Olvasási idő: 
28 perc

A harmadik évezred első nevelői lesznek

Az ELTE Tanárképző Főiskolai Kar Neveléstudományi Tanszéke 1998-ban pályaszocializációs vizsgálatot indított a hallgatók személyiségének sokoldalú megismerése céljából. Az eredmények támpontot adhatnak a tanári professzió átalakításához, a hallgatók személyiségét, képzettségét és elvárásait is figyelembe vevő, gyakorlatra orientált programfejlesztés megvalósításához. A tanulmány egy több évre tervezett kutatás első eredményeit tartalmazza.

1873-tól, a kezdetektől 1947-ig a tanárképző intézetek tudatosan törekedtek a leendő tanárok nevelésére, a pályakövetelményeknek megfelelő személyiség formálására. Később a felsőoktatás tömegessé válása egyre személytelenebbé tette a képzést, s konkrét célok helyett általános elvek alapján oktattak. Az elmúlt évtizedekben a politikai körülmények megakadályozták azt, hogy egy-egy mester körül valódi iskolák alakuljanak. Az intézményesült csoportok inkább érdekorientált klikkek, mint pályaszocializációt biztosító közösségek voltak.

Az utóbbi évtizedekben - miközben a nevelőiskolát hangsúlyozták - az arányok a szaktudományok irányába tolódtak el. Ma már a tanárok jelentős része nem a gyermek fejlesztését, nevelését tartja mindenekfölötti célnak, hanem elsősorban szaktudományt kíván tanítani. Sok esetben a neveléstudományi tanszékek is az elméleti képzést helyezik előtérbe, s a gyakorlati képzés sem mindig a tanári munka aktuális munkakövetelményeit tartja szem előtt.

A társadalomban 1990-től bekövetkezett változások még inkább szükségessé teszik, hogy az iskolák az alapvető emberi értékek közvetítőjeként működjenek. Erkölcsi szempontból is értékközvetítő pedagógussá csak az a tanárjelölt válhat, aki személyiségében hordozza az erre való képességet, valamint pedagógiai felkészültségéből adódóan tudatosan törekszik a gyermekek nevelésére.

Az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán 1975 óta folyik főiskolai szintű tanárképzés. A Neveléstudományi Tanszéken 1998-ban megkezdett, a pedagógiai képességek vizsgálatával kapcsolatos kutatással a tanszék a tanárképzés pályaszocializációs jellegét kívánja erősíteni. A kutatás célja a képzésbe belépő hallgatók pedagóguspályával kapcsolatos ismereteinek, hiedelmeinek, attitűdjeinek feltárása, annak a nyomon követése, hogy a képzés milyen hatást gyakorol a hallgató személyiségére. A kutatás a kar minőségbiztosítási rendszerének egyik elemét képezheti, valamint egy pályakövető vizsgálat kiindulási alapjául szolgálhat.

A vizsgálat

A vizsgálat az ELTE Tanárképző Főiskolai Karának az 1999-2000. tanévben elsőéves és a végzős hallgatók 25%-ára terjedt ki. A kiválasztott minta tükrözi a szakos képzés karon belüli arányait.

A vizsgálatba bevont szakpárok: angol-testnevelés, angol-történelem, angol-orosz, biológia- földrajz, biológia-kémia, fizika-matematika, fizika-számítástechnika, földrajz-történelem, földrajz-testnevelés, földrajz-matematika, földrajz-történelem, földrajz-német, magyar-művelődésszervező, magyar-történelem, magyar-könyvtár, magyar-német, matematika-számítástechnika, testnevelés-rekreáció.

A vizsgálat céljának megfelelően határoztuk meg az adatgyűjtés fő területeit:

  • A hallgatók családjának helye a társadalmi munkamegosztásban.
  • A pályaválasztást befolyásoló tényezők.
  • A pedagóguspályával kapcsolatos motívumok.
  • A pedagóguspályához szükséges alapvető jellemvonások a hallgatók véleményének tükrében.
  • A hallgatóknak a gyermekről és a nevelésről vallott nézetei, hiedelmei, ismeretei.
  • A negyedéves hallgatók véleménye a képzés pályaszocializációra gyakorolt hatásáról.

Az adatok felvétele kérdőív segítségével történt.

Az első évfolyam a főiskolai tanulmányok kezdetén (szeptemberben), a negyedik évfolyam végzéskor (júniusban) töltötte ki a kérdőívet. Az alapkérdőívet a negyedik évfolyam részére a képzés hatására vonatkozó témával egészítettük ki. A kérdőív kitöltése mindkét évfolyamon önkéntesen, név nélkül történt. A negyedévesek adatfelvétele nem szervezett körülmények között (nem tanórai foglalkozáshoz kapcsolódva) zajlott, a kérdőívet haza is vihették. A kérdőívek egyharmadát küldték vissza kitöltve, aminek következtében nagy létszámkülönbség alakult ki a vizsgálatba bevont első és negyedik évfolyam hallgatói között. A kérdőívre adott válaszokat számítógépre vittük, a matematikai statisztika módszereivel feldolgoztuk, a nyitott kérdéseket tartalmi szempontból elemeztük.

A hallgatók és családjuk helye a társadalmi munkamegosztásban

Kutatásunk egyik célja annak feltárása, hogy mely társadalmi rétegek számára vonzó a pedagóguspálya. A szülők foglalkozását illetően a következő kategóriákat állítottuk fel: betanított munkás, szakmunkás, alkalmazott, vállalkozó, vezető, értelmiségi.

Az 1998-ban végzett felméréshez viszonyítva jelentősen megnőtt azoknak a száma, akik a szülők foglalkozására vonatkozó kérdésre nem válaszoltak. Az elsőévesek 18,1%-a, a negyedévesek 33,3%-a név nélkül sem kívánt erről nyilatkozni. Ugyanakkor körülbelül ilyen arányban csökkent a betanított munkások aránya. Az 1998-as felmérésben az apa foglalkozásaként az elsőéves hallgatók 24,4%-a, a negyedévesek 31,5%-a betanított munkást jelölt. 1999-ben csak egy-egy esetben szerepelt az apa, illetve az anya foglalkozásaként.

Talán ha kevesebbet kérdeztünk volna, többet megtudunk. Ugyanis az előző felmérésben az apa foglalkozása 28,7%-ban vállalkozó volt, s kíváncsiak voltunk arra, milyen képzettséget takar ez a megjelölés. Ezenkívül úgy gondoltuk, hogy a szülők iskolai végzettsége pontosabban tükrözi a család kulturális hátterét, mint önmagában a foglalkozás. Ezért a korábbi kérdőívet kiegészítettük a szülők iskolai végzettségére vonatkozó kérdéssel. Ezzel részben azt is vizsgálni kívántuk, hogy a végzettség milyen mértékben felel meg a foglalkozásnak. Az előző évhez viszonyítva a válaszok alapján a kategóriákat néggyel bővíteni kellett: nyugdíjas, háztartásbeli, munkanélküli, meghalt.

1. táblázat  Az apa és az anya foglalkozása

Foglalkozás I. évfolyam (%)   IV. évfolyam (%)  
Apa Anya Apa Anya
Nem válaszolt
18,2
19,3
33,3
33,3
Betanított munkás
0
1
0
0
Szakmunkás
28,3
14,2
9,1
9,1
Alkalmazott
10,1
28,3
6,1
21,1
Vállalkozó
11,2
4
6,1
6,1
Vezető
2
1
9
0
Értelmiségi
22,2
21,2
21,2
21,2
Nyugdíjas
5
4
3
3
Háztartásbeli
0
2
0
0
Munkanélküli
2
3
3
0
Meghalt
1
2
9,1
6,1
Összesen
100
100
100
100

A nem válaszolók arányát figyelmen kívül hagyva is megállapítható, hogy hallgatóink többsége nem értelmiségi családból érkezik, tehát a társadalmi mobilitás szempontjából jelentős szerepet tölt be a főiskolai tanárképzés. Az első évfolyamon az értelmiségiként megjelölt apák 31,8%-a, az anyák 80,9%-a pedagógus, ami jelzi, hogy azokban az értelmiségi családokban népszerű a tanári pálya, ahol az egyik vagy mindkét szülő pedagógus. Az anya iskolai végzettsége szerint nincs, míg az apa iskolai végzettsége alapján van szignifikáns különbség a vizsgált évfolyamok között (2 = 9,25 p < 0,05). Az apa iskolai végzettsége az elsőévesek között alacsonyabb, mint a negyedéveseknél.

2. táblázat  Az egy főre jutó havi családi jövedelem

Havi családi jövedelem / fő I. évfolyam (%) IV. évfolyam (%)
20 000 Ft alatt
37,7
20
20 000-40 000 Ft
42
36
40 000-60 000 Ft
17,4
16
60 000 Ft felett
2,9
28
Összesen
100
100

A két évfolyam között jelentős eltérés van, míg a végzősök családjában az átlagos egy főre jutó jövedelem 40 400 Ft, az elsősöknél 27 100 Ft.

Továbbra is érvényes az a megállapítás, hogy tanári pályára többnyire a társadalom alsó jövedelmi rétegébe tartozó családokból érkeznek a hallgatók. A munkás- és az értelmiségi réteg közel azonos, az alkalmazottak valamivel magasabb jövedelemmel rendelkeznek, s csak a néhány vállalkozó és vezető beosztású szülőnek van kiemelkedő jövedelme.

A pályaválasztást befolyásoló tényezők

A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a pályaválasztás ideje igazodik a közoktatás struktúrájához. Ez jelzi azt, hogy az eddigieknél nagyobb összhangot kell teremteni a közoktatás struktúrája és a pályaválasztási érettség kialakítása között. A vizsgált hallgatók körülbelül 50%-a 14 éves korára, ugyanennyien a középiskolás évek alatt választottak pályát, a döntések jelentős része azonban csak a felsőfokú tanulmányok megkezdésére vonatkozott, s nem jelentett egy adott pálya melletti elkötelezettséget. A szülőknek elsősorban a továbbtanulással kapcsolatban vannak elvárásaik, de a konkrét döntést gyermekeikre bízzák.

A hallgatók (I. és a IV. évfolyam együtt) 37,1%-a kezdettől fogva tanárképző főiskolán szeretett volna tanulni, 62,9%-a más főiskolán (külkereskedelmi, táncművészeti, rendőrtiszti, vendéglátó stb.) vagy más egyetemen, karon, gyakran a jelenleg tanult szaktól távol eső területen szeretett volna felvételt nyerni. A két évfolyam között ezen a területen nincs különbség. Néhány szak, illetve szakpár esetében - földrajz, művelődésszervezés, magyar-történelem - nagyobb arányban választották kezdettől fogva a tanárképzőt. A jövőben érdemes lenne a szaktanszékeknek is felmérniük, milyen elhatározással és motivációval kezdik tanulmányaikat a hallgatók. Talán ez részben magyarázatot adna arra a napjainkban mind gyakrabban hangoztatott problémára, hogy a hallgatók jelentős részében nagyon nehéz a szaktudományok iránti érdeklődést felkelteni.

Arra a kérdésre, hogy milyen hatásra döntött az ELTE Tanárképző Főiskolai Kara mellett, továbbra is vezető helyen szerepel: "a szakpár miatt", "ide volt esélyem", "a képzés színvonala miatt", "Budapesten van", s mind gyakrabban találunk olyan választ, hogy "volt tanárom javaslatára", "barátaim javaslatára".

A nappali tagozatos hallgatók zöme közvetlenül a középiskolából érkezett, néhányan más felsőoktatási intézményből. Kevés esetben fordult elő, hogy tanulmányaik megkezdése előtt egy-két évet dolgoztak, ez azonban többnyire nem pedagógiai jellegű tevékenység volt. A pedagógusi pályáról, a pályakövetelményekről előzetes ismerettel rendelkeztek, ezt a családban vagy az ismeretségi körben lévő pedagógusoktól, illetve saját tanulói tapasztalataikból szerezték.

A pedagóguspályával kapcsolatos motiváció

A hallgatók pedagógusi tevékenységgel összefüggő motívumainak megismerése iránymutató lehet a képzés során megvalósuló attitűd- és értékrendszer-formáláshoz. A meglévő motívumok adta lehetőségeket célszerű kihasználni, a hiányosságokat mutató területeken viszont szükséges volna a hatásrendszert erősíteni. A pályamotiváció vizsgálatához Almásy György Pszichológiai gyakorlatok című könyvében található kérdőívet alkalmaztuk. A felsoroltak iránti érdeklődést számokkal kellett jelölni. (A számok jelentése: 1: egyáltalán nem; 2: az átlagosnál kevésbé; 3: átlagos mértékben; 4: az átlagosnál nagyobb mértékben; 5: igen nagy mértékben.) A motívumok között első helyen állnak a 4,0 feletti értéket mutató értékek.

A hallgatók jelentős része a pozitív emberi értékek mellett elkötelezve érkezik. Ennek tudata hozzásegítheti az oktatókat ahhoz, hogy a képzés során a személyiség pozitív értékeinek megtartására, illetve erősítésére törekedjenek. A szaktárgy és a gyermek szeretete közel azonos súllyal, vezető motívumként szerepel. A negyedéveseknél talán részben a képzés, s főleg a gyerekekkel pedagógusszerepben való találkozás eredményeként a gyermekszeretet és a gyermekek ragaszkodása került az első két helyre. Ha a pálya presztízsét, társadalmi és anyagi megbecsülését vizsgáljuk, talán joggal állapíthatjuk meg, hogy hosszú évtizedek óta a gyermekszeretet, az elhivatottság a pedagóguspálya legfőbb megtartó ereje. Az ellenmotívumok is azt igazolják, hogy nem külső nyomásra választották a tanári mesterséget, s a negyedik évfolyamra a kérdőívben szereplő 43 motívumból a legkevésbé jellemző a "biztos megélhetést nyújt" állítás (1,21).

A vizsgálat során kapott eredmény nem igazolja azt a hiedelmet, hogy az emberek elsősorban a nyári szabadság, a kevésbé kötött munkaidő miatt választják a pedagógusi pályát. Figyelemre méltó a "társadalmilag megbecsült pálya" (2,61-1,93), "a településen a pedagógust megbecsülik" állítások alacsony értéke. A végzősök az elsőéveseknél még kevésbé gondolják, hogy társadalmi megbecsülés övezi a pedagógus munkáját.

A motivációs kérdőív faktoranalízise alapján a következő kategóriák állíthatók fel (ez egyben a motívumok rangsorát is tükrözi):

  1. A szak és a tevékenység melletti érzelmi elkötelezettség. Az elsősöknél a tanárjelölt saját aspektusából kiindulva értékel, míg a negyedéveseknél a gyermek, a hivatás, a közösségi aspektus a jellemzőbb.
  2. A pedagógiai munka jellege s az ahhoz szükséges képesség.
  3. Egyéni érvényesülés.
  4. A munkakör előnyei.
  5. Az érvényesülés távlatai.
  6. Társadalmi elvárás, példakép követése.

A pedagóguspályához szükséges alapvető jellemvonások a hallgatók véleményének tükrében

A hallgatóknak az iskolára és a tanárok tulajdonságaira vonatkozó élményeit, ismereteit a kérdőív nyitott kérdéseire adott válaszok, valamint egy kérdés attitűdskálája alapján igyekeztünk feltárni.

A közvélemény szerint a közoktatást a tananyag-centrikusság, gyakran a gyermek életkori sajátosságait figyelmen kívül hagyó tevékenységrendszer és a nem nekik megfelelő szintű tananyag-feldolgozás jellemzi.

Feltételeztük, hogy ilyen körülmények között a hallgatók sok negatív élménnyel rendelkeznek. Arra a kérdésre: "Ha azt mondják Önnek, hogy iskola, mi jut róla eszébe?" mindössze két negatív válasz érkezett: "Munkahely, nem túl sok felelősséggel"; "Főleg tények közlése és bemagoltatása. A cél nem a gondolkodás."

A válaszok zöme jól tükrözi az iskola társadalomban betöltött szerepét és az ott folyó tevékenységet. Ha más-más szavakkal is, de az alábbi válaszok alkotják a megkérdezettek véleményét: épület, intézmény, közösség, jó társaság, gyermekek, segítőkész, jól felkészült tanárok, melegség, nyugalom, vidámság, tartós társaság, jó hangulat, tanárok, diákok együttműködése, közös programok, tanáraimtól kapott megbecsülés, tanulás, tudás, új ismeretek, hely, ahol műveltebbé válhat, hasznos elfoglaltság.

Egy-egy válaszadó az iskolával kapcsolatban általában két-három dologra asszociált, csak néhány jellemzőt említett. A válaszok alapján úgy tűnik, hogy a tanárképzésig eljutott tanulók elsősorban pozitív emlékeket őriznek korábbi iskolás éveikről. Érdekes lenne ugyanezt a kérdést feltenni a szakmunkástanulóknak vagy azoknak, akik az általános iskolával befejezték a szervezett tanulást.

A tanárok személyiségével kapcsolatos kutatásoknak gazdag szakirodalma van. A jó pedagógus fogalmának meghatározásában különböző megközelítésekkel találkozunk (a nevelési stílus, a szerepfelfogás, a tulajdonság alapján való megközelítés). Kutatásunk során arra voltunk kíváncsiak, hogy hallgatóink szerint melyek a tanári személyiség legfontosabb vonásai, amelyek alapján értékelésünkben kialakult a jó, illetve a rossz tanár képe. A kapott eredmény nem tér el a korábban, más kutatók által leírtaktól. A főiskolai hallgatók véleményeiben is az általános és a középiskolások vizsgálata során leírt főbb tanártulajdonságok jelennek meg.

Egy nyolcvanas években végzett kutatás szerint a gyermekek számára a gyermekszeretet, kedvesség, igazságosság, segítőkészség, szaktudás, tanítási képességek, szigorúság, vidámság és csinosság voltak a legkedvezőbb tanári jellemzők (Tóth 1985). A kilencvenes évek kutatásai is ezt látszanak igazolni.

A tulajdonságokat illetően különbséget mutat az általános iskolások és a középiskolások körében kapott eredmény. A kedvelt tanárok jellemzésében az általános iskolásoknál a megértés és a türelem emelkedik ki, míg a középiskolások a szigorúságot, az igazságosságot és a következetességet tartják lényegesnek (Boreczky 1997).

A megkérdezett hallgatók többségének válaszaiban a személyiségvonások, a szakmai felkészültség és a pályához való viszony többnyire egymás mellett fordulnak elő.

A válaszok alapján a jó tanár jellemzői: "barátságos, de szigorú", "követel, de megértő", következetes, igazságos, elfogulatlan, közvetlen, nyugodt, türelmes, barát, mester, tekintélyes, művelt, a szaktárgyából felkészült.

A tanár iránti elvárást talán a következő vélemény tükrözi leghívebben: "Szigorú, következetes, mégis a diák barátja." Ehhez kapcsolódik a tanítás képessége, a műveltség, a szakmai felkészültség.

Arra a kérdésre, hogy "Melyek azok a tulajdonságai, amelyek alapján úgy gondolja, hogy jó pedagógus lesz?", a hallgatók többnyire csak egy-két személyiségjegyet írtak. Leggyakrabban előforduló válaszok: empátia, gyermekszeretet, szeretem a szaktárgyamat, szeretek magyarázni, igény a tudományok fejlődésének nyomon követésére, nyugodt, jóindulatú, vidám alaptermészetű vagyok, el tudom fogadtatni magam, értek a gyerekek nyelvén, következetes vagyok.

A tanári pályával összeegyeztethetetlen tulajdonságok a hallgatók véleménye alapján: nem tud kapcsolatot teremteni, elfogult, agresszív, kisebbségi komplexus, fásult, határozatlan, ideges, zaklatott, türelmetlen, képzetlen.

Megvizsgáltuk, hogy a pedagógiai döntéseket befolyásoló néhány jellemvonás mennyire jellemzi a tanárjelölteket. A tulajdonságpárokat (melyek egymásnak ellentétei) egy hétfokozatú skálán kellett jelölni annak alapján, hogy a kérdezettek mennyire tartják önmagukra nézve jellemzőnek.

  1. óvatos, megfontolt - kockáztató
  2. másokkal szemben türelmes - másokkal szemben türelmetlen
  3. elsősorban önmagára figyel - elsősorban másokra figyel
  4. szeret döntés előtt másokat meghallgatni - egyedül szeret döntést hozni
  5. aggodalmaskodó - bizakodó
  6. általában a megszokotthoz ragaszkodik - újító
  7. úgy akar élni, mint mások - szeret különbözni másoktól

Az elsőévesek óvatosabbak, szeretnek döntés előtt másokat meghallgatni, aggodalmaskodóbbak, míg a negyedévesek kevésbé óvatosak, a döntésben önállóbbak, bizakodóbbak, és több bennük az újításra való hajlam.

Két tulajdonságban közel azonos értéket kaptunk: átmenet jellemzi őket az önmagukra és a másokra figyelés terén (de még az éncentrikusság az erősebb), s mindkét csoport szeret különbözni másoktól. A negyedéveseknél tapasztalható változás az életkori sajátosságok és a képzés hatásának tükrében értelmezhető.

Az első évfolyam kérdőívét kiegészítettük egy hitre vonatkozó kérdéssel. Úgy gondoltuk, ez némi támpontot nyújthat a pedagógián belül az értékrendszerekkel, értékközvetítéssel kapcsolatos témakör feldolgozásához.

3. táblázat  Elsőévesek a hitről

Válaszok Eredmény (%)
Vallásos vagyok, az egyház tanítását követem
12,5
Vallásos vagyok a magam módján
52,1
Nem vagyok vallásos
32,3
Egyéb, éspedig...
3,1
Összesen
100

Egyéb válaszok: önmagamban hiszek; saját vallásom van; hiszem, hogy nincs Isten.

A vallásra adott válaszok és a viselkedési mutatók faktoranalízise alapján a viselkedésmutatók közül a 3. (elsősorban önmagára figyel - elsősorban másokra figyel) mutat lényeges eltérést ([F(3,83) = 5,75 p < 0,01], az "a" [vallásos vagyok, az egyház tanítását követem] választ adók átlaga 2,5, "c" [nem vagyok vallásos] választ adóké 4,15).

A nem vallásos válaszolók döntési helyzetben nagyobb mértékben igazodnak a környezetük elvárásaihoz, míg az egyház tanításait követők nagyobb önállóságot mutatnak.

A hallgatóknak a gyermekről és a nevelésről vallott nézetei, hiedelmei, ismeretei

Az első felmérések azt mutatják, hogy nézeteik, ismereteik megfelelő alapot biztosítanak a pedagógusmesterség elsajátításához. Ismerik az öröklődés jelentőségét, látják a gyermekek között meglévő különbségeket, szükségesnek tartják a gyermekek szintjéhez való alkalmazkodást, felismerik a család szerepét, hisznek a nevelésben és a nevelhetőségben, a pedagógiai munka eredményességében.

Két év felmérését értékelve azt tapasztaltuk, hogy a gyermekekről vallott nézetekben és a konkrét nevelési helyzetek megítélésében az első és a negyedik évfolyam között nincs különbség. Ebből részben arra következtethetünk, hogy a gyermekekkel, a neveléssel kapcsolatos értékelő beállítódás sokkal inkább a korábban kialakult személyiség, mint a képzés folyománya. Mivel ezek összességében pozitív képet mutatnak, a tanárképzésnek az értékelő attitűdnek megfelelő pedagógiai gyakorlat kialakulását kell elősegítenie: az elvi szinten megfogalmazottakat a gyakorlat nyelvére lefordítani, tevékenységgé formálni. A képességfejlesztés nemcsak az általános és a középiskolában fontos, hanem a tanárképzésben is az ismeretközvetítéssel azonos szintű feladat.

A negatív tanulói tevékenységek megítélése egy ötfokozatú skála segítségével történt, amelyen az egyes az "egyáltalán nem súlyos", az ötös a "nagyon súlyos" véleményt jelölte.

A negatív tanulói tevékenységek sorszámai: 1. durva beszéd a tanárral, 2. órai játék, 3. órákon való ki-bemászkálás, 4. órai nevetgélés, 5. durva beszéd a társakkal, 6. közbeszólás, közbekiabálás, 7. tanórán más tárgy tanulása, házi feladat másolása, 8. órai étkezés, 9. nyílt engedetlenség, tanári kérés nem teljesítése, 10. késés az óráról, 11. órai beszélgetés, 12. házi feladat hiánya, készületlenség, 13. felszerelés hiánya, 14. pad alatti olvasás.

1. ábra

A tanórai negatív tevékenységek megítélésében az első és a negyedik évfolyam hallgatói között csak minimális különbség érzékelhető. Mindkét csoport a tanár személyével összefüggő vétségeket ítélte a legsúlyosabbnak.

A megkérdezettek súlyossági fok szerint rangsoroltak néhány tanulói vétséget: 1. igazolatlan hiányzás, 2. dohányzás, 3. kábítószer fogyasztása, 4. durva beszéd, 5. iskolai üzletelés, 6. verekedés, 7. szeszes ital fogyasztása.

2. ábra

Az előzőhöz hasonlóan a két évfolyam válaszai részben megegyeznek. A legsúlyosabb vétségeknek a káros szenvedélyeket tartják. Ezen belül a dohányzás megítélése változik jelentősebben a főiskolán eltöltött évek alatt. A durva beszéd és a verekedés közel azonos megítélés alá esik, sőt a képzés végére a hallgatók a durva beszédet ítélik súlyosabbnak.

A különböző "fegyelmezési" formák hatékonyságát 1-től 5-ig terjedő osztályzattal kellett jelölni. A nem hatékony eljárások 1-es, a nagyon hatékonyak 5-ös osztályzatot kaptak.

A "fegyelmezési formák sorszámai: 1. eltiltani a közös programoktól, 2. sarokba állítani, 3. igazgatói segítséget kérni, 4. feleltetni, 5. lekeverni egy pofont, 6. intőt adni, 7. elvenni a játékot, 8. kiküldeni az óráról, 9. egyest adni, 10. kicsapatni az iskolából.

1. ábra

Az alacsony értékek azt mutatják, hogy a hallgatók úgy érzik, a direkt fegyelmezési eljárások nem vagy alig hatékonyak. Ez önmagában pozitív érték, amennyiben azt jelzi, hogy a pedagógiai helyzetek megoldása lehetséges más módszerekkel és eszközökkel. A fegyelmezés csak a pillanatnyi zavar elhárításában lehet eredményes. A pedagógus személyiségével kapcsolatos felmérés azonban azt tükrözi, hogy a fegyelem és afegyelmezés a hallgatók egyik központi problémája.

A szigorúságot, a következetességet a pedagógus lényeges tulajdonságai közé sorolják, ugyanakkor azt is fontosnak érzik, hogy a tanár a gyermek barátja legyen. Mindenképpen figyelmet érdemel, hogy a feleltetést tartják az egyik leghatékonyabb eljárásnak. A tanítási gyakorlat során, az alkalmazás szintjén tudatosítani kell a hallgatókban azt, hogy mi is az értékelésnek az oktatási folyamatban betöltött funkciója.

A negyedéves hallgatók véleménye a képzés pályaszocializációs hatásáról

Az 1998-ban elindított vizsgálat tükrében a főiskolai képzés pályaszocializációs hatékonysága javuló tendenciát mutat. A hallgatók több mint fele ösztönzőnek, illetve megerősítőnek ítélte a főiskola légkörét. A szaktanszéki és a szakmódszertani képzés, valamint a pszichológiai és a pedagógiai tárgyak tanulása a vélemények kétharmada szerint ösztönzőnek, illetve megerősítőnek bizonyult.

A gyakorlóiskolában a gyermekekkel való foglalkozás egyetlen hallgató számára sem volt közömbös, ösztönzőnek tartották, mindössze egy tanárjelölt ítélte riasztónak. A hallgatók 89%-a számára a gyakorlóiskolában végzett tanítás pozitív élmény volt.

A képzésnek a tanári pálya iránti vonzalmat befolyásoló összesített hatása a hallgatói vélemények alapján: ösztönzött 46%; megerősített 29%; elriasztott 8%; közömbös 17%.

Az első vizsgálatok azt igazolják, hogy a gyakorlóiskolában végzett tevékenységnek affektív és kognitív oldalról egyaránt meghatározó szerepe van a tanárrá válás folyamatában. Ugyanakkor a felsőoktatás szakmai irányítása és a finanszírozási problémák miatt a képzésben ma is ez a legtöbb spontaneitást tartalmazó elem. Hisszük, hogy a gyakorlatra orientált, a tanári professzióra felkészítő pedagógusképzés lehet csak igazán eredményes.

Összegzés

A hallgatók jelentős része jól motiváltan, de csekély tudatossággal iratkozik be a főiskolára. Motiváltságukat iskolai élményeiknek, tanáraik személyes hatásának és - nem kevésszer - téves elképzeléseiknek köszönhetik. Korai tudatos pályaválasztással alig találkoztunk.

A hallgatók többsége nem értelmiségi családból érkezik, ezért számukra az értelmiségivé válás nem egyszerű feladat. A főiskolai oktatók munkájának a képzéssel egyenrangú célja a hallgatók értelmiségivé nevelése.

A beiratkozó elsőévesek képzetei nem teljesek a tanári hivatásról. Elsősorban a szaktárgyakra súlyoznak, a szaktárgyak elsajátítását tartják fontosnak. Nem tudatos, hogy a szaktudományokat a pedagógusnak a gyermeki személyiség alakításában eszközként kell használnia. Ebből adódóan a pedagógiai képzésnek két fő feladata van.

  • Az értelmiségi pálya követelményei szerinti szemléletet és ítélőképességet kell a hallgatókban kialakítani.
  • Tudatos pedagógussá kell őket nevelni azért, hogy szakmai képzettségüket mindig a gyermek életkorának megfelelően tudják használni.

Olyan pedagógusokat kell képezni, akik a szaktudományt mint eszközt felhasználva képesek a tanulók fejlesztésére, nevelésére.

A felsőoktatás tömegessé válása egyre személytelenebbé tette a képzést. Meggyőződésünk, hogy az egyetemeken és a főiskolákon is szükséges a hallgatók személyiségének sokoldalú megismerése, helyzetük és körülményeik feltárása, hogy személyiségüket, képzettségüket és elvárásaikat is figyelembe véve, megfelelő képzési programokat tudjunk számukra kialakítani.

 

Irodalom

Almásy György: Pszichológiai gyakorlatok. Budapest, 1976, Tankönyvkiadó.

Balogh László - Tóth László (szerk.): Pszichológia a tanárképzésben. Debrecen, 1997, KLTE Pedagógiai-Pszichológiai Tanszék.

Boreczky Ágnes: Egy letűnt világ árnyai: A tanári szerep átalakulása. Új Pedagógiai Szemle, 1993. 10. sz.

Boreczky Ágnes: A gyermekkor változó színterei. Budapest, 1997, Eötvös Kiadó.

Falus Iván (szerk.): Bevezetés a pedagógiai kutatás módszereibe. Budapest, 1993, Keraban Könyvkiadó.

Falus Iván (szerk.): Didaktika. Elméleti alapok a tanítás tanulásához. Budapest, 1998, Nemzeti Tankönyvkiadó.

Falus - Golnhofer - Kotshcy - M. Nádasi - Szokolszky: A pedagógia és a pedagógusok. Budapest, 1989, Akadémiai Kiadó.

Tóth Albert: A pedagógiai vezetés stílusa. Budapest, 1985, Akadémiai Kiadó.