Olvasási idő: 
24 perc

Tanárparadoxon

44 tanács osztályfőnököknek

folytatás

18. Támaszkodjon az osztály öntevékenységére, az osztály önmozgására!

A gyerekek általában szeretik megszervezni a maguk életét, osztályprogramokat kitalálni, vannak ötleteik, kezdeményezéseik, felfedezéseik. Együtt a harminc gyereknek több ötlete is van, mint egyedül akár a legkreatívabb osztályfőnöknek. Lehet persze ezenközben, hogy nem minden olyan lesz, mint amilyennek az osztályfőnök szeretné. Nem nagy baj. Persze az öntevékenység elfogadása, sőt értékként való kezelése azt is eredményezi, hogy az osztályfőnök sok mindenről később szerez tudomást, hogy nem ő lesz minden osztályprogram vagy döntés centruma. Ezt is érdemes megtanulnia az osztályfőnöknek és megtanítania a tanítványainak: vannak olyan kérdések, amelyekben muszáj, hogy ő döntsön vagy amiről feltétlenül neki kell először tudnia. De vannak olyanok is, amelyek esetében nem. Ezt néha nehéz tudomásul venni, mégis nyeresége lehet egy osztálynak, ha saját maga kezeli az osztálypénzt, maga dönti el, hová menjenek kirándulni és ott mit főzzenek, milyen ajándékot csináljanak a tanároknak karácsonyra. Ez nem jelenti azt, hogy le kell mondani arról, hogy az osztályfőnök a fontosabb döntéseket kontrollálja, sőt arról sem, hogy mindent megbeszéljenek vele, arról pedig végképp nem, hogy ő átlássa az osztály belső folyamatait. De tudni kell: a gyerekek sok mindent könnyebben, egyszerűbben és kreatívabban megoldanak egyedül, mint hogyha az osztályfőnök mindent a kezében tart. És ez nemcsak a programokkal van így, de az osztálybeli konfliktusokkal vagy személyes gondokkal is. Egy jó hangulatú osztály gyakran maga megoldja a hiányzók segítését, egymás korrepetálását, a kialakult konfliktusok megbeszélését az osztályfőnök nélkül is.

Minderre persze nevelni kell. Meg kell mutatni a gyerekeknek, milyen egy jó osztálykirándulás vagy városnézés, milyen a szép ballagási díszítés, vagy miért kell a betegeket segíteni a pótlásban. De ha mindezeket értékként megmutatta a tanár, ha mindezekre már felhívta a figyelmet, bátran bízhat az osztály öntevékenységében.

 

19.  Az osztályfőnök csoport­folyamatokat irányítson és csoport­értékrendet alakítson ki!

A nevelésnek nyilván az a fő célja, hogy külön-külön minden gyerekből értékes, okos, erkölcsös, igényes, becsületes és boldog ember legyen. De ezt az osztályfőnök külön-külön úgysem tudja elérni. Egyrészt mert eszköztára és ideje korlátozott, nem tud minden gyerekkel külön-külön úgy és annyit foglalkozni, hogy ezt elérje. Másrészt és főleg azonban azért, mert az ő pedagógiai munkája csak a csoporton belül és a csoport által válhat igazán sikeressé. Amit az együttes élmény erejéről az imént elmondtam, azt kell hogy eredményezze, hogy az osztályfőnök arra figyeljen: jól alakul-e az osztály egészének értékrendje, hangulata, munkához és egymáshoz való viszonya. Ez a közös hangulat és értékrend aztán úgyis befolyásolni fogja az egyes gyerekek értékrendjét és viselkedését, sőt meghatározza azt. Ha egy osztályban az a sikk, hogy a kiránduláson vigyáznak egymásra a gyerekek, a buszon átadják a helyet és segítenek egymásnak a tanulásban, akkor ezeket a viselkedési mintákat és értékeket nem kell külön-külön egyesével megtanítani a gyerekeknek, hanem együtt az osztálynak, és abban bízni, hogy egymástól bizony ezerszer inkább meg is tanulják ezeket, mint a felnőttektől.

Természetesen nem arról van szó, hogy ne kellene az egyes gyerekekkel külön-külön is foglalkozni. Bizony kell: de még a bajba került gyerekeknek is az osztály egésze inkább tud segíteni, mint az osztályfőnök önmagában. Az egyéni foglalkozás és törődés nem ellentétes azzal, hogy a munka előterében a közös folyamatok irányítása és közös értékrend formálása kell hogy álljon. Sorrendről van itt szó elsősorban, és arról, hogy mi áll az osztályfőnöki munka centrumában.

 

20.  Nem az osztályfőnök melletti szolidaritás a legfőbb érték!

Ezerszer kerül szembe tanár és diák vagy tanár és diákcsoport egymással. Ezerszer gondol mást a konkrét helyzetekben ellenérdekű tanár, mint a diákjai. Rövid távon például a diák érdeke az, hogy jó jegyet kapjon a feleletére, függetlenül attól, hogy érti vagy nem érti, amit mond. Ha ilyenkor a gyerekek súgnak egymásnak, érthető. De ettől még természetesen nem szabad engedni a súgást, sőt akár büntetni is lehet. De tudni kell közben mindig, hogy a súgás vagy a puskázás nem a tanár ellen történik, nem azért, hogy a tanárt bosszantsa vagy kijátssza a diák, hanem azért, hogy jó jegyet kapjon. El kell várni, hogy ne puskázzon, meg is kell tanítani erre, de nem szabad azt gondolni, hogy a puskázás célja a tanár kijátszása.

Ennél azonban vannak sokkal bonyolultabb helyzetek, amelyekben az osztály összetartása és a tanár iránti lojalitás (akár egy szeretett tanár iránti lojalitás) ellentétbe kerül egymással. Egy gyerek titokban ivott a kiránduláson, részeg lett, ezt a többiek nem akarják megmondani az osztályfőnöknek, inkább hazatámogatják, meghánytatják, lefektetik. Az, ha ilyenkor nem szólnak az osztályfőnöknek, az nem az osztályfőnök elleni merénylet, hanem a csoport ereje: segítés és önvédelem. Ezzel természetesen nem mondom azt, hogy jó, hogy a gyerek ivott és részeg lett, de azt mondom, hogy a többiek részéről nem bűn, sőt igen helyes szolidaritási gesztus, hogy az ügyet titokban akarják tartani az osztályfőnök előtt, és hogy ők maguk gondoskodnak arról, aki rászorult.

Még élesebb helyzetek is vannak, amikor az osztályfőnök szembekerül az osztályával. Kiderül az előbbi részegség, és az osztályfőnök hazaküldi a diákot a kirándulásról. Ha ekkor a diákok kiállnak egymásért, ha a lerészegedett gyereket védik, ha nem értik meg, miért tulajdonít olyan nagy jelentőséget az osztályfőnök az ügynek, azt teljesen természetes, erkölcsös szolidaritásnak kell tekinteni. Az a gyerek jár el ilyenkor morálisan helytelenül, aki külön odasettenkedik az osztályfőnökéhez, és elmondja, hogy ő egyetért a tanár úr/tanárnő döntésével.

A csoport iránt szolidaritás igazi jelentőségére történelmi példák világítanak rá legélesebben, sok az olyan háborús történet, lágerbeszámoló, amelyekben az egymás iránti szolidaritás mindig morálisan magasabb rendű (sőt: általában egyedül helyes magatartás), mint a feljebbvalók, parancsnokok vagy őrök iránti lojalitás. Joggal érzi persze mindenki azt, hogy az osztályfőnök nem ugyanaz, mint a katonai parancsnok vagy az őr. De abban, hogy ilyen kiélezett szituációkban mit érez az ember, kivel kell szolidárisnak lennie, vagy hogy milyen elvárásoknak kell megfelelnie, már sok a rokonság. Ezt az érzésünket a különféle iskolákban játszódó regények és filmek is erősítik, és nemcsak a katonai iskolákban játszódóak.

 

21. Ki kell használni az osztályfőnöki órákat!

Számoljuk csak össze: van hetente egy osztályfőnöki óra, az egy tanévben – egyszerűsítsünk – harminc óra, négy év alatt százhúsz, nyolc év alatt kétszáznegyven óra. Nagyon nagy idő: ha bármelyik tantárgy évi harminc órával többet kapna, minden tanár boldog lenne tőle. Százhúsz óra egy nagy tanfolyam időtartama, kétszáznegyven órával már szakképesítést lehet szerezni. Vagyis túl sok és túlságosan értékes idő ez ahhoz, hogy csak adminisztrálással, csak szervezéssel, csak az aktuális ügyek megbeszélésével teljen el. Kell adminisztrálni is, szervezni is, és el kell intézni az aktuális teendőket, de ha csak azt csináljuk, az kevés. Az osztályfőnöki órán az osztályfőnök megmutathat ezernyi dolgot, amire a szaktárgyakban nincs idő, lehetőség. Meg lehet hívni embereket, izgalmas témákról lehet beszélgetni, filmeket lehet nézni és megbeszélni, játszani lehet, megismerni a minket körülvevő világot, erkölcsi dilemmákat megoldani, zenei irányzatokat megismerni, tanulásmódszertant, fotózást, főzést vagy néptáncot tanulni. Vagyis olyan lehetőségként lehet felfogni az osztályfőnöki órát, amin közvetlenül nevelni lehet, tágítani a gyerekek látókörét, tágítani azt a világot, amit az iskola bemutat a diákoknak.

 

22. Minden programot körültekintően meg kell szervezni! De: el kell kerülni a túlszervezést!

Az osztályfőnöki munka egy jelentős része: szervezés. A jól előkészített, jól megszervezett program nagyjából garancia arra, hogy a fegyelmezés nagy része feleslegessé váljon. A szervezetlenség, a tanácstalanság, a várakozás, a bizonytalanság növeli az osztályfőnök feszültségét és a gyerekek bizonytalanságérzését. Márpedig a gyerekek akkor kezdenek el nyüzsögni vagy fegyelmezetlenkedni, ha nem érzik, hogy minden a helyén van, ha feleslegesen várakozniuk kell, ha kiszámíthatatlanok a dolgok. A tanár pedig akkor kezd fegyelmezni, ha nem tudja a folyamatokat kézben tartani, kontrollálni, ha saját maga is frusztrált attól, hogy nem mennek rendben a dolgok. Előre és körültekintően meg kell szervezni az osztályprogramokat, anélkül el sem érdemes indulni.

De óvakodni kell a túlszervezettségtől. Nincs elidegenítőbb, mint az, ha a gyerekek az osztálykirándulás előtt percre lebontva kezükbe kapják a kirándulás programját, ha a múzeumlátogatás után nincs egy kis idő sétálgatni, beszélgetni, ha nincs némi szabadidő, kis lazulás, elengedettség, ha az egyik idegenvezetőt azonnal váltja a másik. Nyomasztó, ha minden program előtt hosszan, hetekig szervezik meg, mi fog majd történni. Valamiféle bölcs egyensúly kell a szervezettség és a spontaneitás között, figyelembe véve azt is, hogy más rend-igénye van a felnőttnek, mint a kisgyereknek vagy a kamasznak. Vigyázat: nekik is van, csak másféle!

 

23. Minél több információt kell adni a gyerekeknek!

Nem elég jól megszervezni a programokat, nem elég körültekintően gondolni mindenre: az is szükséges, hogy a gyerekek pontosan tudják, mikor mit kell csinálniuk, mikor mi történik és miért. Miért változik meg az órarend, miért kell sietni a buszhoz vagy miért kell rá sokat várni, miért marad el egy iskolai program vagy miért cserélődnek a tanárok. Értenie kell, miért marad el a múzeumlátogatás, vagy azt, miért éppen akkor néznek meg egy kiállítást. Bármilyen döntést vagy eseményt elfogad az ember, ha tudja az okát, ha tisztában van, miért kell úgy cselekedni vagy miért úgy történnek a dolgok. Nagyobb biztonságban is érzi magát az ember, ha érti, mi történik körülötte, ha érti, mit miért tesz az osztályfőnök, vagy neki miért kell valamit csinálni. Nem biztos, hogy így is belátja a tanár döntésének ésszerű mivoltát, vagy elfogadja a körülményeket, de egészen másként viszonyul mindenhez, ha látja, tudja, van köze a vele történtekhez, és ha az osztályfőnöktől racionális magyarázatokat kap.

 

24. Mindent meg kell tanítani minden új osztálynak!

Az osztályfőnökök joggal igénylik nemcsak azt, hogy a gyerekek rendesen viselkedjenek a szünetekben és időben érjenek be az órákra, de azt is, hogy tudjanak múzeumban viselkedni, kirándulni, ünnepelni, a tanárokhoz figyelmes lenni, félév vagy a tanév végén elköszönni, és így tovább. Gyakran türelmetlenek is a tanárok: mi az, hogy ezek nem tudnak elpakolni maguk után? Miért nem tudják, hogy a március 15-i ünnepre illik kokárdában jönni? Miért nem tudnak egyetlen rendes születésnapra való dalt sem, ha valakit fel akarnak köszönteni?

Mindezeket valóban tudniuk kell az osztályoknak, de mert valóban tudniuk kell, meg is kell ezeket tanítani. Vagyis nem várható el, hogy a helyesnek tartott magatartást kövessék a gyerekek mindaddig, amíg azokat meg nem tanította nekik a tanár (az osztályfőnök). Még akkor is meg kell tanítani ezeket a kulturális viselkedési mintákat, ha azok az osztályfőnöknek evidensnek tűnnek. „Ezt maguktól is tudniuk kell” – hangozhat a sértett mentegetőzés vagy szemrehányás. Nem kell. Maguktól nem kell tudniuk, ezeket éppúgy meg kell tanítani a gyerekeknek, mint a második világháborút vagy Magyarország tájegységeit. Ez utóbbiakat is tudnia kell mindenkinek, de csak azt követően, hogy már megtanulták az iskolában. Ugyanígy vagyunk a magatartási mintákkal, szokásokkal és szabályokkal is: ha elvárjuk, hogy tudják a gyerekek őket, akkor meg kell tanítani azokat.

 

25. Teremtsen biztonságot!

Fontos, hogy az osztályfőnök megteremtse az osztályában a biztonság légkörét. Válságban vagy nehéz élethelyzetben lévő gyerekek és csoportok különösen erősen igénylik, hogy biztonságban legyenek, márpedig a diákok kamaszkorban sok válságon mennek keresztül. Nagyon fontos a biztonság a gyengébbeknek, a halkabbaknak, a nehezebben megnyílóknak. Fontos, hogy a tanár rájuk (is) gondoljon, arra, hogy minél gátlásosabb valaki, minél kevesebb az önbizalma, minél ismeretlenebb valakinek egy diákcsoport, annál nagyobb szüksége van a biztonságra. De fontos azok számára is, akik látszólag magabiztosabbak, akik hangosabbak, öntudatosabbak.

Ez a biztonság sok elemből áll. Egyrészt abból, hogy a diákok tudják, az osztályfőnök figyel rájuk, fontosak neki, rajtuk tartja a szemét, megbízhatnak benne, még akkor is, ha szigorú, követel vagy amikor szidja őket. Az is kell hozzá, hogy érezzék a tanár tetteinek koherenciáját, kiszámíthatóságát, logikáját. Nem arra gondolok, hogy az osztályfőnököt tévedhetetlennek kell látni, nem arra, hogy tilos lenne hibázni, csak arra (és ez sem kevés), hogy derüljön ki a gyerekek számára, hogy az osztályfőnök valamiféle értékrend, meggyőződés szerint cselekszik, hogy tetteit nem a személyes rokon- vagy ellenszenv, nem a félelem, nem a megfelelési kényszer, nem a konformizmus vagy nem a pillanatnyi jó- vagy rosszkedve diktálja. Ez ismét nem jelenti azt, hogy ne lehetnének az osztályfőnöknek jó vagy rossz napjai, ne lennének személyes érzékenységei és gyengéi. De ha a tetteinek általában van koherenciája, akkor mindez megbocsátható, akkor mindez csak részlet lesz a gyerekek szemében arról, hogy a tanár is ember, őt is befolyásolják mindenféle külső és belső körülmények. Ez az elvárás még csak a teljes következetességet sem várja el a tanártól; nem kell tévedhetetlennek látszani. Hibázni lehet, ahogyan a hibát kijavítani is. De a teljes kiszámíthatatlanságot, a véletlenszerűséget, a személyválogatást a gyerekek – joggal – nehezen tűrik. És nyugtalanok, zavarodottak, ők maguk is kiszámíthatatlanok és elfogultak lesznek tőle.

Pontosan kell tudniuk a gyerekeknek, mit szabad és mit nem, mit várnak el tőlük és mit nem, mit tartanak jónak és mit nem. Ettől még nem fognak mindig úgy viselkedni, de ha az elvárásokkal teljesen tisztában vannak, akkor is tudják majd, hogy helytelenül cselekszenek, amikor helytelenül cselekszenek. Egy világos, logikus és határozottan képviselt értékrend meg is könnyíti számukra az életet, bizonyos súlyokat levesz a vállukról, olyanokat, amelyeket nem nekik kell viselniük. Megint csak vigyázat: nem mindenféle súlyt, felelősséget, döntést kell levenni a gyerekekről, sőt, nagyon is felelősnek kell őket tekinteni a saját dolgaikban. De az osztály egész hangulatát úgy kell irányítani, hogy az alapvető keretek és normák világosak legyenek számukra.

 

26.  Adja meg az osztálynak a szabadság levegőjét!

Aki nem érzi szabadnak magát, nem tud alkotó, kreatív, termékeny lenni. Amelyik osztály nem érzi, hogy döntéseiben, életformájában mélyen szabad, mert az osztályfőnök tiszteletben tartja a diákok egyéni döntéseit és az osztály akaratát mindabban, amiben az osztálynak kell döntenie, az az osztály a magatartásában rossz utakra téved: infantilis lesz vagy romboló, ötlettelen vagy képmutató, ijedt vagy egymással bizalmatlan. Nem arról van szó, hogy a gyerekek mindenben maguk döntsenek, de arról igen, hogy az életkoruknak megfelelően kezelje őket az osztályfőnök, hogy ne rakjon rájuk érthetetlen terheket, de ne is vegye le róluk a döntések felelősségét. Ha egy osztály az iskolában rabnak érzi magát, elveszti az érdeklődését, vagy minden érdeklődését az iskolán kívüli világra fordítja, a gyerekek nem fognak együttműködni a tanárokkal és egymással. Rend és szabadság együtt képesek biztosítani a tanuláshoz és tartalmas együttléthez szükséges mikroklímát egy osztályban.

 

27. Döntse el, mit vállal és mit nem!

Nagyon különböző módokon és különböző tágan vagy szűken jelölheti ki az osztályfőnök a maga kompetencia-határait, azt, hogy meddig lásson, szóljon és avatkozzon bele a diákjai életébe. Majdnem minden hatáskör-megjelölés érvényes lehet, mindegyik követhető jól, színvonalasan, segítő módon. Dönthet egy osztályfőnök úgy, hogy nem avatkozik bele a gyerekek magánéletébe, nem szól bele az otthoni dolgaikba, nem figyel a különórákra és a szabadidőre, hanem megmarad az iskola kijelölte keretek között, a diákoknak csak a tanulmányaival és az iskolán belüli magatartásával foglalkozik. Dönthet úgy is, hogy segítője és irányítója lesz tanítványainak, meghallgatja a személyes beszámolóikat, segít megoldani az otthoni konfliktusaikat, tanácsot ad a továbbtanulásban, a különórák és tanfolyamok megválasztásában, szorgalmazza az osztályprogramokat, segít megoldani iskolai és iskolán kívüli helyzeteket. E két véglet között ezernyi változat – hangsúlyozom: ezernyi érvényes változat – lehetséges. De a hatáskör, a kompetencia határait nagyon világosan és pontosan ki kell jelölni. Ha egy osztályfőnök úgy dönt, hogy megadja a szülőknek és a gyerekeknek az otthoni telefonszámát, azzal azt is mondja, hogy fel lehet őt hívni otthon. Ha viszont ez így van, akkor nem szabad felháborodni azon, ha éppen a vacsorától hívják telefonhoz. De fordítva is: ha egy osztályfőnök jelzi, hogy ő nem kíváncsi a gyerekek magánéletére, akkor nem szabad megsértődnie, ha bizonyos helyzetekbe nem őt avatják be. Vagyis a határokat ki kell jelölni, akármilyen szűkek vagy tágak legyenek is azok, és nagyjából azon határok között kell mozogni. Természetesen itt sem kell kérlelhetetlenül következetesnek lenni: bőven elképzelhető, hogy egy osztályfőnök elvileg nem szeretne beavatkozni a gyerekek magánéletébe, aztán amikor nagyon súlyos problémával fordulnak hozzá, feladja ezt a pozícióját. De erre valószínűleg ritkán kerül sor.

 

28. Az osztály belső világába ne akarjon belelátni és beleszólni!

Létezik egy rétege az osztályok életének, a barátságok és ellenszenvek, a szerelmek és taszítások, a titkok, a rejtőzködések rétege, amit a tanárnak szigorúan tiszteletben kell tartania. Ez nagyjából a magánélet szférája, az a terület, amit az ember amúgy is csak a legjobb barátainál lát és avatkozik bele. Van minden osztálynak is ilyen magánélete, ami az osztályfőnök előtt rejtve marad. Ebben bizonyára történnek nemszeretem események, elhangzanak ellenszenves mondatok és tűrhetetlen gondolatok – de hát ezt tudomásul kell venni. Mi történik (középiskolában) a házibulikon, szilveszterkor, koncerteken és sörözőkben; ki kit szeret és nem szeret, ki kinek mit mesélt el és mit nem, bizony ezek nem tartoznak az osztályfőnökre. Még akkor sem, ha bizalmas a kapcsolat az osztályfőnök és a gyerekek között, ha időnként mesélnek is ezekről. Mégis: nem szabad törekedni arra, hogy a tanár ezekbe belelásson, és nem szabad beavatkozni sem. Tudomásul kell venni: van az osztályoknak is magánélete, és nem azért rekesztik ki belőle az osztályfőnöküket, mert nem becsülik vagy szeretik, hanem mert ez egy másik rétege, szférája az életüknek.

Nagy a csábítás például arra, hogy egy tanár beleszóljon a barátságok alakulásába, már csak azért is, mert igen gyakori szülői kérés ez. „Tanár úr, mondja meg, kikkel barátkozik a fiam, nem viszik rossz útra, nekem nem tetszik X, nem lehetne eltiltani vagy lebeszélni róla a fiamat, nem lehetne, hogy inkább Y-nal barátkozzon?” Nem kell, sőt nem is szabad a személyes kapcsolatokba beleszólni. Még az is kevés talán, ha elfogadjuk, hogy melyik tanítványunk kivel barátkozik: tiszteletben is kell tartani a döntését, úgy kell tekintenünk a maga által választott barátra, barátnőre, mint aki neki fontos, tehát bizonyára valamilyen értéket fedezett föl benne. S ha fontos számunkra a tanítványunk, akkor tisztelnünk kell a választását is.

 

29. Legyen tisztában vele: bármit tesz és bármit mond, ő a minta a diákjai számára!

Hogy a tanári hatás legfőbb eszköze a személyes magatartás példája, mindenki tudja. Bízni is kell ebben az eszközben, ennek az erejében. Lassú, nem közvetlen az így elérhető hatás, de nagyon biztos és maradandó. A tanári magatartás példájáról csak pozitív összefüggésben szokás beszélni, holott ha erős az a pozitív hatás, amit a példa jelent, akkor ugyanolyan erős a negatív hatás is. Ha bármi olyat tapasztal az osztályfőnök az osztályában, ami nem tetszik neki, érdemes gondosan megvizsgálnia saját gyakorlatát: nem éppen tőle tanulták-e a gyerekek. Valószínűleg sok tanárnak nem tetszik, ha az osztályban bántják, csúfolják vagy cikizik egymást a gyerekek – érdemes például ilyenkor alapos önvizsgálatot tartani, nem szokta-e az osztályfőnök pellengérre állítani azt, aki rosszat cselekszik, kinevetni a buta mondatokat, rossz gesztusokat. Vagy ha valamit nem vesz nagyon komolyan az osztály: a reggeli pontosságot, az iskolai ünnepélyt vagy a történelemtanárt, érdemes először önvizsgálatot tartani, mielőtt bármit tenne az osztályfőnök: ő fontosnak tartja-e reggelenként a pontos beérkezést, egyetért-e az ünnepléssel és jó tanárnak tartja-e a történelemtanárt.

Minden tanár mintává válik, de egészen kitüntetett jelentősége van ebből a szempontból az osztályfőnöknek. Nem lehet egyszerre 10-15 tanár egyformán meghatározó minta egy-egy osztály számára, de a gyerekek tudják azt jól, hogy nekik ki az osztályfőnökük, ő milyen, és elsősorban az ő magatartásához igazítják az iskolai életüket. Amit az osztályfőnök tesz és mutat, az a szabály, minden más tanári példa: kiegészítés, kivétel, hozzátétel. Még a nagyon erősen ható tanári példák is másodlagosak az osztályfőnökéhez képest. Ő jelenti az iskolát, az ő magatartása a norma, az elvárt, a szükségszerű. Lehet, hogy van más, akár rokonszenvesebb vagy vonzóbb példa is, de az csak egy lehetséges példa, míg az osztályfőnök magatartása a törvény.

Évtizedek óta ismert a rejtett tanterv fogalma, tudjuk, hogy a biológia- és a magyarkönyv is tartalmaz valamiféle emberképet, erkölcsi normarendszert, világhoz való viszonyt, és tudjuk azt is, hogy a házirend, a termek berendezése vagy a folyosók dekorációja szintén pedagógiailag ható és értelmezhető elemek, mindegyiknek van üzenete, tanítása a gyerekeknek. Ahogyan van rejtett tanterve az iskola minden összetevőjének, ugyanúgy a tanári magatartásnak is van, az osztályfőnök magatartásának pedig egészen kitüntetett a szerepe.

 

(folytatjuk)