Olvasási idő: 
12 perc

A kiművelt emberfőkért

SZECSKÓ KÁROLY: CHIKÁN ZOLTÁNNÉ (TUDÓS TANÁROK – TANÁR TUDÓSOK SOROZAT. SOROZATSZERKESZTŐ: JÁKI LÁSZLÓ). OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET PEDAGÓGIAI KÖNYVTÁR ÉS MÚZEUM, BUDAPEST, 2013.

Az anyanyelvi nevelés szép lapjain: írás/jel/szó, stílus és szép beszéd. No meg tartalom. Ezek a hozzávalók, ezekre, mint tartópillérekre építkezik az életmű. És még számos elem, amelyeket gondosan előtár a sorozat könyvecskéje. A recenzens az elején illően bevallja, hogy kedvére van e sorozat. Noha a főszereplőt személyesen nem ismerte, a bemutatott szakmai pályájához több szálon kapcsolódik, az emberi tartás különös tiszteletet ébreszt benne.

A szakmai tevékenységek gazdasága ontja a termést, gyönyörűséggel szemezgethetünk. A pályaív Egerben kezdődött az általános iskolai alsó tagozatos tanítással, ezt a szakérettségis kollégiumban tanárok továbbképzése követte, majd a főiskola nyelvészeti tanszéke, ahol kiteljesedik a tanári és a tudományos ambíció. Mindezt megalapozta a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen elvégzett magyar-latin szak.

Chikán Zoltánné tudományos munkásságának két fő területét jelöli meg a könyv: a tantárgypedagógiát és a tantárgytörténetet. Nyelvészeti oktatómunkája azonban kiterjedt a szakma szinte valamennyi területére, ennek nyugodt és biztos hátteret jelentett az alapos nyelvtörténeti felkészültség és a latin grammatikai rendszer ismerete (19-80. o.).

Tágra nyitotta a nyelvi képzés horizontját, magasra tette a mércét, mert magasra kívánta emelni a gyermekeket – nyelvi katedrálist épített. Már az általános iskolában fő feladatnak jelölte meg a nyelvművelést, a kifejezőkészség, a stílus, a szép magyar beszéd fejlesztését, a „kiművelt emberfőkért” (20. o.).

Mi mindent tett ennek érdekében Chikán Zoltánné? Említsünk néhány konkrét tételt. Nagyon fontosnak tartotta az írásjelek megfelelő alkalmazását. Radnóti-versek elemzésével bizonyítja álláspontját. Nagy szerepet tulajdonított a határozószóknak. Sokat foglalkozott az elemzés kérdésével, a hangtan, a szótan, a mondattan összefüggéseire figyelve. A nyelvi jelenségeket a maguk összetettségében vizsgálta, szorgalmazta az irodalmi művek nyelvtani elemzését, nem keverve a stilisztikai elemzéssel. A nyelvi-stilisztikai elemzésnek nagy jelentőséget tulajdonított a személyiségformálásban. Felhívta a figyelmet a szemléltető szövegek fontosságára, azok összeállítására, felhasználására. Kísérleteket végzett a csoportos munka formáinak fejlesztésére, „a differenciáltabb problémaláttatás didaktikai szempontjával” indokolva (28. o.). Figyelte a nyelvtani ismeretek gyakorlati alkalmazását, a „teljesítőképességet”. Megállapította, hogy a csoportos foglalkozásokon nagyobb lehetőség nyílik az egyéniségformálásra, így lehet fejleszteni a tanulók erkölcsiségét és segíteni emberismereti tapasztalataik gya­ra­po­dását. Vizsgálta a középiskolai tanulók nyelvi tudását, mert a magyar szakra készülők felkészültségét nem tartotta megfelelőnek. A főiskolai felvételi feladatokat átalakította, új módszereket vezetett be ezen a téren is. A komplex államvizsgára is új metódusokat dolgozott ki. Javaslatokat tett a példaszövegek használatára, fontosnak tartotta a köznyelv helyes elsajátítását. Hangsúlyozta a gondolkodás fejlesztését, az anyanyelvi öntudatot, amely az egyén műveltségének alapját jelenti, a kulturált magatartást, amely egyben segíti az embert a társadalomban való boldogulásában. Megcélozta az ehhez nélkülözhetetlen képességeket, amelyek a nyelvi nevelés során alakíthatók, mint például szóösszetételekkel a dialektikus szemléletmód formálása, vagy az analízis és szintézis gondolkodási műveleteinek gyakorlása. Gyakran szólt az olvasás fontosságáról, nyelvművelői hitvallása lehet ez a nyilatkozata: „A nemzeti nyelv szerepének felismertetése, jellegének bemutatása az egyetemes társadalom egésze számára is fontos: nyelvünk csiszolása, fejlesztése egyben az egyetemes társadalom haladását szolgálja.” (Ezt a magam példáján „igazolhatom”, amikor magyar versek francia fordításait, illetve azok hatásait vizsgáltam: Sz. Tóth, 2014.) Az itt sorolt tételekről tanulmányok szólnak részletesen.

Chikán tanárnő tudományos tevékenységére jellemző a klasszikus kutatásmetodika menete szerint végzett munka: megfigyelés a gyakorlatban; a jelenség, dolog megnevezése; problémaállítás; a megoldást kínáló elem kijelölése; hipotézisállítás; stratégia indítása, lebonyolítása; kísérlet, megfigyelés, elemzés, összegzés; az eredmény beépítése az egészbe. Nem általában fejlesztés, nem rögtön az egész megváltoztatásának vízió­jával és hevületével. Fokról fokra, lépésről lépésre. A mindennapok gondos, folyamatos alkotó munkája eredményezi a megújulást. Mert magában hordozza. Chikánné nem pedagógiai divatokat követett, nem jelszavak mentén indított akciókat, nem tett „felajánlásokat”.

Neves professzorok voltak a mesterei: Paizs Dezső, Zsirai Miklós, Laziczius Gyula, Horváth János, Alszeghy Zsolt. És kiváló munkatársak segítették, mint Papp István, Bakos József, Perényi János. Nem­ze­dé­kek sorát képezte és indította el a tanári pályán, tanítványai közül többen a tudományos élet jeles alakjai, mint V. Raisz Rózsa, Zimányi Árpád.

Mint minden szakmában, fontos kérdés a munka és a család, a magánélet és a szakmai élet összehangolása. Itt áll előttünk egy pedagógusnő alakja, aki tanít, tudományos munkát végez, publikál, részt vesz a szakmai közéletben, mindez nem kevés időt, nem kevés energiát igényel. Hogyan jutott minderre ideje, energiája, a család, a négy gyermek nevelése közben? Fordítsuk meg. A családi kötelezettségek mellett, hogyan, miből „tellett” az értékes szakmai munkára? Mindez jellem kérdése; Chikán Zoltánnét nagyfokú erkölcsiség hatotta át. Nem méricskélt, a minőségelv alapján tette a dolgát, ahogyan művelt polgárhoz illik. A „vesszőt” is komolyan vette, „az írásjelek pedig a látható nyelvben fontos szerepet játszanak, használatuk a forma lényeges jegye” (25. o.). A katedrális tornyába is sok apró lépcsőfok vezet. A csúcson szép a kilátás. Az építő/építkező ember lelkét pedig nyugtatja a harangszó.

Történetek 128 oldalon elbeszélve. Lássuk a történeti vonalakat: anyanyelvtanítás, tankönyvírás, tantárgypedagógia, iskola (alsó és felső tagozat, közép- és felsőfok) és oktatásügy. A munka és a család, a magánélet és a társadalmi élet kapcsolódásának felvillantása már történelem. A könyvben Magyarország történelmének egy fontos szakasza is végighúzódik, nem mellékesen. II. világháború, az élet beindulása, a családi élet alakítása, a pályakezdés, ugyanakkor a szovjet típusú rendszer kiépítése, államosítás, a Rákosi-féle személyi kultusz, 1956, megtorlások. Majd 1963 után kis szippantás a szabadabb levegőből. Íme: kis magyar politikatörténet.

Férjének, Chikán Zoltánnak az volt a bűne, hogy részt vett 1956-ban a Kereszténydemokrata Néppárt újjászervezésében. Meghurcolása kihatott a feleség munkahelyi megítélésére is, bár végül őt nem bocsátották el. Kapott szakmai-kollegiális segítséget, finom kompromisszumokkal „áthidaló” megoldást talált (Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem elvégzése, 15. o.). Meg lehetett találni a módját annak, hogyan lehet szakmailag, emberileg hitelesen boldogulni. Chikánné nem akart hős lenni, sem ellenálló. Nem panaszkodott, hogy „megfigyelték”. Úgy lett „ellenálló”, hogy nem hagyta el magát, szívósan, felelősen tette a dolgát. A feladatára koncentrált. És ebben minden bizonnyal támaszt jelentett vallásos neveltetése.

Mozgalmas szakmai élete után, 1980-tól nyugállományban is aktív volt. 1990-ben, 70. születésnapja alkalmából köszöntötték a Magyar Nyelvtudományi Társaság Heves megyei csoportjának ünnepi ülésén. Ekkor, a korábban elnyert Kiváló Munkáért kitüntetés és az Apáczai Csere János-díj után, megkapta az Eszterházy Károly-emlékplakettet. 2000-ben emlékkötettel köszöntötték a főiskolán. 2006. június 26-án barátok, kollégák, tanítványok kísérték utolsó útjára.

Szecskó Károly könyvét Chikán Zoltánnéról 2013 októberében mutatták be Egerben.[1] A szerző nyugalmazott levéltáros, helytörténész, aki nem először foglalkozik a város jeles tanáregyéniségeivel,[2] új kötetéről szólva hangsúlyozta a felidézés-emlékőrzés fontosságát, az effajta tevékenység értékteremtő jellegét. (Mennyire becsüljük meg az egykori tanárkollégákat? Nem lehetne-e a volt kolléga munkájára is gondolni, folyamatosan beépíteni az oktatási programba? Gyakrabban érdeklődni, konzultálni? Egy-egy nevezetes téma köré emlékülést szervezni? Mindezt nemcsak „felső iskolás fokon”, hanem az általános és a középiskolában is.)

A könyv történészi alapossággal készített mű: feltár és összerak. Példatár, amely kutatásra késztet. A nyelv állandóan változik, a jelsokaság és jelszínesség újabb kutatásokat involvál. Azt se gondolhatjuk, hogy mára mindaz a problémahalmaz megoldódottnak tekinthető, amellyel Chikánné foglalkozott. Vannak elvarratlan szálak, a kapcsolódások kínálják magukat. Az anyanyelvtanítás – anyanyelvi nevelés – anyanyelv-pedagógia folyamatos feladat, szerves fejlődés. (Számos mai kutatás ezen az alapon, ezzel a szemlélettel folytatja, ezek közül említek meg egyet, a tantárgy-pedagógiánál maradva: Sebőkné Lóczi, 2000.)

A megismert munkásság szélesre tárja az anyanyelvtanítás világát, aprólékosan, a részecskétől az egészig igyekszik átfogni. Megjelenik az anyanyelv mint bázis: a beszédhez, az olvasáshoz, az irodalomhoz, a szövegértéshez, a filozófiához, a világ felfedezéséhez. A használható műveltséghez. És – tegyük hozzá saját fejlesztési gyakorlatomból – az idegen nyelvek tanulásához. Egy biztos nyelvészeti alapokon működő anyanyelvtanítás eredményes idegennyelv-tanítást hozhat: nagyobb a lehetőség az idegen nyelvi paradigmák befogadására, beépítésére. (Az idegennyelv-tanítás és a nyelvpedagógia körül ma is heves viták folynak. Budai, 2013.) Kereső-újító tanárként bővítette az oktatás kereteit, tágította a „szakosságot”. Elsők között látta, mutatta ki, gyakorolta és gyakoroltatta a tantárgyi integrációt. (Amely oly nehezen épül be oktatásunkba.)

Chikán Zoltánné fáradhatatlanul munkálkodott a pedagógusszakma megújításán. Nyitott a pedagógustudás – rejtett tartalékokat feltáró – jövője felé. Lebontotta a szaktantárgyi anyanyelv-tanárságot, készenlétre hangolt a nyelv változásainak követésére, a szemiotika, a digitális nyelvhasználat elsajátítása felé.

Mindez megtalálható ebben a kis kötetben: a bevezetés után öt fejezetben, kitüntetetten a munkásságát tárgyalva, ezt segítik az írásaiból készült szemelvények, a válogatással is tekintélyes bibliográfia, kiegészítve nekrológokkal, visszaemlékezésekkel.

Pedagógusi életút-mutatót tartunk a kezünkben. Nem csak szakosoknak. A sok példa jelzi, mennyi vonzó érték van a pedagóguspályán, ha megtaláljuk feladatainkat és kihasználjuk lehetőségeinket. Az írásunk elején jelzett fogalmak mondandónk üzenetévé értek: műveltség és magasrendű hivatástudat, éthosz.


 
IRODALOM
 

Budai László (2013): Ami oktatás, az nem tudományos!? Új Pedagógiai Szemle, 11-12. 50-55. Letöltés: http://www.ofi.hu/tudastar/upsz-2013-11-12-szam

Sebőkné Lóczi Márta (2000): A tantárgy-pedagógia szemantikai változásai és a testnevelési tantervek összefüggései a tanítóképzésben. Új Pedagógiai Szemle, 10. 90-97. Letöltés: http://www.ofi.hu/tudastar/tantargy-pedagogia

Sz. Tóth Gyula (2014): A koltói úton. Találkozásaim szép magyar versekkel franciául. Letöltés: www.francianyelv.hu/francia-kultura/francia-irodalom/a-koltoi-uton-talalkozasaim-szep-magyar-versekkel-franciaul

Lábjegyzet

  1. ^ Erről beszámolt a helyi tévé is. Letöltés: http://www.tveger.hu/hirekreszlet.php?hir=8028
  2. ^ Önálló kötetekben ír Óriás Nándorról, az Egri Érseki Jogakadémia egykori tanáráról, valamint Somos Lajosról és Kovács Vendelről is, az Egri Tanárképző (akkori nevén: Ho Si Minh Tanárképző Főiskola) egykori tanárairól.