Author

Ünneptelenedés – ünnepvárás

Soha nem vagyunk a helyünkön. Ami volt, nem jó, ami van, nem jó, és ki tudja, hogy mit hoz a jövő. Az ünnep azért van, hogy megállítsa az időt. Örülni kellene a pillanatnak, percnek, napnak. A sorrend fontos. Mert az öröm mindig csak egy pillanat. De a pillanat meghosszabbítható. Lehet belőle akár egy nap is. Ha szerencsés valaki: egy élet.

De inkább ünneptelenedünk. Lehangoló a már november elején elkezdődő konzumkarácsonyi rohangálás, vásárlás. Éles ellentétben van egymással a minden bevásárlóközpontban szüntelenül szóló Happy Christmas a fékevesztett vásárlási rohammal, tülekedéssel, lökdösődéssel. A szeretet jegyében tülekedni? Szürkülnek a nagy nemzeti ünnepek is. A közterületekre kikerülnek a zászlók, szép látvány a fellobogózott település. Ám a lakóházak többségén – a jogszabályi előírás ellenére – alig vannak lobogók. Évek óta körbesétálok Zuglóban március 15-én, október 23-án, jó, ha minden tizedik házon látok zászlót. Az ünnep puszta szabadnappá válik: nem kell tanulni, dolgozni, el lehet végezni az összetorlódott teendőket, mosni-vasalni, tenni-venni, lehet délig aludni és egész nap tévézni, internetezni, esetleg a szerencsésebbeknek: irány egy welness-hotel. Az ünneptelenedés jellemzője: Egy szál ötletem sincs, hogy mit vegyek ajándékba. Majd a bevásárlóközpontban találunk valamit…

Másik részről azért mintha éledezne valamiféle vágy az ünnepre. S mivel saját ünnepeink valamiért nem felelnek meg, hát importálunk. Februárban Valentin-nap, október végén halloween, a télapózás is számos új elemmel bővült (bérelhető Mikulás). Viszonylag új keletű szokás a felfokozott születésnapozás: egészen pontosan, a közösségi oldalak által földobott aznapi születésnaposok köszöntése. Pedig a születésnap a mi kultúránkban magánügy. A névnapi köszöntés a hagyományos, s a közösséghez is kapcsolhat: közös névnapozással. Persze mindenkinek jólesik, ha reggel megnyitja a közösségi oldalát, és több tucat születésnapi köszöntést talál. De érdemes végiggondolni: Valóban van ennyi barátunk? Valójában mit is ér egy ilyen konzervbe foglalt (bármikor bárkinek küldhető, nem romlandó) üdvözlet? Persze több, mint a semmi. Annyira vágyjuk az ünnepet, hogy képesek vagyunk újakat is kitalálni. Ma már minden faluban van falunap, leginkább fesztiválnak hívják. Lassan minden szakmának, érdeklődési körnek van éjszakája (egyébként miért kell pont éjszaka múzeumozni, kutatni, színházba járni?). És egészen új ünnepek is alakulnak, mint a sokszor túlzott szabadosságba fúló leány- és legénybúcsúk vagy éppen gyermekük születésekor az ifjú apák hámból való kirúgása: a tejfakasztó buli.

Erdélyben tanúja voltam egy „kortárstalálkozónak”. Évente rendszeresen visszajárnak falujukba az egy évben születettek: hozzák a családot, részt vesznek az istentiszteleten, egész nap hazaiból kínálgatják egymást, és beszélgetnek. Igazi ünnepnek láttam.

Karácsonykor állítsuk meg egy pillanatra az időt. Hamvas Béla így figyelmeztet: „Senki közülünk nem él a mának és a mában és a pillanatban. Mindnyájan ma a holnapot éljük – holnap: a holnaputánt. Sorsunkat a jövőbe vetjük: azt hisszük, holnap érünk el oda, ahol aztán már igazán el lehet kezdeni élni. Mert azt senki sem gondolja komolyan, hogy amit ma csinál, az teljes értékű élet. Az el nem ért emberi lét felé való szüntelen sietésbe és gondba vagyunk beleágyazva…”

Emlékezzünk korábbi karácsonyokra: mondatokra, dalokra, ízekre, illatokra… és élvezzük, hogy itt vagyunk, hogy vagyunk.