Author

Nemzetközi tapasztalatok a Freeman-kutatás tükrében

Tehetséggondozó programok vagy egy-egy nemzet tehetséggondozó stratégiájának megalkotásakor először az a kérdés merül fel, hogy miként is értelmezzük a tehetséget, azaz ki az, akit tehetségesnek tartunk. A tehetséggondozás elméletében és gyakorlatában adott válaszok sokszor közelítenek, azonban kultúrafüggők is lehetnek, illetve a gyakorlati gondolkodást egy-egy adott állam „tehetség-szükséglete” is meghatározhatja.

A KUTATÁS

Három évvel ezelőtt Joan Freeman angliai professzor kutatócsoportja közel ezer tehetséggondozó program felépítését elemezve azt kereste, hogy a tehetséggondozó programok megalkotói és megvalósítói milyen választ adnak a fentebb említett kérdésre. Emellett kíváncsiak voltak a legfontosabb nemzetközi tehetséggondozó tendenciákra, arra, hogy melyek a gyakorlatban leggyakrabban használt tehetséggondozó módszerek, milyen nehézségekkel kell a tehetséggondozóknak szembenézniük, illetve milyen osztálytermi vagy iskolai szinten alkalmazható általános ajánlásokat fogalmaznának meg.

Természetesen egy ilyen rövid cikk keretében csak a legfontosabb eredményeket tudjuk megemlíteni. Akit a tanulmány részletesebben foglalkoztat, az megtalálhatja az alábbi linken: http://www.joanfreeman.com/freepublications.php; World-wide Provision to Develop Gifts and Talents (Freeman, J., Raffan, J. & Warwick, I., 2010) 

KI A TEHETSÉGES?

A gyakorlatban országonként és programonként néha szélsőségesen eltérőek lehetnek a tehetség-koncepciók: van, ahol a jól memorizáló gyermeket tartják tehetségesnek, másutt éppen azt, aki jó kérdéseket tud feltenni. Tendenciaként azonban megállapítható, hogy napjaink nemzetközi tehetséggondozó gyakorlatában egyre kevésbé tekintünk a tehetséges gyermekekre jó géneket örökölt és tesztekkel jól mérhető tulajdonságokkal rendelkező szűk elit megtestesítőiként.

A tehetséget egyre szélesebb körben kitartó gyakorláson és erőfeszítésen keresztül fejlődő potenciálként értelmezik, amivel sokan rendelkeznek, de aminek a kibontakoztatásához segítségre van szükség, különösen a szociális és az emocionális szükségletek terén. A tehetségfejlesztés pedig a gazdagítás és gyorsítás eszköztárával átlagos osztálytermi körülmények között is komolyan elősegíthető.

Természetesen nem kell azt gondolnunk, hogy ez a két felfogás a mindennapi életben élesen elkülönül, sokszor egymás mellett léteznek, átfedésben vannak egymással.

ÉRTÉKRENDEK

Érdekes kérdés volt a kutatáson belül a tehetséggondozó programok mögötti értékrendek feltérképezése. Örülhetünk annak, hogy egyre erősödő tendencia a méltányosság érvényesülése. A feltérképezett tehetséggondozó programok közel egyharmada fontosnak tartja, hogy elérhető legyen a helyi hátrányos helyzetű gyermekek számára is. Emellett trendszerűen kirajzolódott az az igény is, hogy a jövő potenciális vezetőinek tekintett tehetségeknek etikus, humánus és demokratikus értékeket kifejlesztő tehetséggondozó programokra is szükségük van.

FEJLESZTÉS

A legtöbb országban – bármelyik kontinensről legyen is szó – hasonlóak a kihívások és a tehetségfejlesztő módszerek: a közoktatásban megjelenő gazdagításnak és gyorsításnak különféle formái (a korai iskolakezdéstől az iskolán belüli korosztályoktól független nívócsoportok kialakításig) ma is a legelterjedtebben alkalmazott tehetségfejlesztő gyakorlatok. A nehézségek között első helyen mindenütt a tanárok megfelelő képzettségének hiánya, illetve a források szűkössége áll.

Külön figyelmet érdemelnek a kollégák által megfogalmazott ajánlások. Iskolai szinten két dolgot tartanak a legfontosabbnak: egyrészt a tantestületi közmegegyezést arról, hogy kit nevezünk tehetségesnek, másrészt azt, hogy a tehetséggondozással kapcsolatban egy iskolának hosszútávon kell gondolkodnia, biztosítania kell a folyamatosságot; ezt követi a tehetségeknek a nyílt ünneplése, elismerése, illetve a tantervi differenciálás fontossága.

Osztálytermi szinten a megfelelően alkalmazott gyorsítás, gazdagítás mellett a legfontosabb, hogy a gyerekek a tanórákon a való életből vett problémákat oldjanak meg. Érdemes hangsúlyozni az egyes tantárgyakhoz kötött speciális kihívásokat is; és bár az utolsó helyre került a listán, de nem elhanyagolható szempont, hogy a tanórákat úgy kell megtervezni, hogy minden gyereknek lehetősége legyen valamiben kitűnni.

ÖSSZEFOGÁS

Természetesen a Freeman-csapat is megfogalmazta a kutatásból adódó konzekvenciákat és az azokból következő záró ajánlásait. Ezek közül az egyik különösen időszerű: a kutatók szerint a tehetséggondozás terén ma már komolyabb siker csak a tehetséggondozás különböző szereplőinek (az iskoláktól a nagyvállalatokig) összefogásával illetve a helyi, országos és nemzetközi viszonylatban kialakított együttműködési rendszereken keresztül érhető el.