Olvasási idő: 
8 perc

Kárpátaljai kirándulás

Az 1956-os forradalom eseményeire emlékezve a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium 7.a osztálya osztályfőnökük vezetésével a gimnázium munkácsi testvériskoláját látogatta meg Kárpátalján. A buszos kirándulásra az osztályt a gimnázium igazgatója, Endrédi Józsefné is elkísérte. Az utazást a Rákóczi Szövetség is támogatta.

Szöveg: Pácz Tamás osztályfőnök

Október 21-én indultunk a Batthyány térről. A buszút első része eseménytelenül telt, hiszen ekkor még csak az M3-as autópályán haladtunk. A határon a testvériskola igazgatójának segítségével elég hamar (egy óra alatt) átjutottunk, s ekkor már csak 40 km választott el bennünket az úti célunktól. Amíg a határnál várakoztunk, a diákok felolvasták otthon elkészített előadásaikat Kárpátalja nevezetességeiről. Beregszászon áthaladva megcsodáltuk a szépen felújított Hősök terét. Munkács felé közeledve már messziről feltűntek a vár tornyai. A város határában Schink István, a munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola igazgatója szállt fel hozzánk a buszra, aki kísérőnk és idegenvezetőnk volt Kárpátalján.

Először a munkácsi várat látogattuk meg, Kárpátalja legnevezetesebb, legszebb történelmi műemlékét. Az utóbbi években szakszerűen felújított vár az elmúlt évezredben fontos szerepet játszott a magyar történelemben, akár a tatár hordák vagy a törökök elleni harcokra, akár II. Rákóczi Ferenc szabadságharcára vagy az 1848–49-es magyar szabadságharcban játszott kiemelkedő szerepére gondolunk.

A vár keletkezéséről nincsenek pontos adataink. A régészeti kutatások arról tanúskodnak, hogy vidéke már a neolit korszakban lakott volt, a bronz- és vaskorszakban földvár, a honfoglaláskor pedig cölöpökből emelt erődítmény állt a mai várhegy csúcsán. Szent István különleges jelentőséget tulajdonított a várnak, megerősítette falait, Szent László király pedig folytatta a munkáját, s kőfallal vette körül.

Anonymus, III. Béla király jegyzője a Gesta Hungarorumban (A magyarok cselekedetei) megemlíti, hogy a hét vezér és csapataik, átkelve a Vereckei-hágón és az alatta fekvő hegyvidéken, nagyon elfáradtak, és elhatározták, hogy ezen a helyen megpihennek. A település neve a szláv muka (’kín, szenvedés’; ebből a szóból ered „munka” szavunk is) szóra vezethető vissza. A legenda szerint azért nevezték el így a települést, mert a vidéket nagy nehézségek árán érték el. Egy másik magyarázat szerint a vár építése, a hozzá szükséges kövek felhordása sok munkával, szenvedéssel járt, és ezért kapta ezt a nevet.

A várban tett sétánk során megtekintettük Zrínyi Ilona szobrát, a várkápolnát, a turulszobrot, a több mint 80 méter mély kutat, valamint a vár történetéről szóló kiállítást. Megtudtuk, hogy a kápolnában esküdött örök hűséget egymásnak Thököly Imre és Zrínyi Ilona, fény derült arra is, hogy itt is rejtegették a Szent Koronát – 88 napon keresztül őrizték Napóleon elől 1805 és 1806 között. Raboskodott itt Kazinczy Ferenc, s járt a várban Petőfi Sándor is.

A séta után testvériskolánkat, a II. Rákóczi Ferenc Középiskolát látogattuk meg, melynek osztálytermeiben az elmúlt tanévben 400 diák szívta magába az anyanyelvű műveltséget. Az iskola igazgatójától megtudtuk, hogy a tanintézet 1880-ban nyitotta meg kapuit Magyar Királyi Elemi Fiúiskola néven. A második világháború végén Kárpátalján is berendezkedő szovjethatalom viszont 1945-ben egyszerűen elkobozta a magyar iskolától patinás otthonát, s a frissen létrehozott, ukrán tannyelvű Tarasz Sevcsenko Középiskolának adta. Az anyanyelvű oktatási intézményt pedig egy kisebb, ma a Munkácsi Szent István Katolikus Líceumnak otthont adó épületbe helyezték át, s csak az 1960-as évek derekán költözhetett vissza, immár középiskolává átminősítve, régi-új hajlékába. 1968-ban tető alá hozták a tanintézet újabbik épületét is. Schink István igazgató nagyon sok érdekességet mesélt az iskola volt tanárairól és diákjairól, és majd egy órán keresztül válaszolt a diákok kérdéseire. Miután ránk esteledett, a szállásunkra mentünk, ahol finom vacsora után közös játékkal fejeztük be a napot.

Másnap az 1956-os forradalom áldozataira emlékezve elhelyeztük koszorúnkat az iskola udvarán álló Rákóczi-mellszobornál, majd szentmisén vettünk részt, melyet a székesegyház felújítása miatt a Líceumban tartottak. Ezután kirándulni indultunk. Első állomásunk a Vereckei-hágó volt. A 841 méter magasan elhelyezkedő hágón keresztül érkezett a honfoglaló magyarok többsége a Kárpát-medencébe. A hágón megtekintettük Matl Péter munkácsi szobrász 1996-ban készült honfoglalási emlékművét. Az emlékmű a Kelet és Nyugat közötti kaput jelképezi. Hét tömbből áll, amelyek a Kárpátokon átvonuló hét honfoglaló törzset szimbolizálják. A „kapu” nyílásában a vérszerződésre emlékeztető oltárkő található.

Miután megcsodáltuk a minket körülölelő, gyönyörű őszi színekben pompázó hegyeket, Felsőgerebenbe utaztunk tovább, ahol megnéztük az Árpád-vonal egyik látogatható bunkerét. Az Árpád-vonal a Magyar Királyi Honvédség védelmi rendszere volt a második világháború idején az Északkeleti- és Keleti-Kárpátokban.

Utolsó állomásként a Szolyvai Emlékparkot tekintettük meg. Az 1994 novemberében felavatott Szolyvai Emlékpark a második világháború végén, 1944 no­vem­be­ré­ben létesített egykori szolyvai gyűjtőtábor áldozatainak, a málenkij robot elszenvedőinek, tágabb értelemben a szovjet megtorlás és a sztálini terror áldozatainak állít emléket. A diákok megrendülten sétáltak végig a parkon, tisztelegve a több mint 12 ezer áldozat emléke előtt, akiknek a nevét fekete márványtáblákra vésték fel.

Munkácsra visszaérkezve rövid sétát tettünk a belvárosban. Megcsodáltuk a székesegyházat, a Rákóczi-kastélyt, a színház épületét, a városházát s végül, de nem utolsósorban Berti bácsi szobrát. Az élethű alkotást Bródi Iván szobrászművész mintázta a város legendás, ma is élő kéményseprőjéről, Tóth Bertalanról. A hatvanas éveiben járó, jó kedélyű Berti bácsi Mezőkaszonyban született, Munkácson alapított családot, ahol immár 42 éve foglalkozik kéménysepréssel. A városlakók nagyon kedvelik Berti bácsit, és a főtéren álló szobrot is hamar a szívükbe zárták.

Október 23-án reggel indultunk hazafelé. A forradalomra emlékezve egy-egy diákunk elszavalta Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról, illetve Márai Sándor Mennyből az angyal című költeményét. Útközben többen már a jövő évi utat tervezték, hiszen István bácsi, az iskola igazgatója meghívott minket jövőre is.

Az út során nemcsak testvériskolánkat ismerhettük meg jobban, a kirándulás az osztály közösségi élete szempontjából is sokat jelentett, hiszen remek lehetőséget kínált a mélyebb beszélgetésekre, egymás jobb megismerésére. Reméljük, jövőre is hasonló, élményekben gazdag kirándulás részesei lehetünk majd.

Köszönjük a Rákóczi Szövetség támogatását!