A képekről

A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karán készült hallgatói munkák bepillantást engednek az elmúlt időszakban jelentősen átalakított vizuális képzési gyakorlatunkba. A megújult oktatási programban mindenekelőtt az építész szakma speciális elvárásaihoz, aktuális igényeihez kívántunk alkalmazkodni, így elsőként a szakmai tárgyak oktatóit kérdeztük meg. Az igények az építészeti tervezési, konstruálási feladatok során rendszeresen felmerülő „képességhiányokként” fogalmazódtak meg. A hiányok köre a térérzékelés, téralakítás területét érintette elsősorban, és ráirányították figyelmünket egyes részképességek fejlesztésének kiemelt kezelésére. Azt a tényt sem hagyhattuk figyelmen kívül, hogy egyre több időt töltünk digitális környezetekben, virtuális terekben, amely a technológiai váltás mellett, a vizuális észlelési folyamatok, gondolkodásmód átalakulását is eredményezik.

A korábbi évek rajztanítási gyakorlatától eltérően a passzív, befogadó szemlélet helyett az aktív, kísérletező megközelítéseket ösztönözzük. A „leképező” ábrázolási mód arányát csökkentettük a tematikán belül és ezzel párhuzamosan nagyobb teret biztosítottunk a szabad kompozíciós, konstruálási gyakorlatoknak. Az egyes feladatsorok egymásra épülnek, ezáltal hallgatóink számára értelmezhetővé válik az alkotás folyamata és annak egyes mozzanatai közötti összefüggések.

Az anyagok, színek, formák, térbeli megjelenítés együttes és folyamatos használata előmozdította az egységes látványban való gondolkodást, a vizuális problémák komplex megközelítését. A kreatív feladatok ezen felül kiegészülnek hatáselemzésekkel, többek között a fény- és mozgásjelenségek, az időben lezajló folyamatok, az optikai csalódások, a térillúziók, az arányrendszerek, a léptékváltások és környezeti hatások vizsgálatával. Az egyes témákat többféle eszközzel is feldolgozzuk, ahol a rajztechnikák, számítógépes grafikák és modellek azonos súllyal jelennek meg, a látvány- és tapintásélmények összekapcsolódnak.

Célunk a kísérletező, megújulásra kész alkotói magatartás, szemlélet ösztönzése, melynek birtokában hallgatóink képesek lesznek mesterségük kihívásainak megfelelni és abban kreatív, invenciózus módon tevékenykedni. 

Babály Bernadett 

 

A lapszámunkban levő képeket a szerző válogatta és ő írta a kísérőszövegeket is.

A címlapon Mucza Norbert: Kollázs című grafikája látható.