Olvasási idő: 
11 perc
Author

Színházi kukucs

Arany János a világot jelentő deszkákon

Arany János egyetlen színpadi művet sem írt, mégis elképzelhetetlen nélküle a magyar színházművészet: több nemzeti drámánk létrejötténél bábáskodott, Shakespeare-fordítások kötődnek a nevéhez, és ifjúkori „színészkalandja” is visszaköszön műveiben. Az ő tréfás szóhasználata tette közismertté a látcsövet jelentő „színházi kukucs” kifejezést. Képzeletünkben érdemes ezzel az eszközzel Arany János és a színház kapcsolatának egy-egy epizódját is közelebbről szemügyre venni. 

„Tékozló fiú” a színpadon

Arany János 1833 őszén iratkozott be a debreceni református kollégiumba, a második tanévet azonban már nem fejezte be, ugyanis színésznek állt, majd egy vándortársulathoz csatlakozott. Reményeiben csalatkoznia kellett: nem vált a társulat meghatározó színészegyéniségévé. Első – és egyben utolsó – nagyobb szerepe Biczó István debreceni tanácsnok volt Babocsay István Vígkedvű Mihály című szomorújátékában. Arany visszaemlékezése szerint a „kalandozások korának” az vetett véget, hogy egyszer álmában halottnak látta édesanyját. Ennek hatására hazatért, s otthon valóban szomorú helyzet várta: amíg távol volt, édesapja megvakult, édesanyja pedig néhány héttel a „tékozló fiú” hazaérkezése után valóban meghalt. Az eseményeket Arany élete végéig nem heverte ki, saját magát okolva az események alakulása miatt. Színészélményei a Bolond Istók második énekében köszönnek vissza. Arany soraiból a korabeli társulatok örömei és gondja mellett számos művelődéstörténeti érdekességgel is találkozhatunk, például ír a korabeli színpadtechnika „vívmányairól”, így a vihar imitálásáról is: „Majd vas-lemezt ráz és dörögve-morgó / Zajjal rendíti, mint Zeusz az eget, / – Míg gyantaporral a színlap-kihordó / Kulisszamécsvillámot ereget...”

Arany, a vándorszínész

A Bánk bán „dramaturgja”

Amikor 1858 decemberében a Tudományos Akadémia tagjai közé választotta, Arany először Katona József Bánk bánjáról tervezett székfoglaló beszédet tartani. Mivel azonban sokat betegeskedett ebben az időszakban, és azt is megtudta, hogy Gyulai Pál is monográfiát tervez a témáról, félbehagyta a munkát. Végül a Zrínyi és Tasso című – szintén töredékben maradt – írásának egy részét olvasta fel székfoglalóként. A „félbehagyott” Bánk bán-tanulmányok érdekessége, hogy szerzőjük sok esetben érvényesített dramaturgiai szempontokat elemzése során. A szereplőkről megállapította, hogy „nemcsak szépen beszélnek, szónoklanak, vagy ódában felelgetnek (…), hanem a nyelv a helyzethez, a személyek indulatához alkalmazkodik, azt festi, fejezi ki”. A szereplőket Arany a köztük fennálló drámai konfliktusok alapján csoportosította. Nézetei szerint Gertrudis köre az idegen elnyomást, Bánké a sértett nemzetet képviseli, a királyé pedig – amely a megoldásban jut szerephez – a szerzőre jellemző békítő, kiegyenlítő szándékot. Ez a felosztás máig alapját képezi az elemzéseknek – számos irodalomtörténész hivatkozik a mai napig Arany János félbemaradt, Bánk bánról szóló tanulmánysorozatára.

Kántorné E. Anna, a Bánk bán Gertrudisának első megformálója

5718 javítás Az ember tragédiájában

Miután Madách Imre megírta Az ember tragédiáját, Aranytól kért bírálatot. Arany először nem vette komolyan a számára ismeretlen földbirtokos kérését, végül egy közös barátjuk unszolására olvasta el a darabot. A mű olvastán fellelkesülve gratulált Madáchnak. Az utókor már ezért is hálás lehet neki, hiszen – amint ez egy Madách-levélből kiderült – rosszallása esetén a szerző hajlandó lett volna elégetni a művet. Arany nem lelkesedett kritikátlanul, néhány helyen módosítást javasolt a műben, s ehhez segítséget is ajánlott Madáchnak. Ebből táplálkozott az az irodalomtörténeti mítosz, mely szerint ő volt a Tragédia igazi szerzője. Wohlrab József kriminalisztikai írásszakértő és Kerényi Ferenc irodalomtörténész azonban az elmúlt években a modern technika eszközeivel igazolta, hogy Arany 5718-szor javított ugyan a kéziraton, ám korrigálásainak háromnegyede csak helyesírási jellegű, a maradék nagy része is elsősorban nyomdai utasítás, és csupán három százaléka tartalmi-stilisztikai jellegű (jórészt Madách germanizmusait magyarosító) – de alapvetően nem változtatja meg a művet. Ennek ellenére elmondható, hogy Arany közreműködése nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy Madách műve közkinccsé váljon.

Az ember tragédiája

A „bársonyos kezű korrektor”

Egressy Gábor már 1848 elején azt javasolta, hogy „Shakespeare Arany János, Petőfi és Vörösmarty által honosítassék”. Nyilvános buzdítására 1847-ben a három költő fel is osztotta egymás között az angol drámaköltő életművét. Vörösmarty egyebek között a Lear király fordítását vállalta. Hozzá is fogott a munkához, de a forradalom eseményei közbeszóltak. Csak 1853–1854-ben tért vissza a Learhez, s bár anyagi kényszerűségből, nyomorúságos testi-lelki állapotban dolgozott rajta, még be tudta fejezni az akkori lelkiállapotával igencsak összhangban álló Shakespeare-dráma fordítását. Az utolsó, tollvonásnyi javításokra, fordítási pontatlanságokra azonban már nem maradt ideje. Mikor azonban Arany irányításával megalakult a Kisfaludy Társaság Shakespeare-bizottsága, amely célul tűzte ki a teljes magyar Shakespeare-kiadást, ezt a művet is megjelentették – Arany János kiadásban jelöletlen javításaival. Arany – a szakirodalom megfogalmazása szerint „tapintatosan”, „bársonyos kézzel” simította át a drámát, jelentős mértékben nem változtatott rajta. Az ember tragédiájához hasonlóan tehát a Vörösmarty-szöveg gondozása is Aranyhoz köthető, mindemellett a szakirodalom is úgy tartja, hogy „a hazai műfordítás-irodalom nagyobb mérvű megindulása Arany János nevéhez fűződik”.

Lear király-illusztráció

„Illeszd a cselekvényt a szóhoz, a szót a cselekvényhez…”

A Kisfaludy Társaság Shakespeare-összkiadásában Arany fordítóként a már korábban megkezdett János királlyal és Szentivánéji álommal, illetve a sorozat céljaira készített Hamlettel vett részt. Ezek magyarra ültetése során tudatosan törekedett a szöveghűségre, és igyekezett visszaadni az eredeti művek formáját is. Ugyanakkor ismeretes az az elve is, mely szerint „az áttétel ne annyira azt az olvasót igyekezzék kielégíteni, ki az eredeti Shakespeare-rel kezében szót szóval összehasonlít (…) mint inkább azt, ki az angolhoz nem férhetvén, szépségeit a nagy költőnek magyarban kívánja élvezni”. Shakespeare-t magyarul megszólaltatni – a szakirodalom egybehangzó véleménye szerint – egészen más vállalkozás, mint bármely más klasszikust. Ruttkay Kálmán megfogalmazása szerint Arany Shakespeare-fordításainak „nem elsősorban a Shakespeare-fordítás vagy a hazai Shakespeare-kultusz, hanem általában a magyar irodalom szempontjából van különös elvi és történeti” jelentőségük. Géher István a következőképpen nyilatkozott erről: „Bár tudományos évtizedeim során »véremmé tanultam« az angolt, a magyar szöveg mégis úgy kering emlékezetemben és képzeletemben, mintha nem is műfordítás volna, hanem valami titokzatos illetőségű eredeti mű.”

Gábor Miklós Hamlet szerepében


Nagyfaluból a világot jelentő deszkákra

Arany Toldija számos színpadi mű alapját jelentette az előadóesttől a felolvasáson át a dramatizált változatokig. Utóbbiak közül mutatunk be három különleges produkciót.


Húsz év a bábparavánon

Az Állami Bábszínház 1963 novemberében tűzte műsorára Arany Toldiját – az ekkorra már ifjúsági íróként is ismert Jékely Zoltán átdolgozásában. Jékely párbeszédes formára és prózára ültette át az elbeszélő költemény felező tizenketteseit. Az ilyen típusú dramaturgiai munkára részben a leíró részek jelentős mennyisége miatt volt szükség, részben pedig azért, mert a főként óvodásokból és kisiskolásokból álló gyerekközönség így jobban értette a darabot. Ugyanakkor a produkció létrehozói nem mondtak le Arany eredeti mondatairól sem: az egyes jelenetek közötti átkötésre a leeresztett függöny előtt az eredeti szöveg odaillő részei is elhangzottak. A bemutatón a darab negatív hősét, Toldi Györgyöt bábja segítségével az 1920–30-as évek népszerű gyermekszínésze, a későbbiekben bábszínészként tevékenykedő Lázár Gida keltette életre. A darabot csaknem két évtizedig játszotta az Állami Bábszínház, 1968-ban, 1981-ben, 1985-ben, 1989-ben és 1991-ben pedig fel is újították.


„Melyik út megyen itt Toulouse-ba?”

1978 tavaszán a Gyermekszínpadok Pécsi Országos Fesztiválján kirobbanó sikert aratott a hajdúhadházi gyerekek Várhidi Attila által dramatizált és rendezett Toldija – az előadásról 1979-ben tévéfelvétel is készült. A feldolgozás hű maradt Arany szövegéhez, de az improvizáció eszközeivel keltette életre a veretes sorokat: a Várhidi-darab iskolai környezetben játszódott, a szereplők az ott található eszközöket használták – az előadás emblematikus kellékeivé váltak azok az „osztálytermi” papírkosarak, amelyek a „lovagok” páncélsisakját „alakították”. A szövegkönyv – magyarázó jegyzetekkel együtt – több ízben is megjelent, így számos további sikeres előadás alapjául szolgált. Maga Várhidi is megrendezte később: 1993-as felújítását Toulouse-ban is játszotta franciául az általa vezetett debreceni Alföld Gyermekszínpad. Egyik szereplője, a cannes-i filmfesztivál tavalyi díjazottja, Hajdu Szabolcs így emlékszik a Várhidi Attilával eltöltött évekre: „A tőle tanult játékkedvet szeretném átvinni én is a filmjeimbe.”


Elbeszélő költemény – breakelve

Horváth Csaba rendező-koreográfus, a Forte Társulat vezetője a Színház- és Filmművészeti Egyetem fizikai színházi rendező – koreográfus szakának osztályvezető tanára 2012-ben diákjaival állította színpadra a Toldit. Az előadás különlegességét főként az adja, hogy a szereplők jelmez nélkül, minimális díszlettel, néhány kellékkel úgy játsszák el a történetet, hogy a mozgás, a zene, a tánc és a szövegmondás egyaránt szerves része előadásuknak. A klasszikus Arany-művet (mely teljes terjedelmében elhangzik az előadás során) olykor a megszokottól igencsak eltérő mozgásformákkal – például a break vagy a kortárs tánc elemeivel – és zenei elemekkel párosítják az alkotók: az volt a céljuk, hogy ezek stílusa, dinamizmusa újabb jelentést adjon az elbeszélő költemény egyes epizódjainak. A vállalkozás e tekintetben igen eredményesnek bizonyult: mind a nézői, mind a kritikusi visszajelzések szerint a mű ennek segítségével sokak számára a rácsodálkozás erejével hatott.