Olvasási idő: 
19 perc

A gyakorlatot segítő kutatás

Műhelymunkák a képességek fejlesztése érdekében

A tanulási és magatartási zavarokat mutató gyerekek számának növekedése a különböző tudományterületek és szakemberek együttműködését igényli. A pedagógusok először a „felszínnel”, a tünetekkel találkoznak. Ezért kitüntetett szerepet kapnak azok a kutatások, amelyek a jelenségek megértésében, a hagyományos mérés, az „ép-sérült” kettősség helyett a képességfejlődési zavar belső szerkezetét, egyéni jellemzőit közelítik meg, miközben a személyiség más fontos összetevőire is figyelmet fordítanak.

E korszerű szemlélet példaértékű megvalósulása az ELTE Gyógypedagógiai Főiskolai Kar nagy hagyományokkal rendelkező Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézetében folyó kutatómunka, melynek eredményeiből válogatás készült. A kötet a test és az identitásalakulás kapcsolatával, a hiperaktivitással, a diszlexiával, a vak gyerekek és a hallássérültek kognitív sajátosságaival, valamint a képességzavarral küzdő gyerekek közoktatási rendszerünkben elfoglalt helyzetével foglalkozik. A sokszínű, elméletileg és módszertanilag megalapozott vizsgálatok középpontjában a képességzavarok diagnosztikája és a képességek fejlesztési lehetősége, terápiája áll. A kutatások döntő többségének témavezetője, a bevezetés, a két könyvismertetés írója és a kötet szerkesztője Lányiné Engelmayer Ágnes.

A tematikus szám nyitó tanulmányát Garai Dóra készítette A test és az identitásalakulás kérdései a fogyatékossággal élők személyiségének megismerésében címmel. A személyiség élethelyzetében az identitástudat (-érzés) központi helyet foglal el. A testkép alakulása mind a nem fogyatékos, mind a fogyatékossággal élők azonosságtudatában jelentős. Szerepet kap az én és a külvilág szétválasztásának, a személyiség integritásának, az énhatárok kijelölésének folyamatában. Fontos a testi jelzések észlelésében és a saját test értékeinek megalkotásában.

A testi identitás megélése a narratív nézőpont bevonásával is megismerhető. „Történetekben meséljük el magunkat mások számára, s ezek a mások saját történeteiken keresztül válnak érthetővé, megismerhetővé számunkra” – írja a szerző. A narratívák útján a belső nézőpont megközelíthetővé válik. Garai Dóra részben a sérültek narratívumai, részben a sérültekről szóló elbeszélések vizsgálata útján látja lehetségesnek a fogyatékossággal élők énazonosságának feltárását. Az elbeszélések magját mindig a biztonság elvesztését és a biztonság növekedését jelentő életesemények adják. Az identitás kevésbé súlyos sérülés esetén inkább a „normális” testideált közelíti, súlyos károsodások esetén a sérülés az egyén identitásának részévé válik. A jungi gondolatot Kende Annától kölcsönözve a „testükkel megjelölt csoportok” fogalmát vezeti be a szerző. E csoportok identitásalakulása szorosan összefügg azzal, hogyan vélekedik róluk a társadalom. Elnyomásuk ellen a különböző elméletek egy része a többségi csoporttal való azonosság hangsúlyozásával emelik fel szavukat, mások a különbségek kiemelésével kívánnak célt érni.

A hiperaktivitás diagnózissal gyakran találkozunk. F. Földi Rita Neuropszichológiai vizsgálatok jelentősége a tanulási és viselkedészavarok diagnosztikájában című tanulmánya a jelenséget új szempontokkal gazdagítja. Alapvetőnek tekinti az intelligenciatesztek mellett a neuropszichológiai vizsgálatokat, amelyek lehetővé teszik az idegrendszer éretlensége és/vagy enyhe sérülése következtében keletkező, elsősorban a téri-vizuális képességek funkciózavarának megismerését.

Kutatásában hiperaktív viselkedészavart mutató gyerekek (kísérleti csoport) intelligenciastruktúráját hasonlította össze hasonló életkorúak (kontrollcsoport) teljesítményével. Feltételezi, hogy a hiperaktív gyerekek kognitív képességeikben – a verbális és a téri reprezentációkat tartalmazó információfelvételben – is eltérést mutatnak. Módszerként a MAWGYI-R-t (a hazai standarddal rendelkező, gyermekek számára kidolgozott Wechsler-féle intelligenciatesztet), a Rey–Osterrieth Komplex Figuratesztet, valamint három, a látási észlelés vizsgálatára alkalmas eljárást használt. Megállapítja, hogy a kontrollcsoport az intelligenciateszt részpróbáiban egyenletesebb teljesítményt nyújtott. A két csoport között – a kontrollcsoport javára – a számolási gondolkodásban, a számszimbólumok alkalmazásában, a képrendezésben és a mozaikpróbában jelentős különbség van. E feladatok vizuális-téri információfeldolgozást kívánnak. Nagy eltérést talált a csoportok között a figuratesztben is.

F. Földi Rita a hiperaktivitás (neuro)pszichológiai hátterének elismert kutatójaként felhívja a figyelmet, hogy a hiperaktív gyerekek kognitív fejlődésében tapasztalható eltérések az iskolakezdésig rejtve maradhatnak. Így az intellektuális serkentés szempontjából az első öt-hat év elvész. A felismerés neuropszichológiai vizsgálatokkal lehetővé válik. A szerző lényegesnek tartja a korai személyiségfejlődést alakító tényezők (mint az anya-gyerek kapcsolat, a családi légkör) értelmi fejlődésre gyakorolt hatását.

Kisiskolás diszlexiás tanulók kognitív funkcióinak sajátosságai című munkájának bevezetésében Mohai Katalin a tanulási nehézségek különböző koncepcióit tekinti át. Fő jellemzőként a tanulási képesség és a tanulási siker diszkrepanciáját, az intelligenciaszint alapján elvárható lényegesen alacsonyabb teljesítményt emeli ki. A gyerekeket sajátos kognitív pszichológiai tünetegyüttes jellemzi, melynek hátterében a részképességek fejlődési elmaradása: a perceptuomotoros szerveződés eltérése, az auditív és vizuális percepció gyengesége, a motoros kivitelezés nehézsége, a lateralitás, a saját testen, a térben való tájékozódás akadályozottsága, az emlékezet gyengesége, a fogalom- és szimbólumalkotás, illetve a nyelvi szerveződés különböző szintjeinek zavara, a szeriális és integrációs teljesítmények eltérő fejlődése állhat, melyhez a feladattudat, a figyelem, a kapcsolatteremtési készség és a motiváció zavara is társulhat.

Tizenöt kisiskoláskorú diszlexiás gyereket vizsgált (kísérleti csoport) a MAWGYI-R intelligenciateszttel és a tanulási alkalmasság megállapítására szerkesztett Hiskey-féle nonverbális teszttel. A diszlexiás csoporton belül a verbális (VQ) és performációs (PQ) kvóciens értékei jelentősen eltértek. A kísérleti és a kontrollcsoport között a VQ terén talált szignifikáns különbséget. A kutató szerint az eredmények a diszlexia pszicholingvisztikai megközelítését erősítik. Feltételezhető, hogy diszlexiásoknál a beszédszerveződés különböző szintjeinek gyengesége jelentős befolyást gyakorol az általános nyelvi fejlettséghez kötött intelligenciaszintre, ami megnehezíti az információfelvételt. A Hiskey-teszt eredményei alapján kirajzolódik a vizuális percepciós gyengeség (analízis, szintézis, diszkrimináció) is, ami alacsonyabb szintű információfeldolgozási módot valószínűsít.

A hagyományos intelligenciatesztekben a verbális feladatok mellett ún. performációs próbák is találhatók, amelyek nem alkalmasak vak gyerekek vizsgálatára. Prónay Beáta Vak gyermekek verbális intelligenciájának vizsgálata. Tapasztalatok a MAWGYI-R teszttel című tanulmányában történeti áttekintést ad a vakok intelligenciájának vizsgálatára, a látók számára készült tesztek adaptációjára irányuló törekvésekről. Bemutatja a hazai előzményeket, amelyek a 1960-as években Lányiné Engelmayer Ágnes nevéhez fűződnek.

A szerző kutatási célja olyan intelligenciavizsgálat végzése súlyos mértékben látássérült, vak gyerekeknél, amelynek módszere nem jelent hátrányt a teljesítés szempontjából. Erre a MAWGYI-R verbális próbáit tartja alkalmasnak, amelyek beigazolódtak. Szemléletesen mutatja be százkilencven, 5–16 éves vak gyerek vizsgálati eredményét a részpróbák szimptómaértéke szerint. A csoport VQ-ja 96,7. Legmagasabb teljesítményt a számismétlés- és a szókincspróbában értek el, legalacsonyabbat a számolási gondolkodás és az általános ismeret feladatban. A VQ a 12 éveseknél a legmagasabb. A fiúk és a lányok között, valamint életkor szerint nem találtak jelentős különbséget, a látásteljesítmény (vak, fényérzékelő, nagytárgylátó, ujjolvasó) alapján és a szülők foglalkozása szerint azonban kimutatható az eltérés.

A tanulási nehézséggel küzdő gyerekek segítésének fontos kérdése, vajon milyen változás tapasztalható a gyerekek képességrendszerében, s a változás hogyan függ össze életkorukkal. Erről az óvónők, tanítók és fejlesztő pedagógusok számára különösen érdekes kutatásról olvashatunk a kötet két tanulmányában.

Zsoldos Márta és Kiss Ágnes A képességrendszer változásai fejlesztésben részesülő 5-7 éves gyermekeknélcímű munkája 96 óvodás, illetve iskolát kezdő, a Sindelar-féle képességfejlesztő programba egy tanéven át bevont, tanulási zavar szempontjából veszélyeztetett gyerekek összehasonlító vizsgálatának eredményeiről számol be. A kutatók hipotézise szerint a képességrendszer változása életkoronként eltérő sajátosságokat mutat. Sindelar módszerének ismertetését a fejlesztési eredmények öt-, hat- és hétévesek csoportjában történő, képességterületek szerinti részletes elemzése követi. A terápia kezdetekor és befejezésekor megismert képességprofilok összehasonlítása azt mutatta, hogy a legjelentősebb fejlődés a hétéveseknél volt tapasztalható. A különböző (vizuális és auditív) bázisfunkciók közötti, valamint az ezekre épülő komplexebb működések (komplexebb emlékezeti működés, testséma, beszédmotoros funkció) együttjárását életkoronként elemezték. Az egy tanéven át folyó gyakorlást követően a funkciók közötti együttjárás nagyobb számban fordult elő és szorosabbá vált. A fejlesztés tehát nemcsak eredményes volt, hanem a képességrendszer differenciáltabb megismeréséhez is vezetett.

Komplex, több vizsgáló és fejlesztő eljárással végzett kutatás eredményét közli Gerebenné Várbíró Katalin A Frostig-terápia hatása a pszichikus képességek fejlődésére tanulási zavart mutató gyermekeknél című tanulmánya. A szerző összefoglalja Frostig fejlesztőprogramjának alapelveit. Frostig hangsúlyozza a komplex megközelítést: a pedagógiai, módszertani, tanuláspszichológiai, mélylélektani és neuropszichológiai irány szükségességét. A terápiának a gyerek egyéni kognitív struktúrájához kell igazodnia. Hatásvizsgálatkor gondolnunk kell a személyes kapcsolat, a motiváció, a spontán fejlődés, az érés és tanulás együttes szerepére is.

A kutató a Frostig-program összehasonlító hatásvizsgálatát 120 olyan négy-nyolc éves gyerek esetében végezte, akiknél a tanulási zavar a nyelvfejlődés és a vizuoperceptív organizáció zavaraival társul. A hét hónapig tartó munkában 60 gyerek a fejlesztett csoportba, 60 a kontrollcsoportba tartozott. Mindkét csoport három-három alcsoportot alkotott (logopédiai és normál óvodába járók, egy-egy nevelőotthoni óvodások, beszédjavító iskolába, illetve általános iskolába járók). A képességek mérésére a Snijders–Oomen-tesztet, a Frostig-féle fejlődési tesztet, a Goodenough-féle emberrajz-értékelést és a Bender-próbát alkalmazta. A rendkívül gazdag, 117 változó mentén végzett összehasonlító elemzés eredményei egyértelműen a fejlesztés differenciáltan megnyilvánuló kedvező hatását igazolják. Például a teljes minta globális értékeiben a változás az értelmi összteljesítmény és a részképességek közötti kiegyenlítődés irányába mutat. Csökken az alacsonyabb és emelkedik a magasabb övezetbe tartozó gyerekek aránya. A fejlesztett csoportban megszűnt a feladatmegértési probléma és a motiválatlanság. Bár a fejlesztésben részt vevő nevelőotthoni óvodásoknál jelentős változás történt, a leggyengébb alminta a két nevelőotthoni csoport maradt. A szerző felhívja a figyelmet, hogy „a fejlesztési segítséget időben, lehetőleg fiatal életkorban, az iskoláskort megelőzően, négy-öt éves korban meg kell kezdeni, ez a vizuális észlelési képességeknél mutatkozó fejlődési elmaradások esetén feltétlenül ajánlott”.

Nagyné Réz Ilona Hallássérült fejlődési diszfáziás gyermekek kognitív képességei című esettanulmánya a neurogén tanulási zavar egy specifikus formáját mutatja be. A fejlődési diszfázia összetett tünetegyüttes, „az expresszív és receptív nyelvi funkciók időbeli és strukturális zavara”. Magában foglalja a nyelvi fejlődés hiányait, a figyelem, a percepció, az emlékezés zavarait, a fogalomfejlődés lassúbb voltát, a képességek és a teljesítmény diszkrepanciáját, érzelmi és magatartási problémákat. Hallássérült gyerekeknél a beszéd- és nyelvi fejlődési zavar a neurogén tanulási zavar egyik típusa. – A szerző Van Uden (1988) alapján elemzi a hallássérült gyerekek tanulási zavarainak előfordulását, sajátosságait, és bemutatja az adaptált komplex módszernek a diszfázia diagnosztikájában történő alkalmazását.

Szabolcs hároméves tíz hónapos, jó családi környezetben élő, diszfáziás, hallássérült kisfiú. Beszéde csak környezete számára érthető. A vizsgálat során azt kívánták eldönteni, fennáll-e a gyereknél – a hallássérülésen kívül – egyéb olyan tényező, amely beszédfejlődését gátolja. A vizsgálat a gyerek anamnézise, hallása, beszéde, intelligenciája, tanulási alkalmassága, motoros és szenzomotoros készségei, tesztmagatartása és személyiségjellemzői megismerésére irányult. A gyereket jó intellektuális összteljesítmény mellett kevert típusú diszfáziás fejlődési profil jellemzi. Szókincse, mondatalkotása elmarad kortársaiétól. Az artikulációs hibák a fejlesztés mellett is megtalálhatók. A zavar neurogén háttérre vezethető vissza. Jól alkalmazkodik a terápiás helyzetekhez, élénk, érdeklődő, nyitott, szókincsgyarapodása megindult, erős a beszédkésztetése. A kisfiú tíz hónapos korában korai fejlesztésben, négy-hét éves kora között pedig többféle komplex terápiában részesült. Hétéves korában integráltan az általános iskola első osztályában kezdte tanulmányait. A kutató megállapítja, hogy Van Uden fejlesztésorientált módszere eredményesen alkalmazható. Szabolcs története megmutatja, hogy a korai életkorban a tünetek nem tisztán, hanem egymással átfedésben és kevert formában jelenhetnek meg, továbbá szükséges a fejlesztést-fejlődést nyomon követő vizsgálat alkalmazása.

Torda Ágnes tanulmánya A képességzavar mint különleges ellátási jogosultság a közoktatásban címmel napjaink aktuális problémáiról szól. A problématörténeti előzmények áttekintését követően jogos kritikai észrevételeket tesz az 1993-as és azóta többször módosított közoktatásról szóló törvény fogalomhasználatával („más fogyatékosok”) kapcsolatban. A 2003-ban végrehajtott módosítással megszűnt ez a megjelölés. A sajátos nevelési igényű gyerekek a „pszichés fejlődés zavaraival küzdő” elnevezést kapták.

A szakértői és rehabilitációs bizottságok által diagnosztizált sajátos nevelési igényű gyerekek jelenléte az intézményben többlettámogatást jelent. Ugyancsak többlettámogatást igényel az óvoda/iskola, ha integrált nevelést vállal. A szerző megállapítja, hogy a szakértői bizottságokban folyó vizsgálathoz nem áll rendelkezésre egységes protokoll (így a szakvélemény kialakításának egységessége kérdéses lehet), másrészt a többlettámogatás nem jut el minden esetben az érintett intézményhez. Indokoltnak tartaná, ha a tényleges rehabilitációs igények szerint, differenciáltan osztanák el a többlettámogatást.

A sajátos nevelési igényű tanulók közoktatásban történő ellátására irányuló országos tereptapasztalat alapján a szerző rámutat arra, hogy az integrációra való készültség igen eltérő. Gyakori, hogy a célzott foglalkozást igénylő gyerekek az óvodában vagy az alsó tagozat kezdő osztályaiban „várakoznak”, ami jelzi, hogy a probléma ismert az intézmény számára, de a szakszerű ellátást nem tudja biztosítani. Az 1999/2000. és a 2000/2001. tanévben folyó vizsgálat tanúsága szerint a rehabilitációba bevont pedagógusoknak mindössze 42%-a rendelkezik a munkához szükséges szaktudással, s „a rendkívül bonyolult problémákkal küzdő gyermekek kevesebb mint egytizede kapott pszichológiai segítséget”.

A képességzavarok komplex terápiája Torda Ágnes szerint feltétlenül pszichológiai konzultációt igényel. Példákkal illusztrálja a kognitív működésekkel kapcsolatos jellegzetességeknek a társas kapcsolatokban fellelhető következményeit. A tanulási nehézségekben nyújtott segítségnek számos más, érzelmi-kapcsolati, motivációs, légkörbeli tényezőre is tekintettel kell lennie. A szerző szerint a megoldáshoz akkor kerülnénk közelebb, ha teljes körű és komplex pedagógiai és pszichológiai rehabilitációs szolgáltatórendszerrel rendelkeznénk, amely igénybevételének nem volna előfeltétele a sajátos nevelési igény megállapítása.

*

A tematikus kötetben megjelenő kutatások túllépnek a hagyományos intelligenciavizsgálatok keretein. Törekvésük a differenciált, a fejlődés-fejlesztés szempontjából alkalmazhatóbb képességprofil leírása a különböző gyermekcsoportoknál. A kutatások fejlesztésterápiás elveken nyugszanak, céljuk, hogy segítséget nyújtsanak a tanulási nehézségek enyhítésében. A fejlesztés integratív megvalósítására utalnak, amelyben a kognitív, szociális és emocionális jellemzők egyaránt fontosak. A tanulmányokban kellő mértéktartás és esetenként önkritikus szemlélet fogalmazódik meg. A szerzők a vizsgálati eredmények mérlegelésére ösztönöznek (pl. a kis elemszám, a hazai standard hiánya miatt).

A munkákat magas szintű elméleti felkészültség, átgondolt hipotézisalkotás, módszertani sokszínűség, korrekt adatelemzés és értelmezés, tudományos igényesség jellemzi.

A szerkesztő, Lányiné Engelmayer Ágnes munkáját dicséri a tematikus kötet felépítése, a tanulmányok egységes szerkezete, a közlemények áttekinthetősége és a mondanivaló világossága. A kutatóműhely tevékenységéről képet nyújtó kiadvány új irányt jelez a képességfejlesztésről történő gondolkodás és gyakorlati munka terén.

 

Képességzavarok diagnosztikája és terápiája a gyógypedagógiai pszichológiában. Szerkesztette: Lányiné Engelmayer Ágnes. Pszichológiai Szemle Könyvtár 7. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004. 170 o.