Olvasási idő: 
54 perc
Author

A számítógép szerepe az élethosszig tartó tanulásban

A tanulmány a teljesség igénye nélkül rövid elméleti áttekintést ad arról, hogy az élethosszig tartó tanulás során miként használható fel a számítógép. A szerző végigkíséri, hogy a kezdetektől napjainkig milyen módon terjedt el az információs és kommunikációs technika a tanulásban, az önálló ismeretszerzésben. A tanulmány első részében értelmezi az élethosszig tartó tanulás fogalmát, majd leírja ennek rövid történetét. A második részben a számítógép kialakulásának rövid áttekintése után az oktatásban való alkalmazás lehetőségeit veszi számba. A harmadik fejezetben a számítógép, illetve az infokommunikációs technikák élethosszig tartó tanulást ösztönző szerepét és konkrét formáit ismerteti.

Az élethosszig tartó tanulás

Az élethosszig tartó tanulás fogalma

Az élethosszig tartó tanulás napjainkban a szakemberek által igen gyakran használt, divatos kifejezés a gazdaság, a politika és az oktatás területén egyaránt. Tartalmáról, jelentéséről azonban igen sok eltérő álláspont létezik.

Megjelenésének oka az a felismerés volt, hogy az általános oktatás olyan statikus rendszer, amely a már akkor is gyorsuló világban képes volt ugyan megadni az alapokat a hosszú távon is használható tudáshoz, de ezek az ismeretek hamar elavulnak, és azóta a gyorsulás üteme is tovább nőtt. A társadalmi, gazdasági, szociális és politikai változások sokkal rugalmasabb embert követelnek, aki nem boldogulhat egész életében az iskolában szerzett, hagyományos értelemben vett tudással. Az ismereteket tovább kell fejleszteni és folyton meg kell újítani. Mindenki megegyezik abban, hogy ez szükséges és jó dolog, azonban különböznek a nézetek abban, hogy miért jó, mi a konkrét célja és miképpen kell megvalósítani. A két fő irányvonal már a kifejezésben is eltér: az egyik felfogás „egész életen át tartó oktatás”-ról beszél, a másik pedig „egész életen át tartó tanulás”-ról. A két fogalom különbözik egymástól első ránézésre, holott inkább egymásra épül (Budai 2000).

Az oktatás szempontjából a háttér biztosítása, a feltételek (intézmények, személyek, eszközök stb.) fontosak, ezáltal az állam szerepén van a hangsúly. A központi irányítás rálátásával megadja az irányt, megteremti az anyagi hátteret (újabban egyre gyakoribb a törekvés a vállalatok, a gazdaság szereplőinek bevonására, mivel nekik is elemi érdekük a szakképzett, naprakész munkaerő megléte a piacon). Az állam így biztosítja polgárai számára a folyamatos foglalkoztatást, ezáltal csökkenti a szociális nyomást, ugyanakkor erősíti a tudás alapú gazdaságot, amely a nyugati világ jelenlegi fejlődési iránya.

A tanulás kiemelése inkább az egyén felelősségét hangsúlyozza (Budai 2000, Vágó 2002), a „személyes boldogulást” jelöli meg fő célként. Itt ideális esetben a gazdasági motivációkat háttérbe szorítják a belső késztetések, de a foglalkoztatási és jóléti kényszer legalább ugyanakkora nyomással hat az egyénre. Ebben a tágabb értelmezésben a „holtig tartó tanulás” (Bardócz 1999) a személyiség jobbá, teljesebbé tételét is szolgálja, és nem csökkenti az oktatás jelentőségét, hanem kitágítja a lehetőségeket, amelyeket a hagyományos tanár-diák viszony korlátoz.

Az előbbi nézet az ismeretszerzés formális, utóbbi annak nem formális, informális színtereit fedi le inkább. Kutatások is bizonyítják, hogy az iskolán kívüli tanulás legalább annyira fontos, bizonyos területeken még hatékonyabb, gyakorlatiasabb is, mint az intézményes. Ilyen például a más országokban népszerű „civil vagy hobbitanulás” (Vágó 2002). Nálunk ez a forma társadalmi és gazdasági okok miatt ma még nem gyakori. Vágó szerint állami háttérrel és pedagógusi közreműködéssel ez is hasznos út a friss tudás megszerzéséhez.

Az arany középút, amely itt is a legmegfelelőbb, az élethosszig tartó tanulás és az oktatás megfelelő kombinációja. Az oktatási intézmény (óvoda, alap-, közép- és felsőfokú iskola) alakítja ki az alapkészségeket (írás, olvasás, nyelvtudás, megfelelő motiváció, sikerélmény a tanulásban, a „tanulás megtanítása”), amelyek szilárd alapot adnak a kényszerű, szükséges, illetve magától értetődő továbbfejlődésnek. Ehhez jönnek a személyes képességek, ambíciók, amelyekhez az iskolának is van köze, de ezek mindenekelőtt biológiailag, illetve a családi és társadalmi környezet által megalapozottak. Mindezeket összességében így fogalmazza meg Bardócz Attila: „Ma azonban nem lehet korlátozott idő alatt eredményesen felkészülni egyetlen életpályára sem. A lifelong learning tehát nem második esély, nem szakképzés, nem továbbtanulás, hanem az egyre agresszívebb környezetben a túlélést biztosító létforma.”[1] Tehát a jelen és a jövő emberének boldogulásához szükséges feltételek: szilárd, iskolában szerzett tudás, amelyhez kapcsolódik az a felismerés, hogy mindig naprakésznek kell lenni, ezt kell erősítenie a személyes tudásvágynak. Ez az egész életen át tartó tanulás lényege.

 

A fogalom kialakulása

Az élethosszig tartó tanulás eszméje már több mint 200 évvel ezelőtt megjelent Condorcet francia filozófus és matematikus, valamint Goethe írásaiban. A fogalom visszatérő vagy permanens tanulás jelentéssel tért vissza az 1970-es években, majd az UNESCO-n belül kezdték használni a ’lifelong learning’ kifejezést. Az UNESCO létre is hozott egy nemzetközi bizottságot az oktatás fejlesztésére. Munkájának eredményeként született a Faure-jelentés 1972-ben, amely hangsúlyozta a tanuláshoz való jogot és a lehetőségek kiterjesztésének szükségességét minden társadalmi csoportra, továbbá azt a felismerést, hogy az ismeretszerzésben nagy jelentősége van a nem formális tanulási környezetnek is. Az OECD-n belül inkább egy, a kötelező oktatáson túli oktatást értenek a permanens tanulás/oktatás fogalmán (Budai 2000). A gazdasági recesszió miatt a hetvenes évek közepétől a terület fejlődése egy időre háttérbe szorult. Az UNESCO-n belül azonban a kutatások tovább folytak, és 1996-ban megjelent a Delors-jelentés, amely elhatárolja egymástól az oktatás és tanulás fogalmát az oktató és a tanuló szempontjából. Szintén 1996-ban jelent meg az Európai Unió Fehér Könyve, amelyben az oktatás prioritásaként jelöli meg az élethosszig tartó tanulásra való felkészítést és a lehetőségek biztosítását annak végrehajtására. Ezenfelül 1996-ot az Egész életen át tartó tanulás európai évének nyilvánították[2], ezzel felhívták a figyelmet a gondolat fontosságára és arra, hogy gyakorlati megvalósításához az egész társadalomnak, a gazdasági szereplőknek, a politikusoknak és az oktatásban dolgozóknak is össze kell fogniuk. Az 1997-ben kiadott A tudás Európája felé című dokumentum a 2000–2006 közötti időszakra jelölte ki a legfontosabb teendőket, amelyek megvalósítása és a meglévő rendszerbe integrálása most is folyik. 1996 óta az oktatási szakpolitika irányításával folyamatosan dolgozzák ki az egymásra épülő akcióterveket az egységesebb és haladó oktatási rendszer kiépítése érdekében. A fejlettebb tagországok, ahol a gazdasági, tőkés nyomás is nagyobb, gyorsabban építik fel az új rendszert, amely már kisgyermekkortól kezdve az egész életen át tartó tanulást helyezi előtérbe, a személyes kíváncsiságot fenntartva, a tudásvágyat erősítve. Az OECD 1996 óta folyamatosan végez kutatásokat, szervez konferenciákat és évről évre dokumentumokban jelöli ki tagjai számára a fontos teendőket.

A számítógép és az élethosszig tartó tanulás

A számítógép kialakulása, fejlődése

A számítógép és a hozzá kapcsolódó számítástechnikai, informatikai technológia korunk egyik legösszetettebb fejleménye. A mindennapi felhasználó (a végfelhasználó, aki fizet és fogyaszt) csak a terminállal, a PC-vel találkozik, és egyáltalán nem biztos, hogy tud bármit is arról, hogy mi van annak hátterében. Bizonyos ismeretek persze szükségesek a megfelelő kezeléshez és a használathoz, de ez csak porszemnyi az egészhez képest. A továbbiakban a számítógép kifejezést használom önmagában, ezzel is érzékeltetve, hogy hol kapcsolódik például a tanuló a rendszerhez, és nem részletezem fölöslegesen a hardver, szoftver, hálózati és internetes eszközöket, kifejezéseket.

A mai értelemben vett számítógép nagyon új találmány, azonban eredeti értelmében – számológép – már évezredek óta létezik, noha akkor még nem volt gépnek nevezhető. Inkább számolást segítő eszköz volt, ahonnan indulva napjainkig rendkívül nagy fejlődési pályát futott be. Az eszköz rövid története a következő.
Az első ilyen eszköz a kipu volt, ez csomók helyével és elrendezésével rögzítette a számokat egyes dél-amerikai kultúrákban. A távol-keleti kultúrákban alakult ki az abakusz (ez a római elnevezése), amelyet még ma is sokan használnak Kínában és Japánban. Ez már az egyszerűbb műveletek elvégzését is segítette. A 16–17. században Németalföld volt a tudás és a haladás központja, ezenkívül az európai kereskedelem egyik központja. A rengeteg hajónak pontos térképekre és jó navigációra volt szüksége, ezért sok tudós dolgozott a számítások pontosításán, többek között Stevin, Brügi és Kepler. Logaritmusok alkalmazásával és a logarléc feltalálásával egyre megbízhatóbbak lettek a számítások.
A 17–18. században megjelennek az első igazi számológépek, masinák, amelyek mechanikus úton képesek voltak a két vagy négy alapművelet elvégzésére. A leghíresebbek és elsők, akik ilyen gépet készítettek:Schikard, Pascal és Leibniz. Ezek a találmányok adták az alapot a későbbi, nem is olyan régen elektronikusra vagy digitálisra cserélt mechanikus számoló- és pénztárgépekhez.
A 19. század közepén fogalmazódik meg a gondolat, hogy a bonyolult, hosszú időt és sok energiát igénylő hajózási és csillagászati algoritmusokat egy gép segítségével kellene megoldani. Ebben Charles Babbage volt az úttörő, aki angol állami támogatással építeni kezdett egy gépet, amelyet azonban sohasem fejeztek be. Ez a „differenciagép” és másik, el nem készült szerkezete, az „analitikai gép” rakta le az alapjait a bonyolult műveletsorok gépi elvégzésének. Analitikai gépéhez írt „programokat” Ada Byron, a költő lánya, ezek utólag mind helyesnek bizonyultak, így ő vált a világ első programozójává.
1890-ben népszámlálás volt az Egyesült Államokban, és a statisztikai hivatal egyik dolgozója, Hermann Hollerith készített egy elektromechanikus gépet, amely töredékére rövidítette az adatok feldolgozásának idejét. Ő ismerte fel, hogy az adatokat kódolni kell. Minden ember adatait egy-egy lyukkártyára rögzítették, és a gép a kártya alapján szortírozta az emberek adatait, tetszőleges szempont szerint.
Ezután a II. világháború technika iránti igénye vitte tovább a fejlődést. Ennek nyomán épült meg az ENIAC, amelyet ballisztikai számítások elvégzésére terveztek; Neumann János úttörő szerepet játszott az elkészültében. Neumann mondta ki azokat az alapelveket, amelyek a 20. század végéig meghatározták a számítógép fejlődését. Ezek alapján épült a COLOSSUS és az EDVAC, az ENIAC utódai, még szintén háborús célokra.
1958-ban kezdték alkalmazni a tranzisztort az elektroncsövek helyett, ami nagyfokú méret- és energiaigény-csökkenést és teljesítménynövekedést hozott. Fokozatosan megjelenik a mágnesszalag és a mágneslemez, majd 1965-ben az integrált áramkör, amely újabb lökést adott a fejlődésnek. A méretük, áruk csökkent, számuk pedig folyamatosan nőtt. A PC megjelenése volt a negyedik generáció és a tömeges elterjedés kora, és ma már az ötödik generációs számítógépek is megjelentek.

Az internet, amely most már mai világunk szinte minden területére begyűrűzött, egészen új keletű dolog. Az ötlet a hatvanas években fogalmazódott meg, és ez is, mint a nagyobb mérvű technológiai fejlesztések, a haditechnikából szivárgott a civil életbe. A hidegháború derekán merült fel, hogy az amerikai számítógépeket olyan hálózatba kellene kötni, amelynek egy esetleges atomtámadás után megmaradó részei működőképesek maradnak, így nem bénul meg az ország és tovább lehet irányítani. Eisenhower elnök – a Szputnyik 1 fellövésének hírére – elrendelte a Defence Advanced Research Project Agency (DARPA) beindítását, amely ezután a kutatásokat finanszírozta. Kidolgoztak egy több központú, csomagkapcsolt (ahol az adatok továbbítása kisebb csomagokban történik) hálózati kommunikációs rendszert (az NCP kommunikációs protokollt), amely a mai TCP/IP szabvány ősének tekinthető. Ezen az elven kezdett működni 1969-ben az ARPANET, és a katonai felhasználásokon kívül a csomagkapcsolt adattovábbítás további kutatására szolgált, de egyes egyetemek, katonai bázisok és kormányzati laboratóriumok kutatói is használták elektronikus levelezésre, fájlok cseréjére és távoli bejelentkezésre egymás számítógépei között. 1972-ben megszületett az első e-mail program. 1974-ben jelent meg először az ‘internet’ kifejezés, egy, a TCP protokollról szóló tanulmányban. 1983-ban, azután, hogy az addig szigorúan ellenőrzött ARPANET-ből MILNET néven leválasztották a hadászati részt, megszületett a mai fogalmaink szerinti internet. 1988-ban pedig már megjelent az első internetes féregvírusjárvány (worm) is. Az ARPANET formálisan 1989-ben szűnt meg, hogy helyét átadja a fejlettebb gerinchálózatoknak. Az eredetileg katonai és szakmai célokra tervezett hálózat gyorsan általános kommunikációs, információtovábbító médiává vált, majd maguktól adódtak az emberi kapcsolatteremtés újabb, korábban soha nem ismert formái. Az eredetileg elsősorban oktatási intézményekben elérhető hálózatra egyre több intézmény, szervezet, cég kapcsolódott, és a szolgáltatást hamarosan a nagyközönségnek is felkínálták. Az elektronikus levelezés (e-mail) forradalmát gyorsan követte a „hírcsoportok” (newsgroup) forradalma, majd az egyre újabb és sokoldalúbb információkereső és -továbbító eszközök elterjedése, amelyek 1992-ben úgy tűnik, egy „természetes” végponthoz, a www-hez (World Wide Web) vezettek: innentől a számítógépekhez nem értők is könnyedén, minden tanulás nélkül navigálhatnak az interneten. A www-rendszer az európai részecskefizikai kutatóintézetben, a CERN-ben dolgozó Tim Berners-Lee és Robert Cailliau elgondolásai alapján született meg, és az elmúlt tíz évben forradalmasította a kommunikációt. 1998-ra mintegy 300 millióra nőtt a webdokumentumok száma, és naponta további másfél millióval bővül.

A számítógép alkalmazási területei megjelenése óta megállás nélkül bővülnek. Kezdetben a hadászat, majd a polgári életben a nagy egyetemek engedhették meg maguknak a drága és költséges gépeket. Matematikai, fizikai, csillagászati számításokra használták őket. A kevés géphez akkoriban még felhasználói időt kellett vásárolni, ha valaki használni akarta. Ehhez képest ma akár egy háztartásban is lehet több olyan gép, amelynek teljesítménye sokszorosa az akkoriaknak. Az ipari gépesítés és a kommunikáció jelentőségének terjedésével a számítógép előtt is megnyílt az út, hogy a világ elengedhetetlen részévé váljon. Ma már nincs olyan termelő iparág, ahol ne volna jelen valamilyen formában (gépsorok, robotok, szervezés, tervezés, adminisztráció stb.). A szolgáltatóiparban is egyre terjed, és mindennapi életünk, munkánk részévé is vált olyannyira, hogy a vásárlástól a közlekedésig mindenhol megtalálható. Segítségével terveznek, adatbázist kezelnek, kommunikálnak, üzleteket kötnek, előrejeleznek, modelleznek és persze oktatnak is vele és róla.

 

Számítógép az oktatásban

Amióta oktatás létezik, mindig is voltak törekvések a jobbítására, fejlesztésére, hogy a kor legjobb színvonalán adja át a tudást. Ez módszertani, tartalmi, retorikai vagy technikai fejlesztéseket is jelenthet. Ha csak Arisztotelész peripatetikus iskolájára gondolunk, láthatjuk, hogy már az ókorban az újításokra törekedett a pedagógus, és a folyamat az emberi idő gyorsulásával és a technika fejlődésével párhuzamosan halad most is.

Az iskolában alkalmazott összes módszer, eszköz és anyag egy tudományág: az oktatás-technológia körébe tartozik, amely az 1980-as évekre lett önálló tudomány. Az emberiség fejlődése a megszerzett, megalkotott tudás gyarapodását jelenti önmagáról és a világról, amely tudás rövid időn belül bekerül az oktatásba. A tudás mellett azonban a technikák fejlődése is hat magára az oktatás folyamatára, leginkább kiegészítve, színezve, érdekesebbé, informatívabbá téve azt, de célja a hatékonyabbá tétel is.

Szemléltetőeszközöket már elég korán kezdtek használni az iskolákban, de igazi technikai fejlődésről a 19. századtól beszélhetünk, amikor megjelentek az auditív és vizuális eszközök, gépek (episzkóp, fonográf, vetítőgép). A mozgófilm a 20. században vált általánossá. Ezután jött a hanglemez, a rádió, az írásvetítő, a televízió és a mágnesszalagok (hang- és képmagnók). Végül az 1970-es évek közepétől jelennek meg a kompakt méretű személyi számítógépek, és a nyolcvanas évekre el is terjednek. A következő évtizedben szaporodnak el a negyedik generációs számítógépek, gyorsan elterjed a hálózat és az internet, nagyon hamar teret nyerve magának az oktatásban.

Ezen eszközök alapján megkülönböztetünk auditív, vizuális, audiovizuális, illetve multimédiás oktatási formákat. A számítógép leginkább a két utolsó kategóriában van jelen, előnye a sokoldalúsága, hogy mind kép, mind hang lejátszására, készítésére, manipulálására alkalmas, és interaktív is lehet a megfelelő hardver- és szoftverháttérrel. Ez azt jelenti, hogy a tanuló vagy oktató alakíthatja a folyamatot, illetve a folyamat elemei igazíthatók az igényekhez, ami más eszközöknél nincs vagy csak korlátozottan van jelen. És mindez viszonylag egyszerűen kivitelezhető a mai kor technikájával.

A gép általi tanítás gondolata nem új keletű, de egészen korunkig erre nem volt megfelelő technika. A behaviorista Skinner vitte tovább elődjei, Comenius és Thorndike „programozott tanulás” elképzelését. Már Thorndike ír arról a 20. század elején, hogy jó volna egy szerkezet, amely a tanárt segítve, munkáját kiegészítve, könnyítve oktatná a gyermekeket. Skinner ezt a gondolatot fejlesztve jut el az oktatógép elvi megalkotásáig. Lefekteti a gép legfontosabb tulajdonságait és működési elvét, valamint azt, hogy a gép önmagában egy rendszert alkot.

A gép, a Skinner szerinti ideális esetben, hasonló kapcsolatba kerül a tanulóval, mint egy magántanár:

  • „A program és a tanuló között állandó, kölcsönös kapcsolat van. A gép folyamatos aktivitást vált ki.
  • Az oktatógép csak akkor engedi meg, hogy a tanuló áttérjen az anyag következő egységére, ha az előzőt már jól megértette.
  • Az oktatógép csak azt az anyagot közli, melynek a befogadására a tanuló felkészült.
  • Az oktatógép segít a tanulónak abban, hogy a kérdésekre helyes választ adjon. Segíti a program lépéseinek egymásra épülését is.
  • Az oktatógép minden jó válaszért megjutalmazza a tanulót, tehát az azonnali megerősítés elvét alkalmazza. Ezzel hatékonyan irányítja a tanuló tevékenységét, és az érdeklődését is ébren tartja.”[3]

A gép auditíven és vizuálisan is segíti a tanulót, és visszacsatoló egységével ellenőrzi is. Egy központi egység szabályozza, amely összehangolja a gép alegységeinek működését az információhordozóra felvitt adatok, programok alapján.

Készült is ezen az elven működő gép, azonban használata a pedagógustársadalom heves ellenállásába ütközött, mivel a tanárok azt hitték, hogy el fogja venni a munkájukat, helyettesíteni fogja őket. Vizsgálatok igazolták, hogy legalább ugyanakkora hatékonyság érhető el a gépekkel, mint a hagyományos oktatással, pedig az még csak kezdeti stádiumban volt. Nem lehetett a tanárokat meggyőzni arról, hogy a gép a tanulás hatékonyságának növekedését szolgálja, őket segíti, kiegészíti a munkájukat (Kádár 2001). Az 1980-as évekre a nagy ellenállás miatt és a szükséges tanári támogatás, megerősítés nélkül – amely, valljuk be, nélkülözhetetlen ebben a témában – a kutatók felhagytak a további fejlesztésekkel. A fricska a dologban, hogy éppen akkor indult a személyi számítógép gyors ütemű fejlődése, amely már olyan gépeket produkált, amelyek tökéletesen megfelelnek ilyen feladatokra. A programozott oktatás elveit felhasználva rendkívül hatékony „oktatógépeket” lehetne készíteni a PC-kből (Kádár 2001). Szigorúan csak a skinneri elveket nézve, létezik egy hasonló jellegű rendszer, amelyet az IBM cég használ alkalmazottai továbbképzésére[4], de ez nem az általános tendenciát tükrözi.

Azok az oktatófeladatok, amelyeket a számítógépre szabtak iskolai keretekben, inkább egy elektronikus tankönyvre vagy munkafüzetre hasonlítanak, amely csak az eszköz újszerűségében különbözik az írott, nyomtatott anyagoktól. A tanulók nem papírt és tollat használnak, hanem monitort, billentyűzetet és egeret. Ennek hatékonysága erősen kérdéses, talán csak költségcsökkentő haszna lehet a papírfelhasználás szempontjából, vagy abban az esetben, ha az intézmény saját szoftvert használ, esetleg olyan feltételekkel tudja azt megvásárolni, hogy egy szoftvert jogosult futtatni az összes gépén. Az ilyen típusú szoftvereket CAI-nak (Computer Assisted Instruction – Tanítás Számítógép Segítségével) hívják, és amint az a nevében is benne van, a hagyományos oktatási szisztéma érvényesül, csak kiegészítve a számítógéppel. Ezek a programok röviden:

  • Begyakorlóprogramok • Valamely megszerzett készség használatában való ügyességet fokozzák. A helyes válaszokat megerősítik. A tanulóknak a begyakorlást addig kell végezniük, míg a kívánt szintet el nem érik. A számítógép figyelemmel kíséri a tanuló teljesítményét, majd pedig közli az elért eredményeket, az adatokat és a típushibákat. A begyakorlóprogramok célja, hogy a korábban közölt ismereteket megerősítse.
  • Ismeretközlő, tanító programok • Céljuk a tanulók segítése az új ismeretek szerzésében. A számítógép szerepe az oktatás és a számonkérés. A program az ismeretfeldolgozás szabályainak megfelelően tényeket, fogalmakat, összefüggéseket közöl, majd pedig a szerkesztett kérdésekkel teszteli a tanulók tudását.
  • Problémamegoldó programok • A tanuláshoz az induktív megközelítést használják: problémákat mutatnak be, amelyeket a tanuló a fokozatos megközelítés, próbálgatás módszerével old meg. A tanuló feladata, hogy a megoldásra egy algoritmust dolgozzon ki és azt tesztelje le. A program fejleszti a tanulók problémamegoldó képességét, és a kutatói attitűd kialakítását is megkezdi.
  • Szimulációs programok • A tanuló a valóság egy mesterségesen előállított másával áll szemben. Lehetővé teszi a gyakorlást költségek és veszélyek kockázata nélkül. Alkalmazható akkor is, ha a folyamat túl gyors, bonyolult vagy nincs hozzá eszköz stb. A számítógép segítségével visszaadható a kísérletezés izgalma, élménye. Nagymértékben segíti a gyors megértést, a biztosabb rögzítést.
  • Játékprogram • A játékprogram szimulációs elemet foglal magában, de nélkülözheti is azt. A játék lehet oktató vagy nem oktató jellegű, attól függően, hogy kapcsoljuk-e valamilyen oktatási célkitűzéshez. Oktatási célokra használt játékprogramok motiváló erejük miatt hasznosak.”[5]

Ezek közül talán csak a szimuláció emelkedik ki mint a számítógép egyedi lehetősége a könyvvel szemben. Előnye, hogy mozgóképeket és hangokat tud lejátszani, szemléletessé téve az iskolában amúgy be nem mutatható kísérleteket, folyamatokat. Ezt még azzal lehet fejleszteni, hogy a tanuló esetleg maga adja meg a kísérlet paramétereit, körülményeit, így tulajdonképpen tapasztalati úton tanul, veszélytelen környezetben (pl. kémia). E multimédiás feltételeknek – az elmúlt években történt nagyarányú fejlesztéseknek köszönhetően – az iskolai gépek nagy része megfelel.

Napjainkban minden iskolában van számítógép, és ezt ki is akarják használni, azonban a „hogyan?” elég homályos és kusza kérdés. A legtöbb iskolában tanítanak informatikát vagy számítástechnikát, ez leggyakrabban a gép használatának elsajátítását jelenti. A diákok megtanulják a hardveralapokat és az aktuális operációs rendszer alapjait, tanulnak szövegszerkesztést, táblázat- és adatbázis-kezelést, ritkább esetben alapszintű programozást és egyre gyakrabban internethasználatot. Ezeket és a számítógéppel kapcsolatos egyéb fogalmakat, eszközöket IKT-nek, vagyis információs és kommunikációs techniká(k)nak szokás nevezni az informatikai szaknyelvből átvéve. Sokan vitatják ezek hasznosságát, de a tendencia azt mutatja, hogy ez a tudás vagy képesség elengedhetetlen egy modern ember számára, akit körülvesznek a számítógépek.

 

A számítógép szerepe az élethosszig tartó tanulásban

Ez a fejezet az eddig leírt témák (élethosszig tartó tanulás, számítógép) kombinációja, és mint olyan, néhány gondolatot megismétel, és lesz, ami éppen emiatt új.

Az Európai Unió oktatási célkitűzéseinek első helyén jelenleg az információs társadalom vagy tudás alapú társadalom áll. E cél megvalósításának útja az élethosszig tartó tanulás, amelynek pedig egyik eszköze az általános számítógép-használat. Mindezt felismerve az EU szakemberei és döntéshozói ezek alapján jelölték ki a teendőket az elmúlt években és teszik jelenleg is. A legfőbb ilyen tervezet az eEurope (1999), amelynek nem titkolt célja, hogy a nagy riválist, az USA-t utolérje, és ezáltal a világ legdinamikusabban fejlődő gazdasága legyen. Magyarországnak is – az unióba lépéssel, és ha a világ élmezőnyének nyomában akar járni (utolérni valószínűleg soha nem fogjuk) – erre az útra kell lépnie.

A tervezetek, irányelvek és akciótervek mind megegyeznek abban, országtól és politikától függetlenül, hogy a jövő az információs és kommunikációs technikában (IKT) van, ebben az irányban van a legnagyobb fejlődési lehetőség és hajlandóság. Lassan ez a technológia veszi át az egész világ adminisztrációját, kommunikációját és az üzleti folyamatok lebonyolítását. Aki nem rendelkezik elégséges ismerettel a használatáról, lassan elveszett ember lesz, hiszen például még a saját, megkeresett pénzét sem fogja tudni elkölteni a jövőben, mivel valószínűleg az is egyre több IKT-tudást igényel majd.

A tudás alapú vagy információs társadalomban már (a nevében is benne van) nem a technika, hanem a tudás, vagyis az emberi erőforrás számít. Ez az emberek szellemi tőkéje, mindenki a maga hozzáadott értékével járul hozzá a világ működéséhez. Mindehhez kompatibilis tudás szükséges, ez felel meg a „tudásiparnak”, ahogy például a kohászatban sem mindegy, hogy milyen minőségű a vasérc, vagy hogy két gép rendszerbe illeszthető-e.

Mindezek szem előtt tartásával kell az oktatási rendszert adaptálni a világhoz és nem a világot az oktatási rendszerhez.

A világ számos országában az IKT jelentőségét felismerve elkezdték a munkát, hogy beépítsék azt az ország oktatási rendszerébe (Komenczi 2000a nyomán). Az Egyesült Államok az IKT szülőhazájának tekinthető (PC, internet), az iskolák számítógépesítésében is élen jár, és továbbra is töretlen a hit az egész társadalomban, hogy a legmodernebb technika mindig előre és jó irányba viszi a világot. Az ellenpólust és a kritikát is megszülte a rendszer, mert itt vannak a legnagyobb ellenzői is az iskola túlzott gépesítésének. Angliában 1998-ban indult egy grandiózus folyamat az iskolák felszerelésére számítógépekkel és hálózatba kapcsolásukra, ugyanakkor elindult a tanárok felkészítése (tanárképzés, -továbbképzés) is az új eszköz fogadására, hogy rendelkezzenek a „megfelelő módszertani kompetenciával”. Németországban is erőteljes számítógépesítés indult 1996-ban, de itt az állam nem vállalta egyedül a feladatot, bevonta a tartományi és helyi szerveket, a magánszférát és a vállalatokat is. Finnország és Svédország élenjáró az IKT-ban, a technikai fejlesztések után ezekben az országokban is az oktatók felkészítése áll a legfontosabb helyen. Izrael szintén példaértékűen fejleszti iskolái informatikai rendszerét, ezenkívül törekszik a jó kapcsolatok kiépítésére, ennek keretében csatlakozott az Európai Iskolák Hálózatához 2000-ben.

Ez a tendencia érvényes az oktatásra elméleti, módszertani, tartalmi, intézményi és eszközszinten egyaránt. Az oktatásügynek fel kellett ismernie, hogy ha nem akar lemaradni a technológiai versenyben, akkor nagyarányú fejlesztéseket kell véghezvinnie. Mint nagyon sok kommunikációtechnikai újdonságtól (rádió, tv, lemezjátszó, magnó stb.), a számítógéptől is nagy áttöréseket vártak és várnak sokan ma is, és ennek az eszköznek a sokoldalúsága nagyban hozzájárulhat az iskola megújulásához. Ehhez azonban meg kellett győzni a döntéshozókat és vezetőket arról, hogy a most aránytalanul nagynak tűnő anyagi ráfordítás később a megfelelően képzett szakmunkások, tisztviselők, diplomások révén megtérül, mert ők meg fogják termelni a befektetés hasznát.

A fejlesztések másik oldalán az oktatás belső szerkezetének átalakulása, átalakítása áll. Tudni való, hogy az oktatás nagyon lassan változó rendszer, amelyben mindig több a visszahúzó, fékező erő, mint a haladó, ezáltal merev, rugalmatlan, és még felülről, a kormányoktól kiindulva sem könnyű megreformálni. Sokan azt várják az új technológia és felfogás beépülésétől, hogy belülről fogja megváltoztatni az iskolarendszert. Az egyik ilyen irány lehet az iskolák nyitottabbá tétele. Kutatások kimutatták, hogy az emberek ismereteik többségét nem intézményes keretek között, hanem más tevékenységek melléktermékeként (by-product) szerzik, ezért az oktatási rendszernek úgy kellene átalakulnia, és az iskolának olyan intézménnyé kellene válnia, amely képes minden pillanatban megadni minden lehetséges információ- és tudásforrást azoknak, akik tanulni akarnak (Komenczi 2001c).

Az IKT-tudás elméleti háttere

Fehér Péter (Fehér 2004) az IEA SITES szervezet kutatásait bemutatva ír az IKT iskolai alkalmazásának aspektusairól. Három megközelítést ismertet, amelyek nemcsak a tantervi anyagot veszik figyelembe, hanem az okokat és a módszereket is.

  • Az IKT tanulása • Tulajdonképpen a számítógépes ismeretek tanítását jelenti iskolai keretben, valamilyen tantárgy formájában, amely legtöbbször informatika vagy számítástechnika. Tartalmát tekintve szövegszerkesztés (informatikai írástudás), internethasználat és/vagy alapszintű programozás. A legtöbb fejlett országban ez a szint nincs meg, nem oktatják tantárgyként az IKT-t (valószínűleg azért, mert annyira természetes ezekben a társadalmakban a számítógép, hogy használata alapvető készségnek számít, míg nálunk csak most kezd azzá válni, ahogy egyre több területen megkövetelik az ilyen ismereteket).
  • Tanulás az IKT-eszközök felhasználásával (lerning with ICT) • Ez a szint az előbbi ismeretek használatát jelenti a tanításban vagy tanulásban, azonban ez még nem befolyásolja az oktatás szerkezetét. Az ilyen IKT-használat csak kiegészítő szerepű. Azonban itt már felmerül az általános tanári IKT-kompetecia kérdése, hiszen nem egy szaktanárról van már szó, hanem az összes tantárgy óráin való IKT-használatról. Ezen a szinten szükséges már a tanárok képzése/továbbképzése, ők az órákon továbbadják, illetve felhasználják ismereteiket.
  • Tanulás az IKT-eszközök felhasználásán keresztül (learning through ICT) • Ez a legmagasabb szint, ahol az IKT-ismeretek (tanári, tanulói) olyan mélyen beépülnek a tantervbe és az órák menetébe, hogy nélkülük már nem is képzelhető el az óra.

Másfajta nézőpontot és elemzést használ tanulmányában Komenczi Bertalan (2001a). Az első szempont kompetencia-központú, mivel azokra a képességekre koncentrál, amelyek szükségesek az információs társadalomban való hatékony létünkhöz, a másik pedig funkcionális megközelítés, az IKT funkcióit elemzi a tanulási folyamatban.

Fel lehet állítani egy „kompetenciaszint-rendszert”, amelyben az egyes szintek egymásra épülnek, az alacsonyabb szint előfeltétele a magasabbnak. Három szint különböztethető meg: információtechnikai kompetencia, médiakompetencia, információstársadalom-kompetencia.

  • Információtechnikai kompetencia: ezt az alapszintet számítógépes vagy digitális írástudásnak is nevezik. Az EU eLearning akciótervében az egyik prioritás, hogy 2003-ig az iskolából kikerülő minden diák rendelkezzen ezzel a tudással, hiszen ez a kompetencia az információs társadalom alapköve.
  • Médiakompetencia: összetettebb kulcskompetencia, amely médiával teleszőtt világunkban segít eligazodni azáltal, hogy képesek vagyunk felismerni a tartalmak és formák különbségeit, kiszűrni a számunkra hasznosat/haszontalant, tudjuk kezelni a média technikáját, és létre is tudunk hozni minőségi, innovatív médiatartalmakat.
  • Információstársadalom-kompetencia: a legfelsőbb szint, amely ráépül a stabil másik kettőre, egyúttal ez a legbonyolultabb, a legelvontabb is. Egy „képességegyüttes”, amely az autonóm személyiséget segíti kifejezésre juttatni annak tetteiben, attitűdjeiben, érzelmeiben az IKT világában („tolerancia, együttműködési és problémamegoldó képesség, kockázatvállalási hajlandóság, önállóság, stabil erkölcsi értékrend és a társadalmi szolidaritáshoz nélkülözhetetlen felelősségtudat”). Ez azért fontos, mert az önálló, szabad személyiségek kreativitása viheti előre a társadalmat.

Úgy vélem, Komenczi megállapításaihoz hozzá kell fűzni, hogy a legtöbb ember soha nem érheti el a harmadik szintet, ahogyan tudományos doktor is csak kevesekből lesz, de aki eléri, az valószínű érdemes rá, és hasznos az egész társadalom számára. Ez megfordítva is igaz; a középső szintet többen elérik és a nagy többség (és kívánatos lenne, hogy inkább mindenki) az alsó szintet éri el.

E kompetenciák megszerzése az életben való eligazodáshoz szükséges dolgoknak csak egy szelete, kellenek még egyéb képességek, tudások: szakmai tudás, ismeretek, valamint tradicionális tudás.

A funkcionális megközelítés olyan kategóriákat állapít meg, amelyek az IKT funkcióit írják le a tanulás/tanítás során, ideáltípusok, a való életben nem léteznek tisztán. Öt funkciót különböztet meg: rendszerszervező, információszolgáltató, kommunikációs, személyiségfejlesztő, transzformatív.

  • Rendszerszervező funkció: az iskola intézményi oldalát jelenti, tehát magát az iskolát és annak minden – nem csak oktatási – elemét (pl.: eszközök, tanerő, adminisztráció, kvalifikáció). Ez a mindennapi üzleti élethez hasonlít, a társadalom által leginkább elismert funkció. Továbbá ez az a funkció, ahová a legmélyebben beépült a számítástechnika, hiszen az adminisztrációs munka ma már elképzelhetetlen nélküle.
  • Információszolgáltató funkció: az IKT ezen funkciója www-n és a különböző adathordozókon tárolt információk közvetítése, megjelenítése, mint egy virtuális könyvtár, adattár, tudástár. Ez lehet tulajdonképpen bármi: szöveg, kép, hang vagy ezek kombinációja (multimédia), ezenfelül lehet interaktív is. Az interneten keresztül lehet jelen idejű hírforrás is. De nemcsak szerezhetünk információt, hanem létrehozhatunk és közölhetünk is, például az iskola honlapján (az iskoláról, programokról stb.) vagy akár a sajátunkon.
  • Kommunikációs funkció: napjainkban a leglátványosabban fejlődik, újabb és újabb lehetőségek jelennek meg a számítógépen keresztül történő kommunikációra. Mindezek óriásira tágítják a környezetet az iskolák, a tanárok és a diákok számára. Lehetőség van e-mailezni, csevegni, telefonálni, videokonferenciákat létrehozni, fórumokon tanácskozni és mindezeket személyes, szakmai vagy tanulási/tanítási célra használni. A lehetőségek szinte kimeríthetetlenek a kommunikációra az országon belül vagy a világ másik végén lévőkkel.
  • Személyiségfejlesztő funkció: az IKT-eszközök önálló tanár/tanító/oktató szerepére utal. Ez a tulajdonképpeni oktatógép megfelelője. Sajnos egyelőre még nincs olyan fejlett szoftver, amely képes lenne „intelligensen” oktatni, a diákokat felmérni, alkalmazkodni, ellenőrizni, észlelni, értékelni és ösztönözni. Jelenleg oktató CD-ROM-ok, szoftverek állnak rendelkezésre, ezek alkalmazhatók a hagyományos oktatásban kiegészítő, színesítő elemként, vagy a gyakorlati oktatásban a szimulátorok, amelyek a veszélyes, bonyolult környezeteket, helyzeteket utánozzák biztonságosan.
  • Transzformatív funkció: az IKT-eszközök mindenhol, ahol megjelentek, alapvető változásokat okoztak, és nem kivétel ez alól az oktatás sem. A legújabb trend a különböző folyamatok elektronikussá válása, melyet a kis „e” betűvel szokás jelölni (e-kereskedelem, e-gazdaság, e-kormányzat és persze e-tanulás, e-oktatás). Ezek a tendenciák a személyiséget sem hagyják érintetlenül. Megváltoztatják világszemléletünket, életünket és persze jövőnket is. Ez az a funkció, amely azok véleményét tükrözi, akik az IKT-től az oktatás belülről jövő reformját várják.

Az IKT az oktatási környezetben

Az új technológiák mindig megváltoztatják környezetüket. Ez halmozottan igaz az informatikára, hiszen az élet minden területén jelen van és mindenhol otthagyja a nyomát. Nem kivétel ez alól az iskola és ezen belül az oktatás módszertana sem. Ez azért is fontos, mert az információs társadalomnak teljesen más adottságai, igényei vannak mondjuk az 50 évvel ezelőttihez képest is. Az iskolai oktatás pedig több száz éves. Hiába vannak más berendezések, más ruhák, más tartalom, az iskolai oktatás magja nem változott: a tanár kiáll az osztály elé, és a saját magán keresztül (és előtte még sok szinten) szűrt tudást autokrata módon átadja. Rengeteg kísérlet történt már ennek megváltoztatására, de túl nagy volt az ellenállás. Talán most jött el az az erő, amely képes lesz megváltoztatni ezt is.

Komenczi (2001c) olyan modellt alkotott, amellyel be lehet mutatni a változásokat és mérni is lehet azokat a megfelelő értékskála hozzáadásával és felméréssel. A hangsúlyáthelyezések modelljének lényege, hogy az egyik oldalán a hagyományos tanulási környezetet, a másikon a konstruktivista tanulási környezetet helyezzük el. Ezek tulajdonképpen az egész jelenlegi rendszer két végét jelentik, tehát a kettő között van az „egész”. A két véglet komplementere egymásnak, nem zárják ki egymást. A két véglet közötti elmozdulás valamelyik irányba változást jelent. Egy ideális rendszerben egyik véglet sem jó, hanem a kettőnek együtt, a megfelelő irányban kell érvényesülnie (1. táblázat).

1. táblázat • A komplementer tanulási környezet ellentétpárjai
Tradicionális tanulási környezet Konstruktivista tanulási környezet
Forrás: http://www.oki.hu/cikk.php?kod=informatika-Komenczi-Informacios.html
Tények és szabályok, kész megoldások megtanítása. Készségek, kompetenciák, jártasságok, attitűdök kialakítása.
Zárt, kész tudás átadása. Az élethosszig tartó tanulás képességének és készségének kialakítása.
A tudás forrása az iskola, a tanár, a tananyag. A különböző forrásokból és perspektívából szerzett tudáselemek integrációja.
A tanári instrukció dominanciája a tudáselsajátítás során. Komplex, inspiráló tanulási környezetben a tanuló önállóan építi fel tudását.
Kötött tanterv, merev órabeosztás. Projekt alapú tanulás, szabad időkeretben.
A tanulás fáradságos munka. A tanulás érdekes vállalkozás.
Tanulás homogén csoportban. Tanulás heterogén csoportban.
Tanítás az osztályteremben. Tanulás a könyvtárban és az iskola más helyszínein.
Tanítás osztálykeretben. Tanulás kisebb csoportokban.
Iskolán belüli tanulócsoportok. Iskolák közti tanulócsoportok, internetes kapcsolattartással.
Alkalmazkodás és konformizmus. Kreativitás, kritika és innováció.
Külső szabályok követése. Belső szabályok kialakítása.
Megfelelés a tanárnak. Standardoknak megfelelés.
Zárt, lineáris, monomediális tanulási környezet. Nyitott, multi- és hipermediális tanulási környezet.

Komenczi másik fontos modellje a kommunikáció-központú tanulási környezet modellje, az osztálytermi viszonyok és interakció egy kívánatos rendszerét mutatja be (1. ábra). Az új oktatási irányelvek, amelyek az önállóbb, résztvevőbb tanulói magatartást preferálják, szintén ebbe az irányba mutatnak. Az információs, modern társadalom mindenképpen kommunikáció-központú, és ennek meg kell jelennie az iskolai szocializációban is, hogy a diákok felkészült felnőttként lépjenek ki az iskolából. A tanár szerepe kicsit itt a háttérbe szorul és irányítóvá, tanácsadóvá lényegül át, de mindenképpen megmarad, hiszen az iskola nem képzelhető el tanár nélkül. A tanár adja meg az anyagot, szedi össze, válogatja ki, hogy miből lehet tanulni, a tanulók ezekből szerzik ismereteiket kicsit önállóbban, egymással együttműködve (a kutatások már rámutattak, hogy az iskolában szerzett tudás mennyisége elenyésző a kortárscsoportban szerzetthez képest), a tanár irányító figyelme alatt. Itt is meg kell említeni a tanárok felkészítését az új elvárásokra. Be kell építeni a tanárképzésbe és a továbbképzésekbe a kommunikációs szemléletet és az IKT-ismereteket, hogy a megfelelően felkészült és elkötelezett oktatók jól és hatékonyan tudják alkalmazni ezeket. A harmadik fontos új elem a számítógép, amely a már korábban ismertetett funkcióival járul hozzá a tanulási környezet egészéhez.

1. ábra • A tanulási környezet kommunikációs hatásrendszere

E-tanulás

Az IKT oktatási alkalmazásának elméleti és gyakorlati elemei jelenleg az e-tanulásban jelennek meg a legkézzelfoghatóbban. Az e-tanulás (e-learning) egészen friss fogalom, amelyet a gyorsan terjedő informatika és az ehhez a tendenciához alkalmazkodni kívánó európai oktatáspolitikusok hoztak a köztudatba. Az elektronikus tanulással a legtöbben még csak hallomásból találkoztak. A fogalom is csak kialakulóban van, és sok ellentmondás létezik körülötte. Talán a legmegfoghatóbb megfogalmazást az Európai Unió e-learning akcióprogramja tartalmazza. „Multimédia-technológiák és az internet használata a tanulás minőségének a javítására azáltal, hogy ezek az új technológiák megkönnyítik, illetve lehetővé teszik a tanulást segítő erőforrások és szolgáltatások elérését, valamint egymástól távol lévő tanulók cserekapcsolatainak és együttműködésének megvalósítását.”[6]

Akár új iránynak is nevezhetnénk, mert a hagyományos tanuláshoz képest radikálisan más felfogást képvisel, ugyanakkor egyes elemeiben továbbviszi azt. E kettős fogalom egyszerre a hagyományos oktatás kiegészítője és riválisa is. Riválisa abból a szempontból, hogy ha jól megtervezett, alapos rendszert építünk belőle, egyszer akár fel is válthatja talán a régit, de ameddig ez nem következik be, együtt kell működniük.

Kettőssége összetevőiben is megmutatkozik. Az e-learning fejlesztéseket, programokat, tananyagokat jelent a tanulás szervezésére, irányítására és támogatására, és három formában jelenik meg: számítógéppel segített oktatás, internetes tanulás és távoktatás (Komenczi 2004). Az e-learning tehát egy komplex rendszer, amely e három terület metszéspontjában körvonalazódik. A rendszer célja, hogy technikai fejlettsége folytán hatékonyabb, célratörőbb legyen a tanulás/oktatás, gyorsabb az információszerzés és -csere, és a folyamatok könnyen ellenőrizhetőek legyenek.

Az e-learning-tananyagok készítése a rendszer bonyolultsága folytán kicsit összetettebb, mint a hagyományos oktatásban. Nem elég csak digitalizálni a meglévő anyagokat és valamilyen formában a tanulókhoz juttatni, hanem meg kell teremteni a megfelelő hátteret és terveket a működéséhez. A „rendszer” szó itt a lényeg, tehát a készítőknek ebben kell gondolkodniuk. Biztosítani kell többek között a többféle tananyagelérést, a saját haladási tempó feltételeit, a segítséget azoknak, akik igénylik – akár a folyamatos rendelkezésre állást is – a megfelelő interaktivitást, amely elég rugalmas, hogy szinte minden tanulónak megfelelő választ és világos, egyértelmű anyagokat adjon. Mindezek nagyon nagy felelősséget és terhet rónak azokra, akik az e-learningre teszik a voksukat. Az e-learning még gyerekcipőben jár, sokat kell fejlődnie, hogy igazán hatékony, sokoldalú és általános oktatási forma legyen, de ha a jelenlegi oktatási irányelvekre és a téma szakértőire hallgatunk, akkor optimistán várhatjuk a terület fejlődését.

Veszélyek az IKT alkalmazásában

Eddig csupán a számítógép-használat és az IKT pozitív oldaláról esett szó. Következzen itt néhány szkeptikus sor.

Egy amerikai szervezet, a Szövetség a Gyermekekért 2000-ben egy tanulmányt publikált Bolondok Aranya(Fool’s Gold) címmel, amelyben a számítógép káros hatásait taglalja a kisgyerekekre, és azt követeli, hogy a számítógépeket vonják ki az iskolákból. A legfőbb érv az, hogy a gyerekek az emberek helyett érzelem nélküli gépekhez fognak kötődni. A kisgyerekeknek nyílt végű játékokra, érzelemgazdag interakciókra és emberi kommunikációra van szükségük, hogy érzelmeik, fantáziájuk és kíváncsiságuk kifejlődjön és megmaradjon (ugyanezek az érvek szoktak felvetődni a tévé ellenében is).

Ez persze erős sarkítás, de rátapint arra a fontos dologra, hogy a kisgyerekeknél nagyon körültekintően kell alkalmazni a számítógépet, nem válhat a gyerekek lekötésének, ismeretszerzésének fő eszközévé, nem pótolhatja a hagyományos játékokat, fejlesztő módszereket. A számítógép ismeretközlő, kommunikatív funkcióját kell kihasználni, nem a szórakoztatót. Felnőtt felügyelete mellett, együtt dolgozva, felfedezve, a tapasztalatokat megbeszélve kell a kisgyereket a gép mellé engedni. A számítógépet a környezetével együtt kell alkalmazni, nem önmagában és csak azért, mert egy érdekes gép.

Ma az egyik prioritás az IKT-képességek kialakítása fiatalkorban, hogy később ennek hiánya ne legyen hátráltató tényező. Tehát megfelelő kontrollal és átgondolva, a veszélyeket mindig szem előtt tartva szükséges, hogy már gyermekkorban megismerkedjen az ember azzal a technikával, amely élete nélkülözhetetlen része lesz a tanulásban és a munkában is.

A minden korosztályt érintő másik veszélyforrás az internet információáradata. Ahogy Komenczi Bertalan megfogalmazta, ki kell hogy alakuljon az emberek képessége arra, hogy meg tudják szűrni a rájuk zúduló, egyre nagyobb mennyiségű információt. Az internettel kapcsolatban ez halmozott probléma lehet, hiszen a böngészés közben millióféle úton haladhatunk, és ha nem vigyázunk, nagyon könnyen „eltévedhetünk”. A hálón rengeteg rossz minőségű, megalapozatlan, hiányos vagy akár szándékosan félrevezető, rosszindulatú, megtévesztő információ van, amelyeket szinte lehetetlen kontrollálni. Ezek ellen csak az egyes ember tud védekezni megfelelő éberséggel, öntudatossággal és óvatossággal. Ezért fontos, hogy mindenki felkészülten vagy segítséggel ismerkedjen a világhálóval és globálisan az információs-kommunikációs technikákkal.

Összefoglalás

Az élethosszig tartó tanulás eszméje úgy tűnik, termékeny talajra hullott a 21. század legelején. Ha sikerül fenntartani ezt a fejlődési ütemet, talán elérkezik az oktatás régen várt reformja. Ehhez hozzájárul az információs és kommunikációs technika forradalma, amely lökést adhat a folyamatnak. Az IKT fejlődésének gyorsasága azonban mindent felülmúl, nem szabad abba a hibába esni, hogy elkezdünk utánarohanni, hogy aztán majd ne tudjunk megállni. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy önmagában az IKT nem sokat ér. Kellenek az alapkészségek, hogy legyen mire építkezni, és ne csőlátású, „drótfejű” emberek nőjenek fel. Az írásos, könyves kultúra ismerete nélkülözhetetlen az információs társadalomban is. A tudás alapú társadalom oktatási rendszerének olyan polgárokat kell nevelnie, akik megállják a helyüket ebben a gyorsan változó világban, ugyanakkor a támaszt a hagyományokból veszik.

Érdekes lehet az, hogy csak internetes forrásokat, cikkeket, tanulmányokat használtam a dolgozathoz, ugyanis a téma frissessége miatt a könyvtárban nem sok anyag található. Talán ez is mutatja, hogy mennyire elhatalmasodott rajtunk a számítástechnika. A másik oldalról viszont biztató, hogy segítségével naprakész információkhoz jutottam.

Irodalom

Utolsó megtekintés: 2005.01.18 mind

Bardócz Attila (1999): Mi bajotok az iskolával? III. http://www.oki.hu/cikk.php?kod=1999-10-mu-Bardocz-Mi.html

Berény Bernadett http://www.stud.u-szeged.hu/Berenyi.Bernadett/informatika.htm

Budai Ágnes (2000): Az egész életen át tartó tanulás. http://www.oki.hu/cikk.php?kod=2000-11-eu-Budai-Egesz.html

Európai Közösségek Bizottsága (2000): MEMORANDUM az egész életen át tartó tanulásról.http://www.om.hu/letolt/nemzet/memorandum_tanulas.doc

Fehér Péter (1999): A számítógép az oktatásban a harmadik évezred küszöbén.http://www.oki.hu/cikk.php?kod=1999-07-in-Feher-Szamitogep.html

Fehér Péter (2004): Az IKT-eszközök iskolai alkalmazásának irányelvei és gyakorlata nemzetközi kitekintésben – az IEA SITES kutatásai alapján. http://www.oki.hu/cikk.php?kod=2004-07-Vt-Feher-IKTeszkozok.html

Hídvégi Péter (2002): IBM Oktatási Központ. http://www.oki.hu/cikk.php?kod=akademia-2002-Hidvegi-elearning.html

Ismeretlen szerző: Hogyan működik a számítógép?http://www.pte.hu/~uhi/kurzus/informatika/computer1.htm

Kádár Z. Levente (2001): Programozott oktatás. http://levante.freeweb.hu/oktatogep.htm

Kárpáti Andrea – Komenczi Bertalan – Fehér Péter (2000): Az Európai Unió oktatási informatikai stratégiája. http://www.oki.hu/cikk.php?kod=2000-07-eu-tobbek-europai.html

Komenczi Bertalan (2000/a): Az információs és kommunikációs technika oktatási implementációjának programjai és a megvalósulás példái nemzetközi kitekintésben. http://www.oki.hu/cikk.php?kod=egyeb-komenczi-informacios.html

Komenczi Bertalan (2000/b): Elektronikus Európa – az Európai Unió akcióterve 2002-ig.http://www.oki.hu/cikk.php?kod=egyeb-eeu-komenczi.html

Komenczi Bertalan (2000/c): Az oktatás jövője – az Európai Unió oktatásfejlesztési elképzelései.http://www.oki.hu/cikk.php?kod=2000-11-eu-komenczi-oktatas.html

Komenczi Bertalan (2001/a): A vezetés szerepe az információs és kommunikációs technológiák pedagógiai felhasználásának fejlesztésében I. http://www.oki.hu/cikk.php?kod=2001-07-it-Komenczi-Vezetes.html

Komenczi Bertalan (2001/b): Az Európai Bizottság memoranduma az egész életre kiterjedő tanulásról.http://www.oki.hu/cikk.php?kod=2001-06-eu-Komenczi-Europai.html

Komenczi Bertalan (2001/c): Az információs társadalom iskolájának jellemzői.http://www.oki.hu/cikk.php?kod=informatika-Komenczi-Informacios.html

Komenczi Bertalan (2001/d): Közös európai oktatásfejlesztési célkitűzések 2001 tavaszán.http://www.oki.hu/cikk.php?kod=2001-04-eu-komenczi-kozos.html

Komenczi Bertalan (2004): Didaktika elektromagna? Az e-learning virtuális valóságai.http://www.oki.hu/cikk.php?kod=2004-11-ta-komenczi-didaktika.html

Maróti Andor (2002): Lehet-e tanulni egy életen át? http://www.oki.hu/cikk.php?kod=2002-07-ta-Maroti-Lehet.html.

Mártonfi György (1997): Fedőneve: Élethossziglani tanulás. http://www.neumann-haz.hu/tei/educatio/educatio/1997nyar/review/szem3.html.

Mihály Ildikó (2001): Korszerű információs és kommunikációs technikák az Európai Unió iskoláiban.http://www.oki.hu/cikk.php?kod=2001-10-vt-mihaly-korszeru.html

Mihály Ildikó (2002): Élethosszig tartó tanulást mindenkinek! http://www.oki.hu/cikk.php?kod=2002-03-oe-Mihaly-Elethosszig.html

Szabó Balázs Gábor (2000): Az élethosszig tartó tanulás európai évének eredményei. Új Pedagógiai Szemle,5. sz.

Szakács István – Tóth Péter (1999): Oktatástechnológia.http://indy.poliod.hu/okiteki/oktatas/okt_techn/34.html

Trencsényi Imre (2001): Gondolatok az élethosszig tartó tanulásról.http://www.nepfoiskola.hu/mntlap/archiv/2001_3/membev.doc.

Turcsányiné Szabó Márta (2004): Számítógépet az ovisoknak! http://www.oki.hu/cikk.php?kod=2004-01-vt-Turcsanyine-Szamitogepet.html.

Vágó Irén (2002): Az LLL fogalmának értelmezési lehetőségei a közoktatásban.http://www.oki.hu/cikk.php?kod=akademia-2002-Vago-LLL.html.

Footnotes

  1. ^ http://www.oki.hu/cikk.php?kod=1999-10-mu-Bardocz-Mi.html
  2. ^ Az eredményekről Szabó Balázs Gábor (2000) nyújt összefoglalást.
  3. ^ http://indy.poliod.hu/okiteki/oktatas/okt_techn/34.html
  4. ^ Erről bőven Hídvégi Péter (2002) írásában olvashatunk az OKI honlapján.
  5. ^ http://indy.poliod.hu/okiteki/oktatas/okt_techn/34.html
  6. ^ http://europa.eu.int/eur-lex/en/com/cnc/2001/com2001_0172en01.pdf