egressy Béni aznap szerzett dallamára.

Táncsicsot azonban hiába várták. Petőfi hasztalanul próbált csendre inteni, hogy elmondhassa: a várva-várt vendég mégse jön, ugyanis annyira legyöngült a fogságban, hogy családja inkább hazavitte.

Jókainak az az ötlete támadt, hogy a színpadról szól az emberekhez. Ahogy volt, sáros köpenyben, behorpadt kalapban lépett a függöny elé, de amint szembe találta magát a tomboló közönséggel, inába szállt a bátorsága, s egy hang sem jött ki a torkán. Zavarodottságán a Gertrudist játszó Laborfalvi Róza segített, aki biztatóan a szemébe nézett, és ruhájára tűzött egy kokárdát. Jókai soha többé nem tudott visszaemlékezni rá, hogy mit mondott, de az biztos, hogy éppúgy meghódította a publikumot, mint Laborfalvi Rózát, akit nem sokkal később feleségül is vett.

 

ARANY JÁNOS

Arany János születésnapját hol március 1-jére, hol 2-ára teszik a lexikonok. Annak idején csak a keresztelő dátumát – 1817. március 8-át – jegyezték fel, így elnézhető, hogy még a szülők sem emlékeztek pontosan tizedik gyerekük világra jöttének napjára.

Egy rövid megemlékezésben lehetetlen volna még csak felsorolni is, mi mindennel foglalkozott. Inkább ragadjunk ki egy olyan műfajt, amelyet hiába is keresnénk az életművében. Az irodalmárokat régóta foglalkoztatja, hogy Arany, akinek elbeszélő költeményeiből, eposzaiból és balladáiból sugárzik a drámához való érzék, vajon miért nem írt egyetlen színdarabot sem? A választ nem tudjuk, de azt igen, hogy mennyire vonzódott a színházhoz. A történet kezdetén 18 éves koráig kell visszamennünk az időben. Naplójában így emlékezett a debreceni és máramarosszigeti hónapokra:

„A rajzot gyermekségem óta gyönyörrel űztem, a zongorát, a gitárt is elpöngettem valahogy. Még komponáltam is, de mindez hol volt a „mestertől”! Egy színházi est után világosodott meg előttem: ha már szobrász nem lehetek, könnyebb lesz talán Thália zászlaja alá esküdni. Először a színfalak mögött meggyújtott gyantaporral villámot eregettem, hozzá dörgésnek vaslemezt rázogattam.”

Lehet, hogy a színészettől elment a kedve, a színháztól azonban sohasem. A múlt századi Shakespeare-láz őt is tűzbe hozta. Több darabjának lefordításába is belekezdett, de végül csak a Szentivánéji álommal, a János királlyal és a Hamlettel készült el.

 

RÁCZ ALADÁR

56 éve – március 28-án – halt meg Rácz Aladár cimbalomművész. Igazi autodidakta volt, s talán éppen rendkívüli kitartása juttatta el a legnagyobb magaslatokra. Mindennel és mindenért meg kellett küzdenie: legyőzni a gátlásait cigány származása és műveletlensége miatt, megtörni a közönség bizalmatlanságát a cimbalommal szemben, és végül úgy forradalmasítania magát a hangszert, hogy azon minden stílusú zenét el lehessen játszani. Összes csatáját megnyerte, csak állandóan kiújuló betegségeit, főleg kínzó reumáját nem sikerült legyőznie.

Nagy múltú jászapáti zenész családban született 1886-ban. Különböző cigányzenekarokban játszott néhány évig, majd külföldre került. 1910-től párizsi, 1914-től pedig genfi szórakozóhelyeken muzsikált. Itt ismerkedett meg Ernest Ansermet karmesterrel és Igor Sztravinszkij zeneszerzővel, akit annyira elbűvölt virtuóz technikája, hogy azonnal leckéket vett tőle, és hamarosan művet is komponált számára.

8 év alatt egész Európát végigkoncertezte feleségével, aki zongorakísérője is volt egyben. 1935-ben hazaköltöztek Magyarországra, és soha többet nem vállaltak külföldi turnét. Rácz Aladár első hazai hangversenyét 1937. március 19-én adta a Zeneakadémián. A közönség bizalmatlanul ült be a nézőtérre, a szervezők pedig botránytól tartottak. Az est azonban tomboló sikerrel zárult, a művészt pedig meghívták tanárnak a Nemzeti Zenedébe, egy év múlva pedig a Zeneakadémiára.