Önként tessék!

Nem szeretjük a kötelező dolgokat. Van valami zsigeri ellenállás az emberben, amikor azt hallja, hogy valamit meg kell tennie. Egyszer azt olvastam egy szülői honlapon, hogy sokkalta előbb célt érhetünk az egészséges táplálkozás irányában, ha a gyereknek nem megtiltjuk az édességet, és kötelezővé tesszük a zöldséget, hanem desszert idején felkínáljuk számára a választás lehetőségét a sárgarépa és a karalábé között. Valahogy így van ez a közösségi szolgálattal is.
Mert hát ki vonná kétségbe, hogy míg a kereskedelmi médiából a „minden rólam szól” és a „mindennek ára van” életszabályok zúdulnak a fiatalokra, addig nekünk, értékalapon gondolkodó felnőtteknek kell alternatívát nyújtanunk a kamaszoknak: „Nézz fel a kütyüdből, és vedd észre a melletted ülőt, legyél rá kíváncsi, és ha szükséges, tegyél érte valamit… ingyen… és ez neki is, sőt neked is jó lesz!” Senki sem vonja kétségbe, hogy ezt az alternatívát – ami szeretetből táplálkozik, és jó érzést szül – fel kell kínálnunk. Nem lehet, hanem kell.
Az iskolai közösségi szolgálat egy ilyen felkiáltójel a mai pedagógiai nevelési célok között. Valódi lehetőséget és keretet ad ahhoz, hogy a kamasz megtapasztalja az adni tudás örömét. Ám az, hogy az iskola hámozatlanul teszi elé a zöldséget, avagy mosolygó figurát rak ki belőlük, hatalmas különbség.

Mostani lapszámunkban arra keressük a választ, hogy miért fontos a szociális kompetencia, és hogy mit tehetünk az oktatási-nevelési intézményeken belül annak érdekében, hogy a gyermekből nyitott, empatikus és segítőkész felnőtt váljon. Szakemberek segítségével áttekintjük a szociális készségek fejlődésének jellemzőit kisgyermekkortól a fiatal felnőttkorig, majd olyan bevált iskolai jó gyakorlatokat és programokat mutatunk be, amelyeknek a szociális érzékenyítés az elsődleges céljuk, és amelyeket Önök is könnyen megvalósíthatnak saját környezetükben. Végül, de nem utolsósorban pedig a közösségi szolgálatos pedagógus-továbbképzések fontosságára hívjuk fel a pedagógusok és intézményvezetők figyelmét, hiszen az ő motiváltságuk a kulcsa az eredményes nevelőmunkának.
Az egyes cikkek között – téglás háttérrel – diákírásokat találnak. Az „Írás és szolidaritás – Generációk párbeszéde” című projekt keretében több tíz gyermek vetette papírra gondolatait szegénységről, odafigyelésről, segítségnyújtásról, vagy épp arról, amit a saját bőrén tapasztalt meg a nevelőotthonban. Valós és fiktív történettel egyaránt találkozhatunk a projekt honlapján, melyek közül mi most négyet nyújtunk át Önöknek. Meghatóak, elgondolkodtatóak, meghökkentőek. Egy-egy gyermekírás többet mond ezer tanulmánynál.