Olvasási idő: 
9 perc
Author

Testvér születik

Felnőtt szemmel nehezen feltérképezhető, hogy milyen sok szinten érinti a kisgyereket az, hogy testvére született. Óvónőként pedig nemcsak a gyerek, de a szülők világába is bele kell helyezkednünk ahhoz, hogy megértsük, mi történik a „mi ovisunkkal” a bővülő családban.

„Képzelje el, hogy a párja odamegy önhöz és megöleli.

– Drágám, annyira szeretlek, és olyan csodálatos vagy, hogy elhatároztam: még egy nőt feleségül veszek! Aki pont olyan, mint te!”

Adele Faber és Elaine Mazlish Testvérek féltékenység nélkül című tanácsadó könyvében így indul az egyik érzékenyítő gyakorlat. A történet továbbgördül ezen az úton: mit szólnánk, ha az új feleség megkapná a szobánkat, a ruháinkat, ha ellenkezésünk dacára használná az új számítógépünket, és ráadásul mindig minden eddigi közös barátunk vele akarna beszélgetni? Kemény példa, de igazán érzékletes. Vajon hogy viselnénk?

A két helyzet hasonlít, de semmiképpen nem azonos. A testvér születése valóban okozhat érzelmi krízist, de ezzel együtt az élet természetes fordulópontjának kell tekintenünk.


Mit él át az óvodás?

Az ovis nagy lépésekkel indul el az önállóság útján: szobatisztává vált, beszél, egyedül öltözik, eszik, többnyire gond nélkül alszik a nagyinál, ismerkedik más gyerekekkel, felnőttekkel. Nincs szüksége a szülei huszonnégy órás testközelségére, mint korábban. Ám a szülők nyújtotta érzelmi biztonságra nagyon is szüksége van.

Amikor testvére születik, az oviskorú „nővér” vagy „báty” nemcsak a szülők eddig osztatlan figyelmét kénytelen nélkülözni, nemcsak az együtt töltött idő csökken, hanem elveszít egy csomó biztos pontot, amibe kapaszkodhatott. Lehet, hogy a szülők helyett más viszi mostantól oviba vagy különórára, felborul az eddigi napirendje, lehet, hogy másik szobába kell költöznie, vagy éppen az ágyát vagy a szekrényét kell átadnia a picinek. Emellett megváltoznak a szokások és a vele szemben támasztott elvárások. Mostantól ő a „nagy”, bármilyen pici is. Az eddiginél nagyobb önállóságot várnak tőle, viszont kevesebb dologban tudnak neki segíteni. Ráadásul nem feltétlenül érti, hogy mi miért történik körülötte, hiszen fogalma sem lehet arról, hogy egy újszülött szinte teljes embert kíván. Három–öt éves korban lehetetlen mélységében megérteni, hogy az újszülött nem képes várni: ha enni akar, azt azonnal akarja, ha fáj valamije, azt teljes intenzitással fejezi ki, ha elaludt, akkor pedig hagyni kell aludni. Az oviskorú éppen azért kap rettentő sok dicséretet, hogy képes késleltetni a szükségletkielégítést, hogy kivárja a sorát, hogy elvisel olyasmit is, amit nem könnyű. Érthetetlen lehet számára, hogy a testvére „bármit megtehet”, és a picit sokszor olyasmiért is megdicsérik, amiért őt megszidják.


Mit él át a szülő?

Ma, amikor a születésszabályozás már szinte minden család számára elérhető, a szülők szabadon dönthetnek a gyermekvállalásról. Ez fantasztikus lehetőség, (általában) tervezhetővé válik az élet, de a szabadságnak vannak kellemetlen mellékhatásai is. Mivel a mi kezünkben a döntés, megpróbáljuk a lehető legjobbat kihozni a helyzetből, így aztán sokszor azzal szembesülünk, hogy egymásnak ellentmondó igényeknek akarunk megfelelni. A szülők sokszor őrlődnek azon, hogy az új baba érzelmileg, gazdaságilag és a karrier szempontjából is ideális pillanatban érkezzen, de ez általában lehetetlen.

Sok anya el sem tudja képzelni, hogy a kisebbet is úgy tudja szeretni majd, mint a nagyot, sokan épp fordítva, attól tartanak, hogy a kicsivel nem tudnak annyit foglalkozni, mint a naggyal, akivel anya-magzat kommunikációs terápiától kezdve a babaúszásig mindenhova volt idejük eljárni. Már a kisbaba születése körül is sok a bűntudat, ez az egész család további működésére is rányomhatja a bélyegét, jó esetben csak az első hónapokban.

Feldmár András remekül fogalmazta meg a bővülő család dilemmáját a Hogyan lesz a gyerekből felnőtt? című könyvében. „Ha a pár úgy áll hozzá a gyerek születéséhez, hogy mindent úgy csinálnak tovább, mintha mi sem történt volna, akkor a gyerekük azt fogja érezni, hogy nem akarták őt. Vagyis a kéttagú párnak meg kell halnia, hogy hármasként újjászülethessenek. Ha egy újabb gyermek érkezik, akkor a hármasnak is meg kell halnia, hogy négyesfogatként szülessenek újjá.” El kell fogadni, hogy a kétgyerekes család teljesen máshogy működik, mint az egygyerekes, mások a prioritások, mások a lehetőségek, mások a viszonyok. Ha a szülők ezellen harcolnak, folyamatosan kudarcot élnek át.

Természetesen léteznek olyan családok, ahol ezek a dilemmák nem jelennek meg, ahol a szülők (és ezáltal többnyire a gyerekek is) könnyen alkalmazkodnak, és az adódó nehézségeket természetesnek veszik. Az éppen fennálló körülmények között megpróbálják a legjobbat kihozni a helyzetből, megelégednek az „elég jó szülő” címmel, nem esnek kétségbe attól, hogy képtelenség mindent kontroll alatt tartani, és minden problémát tökéletesen megoldani.


Hogyan reagálhat az óvodás?

Az ovis, mint azt sejteni lehet, nem érzi úgy magát, mintha megütötte volna a főnyereményt a lottón. Illetve nem mindig érzi úgy magát. Változhatnak az érzései, időnként őszintén örül a babának, időnként el is feledkezik róla, úgy belemerül a játékába vagy a barátaival való foglalatosságba, és időnként úgy érezheti, hogy kicsúszik a lába alól a talaj. Az érzelmek teljes palettája megjelenhet a dühtől a tehetetlenség érzésén át a felhőtlen boldogságig. A viselkedése is ennek megfelelően változhat.

Ám nem ritka, hogy tartós változás jön létre, állandósul a rosszkedv, visszahúzódó, szorongó lesz az óvodás, vagy éppen dühkitörései lesznek, folyton izgatott vagy dacos. Az is előfordul, hogy a környezet figyelmét úgy tudja újra magára vonni, ha „úgy viselkedik, ahogy a kisbabák”, vagyis újra bepisil, nem hajlandó egyedül enni, öltözködni vagy éppen aludni. Ez általában nem tudatos viselkedésválasztás a gyerek részéről, nem manipulálni szeretné a szüleit. A gyerek mindig keresi azt a helyzetet, amelyben a leginkább biztonságban érzi magát, és legjobban csökken a szorongása.


A testvért szeretni kell?

Valószínűnek tartom, hogy soha nem fordult elő a világtörténelemben, hogy az egyik ember őszintén megkedvelte a másikat, pusztán azért, mert közölték vele, hogy szeretnie kell. Rengeteg csodálatos történetet hallunk a régi időkből, amikor még nem érzelmi alapokon köttettek a házasságok, hogy hogy megszerették egymást, és az életüket áldozták volna a másikért. Ez egyáltalán nem hihetetlen, ám abban biztosak lehetünk, hogy a szeretet nem varázsütésre alakult ki, hanem évek során. A testvéri szeretet is hasonló. Az első érzelmek leggyakrabban a harag és a féltékenység. Fontos tudnunk, hogy az érzelmeiért senki nem felelős, azért viszont igen, hogy mit cselekszik érzései hatására. Ha félünk a magasságtól, nem azért félünk, mert úgy döntöttünk. Attól, hogy a barátunk kituszkol minket az erkély szélére, és azt hajtogatja, hogy ne félj, nem fogsz leesni, még nem fog azonnal elmúlni a tériszonyunk. Ugyanígy hatástalan, sőt, további feszültséget okoz, ha a felnőttek folyton azzal nyomasztják a gyereket, hogy „a testvérkét szeretni kell”. Az egyetlen általános szabály, hogy a picit nem szabad bántani. A szeretet pedig majd kialakul. 

Hogyan segítsünk a gyereknek az óvodában?

  • Fogadjuk el, hogy a családban történt nagy horderejű változáshoz nehéz alkalmazkodni!
  • Éreztessük vele, hogy számunkra továbbra is ő a fontos! Ne kérdezgessük a kistesóról, és ne is hozzuk fel mi, hogy mennyire jó dolog az, hogy valakinek testvére van!
  • Fogadjuk el az érzéseit, de a viselkedését tereljük kulturált keretek közé!
  • Keressük az óvodapszichológust, ha nem találunk megoldást!

 

Hogyan segítsünk a szülőknek?

  • Osszuk meg a fenti tanácsokat velük is!
  • Ha érezzük, hogy nehezen viselik az új helyzetet, kezdeményezzünk velük beszélgetést! De ne tukmáljuk rájuk a saját gondolatainkat arról, hogy hány gyerek kell egy családba, vagy emlékeinket arról, hogy mi mennyire voltunk jó, illetve rossz testvérek!
  • Törekedjünk arra, hogy összehangoljuk a kibővült család szükségleteit az óvoda lehetőségeivel! Kifejezetten rossz megoldás azt javasolni, hogy ebéd után vigye haza a család a nagyot, hiszen a gyerek éppen aludna, amikor utazásra kényszerül.
  • Javasoljunk nekik segítséget, könyvet, szakembert, ha nehezen boldogulnak az új helyzettel!

Olvasnivalók:

Faber, Adele – Mazlish, Elaine: Testvérek féltékenység nélkül. Budapest: Reneszánsz, 2014.
Feldmár András: Hogyan lesz a gyerekből felnőtt? Budapest: HVG Könyvek, 2014.
Satir, Virginia: A család együttélésének művészete. Budapest: Coincidencia, 1999.