Olvasási idő: 
7 perc
Photographer

Színjátszósnak lenni

Életre szóló élmény, amikor tanuljuk meghaladni önmagunkat, megtapasztaljuk a közösségbe tartozás felszabadító örömét, bontogatni kezdjük azt a képességünket, amellyel formálni tudjuk a körülöttünk levő világot. Olyan diákokkal találkoztunk, akiket a színjátszás a színpad élményén túl olyasmivel is gazdagított, amit az élet bármilyen területén kamatoztathatnak.

Szendi Gergő (20) öt éve színjátszó,
a Tomori Pál Főiskola hallgatója

– Miért választottad 15 évesen a színjátszást? Mit vártál tőle?

– Az ötlet úgy jött, hogy a felvételi előtti nyílt napon láttam a társulatot szerepelni a Kada Elek Szakközépiskolában. Akkori fejemmel nem azért jelentkeztem színjátszóba, mert bármit is vártam volna tőle. Igazából a lányok miatt kezdtem járni. De hamarosan olyan élmények értek, ami miatt ott ragadtam. Most visszatekintve, úgy látom, nagyon sokat változtatott a személyiségemen. Nagyon nehéz ezt megfogalmazni, hogy miben, de rengeteget kaptam tőle. Olyan szituációkban tudok helytállni, amiben e nélkül nem tudnék.

– Mi mindenben hasznosak számodra ezek a tapasztalatok, ha hétköznapi helyzeteket nézünk?

– Az ember megjelenésében, a magabiztosabb fellépésben sokat segít. Ugyanígy a kommunikációs képessé­geink is sokat változtak ez alatt a pár év alatt, és a nyitottságban, a vitakészségben is tapasztalom az előnyeit.

Amikor új embereket ismerek meg, például meghatározó élmény, hogy tudok nyitni a másik felé. Sőt, neki is segíteni tudok megnyílni. Vannak zárkózottabb fiatalok, akik elsőre nem feltétlenül engednek közel magukhoz másokat, de gyakran azt veszem észre, hogy szépen megnyílnak az embernek.

– Milyen pályát választottál?

– A Tomori Pál Főiskolára járok, pénzügy-számvitel szakra, és a későbbiekben is pénzügyi pályára készülök. Nem terveztem, hogy foglalkozzam színészettel, de igazából része lett az életemnek, és látok rá esélyt, hogy hobbi szinten folytassam is tovább.

– Most, hogy lassan kifelé mész a csapatból, hiányzik majd ez a rendszeres közös munka?

– Nagyon! Az évek alatt megszoktam, hogy minden szerdán háromkor összejövünk. Időközben megváltozott az életvitelem, már dolgozom, suliba járok. És most még nagyobb öröm, amikor bejövök szerdán próbára, találkozom a többiekkel. Nekem ez nagyon fontos.

– Nem okozott soha nehézséget, hogy az iskolai tanulás után itt további feladatokat kaptál, további három órát kellett ülni, figyelni?

– Egyáltalán nem. Inkább az ellenkezője gyakori élmény: olyan gyorsan eltelik az a három óra, hogy észre sem veszem, és már menni kell haza. Amikor még ide jártam a Kadába, számoltam a napokat, hogy mikor lesz már szerda.

Sokan azt hiszik a színjátszóról, hogy ez elidegeníti az embert önmagától. De közben nagyon nem. A színjátszó mi magunk vagyunk. Az egész belőlünk építkezik. Ez nem valami idegen dolog. Furán hangzik, de úgy tudom megfogalmazni: folyamatosan csomagoljuk ki magunkat. Kis fejlődések vannak, folyamatosan teszünk meg kis lépéseket. A benső lelki világunkat adjuk bele a munkába. És időnként rácsodálkozunk magunkra: én erre is képes vagyok? Igazából ez nem is munka, hanem szórakozás. Nem szokványos, az tény, de számunkra nagy öröm.

– Mit adott neked ez a három év? Valamiben más lettél-e ahhoz képest, mint amikor először beléptél a terembe?

– Ami a legnagyobb változás, hogy sokkal magabiztosabb lettem. A másik, amit nagyon szeretek, hogy a csapatunk olyan, mint egy nagy család: mindenki mindenkiért. Minden héten azt várom, hogy legyen már szerda, legyen próba.

– Gondolkozol azon, hogy a színészi pályát válaszd? Vagy miként építed be a későbbi életedbe az itt tanultakat?

– Nagyon-nagyon szívesen foglalkoznék ezzel, és lennék profi színész, de nekem a színészélet nem tetszik – az életritmus, az esti játék, a fordított létezés.

– Helyette milyen pályára készülsz?

– Börtönpszichológus szeretnék lenni. És ott egyértelműen tudom is használni az itt tanultakat.

– A mindennapi élet milyen területein tudod hasznosítani?

– Elsősorban a kreativitásban. De az is meglepő változás az életemben, hogy nagyon sokan odajönnek hozzám az osztályból, akikkel egyébként nem nagyon szoktam beszélgetni. Volt már olyan, hogy valaki elsírta magát, megölelt, és elpanaszolta valami nagy baját. Nagyon jó érzés, hogy ilyen bizalommal vannak irántam. Az osztálytársaim azt mondják, úgy érzik, hogy nagyon megértő lettem, ezért történik egyre gyakrabban, hogy kiöntik nekem a lelküket. Ez a pszichológusi pályával kapcsolatosan is nagyon biztató visszajelzés számomra.

– Volt-e olyasmi, ami nehézséget okozott?

– Maga az első lépés, hogy egyáltalán elmenjek az első alkalomra. Barátnőim már jártak színjátszóba, ők győzködtek, hogy muszáj elmennem, legalább csak nézzem meg. Nagyon nehezen tettem meg ezt az első lépést. Ha most belegondolok, hogy mi történt volna, ha nem megyek el végül… Nagyon örülök, hogy így alakult, ha a kezdet nehéz is volt.

– Ezek szerint nem rögtön az első pillanattól volt egyértelmű, hogy miről is szól ez az egész.

– Idő kellett hozzá, hogy beleszokjak. Fontos volt, hogy megismerjem a többieket, ahhoz, hogy meg tudjak nyílni és ne féljek attól, hogyan reagálnak majd.

– Megnyílni a legnehezebb?

– Igen. Nekem nem volt könnyű. Azóta sok diákkal beszélek erről az élményről, és némiképp győzködöm is őket, hogy jöjjenek el megnézni. Azt válaszolják, hogy érdekelné őket a színjátszás, de úgysem menne, nincs ilyen képességük stb. Tartanak az elvárásoktól, a teljesítménykényszertől. Holott egyáltalán nem ilyen. Éppen ez a lényege.

Váradi Panna (17)
három éve színjátszó,
a Kada Elek Szakközépiskola diákja

A színjátszás arra is megtanít minket, hogy az önismeret olyan belső munka, aminek sosem érünk a végére, soha nem ismerjük meg magunkat teljesen. Nagyon vicces, amikor megjönnek az új színjátszók, és Gábor önismereti kérdéseket tesz fel. Olyankor igen és nem oldalra kell állnunk, az egyes válaszainktól függően. Arra a kérdésre, hogy „ismered-e magad?”, az újak bőszen az igen oldalra állnak, ők mindent tudnak magukról. Akkor még. Az ember éppen ezeknek a dolgoknak a segítségével észleli, hogy az életben minden egyes új szituáció ugyanezt mutatja meg: nem pontosan ismerem magam, nem mindig tudom, mit lépek egy-egy új helyzetben. Ezek nagyon tanulságos dolgok.