A képekről

Lapszámunk képei ezúttal egészen külön­legesek: a Képzőművészeti Egyetem festő­szakos hallgatóinak festményei. Azt gon­doltam, mi sem illik jobban egy pedagógiai lapba képanyagként, mint a festőnövendé­kek munkái, melyek már izgalmas művek és egyúttal a tanulás dokumentumai. S persze a jövőről is szólnak, hiszen készítőik bizonyára az új művésznemzedék tagjaivá válnak. Illetve máris azok. Az alkotók ki­választását esetlegesnek mondhatnám, hi­szen egy személyes ismerős hallgató segít­ségével állt össze a bemutatott társaság. Másfelől mégsem volt esetleges, hiszen Ba­logh Ede Farkas egyetemi hallgató már szervezett tárlatot az egyetemen barátaival, vendégségbe hívva a zeneakadémistákat, jazz-zenekar alapításokkal is próbálkozott. Volt már nálam rajzórán, diákokat tanított az agyagformálás fogásaira, miközben es­ténként jegyszedő az Erkelben, vagyis más­különben operarajongó, tehát sokoldalú, kíváncsi, cselekvő fiatalember. Természetes volt tehát, hogy őt kérem meg, természetes volt, hogy őt ismerve, előbb-utóbb eszem­be jut ilyesmi. Az már örömteli meglepetés volt, hogy hallgatótársai vállalták a bemu­tatkozást a furcsa díszletek között, hiszen képeiknek pedagógiai szövegek közé kell vonulniuk. Remélhetőleg kialakul majd egy csendes párbeszéd.

A hallgatók tudták, hogy lapunk képei kétszínnyomásosak, ennek ellenére elég bátrak voltak, és olajképeket küldtek. Az első sorozathoz kértem képszövegeket is, írjanak egymás képeiről. (TG)

 

Lapszámunkban kiállító ifjú festők év­folyam szerint: Másodévesek: Gresa Már­ton (15., 99. old.), Imrei Johanna (118., 142. old.). Harmadévesek: Balogh Ede Farkas (72., 82., 99., 125. old., B/3), Barta Kristóf (15., 115. old.), Németh László (címlap, 72. old.). Negyedévesek: Dóra Ádám (100. old.), Kecső Endre (126. old.), Koczor Attila (143. old.). Ötödéves: Köbli Alexandra (101. old.).

 

A címlapon: Németh László – Háló#03 olaj, vászon 140x200 cm

Belemártani, ráhelyezni, húzni, kanyarodni, megállni, felemelni, nézni. Utakat járni le koncentráltan és megfigyelve valami olyasmit, ami az emberben önmagában megy végbe. Intuitív alkotásról van szó, ahol az alkotó magán keresztül automatikusan áramoltatva hagyja kibontakozni a formákat, színeket. A nyomhagyás öröme az ember ősi és ösztönös késztetése, ám mégis ez a cselekvés különböztet meg a pusztán ösztöni lényektől. A sárga térben kiáradó sávok és foltok összessége élő organizmus, találkozások és csomópontok, melyek véletlenszerűségéből az alkotóban jelentkező rend igénye formál képet. (Imrei Johanna)