Olvasási idő: 
26 perc

Adalékok a roma gyerekek óvodáztatásának kérdésköréhez

A tanulmány arra a kérdésre keres választ, hogy miért nem járnak/miért járnak óvodába a roma gyerekek. Mit kell és mit lehet tenniük az óvónőknek, intézményvezetőknek, döntéshozóknak azért, hogy a szülők számára kívánatossá váljon gyermekeik két-három évig tartó óvodáztatása. A korábbi kutatások áttekintése mellett egy empirikus vizsgálat eredményeit is bemutatja a szerző. A vizsgálat – megerősítve a korábbi kutatásokat – azt mutatja, hogy az óvoda bizalomteli, roma szülők számára is rokonszenves légköre mellett az óvodai vezetők rugalmassága, a védőnők kellő odafigyelése szükséges ahhoz, hogy a roma gyerekek valóban eljussanak az intézményekbe. A cél érdekében számos településen az óvodai férőhelyek számát is bővíteni kellene.

Bevezetés

A roma gyerekek óvodáztatásának kérdése régóta napirenden van szakmai és politikai berkekben. A szakértők egyetértenek abban, hogy az óvodai nevelésben való részvétel egyfajta ugródeszkaként szolgál az általános iskolához, illetve a sikeres iskolai szerepléshez.

Örvendetes tény, hogy az 1970-es évekhez képest mintegy megnégyszereződött az óvodába járó roma gyerekek száma. Kérdés azonban, hogy a regisztrált gyerekek valóban járnak-e az intézményekbe, és az is megválaszolatlan, hogy vajon minden településen megoldott-e az óvodáskorú gyerekek óvodai ellátása.

Óvodai statisztikai adatok alapján (Havas 2004) a 2002/2003-as tanév kezdetén 819 olyan település volt az országban, ahol nem volt óvoda. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében például az említett adatok szerint a községek körülbelül egyharmadában hiányzott a szocializációnak ez a fontos színtere. Az óvoda nélküli települések mintegy ötödében szükség lett volna erre az intézményre, mert ezekben húsznál több óvodáskorú gyerek élt.

Tanulmányunkban arra a kérdésre keresünk választ, hogy mely tényezők segítik és melyek gátolják a roma gyerekek óvodáztatását. A vizsgálati probléma jobb megértése érdekében empirikus, félig strukturált interjúkra épülő szociológiai felmérést végeztünk Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. 25 óvodavezetőt kerestünk fel azzal a céllal, hogy megtudjuk, mit tesznek a roma gyerekek óvodába csalogatásáért, illetve miért járnak és miért nem járnak a roma gyerekek óvodába.

Írásunkban először áttekintjük a témával kapcsolatos korábbi kutatásokat, majd ismertetjük felmérésünk legfontosabb tanulságait.

Elméleti keretek

A cigány gyerekek óvodáztatásának kérdéskörét számos tanulmány veszi górcső alá. Az óvodáztatás elmaradásának okaként általában a férőhelyek hiányát és a családok pénztelenségét, illetve esetenként a roma szülők óvodával szembeni bizalmatlanságát említik. Hátráltató tényező továbbá az, hogy sokszor az intézmény sem törekszik a roma szülők megnyerésére, a gyerekek becsalogatására az óvodába. Abban kivétel nélkül egyetértenek a szakemberek, hogy egyévnyi kötelező óvodáztatás nem elegendő ahhoz – részben a roma családok szociokulturális vonásaiból fakadóan – , hogy a családokból kikerülő gyerekek sikeresen szerepeljenek az általános iskolában (Csongor 1991; Forray R.–Hegedűs T. 1998).

Pik Katalin több tanulmányban is foglalkozik a roma gyerekek óvodáztatásának kérdéskörével. Állítása szerint a cigányság jövőbeli sorsának alakulása nagyban függ attól, hogy részt vesznek-e az óvodai nevelésben (Pik 2000). A szerző szerint az óvoda segíti a gyerekek azon készségeinek, ismereteinek elsajátítását, amelyek az iskolai sikerhez szükségesek. Felvetése szerint a roma gyerekek több mint kétötöde számára az iskolában való megfelelés azért is ütközik nehézségekbe, mert nem rendelkeznek az iskolai sikerességhez nélkülözhetetlen alapvető készségekkel.

Pik szerint nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a cigány szülők nem szeretik az óvodát. Szerinte vannak, akik szeretik, vannak, akik nem – csakúgy, mint a nem cigány szülők között. Empirikus kutatásainak eredményei (Pik 2000, 2001) azt mutatják, hogy az óvodai dolgozók sokszor tanácstalanok a roma gyerekek óvodai nevelésével kapcsolatban. Az a pedagógiai gyakorlat alakult ki, hogy a roma gyerekek többsége egy évet jár óvodába, ezután a nevelési tanácsadóba küldik, ahol a szakemberek még egy óvodában eltöltendő évet javasolnak számukra.

Vizsgálatai során azt a hipotézist is vizsgálta, amely szerint a roma szülők esetleg féltik a gyerekeiket az óvodától. A 2000-ben megjelent felmérése azt mutatta, hogy a roma szülők valóban nem szívesen viszik gyerekeiket az integrált óvodákba, mivel tartanak a nem romáktól és attól, hogy konfliktus esetén a nem roma óvónő nem védené meg őket. A tapasztalatok szerint a felmérésben érintett településeken inkább a roma szülők „megnevelése” történik, és ha ez kudarcot vall, akkor az óvónők feladják. Tehát nem a gyereken keresztül akarnak hatni a szülőkre, hanem fordítva.

Egy másik tanulmányában Pik Katalin egy követendő példáról számol be (Pik 2001). Az általa bemutatott településen a helyi elöljárók ugyan előítéletesen viszonyulnak a roma gyerekek óvodáztatásához, az óvoda vezetője azonban mindent megtesz annak érdekében, hogy az óvodát a roma gyerekek számára is elérhetővé tegye. Többek között családlátogatásokkal érik el az óvónők azt, hogy a szülők óvodába járassák a gyerekeket. Emellett rendszeresen szerveznek programokat szülőknek is, például kirándulásokat, délutánonként családi játszóházat.

Mester Zsuzsa cikkében[1] felveti, hogy a kilencvenes években Magyarországon az óvodai férőhelyek száma körülbelül tíz százalékkal elmaradt az óvodáskorú gyerekek számától. Sok más kutatóval egyetértve úgy látja, hogy az iskolai sikerhez elengedhetetlen az azt megalapozó, 3-4 éves előkészítő foglalkozás. A roma gyerekek iskolai kudarcát egyértelműen azzal magyarázza, hogy nem járnak – vagy ha igen, csak egy évet – óvodába.

Babusik Ferenc (2003) tanulmányában szintén azt fejtegeti, hogy a roma gyerekek iskolai kudarcainak egyik oka az óvodáztatás elmaradása, illetve a rövid ideig tartó óvodáztatás.

Loss Sándor és munkatársai (2000) 1998-ban hatáselemzést végeztek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ennek keretében szakértői és rehabilitációs bizottságok munkáját vizsgálták. Kiderült, hogy a sokszor kisegítő iskolába utalt roma gyerekek nagy része nem járt óvodába. Ennek okaként a szülők egyrészt azt említették, hogy szívesebben tartják otthon a gyereküket, másrészt azt, hogy nem volt pénzük óvodára.

Havas Gábor (2004) hasonló okokat talált az óvodáztatás elmaradására. A gyerekek felöltöztetése megfelelő ruhába (különösen télen) gondot jelentett a szülőknek, és sok esetben a gyerekek utaztatása sem volt megoldott. Vizsgálata során megállapította, hogy főleg a romák által lakott településeken vannak óvodai anomáliák: a férőhelyhiánnyal küszködő településeken valószínűleg magas a roma népesség aránya. Ezeken a településeken főképpen az ötéveseket veszik fel az óvodába, hiszen ez törvényi kötelezettség. Ezután következnek azoknak a szülőknek a gyerekei, akik dolgoznak. Így a hátrányos helyzetű szülők gyerekei ötéves koruk előtt kis valószínűséggel jutnak be az óvodába.

Azokon a településeken sem tesznek meg mindent annak érdekében, hogy járjanak a gyerekek óvodába, ahol lenne elegendő férőhely. A vizsgált települések több mint a felében a gyerekek több mint húsz százaléka ötéves korában vagy később kezd óvodába járni.

Az óvodáztatás későbbre halasztása mögött az anyagi terhek mellett az is megjelenik, hogy sem az óvónők, sem a védőnők nem motiválják a szülőket arra, hogy a hároméves gyereküket is óvodába vigyék.

Havas Gábor kitér arra, hogy sok helyen szükség lenne az óvodai férőhelyek bővítésére, illetve a hátrányos helyzetű rétegek különféle támogatására ahhoz, hogy rendszeresen óvodáztatni tudják a gyerekeiket. Ilyen lehetne az ingyenes óvodai étkezés biztosítása vagy óvodáztatási segély nyújtása ruházat vásárlására. Emellett javítani kellene a szülők és az óvoda közti kommunikáción. Ehhez hatékony segítség lenne az is, ha a védőnők nagyobb szerepet kapnának a gyerekek óvodáztatásának előkészítésében.

Havas Gábor és munkatársai szerint (2002) a roma gyerekek óvodától való távolmaradásának főbb okai: a családok pénztelensége, a férőhelyek hiánya, valamint az, hogy a szülők nem ismerik fel az óvodai nevelés fontosságát.

Kutatási eredmények

A mintavétel és a mintába került óvodák bemutatása

A kutatás során 2005 augusztusában Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 25 óvodát kerestünk fel. Interjúalanyaink óvodavezetők voltak.

A felkeresett óvodák a következő módszerrel kerültek a mintába.

A megyei óvodákat három csoportba soroltuk a roma gyerekek aránya szerint (az arányt a szakfelügyelő becslése alapján állapítottuk meg). Így három csoportot képeztünk: az egyikbe azok az óvodák kerültek, amelyekben a roma gyerekek aránya 5–30%, a másik csoportban 30–70% és a harmadikban 70–100%. Az így képzett csoportokból vettük a mintát úgy, hogy a városok és a községek egyaránt képviselve legyenek.

A kiválasztott települések lakosságának száma igen széles spektrumon mozog: van 500 lelkes és 180 ezres lakosú település is. Két óvodában találkoztunk kizárólag roma gyerekekből álló csoporttal. Ezekből az egyikben a roma, illetve nem roma gyerekek aránya 60–40% volt (itt tehát nem feltétlenül volt indokolt a szegregáció), a másikba viszont kizárólag roma gyerekek jártak, ezért nem lehetett vegyes csoportot alkotni.

Az óvodák berendezése, eszközállománya, udvara jónak tekinthető, egy-két esetben találkoztunk szegényesebb, elavult eszközállománnyal, épülettel.

Az intézmények nagy többsége folyamatosan nyújt be pályázatokat, sokan nyertes pályázatokkal is rendelkeznek. Ezek segítségével valósul meg az eszköz-, férőhely-, illetve intézménybővítés, valamint a dolgozók továbbképzése. Több óvoda alapítványt működtet, ez megkönnyíti az óvodai rendezvények lebonyolítását, az óvoda megszépítését.

Az óvodák férőhelyeinek száma 50-től 150-ig terjed. Felmérésünk idején az intézmények közel fele kapacitásán felül, a többi 100 vagy 90 százalékos kihasználtsággal működött.

Etnikai programmal az óvodák háromnegyede rendelkezett. A programokat általában úgy tervezték meg, hogy a cigányság hagyományai, szokásai valamiképpen megjelenjenek az óvodai nevelésben. Az egyik óvodában azt hallottuk, hogy az etnikai program egyenlő az „etnikai felzárkóztató programmal”. Ebben az óvodában a kisebbségi programot úgy értelmezték, hogy annak a „kisebbség hiányosságainak” megszüntetését kell szolgálnia.

Az interjúalanyok háromnegyede számolt be arról, hogy jó a kapcsolata a cigány kisebbségi önkormányzattal. A kapcsolattartás különböző formákban ölt testet. Volt olyan óvoda, ahol a kisebbségi önkormányzat az óvodai hiányzások esetén segített, vagy szülő és az óvónő esetleges konfliktusát kezelte. Máshol ünnepek alkalmával adott kisebb-nagyobb ajándékokat a gyerekeknek. Egy esetben találkoztunk azzal, hogy más cigány szervezet és az óvoda között volt aktív kapcsolat.

A roma gyerekek óvodáztatásával kapcsolatos óvónői attitűdök

A mintába került óvodák vezetőitől megkérdeztük, hogy miben látják a roma (illetve nem roma) gyerekek óvodáztatásának fontosságát, tesznek-e valamit azért, hogy a roma gyerekek óvodába járjanak. Emellett arra is kíváncsiak voltunk, hogy van-e valami javaslatuk olyan óvodák számára, amelyek lakókörnyezetében élnek ugyan romák, de gyerekeiket mégsem viszik óvodába.

Az óvodáztatást általában fontosnak tartották a megkérdezett óvónők, tekintet nélkül arra, hogy romáról vagy nem romáról van szó. A roma gyerekek óvodáztatásának fontosságát „ecsetelve” kiemelték a rendszerességre szoktatást, a szókincsfejlesztést, a szabályok elsajátítását, a játékokkal való megismerkedést, általában az iskolai életre való felkészítést. Egyes óvónők úgy fogalmaztak, hogy „nincs más út a felemelkedésükhöz, mint az óvodáztatás”.

Többen úgy fogalmaztak, hogy az óvodának különösen nagy jelentősége van a hátrányos szociokulturális helyzetből származó gyerekek számára, legyenek azok romák vagy sem.

Az alábbi recepteket kaptuk arra vonatkozóan, hogy az intézmények hogyan csalogatják be az óvodába a roma (és nem roma) gyerekeket.

  • Egyes óvodák nyílt napokat tartanak, amikor a szülők láthatják, mi történik a gyerekekkel.
  • Különféle ünnepek alkalmával tartott műsorokon együtt szerepelnek roma és nem roma gyerekek. Ez jó hatással van a roma és nem roma szülők egymás közötti kapcsolatára is.
  • Az ünnepek alkalmával a szülők láthatják gyermekük fejlődését. Ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy szívesen járassák oda gyermekeiket.
  • Néhány helyen ruhabörzét tartanak, az összegyűjtött ruhákat olcsón árusítják.
  • Néhol családlátogatásokat szerveznek nemcsak az új, hanem a régi gyerekek otthonaiban is. Ez segíti a családok és az intézmény közötti hatékonyabb kapcsolat kialakulását és fenntartását.
  • A fogadóórákon kívül érkező szülőket is szívesen látják, alkalmazkodnak a családok különféle életritmusához.
  • Egyes intézményekben rendszeresen tájékoztatják a szülőket a gyerekek előmeneteléről, ezzel is hangsúlyozva számukra az óvodáztatás fontosságát.
  • A szülők anyagi terhének csökkentése is sokat segíthet. Például vannak óvodák, amelyek ingyen biztosítják a törülközőt és az ágyneműt a gyerekeknek, és azt helyben ki is mossák.

Kapcsolattartás a szülőkkel

Kutatásunkban választ kerestünk arra is, hogy mi jellemzi az óvoda és a szülők viszonyát. Vannak-e közös rendezvények, nyílt napok, vagy az óvoda megmarad a formális, szülői fogadóóra keretei között. Másrészről kutattuk a szülők elköteleződését az óvoda iránt. Feltettük azt a kérdést, hogy tesznek-e valamit a szülők az óvodáért, esetleg társadalmi munkában.

Feltételeztük, hogy minél intenzívebb a szülők és az óvoda közötti (elsősorban informális) kapcsolat, a szülők annál szívesebben járatják gyerekeiket az adott intézménybe. Ennek a kérdésnek a vizsgálata azért is fontos, mert a szülő megnyerésének igen nagy jelentősége van az óvodáztatási folyamat sikerességében.

A felkeresett óvodák nagy részénél a szülővel való kapcsolattartás túlmegy a formalitásokon. Az óvónők felismerték, hogy a szülők nem feltétlenül tudnak várni felmerült problémáikkal a legközelebbi fogadóóráig, hanem sokszor azonnal, helyben kell kezelni a konfliktusokat, választ adni a kérdéseikre. A felmérésből kiderült, hogy azok az óvodák, amelyek ezt nem veszik figyelembe, nem sok sikerre számíthatnak a roma gyerekek óvodáztatásában.

Sok helyen vannak nyílt napok, közös ünnepek, van úgynevezett „ovicsalogató”. Ezek az alkalmak lehetőséget adnak a szülőknek arra, hogy betekintsenek az óvodai munkába, ezáltal nagyobb bizalommal forduljanak az óvodai munka felé.

A társadalmi munkában való részvétel meglétének firtatásakor kiderült, hogy ilyen csak néhány esetben fordul elő, és az óvónők elmondása szerint elsősorban nem a roma szülőkre jellemző. A társadalmi munka végzése vagy hiánya nem is bizonyult jó indikátornak a szülők óvoda iránti elkötelezettségének vizsgálatában. Ezt a munkaformát ugyanis felváltotta a közhasznú, illetve közcélú munkások alkalmazása, így ennek hiányából/meglétéből nem érdemes messzemenő következtetéseket levonnunk.

Roma gyerekek az óvodában

Kíváncsiak voltunk arra, hogy általában hány éves korukban kezdenek a roma gyerekek óvodába járni, mennyire rendszeresen jelennek meg, és mit tesznek az óvónők akkor, ha sokat hiányzik valaki. Megkérdeztük, hogy vannak-e barátságok roma és nem roma gyerekek között, és ha igen, mit szólnak ehhez a szülők. Feltételeztük, hogy az óvodások nagy valószínűséggel nem tesznek különbséget egymás között etnikai alapon, a barátkozást nem az befolyásolja, hogy roma vagy nem roma az illető. Abból indultunk ki, hogy esetleg a szülők hatása érvényesül ebben.

Azt is megkérdeztük az óvónőktől, hogy milyen erősségeik vannak a roma gyerekeknek. E kérdés feltevését az motiválta, hogy szerettük volna, ha az óvónők gondolkodni kezdenek arról, hogy a roma gyerekek bizonyos dolgokban jobban teljesíthetnek, mint a nem romák.

A kutatás fontosabb eredményeit a fenti kérdések alapján ismertetjük.

A roma gyerekek egy része csak ötéves korában kerül óvodába, amikor az már kötelező. Ennek egyik oka az, hogy az óvodák fele kapacitásán felül működik. Ebben a helyzetben a három- vagy négyéves gyerekeket akkor veszik fel, ha a szüleik dolgoznak. Mivel a roma szülők jelentős része (különösen a nők, illetve azok az anyák, akik több kiskorút nevelnek) nem rendelkezik munkahellyel, kisebb gyerekeik nagy valószínűséggel nem kerülhetnek óvodába (korlátozott számú férőhely esetén).

A jelenleg érvényes jogszabály értelmében (1993. évi LXXIX. törvény) „a kötelező felvételt biztosító óvoda … nem tagadhatja meg a hátrányos helyzetű gyermek felvételét…” [65. § (2)]. Így tehát elvileg hároméves kortól kötelező az érintett gyerekek felvétele. Az egyik vezető szerint a rendszer a következőképpen működik:

„Így a hátrányos helyzetű gyerekek közül azok kerültek be, akik alapgondozásba kerülnek a gyermekvédelmi szolgálaton keresztül. Őket hivatalból való megkeresésre felvesszük, mert nem tagadjuk meg a felvételüket, de ezen felül nem igazán kerülnek be az olyan hátrányos helyzetű gyerekek, akik esetleg nincsenek gyermekvédelmi alapellátásban.”

Lényegében tehát azoknak a gyerekeknek az óvodáztatása nem garantálható, akiknek a családjai hátrányos helyzetűek ugyan, de nem kerülnek a gyermekvédelem hatókörébe. Esetenként tehát a társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődésének egyik kiindulópontja lehet az, ha a szülőnek nincs munkahelye.

Az interjúk tanúsága alapján az óvodák felében így jellemezhető a helyzet:

„Nincs férőhely, de jönnének. Tavaly is tíz gyereket utasítottunk el, idén 7-8 hároméves gyermeket. Eredménynek tartom, hogy a négyéves roma gyerekeket már felvesszük óvodába. Amikor az óvoda indult, fel tudtuk venni a hároméveseket is, és most látjuk az eredményt, mivel ők idén iskolába mentek.”
„Én úgy gondolom, hogy a sok-sok éves munka már meghozta gyümölcsét, és nem kell már a szülőket külön kérni, sőt most azt kell mondanunk, hogy a háromévest, ha lehet, tartsák otthon még egy évig, mert nem tudjunk fölvenni, de reméljük, ez a gond is megoldódik egy év múlva, ha nyerünk a pályázaton, akkor lesz egy harmadik csoportunk.”

Más okai is vannak annak, ha egy három- vagy négyéves roma gyerek nem jár óvodába.

Az óvónők elmondása szerint gondot okozhat az is, hogy a szülők féltik a gyerekeiket. Természetes számukra, hogy otthon vannak velük, és nem szívesen engedik el őket.

Az alábbi esetekben tapasztaltuk azt, hogy a három-, illetve négyéves roma gyerekek óvodába járnak (adottnak vesszük, hogy az óvoda elegendő férőhellyel rendelkezik):

  • A szülő maga is volt óvodás, így nem idegen számára az óvodáztatás.
  • Az óvoda elfogadó, barátságos légkört teremt, ahol a roma szülő sem érzi magát és a gyerekét kirekesztettnek.
  • A gyermek családjával rendszeresen kapcsolatban álló védőnő és családgondozó az óvoda (és óvodáztatás) jó hírét kelti, annak szerepét hangsúlyozva kedvet csinál az óvodába járatáshoz.
  • Ha vannak olyan ismerős gyerekek, akik jól érzik magukat az óvodában.
  • Ha a cigány kisebbségi önkormányzat fontosnak tartja a gyerekek korai óvodáztatását és tesz valamit ennek érdekében.
  • Ha az óvoda aktív kapcsolatot ápol a hatókörébe tartozó lakosokkal. Esetenként családlátogatásokkal kapacitálja a szülőket.
  • Ha a roma kisgyerek idősebb testvérei is járnak az intézménybe, és a szülők jó tapasztalatokat szereztek az óvodáról.

Az óvodába járó roma gyerekek hiányzásáról a következőket tudtuk meg.

Az óvodavezetők egy része említette, hogy a roma gyerekek többet hiányoznak a nem romáknál. Ennek egyik okaként azt említették, hogy esetenként a szülőknek „nehezen megy a reggeli felkelés”, illetve a szülők elmondása szerint a gyereknek nincs megfelelő ruhája, cipője.

Az óvodák egy részében tetvesség esetén nem fogadják a gyereket. Ilyen esetben „…mi is megnézhetjük a gyerek fejét, és ha tetves, el kell küldenünk, és meg kell várnia, hogy fertőzésmentes legyen” – mondta az egyik vezető. Az óvodák többségében nem küldik el a gyereket, hanem kezelik a tetvességet.

Több óvónő nyilatkozta azt, hogy amióta bizonyos családok gyerekeinek ingyenes az óvoda, kevesebb a hiányzás.

Mások megemlítették, hogy bizonyos esetekben csak a jogi út marad: a jegyző segítségével eljárást indítanak a sokat hiányzó gyerekek szüleivel szemben, ez a gyakorlat az évek során visszaszorította a hiányzásokat.

gyerekek közötti barátságra vonatkozó kérdésre adott válaszokból kiderül, hogy a gyerekek nem tesznek különbséget egymás között etnikai alapon, inkább azt közösítik ki, aki ápolatlanul jön az óvodába, akár roma, akár nem. Az interjúalanyok sok esetben mély barátságokról számoltak be roma és nem roma gyerekek között. A szülők néha ellenzik ezt, de mint ahogyan az egyik óvónő fogalmaz: „a falak közé nem látnak be…”.

Úgy tűnik tehát, hogy a gyerekek elfogadják egymást, nem az ő egymás közötti kapcsolatukon múlik, ha nem sikeres a roma gyerekek óvodáztatása.

roma gyerekek erősségeire vonatkozó kérdésre a következő válaszok születtek.

A roma gyerekeket általában ügyesebbnek tartották az óvónők zenei téren: azt tartották róluk, hogy jobb a ritmusérzékük (a társadalomban meglévő sztereotípiáknak megfelelően). A kutatás érdekes fejleménye ugyanakkor, hogy a roma gyerekeket a nem romáknál önállóbbnak tüntették fel az interjúalanyok. Ezt azzal indokolták, hogy ez utóbbiakat a szülők esetenként önállótlanságra nevelik azáltal, hogy a „széltől is óvják őket”.

Több óvónő megemlítette, hogy a roma gyerekek szókincse, verbális kommunikációja azonban gyakran rosszabb az átlagosnál.

Következtetések

Empirikus kutatásunk és a korábbi vizsgálatok tapasztalatait összefoglalva megállapíthatjuk, hogy roma és nem roma gyerekek iskolai életére való felkészítésében egyaránt alapvetően fontos szerepe van az óvodának. Különös figyelmet kell szentelni a roma gyerekek óvodáztatásának a kérdésére, mivel ezen a téren igen sok anomália tapasztalható.

Sok helyen nem áll rendelkezésre megfelelő számú férőhely (a nem dolgozó szülők három- vagy négyéves gyerekeit ezért nem fogadja az óvoda), nem kellően motiváltak a roma szülők gyermekük óvodáztatásában, illetve a szegénységük gátolja meg őket abban, hogy az óvodába járáshoz megfelelő ruházatot biztosítsanak a kisgyereknek, másutt nem megfelelő az intézmények és a szülők közötti kommunikáció. Ezek a tényezők együttesen, illetve külön-külön is hatással vannak arra, hogy a cigány gyerekek – kimaradva a szocializáció ezen nagyon fontos intézményéből – nem tudnak sikeresen teljesíteni az általános iskolában. Ez pedig hozzájárul kedvezőtlen társadalmi helyzetük újratermelődéséhez.

Ugyanakkor talán azért nem zárhatjuk ennyire pesszimistán írásunkat, mert a vizsgálat terepéül szolgáló megyében számos pozitív példát láttunk a roma gyerekek óvodáztatására.

Eredmény érhető el, ha az óvoda bizalommal teli, szeretetteljes légkört sugároz a szülők és a gyerekek felé. Sikeres a folyamat, ha már maguk a szülők is jártak óvodába, és jó tapasztalataik vannak erről a szocializációs intézményről. Biztató, ha az óvónők kellően rugalmasak ahhoz, hogy kimozduljanak a szülőkkel való kapcsolattartás formális kereteiből. Eredmény, ha az intézmény, illetve az önkormányzat törekszik a szülők anyagi terheinek csökkentésére, ha a cigány kisebbségi önkormányzat képviselői, illetve a családokkal kapcsolatban álló védőnő meggyőzi a szülőket az óvodai nevelés fontosságáról. Végül szívesen járatják óvodába a gyerekeiket azok a szülők, akik gyerekük fejlődését látva maguk is rájönnek, mekkora szükség van az ott folyó nevelésre.

Irodalom

Babusik Ferenc (2003): Roma gyerekek óvodáztatása. Új Pedagógiai Szemle, 6. sz. 22–39.
Csongor Anna (1991): Szegregáció az általános iskolában. Oktatáskutató Intézet, Budapest.
Forray R. Katalin – Hegedűs T. András (1998): Cigány gyermekek szocializációja. Család és iskola. Aula Kiadó Kft., Budapest.
Havas Gábor – Kemény István – Liskó Ilona (2002): Cigány gyerekek az általános iskolában.Oktatáskutató Intézet – Új Mandátum Kiadó, Budapest.
Havas Gábor (2004): Halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek és az óvoda. Iskolakultúra, 4. sz.
Loss Sándor (2000): Út a kisegítő iskolába. In Horváth Á. – Landau E. – Szalai J. (szerk.): Cigánynak születni. Új Mandátum Kiadó, Budapest.
Pik Katalin (2000): A cigány gyerekek és az óvoda esete I. http://www.szochalo.hu/index.php?p=news&news_id=1773
Pik Katalin (2001): A cigány gyerekek és az óvoda esete – II. Tiszatetény, ahol szeretnek óvodába járni.http://www.szochalo.hu/index.php?id=772&no_cache=1&tx_ttnews[tt_news]=101344
Pik Katalin (2002): Romák és óvodák. Kisebbségkutatás, 1. sz.

Footnotes

  1. ^ http://www.amarodrom.hu/archivum/99/1/1.htm