Author
Photographer

Hiteles

Mindenki adós. Elszámoltatható és felelősségre vonható azok által, akik hiteleznek neki. Az adós-hitelező kapcsolat korunk társadalmának minden szintjét meghatározza – ezzel kezdi Maurizio Lazzarato nemrég angol nyelven megjelent filozófiai-tudományos könyvét, az Adósságba bocsátott embert.

A hitelcsapda ugyanakkor, mint tapasztaljuk, nem pusztán tudományos metafora. Belőle pedig nem kizárólag, és talán nem elsősorban a pénzügyi megoldás jelenthet kiutat, hanem mindennek felismerése. A ráébredés. Hogy a homo reciprocansból, a viszonosságban élő személyből előbb homo oeconomicus, aztán ebből a gazdaságos alapon működő, számító emberből homo aeratus, eladósodott, eladott élőlény lett. Hogy a gyerekeink adóssággal születnek. Hogy a földünk a pénzt szolgálja. Hogy legpontosabban pénzben mérünk: hivatást, sikert, boldogulást.

Profit, veszteség, üzlet, befektetés, megtakarítás, fizetés, vállalkozás – ez egy nehéz szótár. Távol van a reggeli kakaó, a földrajz házi feladat és az otthonfelejtett uzsonnás doboz világától. Távol van a családi élet vagy a tanári munka mindent átható, elszámolhatatlan nagyvonalúságától. Minden, ami iskola, független a pénztől. Pénzről „csak” az oktatáspolitikában szokás beszélni, nem az osztályteremben. Talán néha, a nem egyszer kissé steril szövegű matematikapéldákkal, vagy akkor, ha valakinek eltűnik a pénztárcája. És, persze, otthon sem illik beszélni róla. „Ne a gyerekek előtt!” – szól az anya az apához, amikor az nagyot sóhajt, hogy miből lesz kirándulásra való. A gyerek aztán csak találgat, miről, mennyiről beszél a csend.

Tudatosság – diktálja a mai pedagógiai kultúra; tudatosságra kell nevelni. Pénzzel, gazdálkodással és a jövővel kapcsolatban. Számomra ez a szó mindig varázslatosan semmitmondónak tűnt, helyette szívesebben használom a figyelem kifejezést. Azt a mozzanatot, amikor az észrevétel találkozik a jelentéssel, amikor értelmet nyer az összpontosítás, amikor felelősségünk lesz abban, amit megértettünk. Az a pillanat fontos, amikor a pénznek az ember életében funkciója lesz.

A pénzügyi nevelés ezért jó esetben nem a pénzről mond sokat, hanem az emberről. Arról, aki közösségben él. Ahol néha nem takarékoskodunk, hanem mindent egymásnak adunk – és szeretteinkben bízunk a biztosító társaságok helyett. Ahol annak a szónak, hogy adós, nincs jelentése, csak annak, hogy ajándék. A pénzügyi nevelés, ha nem merül ki a „monetáris instrumentumok” szótárának tanításában, a vállalkozói szerep feltétel nélküli kialakításában és az anyagiasság szocializálásában, akkor hozzájárulhat a felelős és figyelmes ember érleléséhez. Aki nem lesz adós a síkképernyős tévéért és a márkás műanyag napszemüvegért. Aki nem adósítja el azt, akinek ad, akár tanácsot, akár támogatást. Aki önmagától hiteles, nem mások által.