Olvasási idő: 
29 perc
Author

A szülők és az iskola

 2001–2002-es tanévben az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala[1] megbízásából országos szociológiai vizsgálat zajlott, mely a szülők jogainak érvényesülését, a szülők közoktatással kapcsolatos kötelezettségeinek teljesítését, valamint a kötelességszegések okait volt hivatva feltárni. A kutatási beszámoló teljes terjedelmében a megrendelőnél olvasható el, jelen írásunkban csak szemelvényeket közlünk belőle, melyek azonban egymással összefüggnek, s kis terjedelmük ellenére is rávilágítanak arra a társadalmi problémakötegre, mely a közoktatás és a szülők kapcsolatának vizsgálatakor kerül felszínre.

Vizsgálatunk irányát a tételes jogszabályok[2] jelölték ki, a közoktatás világában részt vevő szülők jogainak érvényesülését és kötelességeinek teljesítését mégis szélesebb társadalmi keretben helyeztük el. Munkánk során lépten-nyomon szembetaláltuk magunkat a korábbi (legtöbbször kiváló) szociológiai kutatások által már feltárt, napjainkban is létező oktatási-társadalmi problémákkal, melyek – a szülői jogok dimenziójába elhelyezve – hozzásegíthetnek olyan gyakorlat kialakulásához és tömeges méretűvé válásához, mely minden iskolahasználó számára elviselhetőbbé (és nem utolsósorban értelmessé) teheti az oktatási intézményben eltöltött éveket.

Noha a közoktatási törvény számos paragrafusa jelöli ki a szülői jogok és kötelezettségek keretét, úgy tűnik,három olyan terület van, melyek a leginkább érintik az iskola polgárait, diákokat, szülőket és pedagógusokat egyaránt: a szabad iskolaválasztás, az önszerveződés jogai, melyek hátterében a harmadik, egyben legfontosabb, a szülő tájékoztatáshoz való joga áll. Korábbi (diákjogi) vizsgálatunkhoz képest[3] jelentős a különbség a jog és kötelezettség egymáshoz való viszonyában. A szülők jogai és kötelességei nem egy esetben elválaszthatatlanok egymástól, egymásnak előfeltételei. Amíg például a diák egyetlen jogától sem fosztható meg kötelességei teljesítésének elmulasztása miatt, addig a szülői felügyeleti jog szüneteltethető, illetve végső esetben meg is vonható, ha a szülő nem teljesíti kötelességét, például tartósan, többszöri felszólítás után sem biztosítja gyermeke részvételét az óvodai nevelés keretében zajló iskolai életmódra felkészítő foglalkozáson, nem teszi lehetővé tankötelezettségének vagy képzési kötelezettségének teljesítését (Kt. 14. § (2) a), vagy nem segíti elő a gyermek beilleszkedését a közösségbe (b). A szülő kötelezettségei teljesítésének tehát mintegy előfeltétele jogainak megfelelő érvényesülése. A szülők csak akkor tudják biztosítani gyermekük óvodáztatását, valamint tankötelezettségének teljesítését, ha rendelkeznek a megfelelő információkkal, valamint élni tudnak az iskola megválasztásának jogával. A legtöbb feszültség az iskolaválasztás terén mutatkozik, ezért e terület vázlatos bemutatásával kezdjük.

Szabad iskolaválasztás

Kt. 13. § (1) A szülőt megilleti a nevelési, illetőleg nevelési-oktatási intézmény szabad megválasztásának joga. A nevelési, nevelési-oktatási intézmény szabad megválasztásának joga alapján gyermeke adottságainak, képességeinek, érdeklődésének, saját vallási, illetve világnézeti meggyőződésének, nemzeti vagy etnikai hovatartozásának megfelelően választhat óvodát, iskolát, kollégiumot.

Hogyan választanak a szülők iskolát? Ha így tesszük fel a kérdést, nem nyílik módunk a valóság hű leírására. Lényeges ugyanis, hogy a szülők egyik csoportja valóban választ, míg egy másik (igen jelentős méretű) csoportjának a külső társadalmi kényszerek eleve kijelölik azt az általános iskolát, melybe gyerekük járni fog. A szülők ezen utóbbi csoportja többnyire nincs tudatában annak, hogy egyáltalán választásra lenne lehetősége. Azok, akiknek választás az iskola, nem pedig kényszer, néhány, egymástól jól megkülönböztethető szempont mentén döntenek arról, hol kezdje meg tanulmányait gyermekük. Számos pedagógussal, valamint szülővel készített interjúnk[4] tapasztalata, hogy nagyon sokan tanítót választanak, nem pedig iskolát. Ismert az a gyakorlat, hogy nem a szülő megy az iskolához, hanem az iskola tart még a jelentkezés előtt tájékoztatót a szülőknek az óvodában. Az iskolák jelentős része tart bemutatóórákat, „nulladikos foglalkozásokat”, ahová a szülők elviszik a gyerekeket is, s számos esetben magának agyereknek is van lehetősége tanítót választani.

Minden évben van iskolába hívogató foglalkozás, ez nem nyílt nap, hanem tanítási idő után jönnek a gyerekek, hogy a szülők is el tudjanak jönni velük. Ezt a programot mi úgy hívjuk, hogy „nyitva van az aranykapu”. Van zenés irodalmi foglalkozás, sportfoglalkozás, van bábozás, rajzkiállítás, amelyet minden évben meghirdetünk a város óvodáiban. Igyekszünk, hogy minden óvodában legyen egy díjazott, nincsen első, második helyezett. A foglalkozásokon a leendő elsős tanítónők vesznek részt. A szülők általában tanító nénit választanak. Első kérdésük mindig az, hogy milyen programmal tanulnak a gyerekek. Most már úgy döntöttünk, hogy azonos programmal tanulnak a gyerekek, bár nálunk volt Zsolnai-program, de nagy ellenérzést váltott ki, most már nincs, pedig szerintem sok előnye van. (Részlet egy iskolaigazgatóval készült interjúból.)

Előfordul olyan is, hogy az iskola a nyílt napon szimpatikussá vált tanítónő helyett egy másik osztályba, másik tanítóhoz sorolja be a szülő gyermekét. Nem általános, de nem is példa nélküli, hogy a pedagógiai programban beígért vagy a tájékoztatón elmondott programelem, képzés, szakkör az első év elkezdésekor elmarad az iskolában. A választási lehetőséggel rendelkező szülők alapjában véve elégedettek az iskolákkal, interjúink és a kérdőívek tanúsága szerint utólag többnyire úgy érzik, jól döntöttek. Az iskolaválasztáskor fontos, hogy a szülő már hallott valamit az adott általános iskoláról. A választás során jelentős szerepet játszanak az általában informális csatornákon terjedő hírek. A szülők tudják (tudni vélik), hogy egy adott iskola gyermekközpontú – vagy éppen kellően szigorú –, mivel kollégáik, barátaik vagy szomszédaik gyereke is abba az intézménybe jár(t). Az „iskolák jó híre miatt” sokan választanak iskolát, de melyiket? Az ingatlanpiac alakulásához rendkívül hasonló folyamatról van szó: az analógia alapján egyes élhetőbb, magasabb presztízsű lakókörnyékekre elkezdenek beáramlani a jobb módú emberek, akik viszont magasabb igényekkel is rendelkeznek, s módjukban áll többet tenni lakásuk, házuk, környékük javítása érdekében. Ezáltal az ingatlanárak elkezdenek növekedni, s megkezdődik a lakosság jól látható és tömeges kicserélődése. Öngerjesztő folyamatként már csak a jobb anyagi helyzetben lévő családok tudnak ingatlant vásárolni a környéken, mely egyre magasabb presztízsű, végül ettől valóban „jó hírű” környék lesz. Ez hát a helyzet egy-egy város vagy kerület jó hírű iskoláival is: olyan szülők íratják oda gyermekeiket, akik tovább is taníttatják őket, így a tanárok kevesebb energiabefektetéssel jobb eredményeket érnek el, a jobb eredmények pedig további középosztálybeli szülőket csalogatnak az iskolába, mintegy kiszorítva onnan a szegényebb rétegek gyermekeit.

Létezik még egy szempont az iskolaválasztáskor, mely településtől, iskolai végzettségtől lényegében független: „kevés cigány jár az iskolába” (nyilatkozza az egyik szülő). Bár a kutatás egész ideje alatt a szülői jogok érvényesülésére koncentráltunk, ez a téma részünkről nem jelent meg sem a kérdőívben, sem interjúink során, mégis lépten-nyomon felütötte a fejét a romákra való hivatkozás/mutogatás az iskolaválasztás és beiskolázás témájának taglalásakor.

Amikor az iskola válogat

Az általános iskolák nem szerveznek felvételi vizsgát, alkalmassági vizsgát, ám beszélgetést egyes esetekben igen. Alábbi interjúalanyunk művészeti képzést vezet, s fontosnak tartja, hogy olyan gyerekek járjanak a művészeti osztályokba, akik „bírják” a megterhelést. Szerinte van a gyerekeknek egy olyan csoportja, amelyik nem bírná az alapfokú képzőművészeti, zenei, valamint táncképzéssel járó megterhelést.

Beszélgetünk a gyerekekkel. Egyfajta – mint ahogyan a művészeti iskoláknak biztosított – készségvizsgálat. A balettművész megnézi a gyerek hajlékonyságát, a zenepedagógus megvizsgálja a gyerek ritmusérzékét, hallását, a képzőművész megnézi a színlátását, térlátását, tehát általában készségfelmérést végzünk, és akik felvételt nyertek, ők kerülnek az „m” osztályokba, így egész napos képzési rendszeren belül reggel nyolctól délután négy óráig szigorúan kiképzés alatt állnak, de hatalmas eredményeik vannak.

Milyen családokból valóak az itteni gyerekek?

A legszegényebb gyerektől kezdve – ebben a körzetben elég ismertek az F. utca lerobbant házai – hozzánk járnak a rózsadombi palotákból is. Óriási különbség van a családok között.

Ez osztályok között megoszlik?

Igen. Tehát, próbáljuk megosztani, nincs semmiféle elvünk arra, hogy bármiféle alapon szegregáljunk a gyerekek körében, de ennek ellenére egy spontán szegregáció kialakul: valahogy ezek a gyerekek a készségszintfelmérés során – zömében ezek az F. utcai gyerekek – sajnos nem felelnek meg a művészeti osztály készségszintelvárásainak.

Ezek roma gyerekek?

Zömében igen. Ez nem azt jelenti, hogy bármiféle hátrányos megkülönböztetésről lenne szó, hanem az adott pillanatban szükséges készségszint hiányzik, amelyet egy egész napos képzési program feltételez – ezalatt természetesen az idegi-élettani dolgokra is gondolok, egyáltalán végig tudja-e ülni a gyerek ezt az egész napot. Erre a programra csak olyan gyerekeket tudunk felvenni, akik pszichikailag, állóképességben, idegileg alkalmasak ezekre a feladatokra, mert különben egy kínszenvedés lenne. Akit viszont alkalmasnak talált a művészeti bizottság, azok bizony nagyon szépen helytállnak. És nagy örömmel és lelkesedéssel, csodálatos intenzitással csinálják. (Részlet egy iskolaigazgatóval készült interjúból.)

Van olyan oktatási intézmény (óvoda) is, ahol az óvoda vezetője és kolléganői kiemelt figyelemmel vannak az iránt, hogy az előítélet ne üsse fel a fejét intézményükben.

De ha a szülő azt látja – és itt a jelentősége, hogy hároméves korától bekerüljön a gyerek óvodába, mert azért a szülő is formálódik (...) – ha a szülő is azt tapasztalja, hogy a gyerekek együtt játszanak, abszolút nem érdekli, hogy roma-e vagy sem, én ilyet az óvodán belül nem tudok mondani. Volt tavaly olyan csoportom, melyben hatan voltak. A roma szülő itt van: dolgozik, ugyanúgy. Évzárón, ünnepeken itt vannak. Semmi baj nincsen: én még szülőtől nem hallottam, hogy minek vannak itt ennyien. Biztos, hogy benne vagyunk ebben mi is. Ezt nem lehet struccpolitikusként csinálni. Tenni kell. Pont az, hogy adott esetben a roma családokkal sem mindegy a kapcsolattartás. Például emberszámba veszi valaki őt. Bejön ide, beszélgetünk, ugyanúgy hellyel kínálom őt, evidenciának tűnik, de én úgy gondolom, ez nem mindenhol van így. A szülő az szülő, a gyerek az gyerek – pláne. Ha jönnek a szülők délután, akkor van idő arra, hogy beszélgessenek a szülők az óvó nénivel, meg egy-két szót váltsanak. És ha jön azért a roma gyerekért az apja vagy az anyja, akkor az óvó néni ugyanúgy, ahogy a többiekkel, ugyanazzal a hangon: „jaj, a Sanyika ma milyen szépet rajzolt, hogy fejlődik...!” Tehát, ha a másik szülő ezt hallja, ezt tapasztalja, hogy az óvó néni így áll hozzá, akkor az egy üzenet neki.

Amikor az iskolaválasztás kényszer

„Nincs más iskola” – mondja sok szülő. Ez azt jelenti, hogy a településen (leginkább falun) egyetlen iskola van, s ha felmerülne a szülőkben olyan igény, amelyet a helybeli iskola nem tud kielégíteni, utazniuk/utaztatniuk kellene gyereküket egy másik településre, ahol esetleg idegen gyerekek között kellene tanulniuk. „Ez van közel” – merül fel az iskolaválasztás okaként nagyon sokszor. A szülő nem tudja megoldani, hogy – akár településen belül – távolabbra járassa gyermekét. Sokszor több gyereket kell egyszerre iskolába, óvodába, bölcsödébe vinnie, ilyenkor a legelső szempont az elérhetőség.

A lehetőségek hiányához sorolandó az életkörülményeket érintő és folyamatosan jelen lévő hiány. A megfelelő lakáskörülmények, a gyermek ruháinak, cipőjének, a megfelelő étkezésnek a hiánya. Ez meghatározóvá tud válni az iskolaválasztás során: a szülő abba az intézménybe viszi gyermekét, ahol biztosított számára az étkezés, ahol tudott dolog, hogy alkalmanként adományruhákat osztanak szét a rászorulók között.

Van, hogy maga a szülő kéri, hogy javasoljuk neki a gyógypedagógiai iskolát. Pedig a gyerek nem beteg, de ott van napi háromszori étkezés, meg van oldva a ruha, a tornacipő, nem kell rá költeni. (Egy szakértői bizottság vezetőjével készült interjú részlete.)

Az iskolaválasztás tehát nem minden szülő számára jelent szabad választást. A hátrányos helyzetű családok gyerekei esetében a legtöbbször kényszer az iskolakezdés. A tanulói létszám növekedése vagy csökkenése hatással van az iskola működésére, kilátásaira, ennek nyomán az iskolák egyik csoportja mindent megtesz, hogy biztosítsa a megfelelő létszámot, míg egy másik csoportja válogat a gyerekek között. Azt gondoljuk, hogy a szabad iskolaválasztás még nem valódi szabadság. Mindaddig nem is lesz az, ameddig a családok és a települések jelentős hányadát a hiány és a nélkülözés jellemzi. Az iskolaválasztásról készült írás nem magának a szabad iskolaválasztás intézményének kritikája kíván lenni, hanem az esélyegyenlőtlenséggel megterhelt tankötelezettség és iskolai pluralizmus hiányának bemutatása a célja. A vizsgálat egy éve alatt meggyőződésünkké vált, hogy a szabadelvű iskolarendszer, a szabad iskolaválasztás, az egyéni igényeinek magas fokú és differenciált kielégítése jólét híján a társadalmi szakadék további mélyüléséhez vezet.

A tájékoztatáshoz való jog

Vizsgálatunk tapasztalatai alapján a tájékoztatásra éppen azoknak a szülőknek lenne a legnagyobb szükségük, akik esetében a leginkább sérül a tájékoztatáshoz való jog. Ők azok, akik iskolai végzettségük, a társadalomban való eligazodási képességük alapján a legkiszolgáltatottabbak. A szülők sok esetben saját gyerekkori tapasztalataik alapján viszonyulnak a jog szabályozta kérdésekhez. A speciális nevelési szükségletű gyerekek vizsgálatunk tapasztalatai szerint igen eltérő színvonalú ellátásban részesülnek, aminek oka leginkább a szülők tájékozatlansága a közoktatás világában és általában véve napjaink társadalmának intézményrendszerében.

Kt. 14. § (1) A szülő joga különösen, hogy

a) megismerje a nevelési-oktatási intézmény nevelési, illetve pedagógiai programját, házirendjét, tájékoztatást kapjon az abban foglaltakról,

b) gyermeke fejlődéséről, magaviseletéről, tanulmányi előmeneteléről rendszeresen részletes és érdemi tájékoztatást, neveléséhez tanácsokat, segítséget kapjon.

Kt. 14. § (2) A szülő kötelessége különösen, hogy d) rendszeres kapcsolatot tartson a gyermekével foglalkozó pedagógusokkal.

A tájékozottság hiánya a gyakorlatban az iskola és a szülő közötti kapcsolattartás elégtelen voltában keresendő.

Hogyan tartják a kapcsolatot a szülőkkel?

Szülői értekezleteket tartunk. Éppen azok nem jönnek el sajnos, akiknek pedig kellene, mert probléma van a gyerekükkel.

A mondat gyakorlatilag minden igazgató és tanár szájából elhangzott, jószerivel az interjúk készítésekor már-már „vártuk”, mikor kerül elő a problémás gyerek, problémás szülő kategóriája. A pedagógusok jelentős része a kapcsolattartást a szülői értekezletek keretében képzeli el, nem másként. Megfigyeléseink és interjúink alapján a szülői értekezlet egyszerre alkalmas és szűkös csatornája a szülő és iskola közötti kapcsolatnak. Az iskolákban bevett gyakorlat az évenkénti három szülői értekezlet. Az év első ilyen eseményén az évkezdéssel kapcsolatos lényeges kérdések kerülnek elő, az iskola a legtöbb esetben szóbanismerteti saját szabályait, elvárásait és kéréseit. Miért nem járnak a szülők szülői értekezletre? Sok esetben az idő hiánya miatt, sokaknak valóban a létfenntartás miatt többet kell dolgozniuk, mint nyolc óra, s nem tudnak eljutni a szülői értekezletre, netán több gyereküket egyedül nevelik, nem ritka, hogy a szülő több gyerekének szülői értekezlete egy időben van más-más helyszínen. Az igazi ok azonban – és ez áll az előzőekben felsoroltak hátterében – a szülők olyanfajta hozzáállása az iskolához, melyet a pedagógus „érdektelenségnek” észlel, míg a szülő tehetetlenségnek él meg. Érdektelenségről nincsen szó, mivel interjúink némelyikében a pedagógus maga is elmondja ugyanazzal a szülővel kapcsolatosan, hogy az nagyon szereti a gyerekét, rendkívül ragaszkodik hozzá, csak éppen „nem törődik vele”, vagy a szeretetnek „nem lehet kimerülnie márkás ruhák vásárlásában vagy abban, hogy bejön ide ordítozni” – idézzük interjúalanyainkat. Sokkal inkább arról van szó, hogy a szülő maga nem hisz abban, hogy az iskola mobilitási csatorna lenne, hogy gyereke a szorgalmas tanulás útján, éveken keresztül tartó egyenletesen jó teljesítménye révén messzebb jutna el, mint ő maga. Sokan nem értik az iskolában elhangzottakat, az ottani nyelvezet és szabályrendszer idegen, távoli számukra.

Néhány iskola megkísérelte a szülők és az intézmény között meglévő falakat áttörni. Egy kelet-magyarországi faluban a buszjárat lehetetlenné tette azt, hogy a hat falu által fenntartott közös iskola hatékony szülői értekezleteket tartson. Ezért az iskola tanárai megszervezték, hogy ők mennek át a másik faluba, s keresik meg a szülőket. A kezdeményezés működőképesnek bizonyult.

Érdekérvényesítés – a cs.-i[5] óvoda

A szülői önszerveződés módjai között egyaránt fellelhető a spontán és a szervezett érdekérvényesítés. A szülők mind nagyobb hányada ismeri fel a közös fellépés előnyeit, ennek formái és céljai azonban nem mindig mutatnak egy demokratikus és élhetőbb világ felé. A bemutatásra kerülő óvoda és a település éppúgy szól a szülői érdekérvényesítésről, mint a tájékozódásról, a tankötelezettség teljesítéséről és az óvoda-iskolaválasztásról.

A szóban forgó északkelet-magyarországi település lakóinak száma 270 fő. A faluban csak óvoda működik, iskolába a szomszéd, nagyobb településre járnak át a gyerekek. A falu rendkívül szegény, egy alig-alig nyitva tartó bolt mellett egyetlen közintézmény a polgármesteri hivatal, mely egy lakásból lett átalakítva. A településen a szülőkkel, a polgármesterrel, valamint az óvónővel készültek interjúk a vizsgálat során. Első idézett interjúrészletünk egy nyolcgyermekes apával készített beszélgetésből való.

Ez egy nagyon jó történet volt, akkorában került ide a pap, megválasztottuk a feleségét polgármesterasszonynak. És, képzelje el, első évben olyat csinált: cigány óvodát csinált. Polgármesteri hivatalt, utat, ami létezett, mindent...

Itt a szülők olyanok voltak...! Hogy nem tetszett a cigányoknak a cigány óvoda. Nem engedték a gyereket óvodába. Az én gyerekem kezdte meg az óvodát. Felhítt engem meg a feleségemet, nagyon jóban voltunk. De már csak akkor, mikor teljesen kész volt, bemutatta nekünk az óvodát: „nézzétek meg, egy kis bankettet akarunk rendezni”. Mi segédkeztünk. Azért nagy nehezen megnyílt az óvoda, aztán lassan beszoktak.

Mitől cigány óvoda ez?

Hát, mert csak cigányok járnak ide.

Van valamilyen cigány ének vagy zene ott?

Semmi nincs, soha nem is volt, ilyen kimondott cigány valami itt.

Az óvodát tíz évvel ezelőtt szülői és egyházi kezdeményezésre hozták létre a cs.-i roma gyerekek számára. Nemzetiségi jellege napjainkban – a különböző interjúkból származó információk alapján – annyiban merül ki, hogy csak cigány gyerekek járnak oda. (A településen élő nem cigány gyerekek a szomszéd faluba járnak át óvodába.) A jelenlegi óvónő többször megjegyezte, hogy fél a szülőktől, már többször megfenyegették őt.

Mitől nemzetiségi az óvoda?

Nem tudom, mert a program tulajdonképpen a helyi nevelési program alapján folyik, melyet még az elődöm állított össze, és abból nem tükröződik ki egyértelműen, csak a cigány népmesék, cigány énekek, de én ezt nem tudom. Én tulajdonképpen egy klasszikus óvodai program alapján nevelem őket. Na, most ez nem zárja ki, hogy ha találok egy olyan mesét – mert persze én is gyűjtöm ezeket a (számukra) kincseket, és nekik értékes anyagokat –, egy-egy népmesét vagy éneket, hogy azt nem szoktam behozni, de valahogy a húsz év során – mert már húsz év van a hátam mögött – inkább a klasszikus óvodai dolog ivódott belém.

Ön szerint mit kellene nyújtania egy nemzetiségi óvodának?

Hát a minimum az lenne, hogy megtanulnának romául, nem tudnak. (...) szóval állandóan rajtuk kell, hogy legyen a szemem, állandó személyi kontaktust igényelnek, ilyen… most kiment a dajka néni a konyhára, ők, ha én bent vagyok, és állandóan pásztázok, akkor fogadnak szót, akkor se mindig.

Csak cigány gyerekek vannak itt?

Igen.

Itt Cs.-n nincsenek nem cigány óvodáskorú gyerekek?

De, vannak.

És akkor ők hova járnak óvodába?

F.-ra járnak óvodába, de most – úgy tudom – a középső és nagycsoportosok járnak csak. Hát úgy jött össze a gyereklétszám, ott is meg van szabva, hogy egy csoportban hány gyerek lehet, és a nagyokat mindenféleképpen iskola-előkészítésre... Nem lehet őket egyedül hagyni, aranyosak, kedvesek, igénylik is a szeretetet egyébként borzasztóan, mert egy-két helyen viszont a keserűség várja őket otthon, hiába itt bolondoznak vagy hangosabbak, de sokszor sajnálom őket, amikor hazamennek.

Jár ki a családokhoz?

Ki szoktunk menni. Főleg év elején, év közben, de nem szívesen engedik be az idegeneket az udvaron. Elég elutasítóak ilyen szempontból. Lehet, hogy ha bemennék..., de ez olyan dolog, hogy nem erőszakolom magam senkire.

Miért viszik át a nem cigány szülők a gyerekeiket F.-ra?

Mert nem akarják közéjük beilleszteni. Volt most is… végső soron ingyen kapják a szert is, az első konfliktusom abból támadt, hogy jó pár gyerek volt köztük, aki nem tisztálkodik, a szülők is ugyanúgy, és tulajdonképpen megmondtam szép finoman, hogy rendbe kell tenni a gyerek fejét, mert tetű van benne, és ez járvány és terjed. És hát akkor is kaptam, nem is keveset, szóban.

A szülőknek lehetnek még igényeik az óvodával kapcsolatban?

Hát itt hónapokig nem volt óvónő, mielőtt én idejöttem, úgyhogy itt a dajka néni vigyázott, szinte csak vigyázott rájuk, mint Brunszvik Teréz idejében, ilyen gyermekmegőrző volt. Na, most attól függetlenül, hogy szinte… én nem csak úgy jövök be dolgozni, hogy én felkészülök két foglalkozásra, a foglalkozásoknak rugalmasaknak kell lenniük, én egy hétre tisztában vagyok, hogy mik a foglalkozások vagy kezdeményezések, és végső soron amihez kedvük van, ha énekelni van kedvük aznap, akkor énekelünk. De azt úgyis tudom nyomon követni, hogy most melyik az az anyagrész, amibe játékosan bele kell majd őket egy kicsit pörgetni.

Ja, meg azt akartam mondani, hogy manapság szerintem már rendes, sima, klasszikus óvodában sem becsülik meg a szülők az óvónőt és az óvónő munkáját, ezt bátran ki merem jelenteni. Közel sincs olyan, mint mikor elkezdtem a pályámat 81-ben, és akkor szinte szeretetteljesen csüngtek az emberen.

Én könyörögtem, hogy el szeretnék menni tovább tanulni vezetőképzőbe, és nem mehetek. Holott minden évben járna nekem is az akkreditált órákra a pénz, nincs pénz.

A polgármester családjának több tagja a faluban, illetve a környéken tölt be vezetői pozíciókat: édesanyja képviselőtestületi tag, testvére a másik település polgármestere s az ottani kocsma tulajdonosa is.

Meséljen a faluról!

Ajaj! Kemény, kegyetlen dolog a mi munkánk, egy polgármesternek igen rossz dolga van. Itt a faluban valamikor nem volt ennyi cigány, most a cigányok szaporodnak, ezekkel igen sok probléma van. Az ember egész napját lekötik.

A pénztelenség oka a munkanélküliség. A munkanélküliség is meg az, hogy amint pénzhez jutnak, elgépezik vagy elkártyázzák. Ez napirenden van. A közmunkások megkapják a 30 800 forintot, mert van, akit felvettem napi nyolcórás munkaidőbe, az két-három napig tart. Nincs lehetősége a Polgármesteri Hivatalnak munkát teremteni, csak közhasznú munkát.

Járnak a gyerekek iskolába?

Járnak. Van egy pár olyan bűnöző lelkű, aki úgy néz ki, hogy börtönben fogja letudni a fél életét, van itt öt vagy hat. Egyébként járnak iskolába, csak azt nem tudom, hogy meddig! Mert hat község egy pályázaton nyert egy iskolabuszt, mely most az év folyamán eladásra került a Volán felé, és idáig, négy, vagy öt éve a gyerekek ingyen bérlettel utaztak. A szerződés januárig szól. Hogy utána mi lesz, nem tudom! A szülők nagy része biztos nem fogja tudni megvenni a bérletet, az önkormányzat sem tudja megvenni, bérlet nélkül pedig nem szállhatnak fel a gyerekek.

A szomszéd településen található óvoda sokkal jobb állapotban van, felszereltebb, mint a cs.-i. Módunkban állt részt venni szülői értekezleten, láthattuk a szülőket, az óvónőkkel is sikerült interjút készítenünk. Voltaképpen más óvodákhoz hasonló gondjaik és sikereik vannak. Ebbe az óvodába járnak a cs.-i nem cigány gyerekek, vagyis a szülők nap mint nap átszállítják a négy kilométerrel arrébb fekvő településről a gyerekeiket. Az iskola, ahová a cs.-i gyerekek az óvoda után kerülnek, szintén a négy kilométerrel arrébb fekvő településen van. Az iskola kérésünk nélkül átadta nekünk tanulóinak az étkezési hozzájárulásról szóló kimutatását, melyben külön lapon, név szerint szerepelnek a cigány családok.

A jegyző – a polgármester, valamint a szomszédos településen található iskolaigazgató szerint – nem meri szankcionálni az igazolatlan távolmaradást, a tankötelezettség nem teljesítését, nem szab ki bírságot több család esetében. „Nyugdíj előtt áll, néhány éve van hátra. Most minek kötözködjön? Hát kell, hogy a hátában találjon valamit egyik este az utcán!?” A városban lévő középfokú tanintézmények egyike-másika felveszi a Cs.-n lakó, nyolc általánost elvégzett tanulókat, akik nem tudják teljesíteni a követelményeket. Ez már az évkezdés előtt tudható. A középiskola beleszámítja őket a létszámba, majd lejelenti ezeket a tanulókat is az ősz folyamán, átveszi a normatívát, s a félév előtt közli (vagy nem közli) a szülővel, hogy a gyerek képtelen haladni, ezért vigye el őt az iskolából.

Footnotes

  1. ^ Ezúton is megköszönjük a Hivatalnak és Aáry Tamás Lajosnak, az oktatási jogok biztosának támogatását és azt a szakmai szabadságot, amelyet megrendelőként a vizsgálat egész ideje alatt biztosított számunkra.
  2. ^ Legelsősorban a 1993. évi LXXIX. Törvény a közoktatásról.
  3. ^ Ligeti György: Áhítat. Kritika, 2002. január.
  4. ^ Szeretnénk köszönetet nyilvánítani a kérdőívek lekérdezésében és az interjúk elkészítésében részt vevő hallgatóknak: Báder Csaba, Boros Julianna, Duka Kata, Füvesi Ágnes, Garai Kálmán, Gelsei Gergő, Horváth Krisztina, Király Edina, Lakatos Tímea, Lócskai Terézia, Orsós Orsolya, Pusoma Melinda, Sógorka Ildikó. A kérdőívek kódolását elvégző hallgatók: Boros Julianna, Bukovics István, Cseri Györgyi, Füvesi Ágnes, Gelsei Gergő, Lakatos Tímea, Perjéssy Gábor, Simon Erzsébet, Sógorka Ildikó, Vratarics Petra.
  5. ^ A kezdőbetű kitaláció.