Olvasási idő: 
23 perc

A mobilitás szerepe az Európai Unióban

A mobilitás kérdése az európai integráció történetében kezdetektől központi helyen szerepel. A személyek szabad mozgását a Római Szerződésben meghatározott négy fő szabadságelv egyikeként a közösségi politikák is kiemelten kezelik. A mobilitás elősegítése, a gátló tényezők kiiktatása a tagállamok közös feladata.

Előzmények

Az Európai Gazdasági Közösség nyilvánvalóan gazdasági megfontolások alapján határozta meg a négy fő szabadságelvet, így a személyek szabad mozgását is. Ez utóbbival a munkaerő optimális allokációjának biztosítása volt a célja, vagyis hogy a munkavállalók ott dolgozhassanak, ahol a Közösségen belül a legnagyobb szükség van a munkájukra. A személyek szabad mozgásának elve szerint a tagországok állampolgárai munkát vállalhatnak vagy vállalkozást folytathatnak a Közösségen belül bárhol, egyenlő bánásmódban részesülve minden más tagállam polgáraival, mentesen bármiféle, az állampolgárságon alapuló diszkriminációtól. A Római Szerződés szerint a munkavállalóknak joguk van arra, hogy

  • a ténylegesen fennálló állásajánlatokra jelentkezzenek;
  • ebből a célból a tagállamok területére szabadon belépjenek;
  • valamely tagállam területén tartózkodjanak azért, hogy ott alkalmazottként munkát végezzenek az adott tagállam állampolgárainak foglalkoztatására vonatkozó jogi előírásoknak megfelelően;
  • a foglalkoztatás megszűnése után olyan feltételek mellett maradjanak a tagállam területén, melyeket a Bizottság rendeletben állapít meg.

A mobilitás tényleges megvalósulása azonban túlmutat a gazdasági megfontolásokon: hatással van a munkavállalók és rajtuk keresztül az érintett régiók szociális helyzetére, és új kihívásokat támaszt a közösségi oktatáspolitikával szemben a mobilitáshoz szükséges újfajta készségek elsajátításának terén.

A személyek szabad mozgása jelentős jogalkotási feladatokat jelentett és jelent a mai napig az Európai Közösség számára. A mobilitással kapcsolatban felmerülő adminisztratív akadályok (vízum, munkavállalási és tartózkodási engedély stb.) és a különböző szociális kérdések (a munkavállalók és családjaik integrálódása az új környezetbe: lakáshelyzet rendezése, gyermekek oktatásának biztosítása, egészségügyi ellátás és szociális juttatások biztosítása stb.) egységes fellépést és szabályozást kívánnak a tagállamok részéről.

A mobilitás iránti igény növekedésére és a téma jelentőségére utal, hogy a kilencvenes évek elején a tartózkodás jogát kiterjesztették a nyugdíjasokra, a diákokra és a magukat önerőből eltartókra is. Ezzel a személyek szabad áramlása ténylegesen minden közösségi polgár jogává vált.

A szándék ellenére azonban a gyakorlat azt mutatja, hogy a személyek szabad áramlását rengeteg tényező akadályozza, például az információkhoz való egyenlőtlen hozzáférés, az adózást és a szociális kedvezményeket érintő adminisztratív gátak, a külföldi tartózkodást kísérő bonyolult eljárások, illetve a karrier kérdéskörében felmerülő esetleges hátrányok (elsősorban a kutatók esetében). E tényezők mielőbbi felszámolását sürgeti a lisszaboni csúcson elfogadott új cél, vagyis hogy az Európai Unió 2010-re a világ legdinamikusabban fejlődő, legversenyképesebb tudás alapú gazdaságává váljon. A lisszaboni célok eléréséhez jól képzett és alkalmazkodásra képes munkaerőre van szükség. Az egyre inkább nemzetközivé váló gazdaságban a versenyképesség növeléséhez elengedhetetlen a más kultúrák iránti nyitottság és a soknyelvű munkakörnyezetbe való beilleszkedés képessége.

A munkaerő-piaci mobilitás szorosan összekapcsolódik az oktatási és képzési célú mobilitással, hiszen akik tanulmányaik egy részét, illetve szakmai gyakorlatukat egy másik országban töltötték, és már képzésük során megismerték egy másik ország kultúráját, megtapasztalták a nemzetközi munkakörnyezet igényeit, azok gyakrabban döntenek egy más országbeli állás elfogadása mellett, illetve könnyebben megfelelnek a követelményeknek. Az oktatási és képzési célú mobilitás egyfajta gyakorlóterepet biztosít a fiataloknak, hogy felkészültebben vállalkozhassanak a külföldi munkavállalásra.

A mobilitást elősegítő konkrét lépések

Az Európai Bizottság számos dokumentumot, javaslatot, határozatot és konkrét cselekvési tervet dolgozott ki a mobilitás kérdéskörében. Jelen cikkben részletesebben két cselekvési tervet mutatunk be, mivel ezek a dokumentumok a célmeghatározáson túl konkrét, jól megfogható feladatokat is tartalmaznak a tagállamok számára.

A Bizottság készségfejlesztésre és mobilitásra vonatkozó cselekvési terve[1]

Az akcióterv célja az unióbeli emberi erőforrások fejlesztése, elsősorban azáltal, hogy lehetőséget teremt az Unió polgárai számára az oktatási és munkavállalási célú mobilitásra, az integráció előnyeinek a kiaknázására. Az akcióterv három olyan kulcsterületet említ, amelyek fejlesztésre szorulnak a mobilitás elősegítése érdekében.

A szakmák és szektorok közti mobilitás alacsony szintje

Egy tudás alapú, szolgáltatás központú gazdaságban alapvető fontosságú a szakmák közti mobilitás, melynek egyik feltétele a változásokhoz való alkalmazkodókészség fejlesztése. A munkaerő így képes hozzájárulni a munkaerőpiac jobb működéséhez, valamint a magasabb termelékenység, foglalkoztatottság és versenyképesség eléréséhez. A szakmák közti mobilitás legfőbb akadálya a munkaerő nagyarányú alulképzettsége. Az alulképzett munkaerőnek van a legkevesebb lehetősége arra, hogy a munkaerő-piaci mobilitásban részt vegyen, holott nekik lenne erre a legnagyobb szükségük. Az alulképzett munkaerő aránya általában az alacsony foglalkoztatási mutatókkal rendelkező, magas munkanélküliséggel küzdő régiókban a legmagasabb. Az alacsony képzettségű munkavállalók számára kitörést jelentő mobilitás ezért elsősorban az oktatás és képzés területén kíván erőfeszítéseket, hiszen a munkahely- és a szakmaváltáshoz szükség van a képzettségi szint növelésére, a készség- és kompetenciafejlesztésre.

Az egyének számára ezért lehetőséget kell teremteni a megfelelő alapképzettség megszerzésére, valamint a megszerzett tudás folyamatos fejlesztésére és frissítésére, nemcsak szakmai téren, hanem olyan egyéb ismeretek elsajátítása terén is, amelyek növelik a foglalkoztathatóságukat és alkalmazkodóképességüket. Ilyenek például az információs és kommunikációs technológiák területén alkalmazható ismeretek, a nyelvi, vállalkozási ismeretek, valamint a kommunikációs készségfejlesztés.

A munkaerő megfelelő képzése, különösen az élethosszig tartó tanulás új kihívások elé állítja az oktatási és képzési rendszereket is, melyeket egyrészt a munkaerőpiac, másrészt a tanulók igényeihez kell igazítani. Ennek eléréséhez az oktatási és képzési rendszereknek nyitottabbá és rugalmasabbakká kell válniuk, és a tanulóközpontúság figyelembevételével ki kell fejleszteni a nem formális és informális tanulás értékelésének és elismerésének módjait és módszereit is. Így elismerhetővé válhatnak a munkavégzés során megszerzett ismeretek, például a számítástechnikai ismeretek, nyelvi és szaknyelvi ismeretek, szakmai tapasztalatok.

A szakmaváltás megkönnyítésében fontos szerepet játszik az információkhoz, valamint a pályatanácsadói és pályaorientációs szolgáltatásokhoz való hozzáférés elősegítése. Ezek a szolgáltatások egyelőre a legtöbb tagországban hiányoznak, illetve nem megfelelő szinten működnek, ezért fejlesztésük kiemelt fontosságú.

A tagállamok számára meghatározott célok és konkrét tennivalók

Cél: annak biztosítása, hogy az oktatási és képzési rendszerek megfeleljenek az egyre inkább tudás alapú gazdaságot és társadalmat tükröző munkaerőpiac igényeinek.

Tennivalók:

  • a képzéshez való hozzáférés javítása,
  • a fiatalok, különösen a nők érdeklődésének és szerepének növelése a tudományok és a technika területén (kutatások, információs technológia);
  • az átlagos iskolai végzettség növelése, magasabban kvalifikált munkaerő kibocsátása (bizonyított, hogy minél magasabb végzettséggel rendelkezik valaki, annál kevésbé sújtja a munkanélküliség);
  • hátrányos helyzetűek, tanulási nehézségekkel küzdők, bevándorlók, etnikai kisebbségek és fogyatékkal élők bevonása az oktatásba/képzésbe;
  • az oktatási és gazdasági szervezetek közti szorosabb kapcsolatok kialakítása (tanulmányutak, munkatapasztalat-szerzés, közös projektek, személyzetcsere).

Cél: hatékony kompetenciafejlesztési stratégiák kidolgozása és bevezetése.

Tennivalók:

  • a folyamatos továbbképzés és az élethosszig tartó tanulás erősítése;
  • idősebb munkavállalók képzése és átképzése a formális, nem formális és informális keretek között megszerzett tapasztalataikra építve;
  • a nők képzéshez való hozzáférésének javítása, különös tekintettel az információs technológiára.

Cél: a tanulás elismerését gátló tényezők megszüntetése, valamint a végzettségek átláthatóságának és átjárhatóságának elősegítése Európa-szerte.

Tennivalók:

  • a nem formális és informális tanulás, a munkatapasztalat és a munkahelyi képzés értékelési és elismerési módszereinek és standardjainak kidolgozása;
  • a végzettségek átláthatóságát elősegítő dokumentumok széles körű bevezetése és továbbfejlesztése (Európai Kreditátszámítási Rendszer[2], Oklevélmelléklet[3], Europass[4], Európai önéletrajz[5]).

A földrajzi mobilitás alacsony szintje

Az Európai Unióban a tagállamok között és a tagállamokon belül egyaránt alacsony a földrajzi mobilitás. 2000-ben mindössze 225 ezer ember változtatott tartózkodási helyet két tagállam között, mely az Európai Unió teljes lakosságának 0,1%-a. A régiók közti mobilitás ennél jelentősebb – bár ez gyakran csak tagállamon belüli mobilitást jelent –, aránya az Európai Unió teljes lakosságára vetítve 1999-ben 1,2% volt. Ennek okai részben a jogi és adminisztratív korlátozások, részben a gazdasági, szociális és kulturális tényezők és szokások. Bár az elmúlt években nőtt a földrajzi mobilitás szintje, a munkaerő-piaci mobilitás aránya még mindig nem számottevő.

A földrajzi mobilitás megnyilvánulási formái a következők lehetnek:

  • időszakos migráció ~ a munkavállaló több évre áttelepül egy másik tagállamba munkavégzés céljából;
  • távolsági ingázás ~ a munkavállaló heti/havi rendszerességgel tér csak haza, a köztes időtartamot a munkavállalása helyén tölti;
  • határmenti ingázás ~ a munkavállaló napi rendszerességgel lépi át országa és a szomszédos ország határát munkavállalás céljából.

A földrajzi mobilitásban óriási szerepet játszanak a megélhetési tényezők. Az emberek általában akkor változtatnak lakóhelyet, ha jelentős növekedést remélnek vásárlóerejükben, számításba véve a helyi béreket, árakat, adókat, szociális juttatásokat stb. A lakhatás körülményei (ingatlanpiaci kérdések), valamint a társadalombiztosítási szolgáltatások szintén jelentősen befolyásolják a mobilitásra való hajlandóságot.

A más országba történő áttelepülés kérdését tovább nehezíti a helyi nyelv és kultúra ismeretének szükségessége. A nyelvtudás hiánya a földrajzi mobilitás legjelentősebb kulturális és lélektani gátló tényezője. Ebben a tekintetben fontos szerepet játszik az oktatási és képzési célú mobilitás, hiszen a mobilitásban részt vevő fiatalok olyan nyelvi és interkulturális ismereteket sajátítanak el, melyek megkönnyítik későbbi elhelyezkedésüket egy másik ország munkaerőpiacán.

A tagállamok közti földrajzi mobilitásnak van még egy jelentős gátja: a diplomák és szakképzettségek átláthatóságának és kölcsönös elfogadásának hiánya. A más országban történő munkavállalás elengedhetetlen feltétele annak ismerete, hogy a különböző országokban kiadott szakmai végzettségek pontosan mit takarnak. A végzettségek átláthatóságának megteremtése már eddig is számos közösségi program része volt. A Socrates-program Erasmus-akciója a diplomák, a Leonardo da Vinci-program a szakképzettségek átláthatóságának megteremtését támogatja. A diplomák kölcsönös elismerésének megteremtése, az Európai Kreditátszámítási Rendszerrel kompatibilis kreditszámítási rendszerek bevezetése a bolognai deklaráció céljai közt is szerepel.

A tagállamok számára meghatározott célok és konkrét tennivalók

Cél: az adminisztratív és jogi korlátok megszüntetése.

Tennivalók:

E a szabályozások egyszerűsítése a személyek és családtagjaik szabad mozgásának elősegítése érdekében;

  • a társadalombiztosítási előírások modernizálása és egyszerűsítése;
  • a migráns munkavállalók nyugdíjjogátvitelének elősegítése.

Cél: a nyelvi és interkulturális készségek fejlesztése.

Tennivalók:

  • annak biztosítása, hogy minden diáknak lehetősége legyen legalább két idegen nyelvet tanulnia az anyanyelvén kívül;
  • a munkavállalók nyelvi képzésének elősegítése;
  • a létező közösségi programok (Socrates, Leonardo da Vinci, Ifjúság 2000–2006) kihasználása a cél érdekében.

Cél: a végzettségek elismerésének elősegítése az oktatási és képzési rendszerek átláthatóságának növelésén keresztül.

Tennivalók:

  • a Bologna-folyamat tapasztalatainak felhasználása más területeken, például a szakképzésen belüli kapcsolatok erősítésére;
  • egyenlő elbánás az azonos végzettséggel rendelkező munkavállalókkal szemben.

Cél: uniós szintű bevándorlási politika kialakítása.

Tennivalók:

  • a harmadik országokból származó munkavállalók egyenlő jogokat élvezzenek az uniós polgárokkal, amennyiben elnyernek egy Európai Unión belüli állást.

Az információhoz való egyenlőtlen hozzáférés

Annak érdekében, hogy a szakmaváltás, illetve a külföldi munkavállalás megalapozott döntés eredménye lehessen, releváns és megfelelő információkra van szükség a munkavállalás és lakhatás körülményeiről, valamint az álláslehetőségekről és a kapcsolódó képzésekről. Habár a fentiekkel kapcsolatban jelentős mennyiségű információ található a különböző intézmények birtokában, az információkhoz való hozzáférés nagyon egyenlőtlen. Elsődleges fontosságú az információk összesítése és közzététele könnyen elérhető formában, a releváns szervezetek helyi, regionális nemzeti és európai szintű hálózatainak kialakítása, valamint annak biztosítása, hogy a munkavállalók tudomást szerezzenek az információforrás létezéséről.

A tagállamok számára meghatározott konkrét tennivalók

  • európai mobilitási információs oldal kialakítása: információk összesítése és közzététele, például munkalehetőségekről, tanulási lehetőségekről, végzettségek átláthatóságáról;
  • mobilitási információs kampány szervezése az Európai Unión belül.

Mobilitási cselekvési terv[6]

Az Európai Bizottság a mobilitási kérdések közül kiemelten kezeli az oktatással, képzéssel és kutatással kapcsolatos mobilitási tevékenységeket, így a diákok, hallgatók, tanárok, oktatók és kutatók mobilitását. Az Európai Tanács a tagállamok kormányainak képviselőivel karöltve a 2000. december 14-i tanácsülés keretében határozatot fogadott el a mobilitási cselekvési terv megvalósításáról. A cselekvési terv célja egy olyan európai szintű stratégia meghatározása, amely elősegíti a diákok, felsőoktatási hallgatók, tanárok, oktatók és kutatók mobilitását az Európai Unión belül egy hiteles és eredeti európai tudástér kialakításának céljából. A mobilitási tevékenységek elősegítése közös feladat, hiszen bár némileg növekszik ugyan, a mobilitásban részt vevő személyek száma még mindig elenyésző; a mobilitásban talán leginkább érintett felsőoktatási hallgatók közül is még mindig csak egy kis százalékot érint.

A mobilitás elősegítését és az azt akadályozó tényezők felszámolásának sürgősségét az Európai Tanács 2000. március 23–24-i lisszaboni rendkívüli ülése is hangsúlyozta. Ennek érdekében felkérte az Európai Tanácsot és az Európai Bizottságot, hogy dolgozza ki „2000 végére a diákok, tanárok, valamint az oktatók és kutatók mobilitásának elősegítését, egyrészt a létező közösségi programok kiaknázásával és az ezekkel kapcsolatos akadályok felszámolásával, másrészt a képzettségek, illetve a külföldi tanulmányokkal, illetve szakmai gyakorlattal töltött időszakok elismerésének jobb átláthatóságával”.

A mobilitási cselekvési terv három alapvető cél köré épül fel:

  • az Európán belüli mobilitás meghatározása és demokratizálása;
  • a mobilitáshoz szükséges megfelelő támogatási formák biztosítása;
  • a mobilitási tevékenységek növelése és a szükséges feltételek fejlesztése.

A cselekvési terv 42 intézkedésből áll, melyeket négy fő fejezetbe soroltak be. A fejezetek tartalma oly módon került kialakításra, hogy azok mind egyénileg, mind egymással kombinálva alkalmasak legyenek a mobilitási tevékenységek megvalósítását akadályozó tényezők azonosítására és kezelésére:

  • a mobilitás elősegítése képzés és információadás révén;
  • a mobilitás finanszírozása, újabb pénzügyi források elérhetővé tétele;
  • a mobilitási formák és lehetőségek számának növelése, valamint a fogadási feltételek javítása;
  • a megszerzett tapasztalatok elismerése, a mobilitással töltött időszakok hasznosítása.

Az első fejezet olyan tevékenységekre – nyelvi készségek fejlesztése, hasznos információkhoz való hozzáférés elősegítése – összpontosít, melyek a mobilitás megvalósítását segítő személyek képzésén keresztül erősíti a mobilitási tevékenységeket. A tevékenységek közé tartoznak a mobilitási projektek szervezőinek csereprogramjai, az oktatási intézmények erőforrásainak átcsoportosítása a nemzetközi kapcsolatok és mobilitási tevékenységek fellendítése érdekében, nyelvi és kulturális képzések, nyelvtanárok hosszú távú külföldi gyakorlatainak szervezése, nyelvi készségek mérésére szolgáló indikátorok kidolgozása stb.

második fejezet a mobilitás finanszírozásának kérdését öleli fel, olyan intézkedések azonosítását célul tűzve, melyek lehetővé teszik az elérhető legtöbb pénzügyi forrás rendelkezésre bocsátását. Itt elsősorban a mobilitás népszerűsítése, a koordinációjában szerepet vállaló intézmények közti együttműködések erősítése, a rendelkezésre álló források eredményesebb kihasználása, a magánszféra támogatásának megnyerése stb. lehet a feladat.

harmadik fejezet intézkedéseinek a célja a mobilitási formák és lehetőségek számának növelése, valamint a fogadási feltételek javítása. Konkrét tevékenységek lehetnek: nyári egyetemek szervezése, intézményi partnerkapcsolatok létesítése, külföldi diákok, tanárok fogadási feltételeinek optimalizálása, on-line információ biztosítása a mobilitási lehetőségekről stb.

negyedik fejezetben szereplő intézkedések segítségével a leginkább hasznosíthatóvá válhatnak a mobilitással töltött időszakok, és lehetővé válik a megszerzett tapasztalatok elismerése. A fejezet céljából adódó feladatok: a végzettségek közti átláthatóság és ekvivalencia széles körű megteremtése, a mobilitás során megszerzett készségek, tapasztalatok dokumentálása, illetve ezek mérési módszereinek kidolgozása.

Az egyes feladatok megvalósítása a feladatok tartalmától függően az Európai Bizottság, a tagállamok, illetve a Socrates-, Leonardo da Vinci-, Ifjúság-programokat koordináló nemzeti irodák felelősségi körébe tartozik.

A célok eléréséhez a cselekvési terv alábbi intézkedései kiemelten fontosak:

  • az idegennyelv-tudás fejlesztése;
  • egy olyan portál létrehozása, mely lehetővé teszi a mobilitással kapcsolatos különböző európai információforrások elérését;
  • a mobilitással töltött időszakok beszámítása a tanulmányi időbe;
  • a mobilitással foglalkozó tanárok és adminisztrátorok képzése annak érdekében, hogy valódi mobilitásszervezőkké váljanak, képesek legyenek tanácsadói szerep ellátására, valamint mobilitási projektek elkészítésére;
  • a külföldiek fogadásához szükséges feltételekről szóló minőségi kritériumok meghatározása és elfogadása;
  • a meglévő mobilitási hálózatok, folyamatok és jó példák összegyűjtése és terjesztése;
  • kapcsolódás megteremtése az uniós, nemzeti és helyi, valamint a köz- és magánszférából származó támogatások között.

Az Európai Közösség nem csupán az elmélet szintjén kezeli kiemelten a mobilitás kérdését. A cselekvési terveken keresztül olyan konkrét tennivalókat határoz meg a tagállamok számára, melyek hosszú távon biztosíthatják a mobilitás elterjedését és jobb kihasználását. A mobilitás gazdasági, szociális és kulturális jelentősége megkérdőjelezhetetlen. A kérdés inkább az, hogy a tagállamok képesek lesznek-e egy olyan komplex stratégia együttes megvalósítására, mely a mobilitást korlátozó tényezők sokféleségét figyelembe véve minden európai polgár számára ténylegesen elérhetővé teszi a szabad mozgást.

 

Irodalom

Gyulavári Tamás: Az EU szociálpolitikája. Felkészülés a Strukturális Alapok felhasználására. Válogatott tanulmányok. Budapest, 2002, Tempus Közalapítvány, 71.

Commission's Action Plan for skills and mobility. Communication from the Commission to the Council. COM(2002)72. Brussels, 2002.

Resolution of the Council and of the representatives of the governments of the member states, meeting within the Council of 14 December 2000 concerning an action plan for mobility (2000/C 371/03). Official Journal of the European Communities, C 371/4, 2000. 12. 23.

Recommendation of the European Parliament and of the Council of 10 July 2001 on mobility within the Community for students, persons undergoing training, volunteers, teachers and trainers (2001/613/EC).Official Journal of the European Communities, L 215/30, 2001. 08. 09.

Footnotes

  1. ^ Commission's Action Plan for skills and mobility – http://europa.eu.int/scadplus/printversion/en/cha/c11056.htm
  2. ^ European Credit Transfer System – http://europa.eu.int/comm/education/socrates/ects.html
  3. ^ Diploma Supplement – http://europa.eu.int/comm/education/recognition/diploma.html
  4. ^ Europass – http://europa.eu.int/comm/education/europass/decen.pdf
  5. ^ European CV – http://europa.eu.int/scadplus/leg/en/cha/c11057.htm
  6. ^ Resolution concerning an action plan for mobility – http://europa.eu.int/scadplus/printversion/en/cha/c11048.htm