Author
Photographer

„Idegen nyelveket tudni szép…”

„Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség.” Kölcsey mondását most továbbgondolom. Egyesek úgy tartják, hogy a nyelvet nem művelni, hanem használni kell. A nyelvhasználat célja pedig az, hogy az információ „átmenjen”. Anyanyelv esetében nem értek vele egyet. Ám akad olyan helyzet, amikor a nyelvhasználat legfőbb célja az információ adása és vétele. Erre való a konyhanyelv. Érdekes módon a konyhanyelvet elsősorban az idegen nyelvekkel kapcsolatban említik: „Konyhanyelven beszél németül.” Azt jelenti, hogy gyatrán beszéli a nyelvet. És ez nem mindig baj. A megnevezés talán abból az időszakból maradt, amikor a konyhában a cselédek mindenféle nyelven beszéltek – ahogy tudtak. A szalonokban kifinomultan folyt a társalgás.

Mondjuk ki végre: idegen nyelvet rosszul használni is jobb, mint sehogy! Idegen nyelvi tanulmányaim kezdetéről életidegen helyzetekre és mondatokra, bebiflázandó ragozásokra emlékszem. Senki sem mondta: nem baj, ha rosszul beszélsz, a lényeg, hogy megszólalj. A nyelvet ugyanis elsősorban használatban, valós helyzetekben lehet elsajátítani. Idegennyelv-tanulásomban tanáraim mellett a legtöbbet orosz levelezőpartnereimnek, egykori NDK-s kalandozásaimnak, később amszterdami tartózkodásomnak köszönhetem. Orosztanárnőm, Kozma Éva néni még ötöst is adott a bemutatott orosz levelekért!

Az idegennyelv-tudásban jó dolog a fél-nyelvtudás, a „konyhanyelvtudás” is! Ne áltassuk magunkat, hogy rövidesen egy ország megtanul egy vagy két idegen nyelvet. Az európai nyelvpolitikai célok közül rokonszenves számomra a kívánatosnak tartott „másfél” idegen nyelv: hogy tudjunk egy nyelvet jól, és legalább még egyet valahogy. A „valahogy nyelvtudás” bizonyos helyzetekben legalább olyan fontos, értékes lehet, mint a tökéletes (olyan egyébként sincs). Az idegen nyelvet a legtöbb ember praktikus okból – tájékozódásra, ismeretszerzésre, kapcsolatteremtésre – használja. Ez alapfokon, néhány száz szóval, néhány nyelvtani alapszabállyal megoldható. Nem olvas Dantét, Shakespeare-t, Frankfurter Allgemeine Zeitungot. Ám szeretne kapcsolatot teremteni, eligazodni egy vasútállomáson, vásárolni egy üzletben. Erre mondjuk mi, magyarok: „Annyit tudok, hogy nem adnak el idegen nyelven.” És ezt a „népi” nyelvtudást, „konyhanyelvtudást” a maga helyén értékelni kell. Ebből még kifejlődhet alaposabb nyelvtudás is.

A diplomák 30 százaléka „ragad benn” a felsőoktatási intézményekben a nyelvvizsga hiánya miatt. Egyes intézmények elfogadják az eszperantó, a beás, a lovári nyelvvizsgákat. Vannak tapasztalataink a „nyelvvizsgák” használhatóságáról is. Vajon tényleg elengedhetetlenül szükséges a nyelvvizsga mindenkinek? Sokat beszélnek manapság a tanulási készségekkel kapcsolatos problémákról. Az iskolákban kézírás vagy olvasás (!) alól fölmentenek diákokat. Ennél sokkal valószerűbb, hogy valaki nem tud megtanulni egy idegen nyelvet. Hányan tanulnak kínkeservesen és eredménytelenül. És ettől még lehetnének jó szakemberek. Döntse el a munkáltató, hogy kit milyen tudással, nyelvtudással alkalmaz.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a magyar nyelv egy ország államnyelve, az Európai Uniónak pedig hivatalos nyelve. Magyar nyelven ma minden szinten és nyelvi helyzetben lehet boldogulni. Csodálatos ajándéka ez a történelemnek. A legfelsőbb tanulmányi szintig boldogulhasson az a magyar állampolgár is, aki csak magyarul tud. Persze jobb ennél, ha konyhanyelveken is beszél, és a legjobb, ha felsőfokon.