Olvasási idő: 
21 perc
Author

Októberi bőröndmese

Ötletek, javaslatok és egy forgatókönyv iskolában rendezett október 23-i ünnepséghez

Gyakorló drámatanárként és szabadidő-szervezőként az elmúlt években számtalan alkalommal szerveztem-rendeztem iskolai ünnepségeket. Az alábbiakban a tanév egy viszonylag korai, kiemelten fontos eseményéhez, az 1956-os forradalom történéseiről szóló megemlékezéshez igyekszem gyakorlati jellegű segítséget nyújtani. Mivel eddigi iskolai munkámban nagyobb hangsúlyt kapott a felső tagozatosokkal és középiskolásokkal végzett munka, az alábbiak is tükrözni fogják, hogy ezen a területen van nagyobb gyakorlatom. Ráadásul úgy gondolom, hogy az írásom középpontjába helyezett ünnep is eléggé „felnőttes” esemény – a nagyobbakhoz is nehezen hozható közel mindaz, ami és ahogy akkor történt; s általában is elmondhatjuk, hogy nem kifejezetten mesei elemek uralják a történteket. Mindezekkel együtt is törekedni kell arra, hogy az adott iskolai ünnep a kisebbek számára is mondjon valamit, lehetőleg ők is találjanak benne olyan pillanatokat, amelyekhez kapcsolódni tudnak. Bízom benne, hogy írásommal olyan kollégák számára is tudok segítséget nyújtani, akik kisebbekkel foglalkoznak.

SZEMÉLYES VISZONYULÁS AZ ÜNNEPHEZ

Már a kezdetek kezdetén fontos tisztázni az ünnephez való személyes viszonyunkat. Először az ünnepekhez, ünnepléshez úgy általában; majd magához a konkrét eseményhez.

Az a tapasztalatom, hogy a közös ünneplés nehéz, cseppet sem egyértelmű dolog: nem magától értetődő, hogy egy iskolai közösségnek miért és hogyan kell bizonyos eseményekhez viszonyulnia, ha mégoly fontos és jelentős eseményről van is szó. Az iskola „saját” ünnepei esetében a helyzet talán egy fokkal könnyebb, hiszen a közös intézményhez tartozás eleve megalapoz egyfajta közös identitást, ami alapja lehet minden efféle eseménynek. Az állami, vagyis hivatalosan „elrendelt” ünnepek esetében viszont valószínűleg sokan eleve távolibbnak érzik mindazt, amiről az adott ünnep szól.

Feltehetőleg mindannyian találkoztunk már azzal az attitűddel, amely a nagy nemzeti ünnepekben egy-egy iskolamentes napot, az ünnep tartalmáról szóló iskolai megemlékezésben pedig egy elhagyható tanórát lát csupán. Ez a hozzáállás – elsősorban a kamaszoknál – teljesen érthető, mégis felvetődik bennem a kérdés, hogy mindenképpen így kell-e lennie. A távolságtartás számomra ugyanis arról is szól, hogy a diákoknak nincs viszonyuk az adott ünnephez – nem igazán értik, hogy a régi vagy még régebbi történésekhez nekik ma mi közük lehet. Nyilván mindannyiunknak vannak emlékei felemelő, szép, vidám vagy éppen megható ünnepi pillanatokról – valószínű, hogy ezek mindegyike személyes alapon volt valamiért fontos és emlékezetes számunkra. Úgy gondolom, nemzeti ünnepeinkkel, azok iskolai feldolgozásával sincs ez másképp: a műsorok, megemlékezések kiindulópontja kell, hogy legyen a személyesség keresése. Fontos lenne éppen ezért beszélgetni a diákokkal arról, hogy számukra mitől lesz valami igazi ünnep, milyen ünnepi pillanatokra emlékeznek, milyen érzések és gondolatok kapcsolódnak ezekhez az élményekhez stb. Azt hiszem, ezeknek a kérdéseknek a körüljárása minden korosztállyal, minden iskolatípusban hasznos lehet – lehetőleg fokozatosan minden diákot bevonva a közös gondolkozásba, nemcsak azokat, akik egy-egy ünnepi műsor rendezésében, előadásában érintettek.

A következő lépés a konkrét ünnepi eseményhez, történelmi pillanathoz való viszonyunk megfogalmazása. Tanárként, ünnepi műsor rendezőjeként nem árt tudatosítanom, hogy én hogyan gondolkodom az adott ünnepről – személyesen engem mi érdekel az akkor történtekből, milyen kérdések fogalmazódtak meg bennem, milyen irányból tudok hozzá a legjobban közelíteni stb. Természetesen érdemes tartózkodni attól, hogy a személyes „rendezői” viszony és attitűd uralja az egész programot, de ha a műsort szervező tanár tisztában van a fentiekkel, az valószínűleg a közös munkát is segíti.

Rátérve az alábbiakban fókuszba helyezett ünnepre, október 23-ra, elmondhatjuk, hogy ha a személyesség felől közelítünk, igen kényes, érzékeny témával van dolgunk, hiszen 1956 történelmi léptékkel mérve egyáltalán nincs messze; s az akkori események, a forradalom történései a mai napig kihatással vannak politikai és közéletünkre. Az iskolában természetesen tartózkodnunk kell mindenféle direkt aktualizálástól, a politizálástól sokszorosan, azt a tényt azonban érdemes figyelembe venni – s jó értelemben élni is vele –, hogy aligha van ma Magyarországon olyan család, amelynek életében ne játszott volna ilyen vagy olyan szerepet az ’56-os forradalom. Ezen az úton elindulva meg lehet találni a személyes kapcsolódási pontokat, meg lehet teremteni a „közöm, közünk van hozzá” érzetét, miközben alaposan meg kell gondolni azt is, hogy a konkrét történésekből, ma már történelminek mondott tényekből mit és hogyan érdemes és szükséges beépíteni a készülő műsorba.

Mint a fentiekből is kitűnhetett, számomra minden esetben elsődleges – bár időnként inkább csak az ideák szintjén mozgó – cél a személyes kapcsolódási pontok megtalálása; olyan program, előadás színrevitele, amely ezt az aspektust emeli ki elsősorban. Az alábbiakban ezen elv mentén igyekszem néhány konkrét gyakorlati példával szolgálni.

A műsorban szereplő diákokkal érdemes hosszabb próbafolyamatot tervezni. Már a csapat összetétele is sok mindent meghatároz, hiszen nem mindegy, hogy hány gyerekkel dolgozunk együtt, s természetesen jelentősége van annak is, hogy a résztvevők mennyire ismerik egymást. A szervezést sok szempontból egyszerűsíti, ha a szereplők egy osztályból kerülnek ki, ugyanakkor egy vegyesebb összetételű csoport számára is jelentős közösségi élmény lehet egy efféle műsor közös létrehozása. A próbafolyamat elején mindenképpen érdemes időt és energiát fordítani ráhangoló és bemelegítő, valamint szükség esetén ismerkedő játékokra – a tapasztalat azt mutatja, hogy ezek a közös élmények jó alapul szolgálhatnak a feszítettebb munkához is, ráadásul bizonyos tervezett munkaformákat, színpadi eszközöket már ekkor ki lehet próbálni.

Az előkészítő szakaszhoz tartozik az is, hogy a szereplőkkel – a fent részletesen leírtak értelmében – alaposan járjuk körül az ünnep témáját. Ez lesz talán a leghosszabb munkaszakasz, de ha módunkban áll, szánjunk rá időt, mert ezzel valóban megalapozható a kívánt személyes viszonyulás. Beszélni kell arról, hogy a részt vevő diákok mit tudnak az ’56-os eseményekről. Fontos, hogy az ezzel kapcsolatos munkát ne „számonkérésként” éljék meg – ne a konkrétumok kikérdezése domináljon, hanem inkább a közös tudáselemek gyűjtése, az előadásba bekerülő anyagok (teljesen vagy részben) közös összegyűjtése. A magam részéről úgy gondolom, hogy ebbe a szakaszba érdemes írásbeli munkát is beiktatni: a diákok leírhatják, hogy mit tudnak/gondolnak a forradalomról, vagy készíthetnek rövid interjúkat egymással, illetve ismerősökkel, családtagokkal[1] . Ezek a szövegek, vagy legalábbis ezek egy része be is kerülhet a műsorba – úgy vélem, a produkció azáltal tehető igazán a közösség sajátjává, ha minél több személyes, szubjektív vélemény, élmény megjelenik benne. Ha élünk azzal a lehetőséggel, hogy a diákok maguk is írnak, illetve „interjúznak”, ezeknek a szövegeknek a színrevitelét mindenképpen engedélyeztessük az érintettekkel – a történelmi/időbeli közelség okán erre fontos lehet külön figyelmet fordítani. Természetesen választhatjuk azt az utat is, hogy a diákok saját, személyes történeteit csak az előkészítő szakaszban használjuk, a műsorba pedig másoktól származó visszaemlékezéseket, idézeteket építünk be. A személyes élményeket, gondolatokat és érzéseket tartalmazó szövegek mellé kerülhetnek a zenei betétek és az irodalmi jellegű szövegek – az alább közölt forgatókönyv erre mutat egy példát.


OKTÓBERI BŐRÖNDMESE

Az előadás tere, szükséges technikai feltételek és eszközök:

Mivel az iskolai ünnepségek általában nagyobb tömeg előtt kerülnek megrendezésre, szükség van színpadra, illetve megemelt játéktérre (a szükséges kiemelés mértéke attól is függ, hogy milyen nézőtérrel dolgozunk). A tér üres, esetleg 3-4 szék lehet bent. Háttérként, dekorációként kitehetjük korabeli röplapok, újságok, valamint fotók kinagyított másolatait – ha a tér engedi, ezekből a nézőtérre is kerülhet. Ha van lehetőségünk vetíteni, képekkel is színesíthetjük a műsort, illetve egy (lyukas) zászlót is kitehetünk; arra ugyanakkor érdemes ügyelni, hogy a látvány ne vonja el a figyelmet a játékról és a szövegekről. Az előadásban fontos szerepet játszik a zene is. Az alábbiakban az aláfestő zenékre is adok egy-két példát, de természetesen ezek teljesen szabadon variálhatóak.[2]

A műsor kb. 10 szereplővel jól előadható, de mivel vannak benne utcai, „tömegjelenetek” is, a létszám bővíthető, s természetesen a szövegek felosztásán is lehet változtatni. A szereplők lehetőleg egységes, fekete-fehér, vagy teljesen fekete alapöltözetben legyenek, erre lehet rávenni a jelzésértékű egyéb ruhadarabokat: ballonkabát, kopott kardigán, kalap, fejkendő stb. Fontos, hogy a színpadra lépéskor mindenkinél legyen egy-egy kopott bőrönd vagy nagyobb méretű bőrtáska – tulajdonképpen ezekből alakítható majd minden helyszín, illetve térelem; ha nagyobb teret kell kitöltenünk, használjuk kiegészítésként a székeket.

A jelenetek sorrendje, rövid leírás:

1. Himnusz

2. Szereplők kopott bőröndökkel a kezükben, egyesével lépnek a színpadra. (Közben lassú zene szól – pl. Eric Satie vagy Chopin.) Lassan besétálnak a játéktér közepére, leteszik egy kupacba a bőröndöket. Aki ezt megtette, szabadon választott helyen megáll/leül a térben, szoborrá válik. Ezek a szobrok még lehetnek egymástól teljesen függetlenek, a szereplők ezeken keresztül fejezhetik ki egyéni viszonyukat az éppen kezdődő történethez.

3. A zene elhalkul, egy szereplő (továbbiakban Narrátor; lehetőleg fiú[3]) előre lép, oldalt, a nézőkkel szemben megáll, s elmondja a következőket:

A terézvárosi fák alatt
Sok konszolidált év elszaladt
De semmit nem felejtett el az a kisfiú,
Aki akkoriban titkon hittanra járt
Mert anya szerint az sosem árt
Csak apa volt ideges és szomorú
[4].

A szöveg elhangzása közben a többiek lassú mozgással közelednek egymáshoz, majd megformálnak egy családi fotót.[5] A képen legyenek szülők, nagyszülők, a gyerek – ha nagyobb csoporttal dolgozunk, különböző barátok is megjelenhetnek rajta. A kép egy meghitt, hétköznapi családi vacsorát ábrázol (a tér kialakításához itt is, később is használjuk a bőröndöket). Az egyetlen gondterheltebb figura, az apa mindenképpen legyen nagyon hangsúlyos.

4. Narrátor:

A téren, ha este lett,
Ropogtak a játékfegyverek
S az ablakokban kigyúlt a lámpafény.

Az iménti kép átalakul, gyerekek szabadtéri lövöldözéses játékát látjuk. (A bőröndök szolgálhatnak búvóhelyül vagy fegyverként.) A két jelenet közti átmenet legyen lassú, aztán kicsit felgyorsulhat a mozgás, amit akár hanghatások is színesíthetnek. Ha kellő számú szereplővel dolgozunk, két-három „felnőtt” integethet egy ablakból.

5. Narrátor:

Néhány rokon, ha összegyűlt.
És politikáról szó került,
Csak suttogták, ami nem volt elmondható.
A kisfiú csak hallgatott,
És a néhány szó,
Amit felfogott, hát minden volt,

Csak nem megnyugtató.

Fentiek közben a vidám játszadozásból lassú mozgással visszatérünk a családi közegbe – a felnőttek intenzív, ideges beszélgetést folytatnak, köztük ül a megszeppent kisfiú. (Egy kiemelt szereplő játssza, nem a Narrátor és nem az iménti apa.) A mozgássor végén merevedjen meg a kép.

6. Narrátor:

A világvevő rádión, egy őszi alkonyon
Egy recsegő hang a hazáról beszélt

Közben az előbbi képből feláll egy szereplő, ő mondja (olvassa) fel az alábbiakat:

  • Vonják ki a szovjet csapatokat!
  • Új, alulról kiinduló választások legyenek a Magyar Dolgozók Pártjában!
  • Nagy Imre alakítson kormányt, a sztálinista-rákosista bűnösöket váltsák le!
  • Általános, egyenlő, titkos választásokat, több pártot, új nemzetgyűlést, sztrájkjogot!
  • Vizsgálják fölül a magyar–szovjet, illetve a magyar-jugoszláv kapcsolatokat a kölcsönös be nem avatkozás jegyében!
  • Szakemberek bevonásával szervezzék át a gazdasági életet, a hazai adottságok és a nép létérdekei alapján!
  • Hozzák nyilvánosságra a külkereskedelmi szerződéseket (a magyar közvélemény nem tud semmiről), a jóvátétel tényleges adatait!
  • Vegyék teljes revízió alá az ipari normákat, vizsgálják ki a bérköveteléseket, állapítsák meg a munkás létmini­mumot!
  • Független bíróság vizsgálja felül az összes politikai gazdasági pert, bocsássák szabadon az ártatlanul elítélteket, szállítsák haza a Szovjetunióba hurcolt foglyokat!
  • Teljes vélemény- és szólásszabadságot, szabad rádiót!
  • Távolítsák el a Sztálin-szobrot! Helyére 1848–49-es emlékmű kerüljön!
  • Új, nemzeti jellegű címert! A katonáknak új, a magyar hagyományoknak megfelelő egyenruhát! Március 15. legyen nemzeti ünnep, október 6. nemzeti gyászünnep és tanítási szünet!
  • Szolidaritást a lengyel néppel!
  • Október 27-én üljön össze egy országos diákkonferencia, ahol megvitatják a követeléseket![6]

A többiek közben a helyükön maradva kifordulnak a képből, arcukon döbbenet, kíváncsiság.

7. Narrátor:

Apa persze kiment az utcára. Neki ott kellett lennie, ahol forrongott a levegő. Napokig kószált, mi pedig napokig rettegve vártuk. A kisfiú csak állt és az ablakon kibámulva várt…

A fenti szöveg alatt a szereplők csapata kettéválik: Az apa és még néhányan az előtérben az utcai történéseket mutatják – ismerősök kézfogása, izgatott beszélgetés, tüntetők vonulása. Közben a háttérben a család otthon maradt tagjait látjuk – a kisfiú riadtan néz ki egy ablakon (nézzen a közönség felé, az utcán lévők felé), a többiek kezüket tördelve fel-alá járkálnak. Egy ponton mindkét eseménysor állóképpé merevedik. Mivel ez lehet hosszabb játék, kísérheti aláfestő zene.

8. Az alábbi szöveget az utcai képben lévő szereplők mondják, mindenki egy-egy mondatot:

Ki itt születtem, mégis ócsároltalak, ki szerettelek és mégsem ismertelek, bocsáss meg tévelygő fiadnak, dicső városom Budapest! Hogy is hihettem rólad, szülővárosomról, hogy olyan vagy mint a többi,  egy város a városok között. Jártam köveiden és elhittem, hogy a kövezet közlekedésre való. Ültem a villamosokon és azt hittem, hogy a villamos utazásra szolgál. Számos házadban megfordultam és azt hittem, hogy e falak közt élni, enni, inni, lakni lehet csak… Nem tudtam, hogy ezek a falak lőrések, e villamosokból barikádokat lehet rakni, s ezeken az utcákon rohamra indulni, harcolni és győzni lehet![7]

Közben lassú mozgással barikádokat raknak a bőröndökből, elhelyezkednek mögötte, a réseken lesnek ki. Az előbbi családi kép marad – mintha az utcaiakat néznék mindannyian. 

9. Narrátor:

A téren dörögtek a valódi fegyverek
s az ablakokban kihunyt a lámpafény
A család egy délelőtt a pincébe költözött.

A „barikádok” mögött lévők visszahozzák azt a lövöldözős mozgást, amit az elején gyerekek játékaként láttunk – de itt akár már meg is sebesül/hal valaki. A színpad másik részén, a családi képben lévők pár holmit összeszedve, egészen szűkösen összekuporodva jelzik a pincei létet. Mindkét jelenet megáll a végén. A némajátékot kísérheti Beethoven Egmont nyitánya.

10. Nagy Imre rádióbeszéde (nov. 4.), felvételről. Közben minden szereplő lassan feláll ott, ahol éppen van, s leszegi a fejét.

11. Narrátor:

Apa végül hazajött. Tépett volt a ruhája, beesett az arca, s mintha éveket öregedett volna. De közben lángolt a tekintete. Riadt volt, de büszke. Szorosan magához ölelt a pincében.

Minden szereplő bekerül a pince-képbe. Lassan mozognak, elhelyezkednek – az apa érkezik utoljára. Mindenki rá figyel, őt nézi. A némajáték azzal a képpel zárul, ahogy az apa megöleli a fiát, a többiek körülöttük állnak.

12. Narrátor:

Pár nap múlva egy hajnalon
Megszólalt a telefon
Egy ismerős hang sietve búcsúzott
Hogy ők elutaznak most messzire
Még az is lehet, hogy örökre
De amint tudnak, majd írnak képeslapot.

A szöveg alatt a szereplők csoportja ismét kettéválik: Apa és fiú maradnak középen, velük még egy-két családtag. A többiek (min. 3 fő) bőröndöket vesznek magukhoz, lassan integetve elhagyják az ott maradó családot, kijönnek egészen előre a játéktér közepére, ahol megállnak a nézőkkel szemben.

13. A hátul, középen álló családtagok elmondják az alábbit:

Látjátok, feleim, szem’ tekkel mik vagyunk
Por és hamu vagyunk
Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.

Rögtön ezután az elöl bőröndökkel állók következnek:

Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény
Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt –
Mert ez maradt. Zsugorin még számbaveheted
A Mikó-utca gesztenye fáit, mind a hetet,
És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet
És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet
És elszáradnak idegeink, elapadt vérünk, agyunk
Látjátok, feleim, szemtekkel, mik vagyunk
Íme, por és hamu vagyunk.
[8]

Marad a két kimerevített kép a záró zenéhez is.

14. Az ünnepséget a Szózat zárja. A nézők kivonulása közben felvételről elhangozhat Koncz Zsuzsa Zeng az ének című dala.

Footnotes

  1. ^  Egy 1992-ben készített szociológiai kutatásban akkori 14-18 éveseket kérdeztek a témáról. A kutatók az alábbi kérdésekre kértek választ a diákoktól: „1. Mit jelent számodra 1956? Kérjük, hogy írd le, amit tudsz róla és mondd el a véleményedet!; 2. Mit meséltek szüleid, nagyszüleid, rokonaid 1956-ról?; 3.Érintette-e családodat, rokonaidat 1956? Kérjük, meséld el, hogyan!; 4. Van-e barátaid között olyan, akiről tudod, hogy családja sorsát, életük további alakulását 1956 befolyásolta? Kérjük, meséld el, hogyan!” Ezek a kérdések a műsort előkészítő munkának is alapját képezhetik, de természetesen csak kellő felvezetéssel, átbeszéléssel, és csakis a 14 évnél idősebb diákok esetében. A kutatásról szóló beszámolóban a fenti kérdésekre adott válaszokból is találunk válogatást – anonim idézetekről lévén szó, tetszés szerint akár ezek is használhatóak a műsorban. Forrás: SZALAI Júlia – GÁBOR László: Az én ötvenhatom, a te ötvenhatod, az ő ötvenhatjuk, In: SZALAI Júlia: Uram! A jogaimért jöttem! ; Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 1998., 347-373.o. 
  2. ^ A zenék válogatásához segítséget nyújthat a www.youtube.com portál is. A műsorba beillesztett Nagy Imre-rádióbeszéd felvétele, Beethoven Egmont nyitánya, illetve Koncz Zsuzsa Zeng az ének című dala is megtalálható ezen az internetes oldalon. Fotók, korabeli röplapok, újságok, illetve további személyes visszaemlékezések kereséséhez nyújthatnak segítséget az alábbiakban felsorolt internetes gyűjtemények: www.1956.lap.hu, www.magyarforradalom1956.hu/forradalom_10401.html, www.mek.oszk.hu/kiallitas/1956/index.htm, www.xxszazadintezet.hu, www.fszek.hu/56/teljes_tematerkep.htm 
  3. ^ Természetesen lehet lány is, de akkor érdemes átgondolni, hogy a „versben” említett gyereket is lányként említjük. A Narrátor ettől kezdve végig kiemelt helyén marad, leülhet egy székre vagy állva követi az eseményeket. Ha az őt játszó gyerek kellően ügyes, folyamatosan jelezheti játékkal a viszonyát a színpadon zajló eseményekhez. Lehetőleg kerüljük a mikrofon használatát. 
  4. ^ A „kisfiúról” szóló vers Koncz Zsuzsa Zeng az ének c. dalának a szövege, amit Bornai Tibor írt. 
  5. ^ A némajátékban fontos szerepe van a szobroknak, fotóknak vagy más néven állóképeknek, valamint a lassú mozgásnak. A szobor és az állókép lényegében ugyanazt jelenti: kimerevített színpadi pillanat, amit hosszabban kitartunk. Esetünkben a szobrot egy ember formálja meg, a fotók/állóképek többszereplősek. A lassú mozgás jó eszköz a képek összekötésére, a pozícióváltásra, a jelenetek közötti átmenetre. Előfordulhat, hogy a próbák során a szereplők ráunnak ezekre a formákra, a gyakorlás közben nyugodtan fel lehet gyorsítani a mozgást. A műsorban viszont ajánlott ragaszkodni a lassításhoz, mert nagyon látványos, ugyanakkor a szereplők térbeli eligazodását is segíti. A narrátori szövegek néhol sokkal rövidebbek, mint amit a mozgás megkíván – bátran hagyjuk a játékot kibontakozni. Ha szükségesnek érezzük, alkalmazzunk ilyenkor is összekötő zenét. 
  6. ^ Az 1956. október 23-án kiadott 16 követelési pontból 14. A műsor időtartamának és a diákok befogadóképességének függvényében lehet húzni a szövegből. 
  7. ^ Örkény: Fohász Budapestért (részlet) 
  8. ^ Márai Sándor: Halotti beszéd (részlet)