Olvasási idő: 
9 perc

Milyenek valójában „ezek a mai fiatalok”?

Mit gondolnak, hogy éreznek a fiatalok az élet számos – a családalapítástól a szabadidő eltöltésén át a közéletig – kérdéséről? A Magyar Ifjúság 2012 kutatás ezt vizsgálja. Székely Leventét, a kutatás vezetőjét, a Kutatópont kutatási igazgatóját kérdezzük.

– A kutatás egy 2000-ben indult sorozat része. Négyévente nyolcezer, 15–29 éves fiatalt kérdezünk meg reprezentatív mintán. A kutatás adatai és eredményei nagy nyilvánosságot kaptak, egy évvel az adatfelvétel után nem csupán az eredmények, de a teljes adatbázis is hozzáférhető lett a szakmai közönség számára.

A kutatássorozat módszertana, a vizsgált célcsoport és a kérdéskörök minden alkalommal azonosak, vagy nagyon hasonlóak voltak. Így a négyévente felvett adatok összehasonlíthatók, ez a kutatás egyik legfőbb értéke, hiszen trendeket is tudunk vizsgálni. A másik fő értéke a nagy minta, amelyben az apróbb szegmensek, kisebb csoportok is vizsgálhatók.

– Miért ezeket a témákat dolgozza fel a kutatás?

– A témák kiválasztását részben a gyakorlati meggondolások határozták meg. Egész egyszerűen ezek a témák érdekesek, amikor az ifjúságról beszélünk: a munka, az oktatás, a párválasztás, családalapítás. Másrészt a 2012-es adatfelvétel is a kutatássorozat része, ezért a 2000-ben meghatározott témaköröket mi is fontosnak tartottuk. Emellett az ifjúságkutató közösséget ezek a témák foglalkoztatják, ezeket szerették volna vizsgálni.

– A 2012-es kutatás adatait vizsgálva mit mondhatunk a mai fiatalságról?

– Az adatokat megismerve azt a tézist fogalmazhatjuk meg, hogy a mai ifjúság egy új, csendes generáció, amit számos érvvel lehet alátámasztani. Ez a generáció nem egy lázadó nemzedék. Nem akarják megdönteni a fennálló status quot, elfogadják azt a szabályrendszert, amiben a társadalom működik. Ezt a feltevést jól jellemzi, hogy minden második fiatalnak megfelel a szülei életszemlélete.

Másrészről egyfajta elbizonytalanodás látszik. Azok a szilárd pontok, amik korábban jelen voltak a fiatalok életében, észrevehetően meglazultak. Az egész életfolyamat felborult. Míg korábban volt egy lineáris életpálya: iskola – munka, karrier – családalapítás – nyugdíj, mára ez a lineáris folyamat összekeveredett. Elvégeznek egy iskolát, majd pályát módosítanak. Létrehoznak egy párkapcsolatot, elköltöznek otthonról, majd ismét a szüleikkel egy fedél alatt élnek. Elkezdenek dolgozni, majd újra beülnek az iskolapadba. Mára kitolódott a családalapítás, a gyermekvállalás, a keresőtevékenység elkezdése. Mindehhez nagyfokú bizonytalanság párosul. Sokszor nem tudják, hogy mit kezdjenek magukkal. Mindez megmutatkozik abban a válaszban is, hogy mit látnak az ifjúság legnagyobb problémájának. A legfontosabbak között ott találjuk a céltalanságot és a bizonytalanságot.

A fiatalok visszahúzódása, kihátrálása is ezzel a bizonytalansággal magyarázható. Ez látszik a civil aktivitás hiányában, a politikától való elfordulásban. Ideológiai kérdésekben is középre helyezkednek, mintha nem akarnának állást foglalni. A szabadidős tevékenységek közül a képernyős tevékenységek dívnak. A deviáns magatartást vizsgálva is visszahúzódást látunk: kevesebben drogoznak, dohányoznak, fogyasztanak alkoholt, mint korábban.

– Mi volt a fő feladata a kutatásnak?

Egy kutatás elsősorban arra szolgál, hogy információkat gyűjtsön, így általában nem feladata, hogy valamiről meggyőzzön. Mi azt vállaltuk, hogy mutatunk egy átfogó képet a mai fiatalságról, hogy milyen gondolatok, problémák jellemzik őket, mely dolgok fontosak számukra. Ezzel a cégeknek, a civil szférának, az ifjúsággal foglalkozó szakembereknek – így a pedagógusoknak –, illetve a döntéshozóknak eszközt adunk a kezébe, amiből egy általános, de nagyon részletes képet kapnak a fiatalokról. A kutatás készítőinek nem tisztje megmondani, hogy az adatok alapján mit kell tenni. Ugyanakkor nagyon sok minden kikövetkeztethető ebből az anyagból. Jól látszik, hogy például a fiatalok továbbtanulás iránti fogékonyságát fejleszteni szükséges. Ma 2008‑hoz képest kevesebben akarnak továbbtanulni, ami egy fontos problémára utal. És ezen kívül van még jónéhány olyan pont, ahol beavatkozásra lehet szükség. Úgy gondolom, hogy a kutatás eredményeire alapozva ki lehet alakítani egy jó ifjúságpolitikai cselekvési tervet.

– A fiatalok önképe mennyire van összhangban azzal, amit róluk gondolnak?

– A fiatalok magukról nem gondolnak rosszat, általában elégedettek az életükkel, a baráti kapcsolataikkal, a szüleik életszemléletével. Bizonyos szempontból ez optimizmusra okot adó eredmény, hiszen nincs jelentős konfliktus a különböző korcsoportok között. Az a jellemző, hogy ami közvetlenül velük kapcsolatos, így a baráti kapcsolatok, tudásszint, fizikai jellemzők, azzal elégedett ez a generáció. Ami viszont nem személyesen velük kapcsolatos – a gazdasági körülmények, általában az ifjúság helyzete, a munkaerőpiac –, azzal inkább elégedetlenek. Ennek magyarázatára hipotézisként feltehető, hogy amennyiben a környezetünkben számos problémát látunk, akkor elkezdünk jobban befelé figyelni, magunkkal, az emberi kapcsolatainkkal törődni. A fiatalságban talán van egy olyan attitűd, hogy a világban számos konfliktus, probléma, nehézség van, de nekem tulajdonképpen nincs is rossz dolgom.

– A 2000-ben kezdődő kutatássorozat adatait vizsgálva milyen tendenciák figyelhetők meg?

– Sokféle. Vannak olyanok, amelyek egyértelműek, logikusak. Ilyen például a párkapcsolatokban történt változás. Egyre kevesebben élnek stabil párkapcsolatban, a legkomolyabb elköteleződést jelentő házasság aránya is csökken. Csökken a gyermekvállalási hajlandóság és a gyermekek száma is. Ez teljesen logikus, nemzetközi trendekbe ágyazódó folyamat. Vannak stagnáló adatok, ilyen például a sportolók aránya. Látunk olyan területet, ahol törés fedezhető fel, ilyen például az oktatási rendszerben lévők aránya. Ez az első adatfelvételtől kezdve 2008-ig folyamatosan emelkedő tendenciát mutatott, majd utána megtorpanás látható. Ha azt nézzük, hogy a fiatalok otthonaiban a számítógép és az internet hogyan van jelen, szintén látunk egy dinamikus növekedést, majd 2008 és 2012 között egy jelentősen csökkenő ütemű növekedést. Az adatokat vizsgálva sokféle ilyen trendet lehet elemezni. Van ahol egyértelmű a tendencia, máshol hektikusság látszik.

 

 

 

 

 

 

A Magyar Ifjúság 2012 a negyedik magyarországi nagymintás (8000 fős) ifjúságkutatás, amely a 15–29 éves korosztály élethelyzetét igyekezett felmérni. A kutatás legfontosabb eredményeiből készült tanulmánykötet 2013 őszén jelent meg, mely az adatok alapján látható főbb jellegzetességeket, folyamatokat volt hivatott elemezni. Az idén megjelent Másodkézből kötet elemzései pedig az egyes kutatói gondolatkísérleteket járják körül, hipotéziseket igazolnak vagy cáfolnak.
Egy-két nemzedékkel ezelőtt még az ifjúsági életszakaszt a későbbi éveket meghatározó, többnyire lezárult életesemények (párválasztás, családalapítás, tanulmányok, foglalkozás) periódusának tekinthettük. A fiatalok körében végzett más kutatások következtetésihez hasonlóan, a Magyar Ifjúság 2012 eredményei is arról tudósítanak, hogy mindez egyre kevésbé jellemzi napjaink fiatalságát. A kutatási eredmények alapján biztosan állíthatjuk, hogy a bizonytalanság az egyik legmeghatározóbb tényező.

– Melyek a legfontosabb megállapításai a Magyar Ifjúság 2012 kutatásnak?

– Nagyon sok sajtómegjelenésben az ifjúságról egy olyan kép rajzolódott meg, hogy a mostani 15–29 éves korosztály passzív, céltalan, nem érdekli semmi. „Mi lesz így velük?!” – tették fel sokan a kérdést. Én úgy gondolom, hogy az új nemzedéket nem kell sajnálni. Inkább azon kell gondolkozni, hogy majd az ő világukban velünk mi lesz?

Azért sem kell őket sajnálni, hogy most még keresik a helyüket, mert előbb-utóbb meg fogják ezt találni. Megvan bennük a siker lehetősége, csak segíteni és biztatni kell őket. Az ösztönzés szükségessége abból is látszik, hogy csak minden tizedik fiatal gondolja azt, hogy vállalkozni fog. Elindult ugyan több program is, ami a fiatalság vállalkozó kedvét akarja felkelteni, ilyenből azonban mindenképpen többre lenne szükség. Inspirálni, ösztönözni kell a fiatalokat, hogy próbálják megvalósítani az ötleteiket. Mert igenis van bennük fantázia, és sokkal több irányból érkezhet feléjük a tudás azzal, hogy készségszinten használják az infokommunikációs technológiákat. Itt azonban megint felmerül egy kérdés: vajon megtanítottuk-e ezek értő használatát? Mert ha az őket elérő rengeteg információt tudják rendszerezni és használni, akkor ebből lehet építkezni.