Apáczai Csere János válogatott pedagógiai művei

Nem lehet eléggé dicsérni az OPKM-et, hogy bővítve újra kiadták Orosz Lajosnak a Tankönyvkiadónál már 1956-ban, majd 1976-ban megjelent kitűnő könyvét Apáczai Csere János válogatott pedagógiai műveicímmel. Ez azt jelenti, hogy Apáczai nemcsak nagy értékű kultúrtörténeti kincsünk, hanem ahogyan 47, illetve 27 évvel ezelőtt, úgy ma is, halála után 344 évvel is van érvényes üzenete számunkra. Orosz Lajos ezért is adta az általa írt bevezetés címéül: Apáczai Csere János pedagógiai öröksége. Ebben a 78 oldalnyi elemző-méltató tanulmányban ismerteti Apáczai szellemi-eszmei alakulását, szívós küzdelmét Erdély társadalmának kiműveléséért s az ehhez szükséges korszerű iskolarendszer alapjainak megépítéséért. Az egyéni pályarajz így szélesül kor- és társadalomábrázolássá, eszme- és kultúrtörténetté. Eközben Orosz Lajos különös és méltó érdeklődéssel mutatja be a Nyugat-Európából elterjedt puritanizmus nemzeti (erdélyi) sajátosságait, az antifeudális erők, vagyis a mezővárosok „parasztpolgárai” által irányított vallási mozgalmat és az ennek célkitűzései eléréséhez szükséges enciklopédikus műveltséget nyújtó korszerű iskolaszervezet tervét. Erdélyben a puritanizmus sajátos célja a református egyházszervezet demokratizálása volt, s az ehhez vezető utat az addigi iskolarendszer demokratizálásában látták az angol és a holland egyetemekről hazatért prédikátorok és tanítók, majd tanítványuk és utódjuk, Apáczai.

Az eszmei-történeti értékelés során a szerző természetesen kitér Apáczai és Comenius újításainak hasonlóságaira és különbözőségeire is. Mindketten mint haladó szellemű református iskolaszervezők – egymástól függetlenül is – tudták, hogy a korszerű művelődésben milyen nagy az egyházi iskolák és kollégiumok feladata s bennük a külföldön már – Descartes-tól – megalapozott enciklopédikus tudományelmélet érvényesítése. Kettejük helyzete között azonban nagy volt a különbség: Sárospatakon Comenius törekvései teljes támogatást kaptak Lorántffy Zsuzsannától, Apáczainak viszont folytonosan küzdenie kellett a feudális hatalommal meggyőződésének, eszméinek, céljainak megvalósításáért, a puritanista – polgári, enciklopédikus – természettudományos, nemzeti nyelvű iskola elindításáért, mert a nemesi és főpapi hatalom makacsul ellenállt a régi módszerek bírálatának és a bátor újítások tervének. Ezért kellett családjával együtt – Hollandiából hazatérvén három gyulafehérvári év után – 1656-ban Kolozsvárra költöznie. Élete utolsó rövid szakaszában némi erkölcsi elégtételképpen sikerült megszereznie – az ellene fordult II. Rákóczi György fejedelem helyett – Barcsay Ákos fejedelem, Rhédey Ferenc és Lorántffy Zsuzsanna pártfogását.

A Bevezetés önmagában is kitűnő tanulmány, minden sora, következtetése, vissza- és előretekintése sokkal több és gazdagabb a címben ígért értékelésnél. Mindehhez hozzájárul az Apáczai-életmű szemelvényeinek gondos kiválogatása (Magyar Enciklopédia, A bölcsesség tanulásáról, Magyar Logikácska, Tanács, Hű elbeszélés/-e 1655 szeptember 24-nek/, Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról, Három levél, Egy akadémia felállításának módja és formája, Két vers), a körültekintő, igazi klasszika-filológusi lelkiismeretességgel készített bőséges apparátus és nem utolsósorban a latin nyelvű eredeti szövegek és egy német nyelvű szöveg korstílushoz illeszkedő, míves fordítása. A jegyzetek külön tanulmányt kitevő gazdagsága a szerzőnek Apáczai személye, életműve és el nem évülő jelentősége iránt érzett lelkes tiszteletét, emberi, pedagógusi, tudósi hitvallását tükrözi.

Sommásan fogalmazza meg ezt maga a szerző a Bevezetés záró szakaszában: „Apáczait a magyar puritánusok antifeudális tömegmozgalma nevelte és emelte a magasba olyan korban, amikor széles néprétegek előtt reményt keltő perspektíva nyílt gazdasági, politikai és kulturális követeléseik megvalósítására. Apáczai átélte, magáévá tette és a tömegek számára érthető módon megfogalmazta az antifeudális néprétegek igényeit, és egész életét arra áldozta, hogy ezeket másokkal is felismertesse, megvalósításukat ezáltal is elősegítse. Ez a törekvés tette pedagógussá, és ebben rejlik nagysága.”

 

Apáczai Csere János válogatott pedagógiai művei. Összeállította, a bevezetést és a jegyzeteket írta, a latin szövegeket fordította: Orosz Lajos. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, Budapest, 2003.