Olvasási idő: 
21 perc

Az alternatív iskolák innovációs szerepéről és a közoktatásra gyakorolt hatásáról

Interjú a Közoktatási Modernizációs Közalapítvány Kuratóriumának két tagjával: Puskás Auréllal és Szebedy Tassal

A Magyarországon működő alternatív iskolák számához viszonyítva kevésnek vagy elégségesnek számít a beérkezett 54 pályázat?

Puskás Aurél: A pályázók száma kétségtelenül több is lehetett volna. A pályázati feltételek nem voltak egyszerűek, komplexen kellett bemutatni a pedagógiai programot. A pályázatok számát az is befolyásolhatta, hogy a többi iskolához hasonlóan az alternatív iskolák is keményen dolgoznak, és még emellett számos külső körülményt kell menedzselniük, ezért talán nem minden iskola számára volt elegendő pályázói kapacitás. De ez az ötvennégy pályázat legalább jórészt olyan, amelyből többet lehetett jó szívvel támogatni. Sőt, olyan nem támogatható pályázatok is megjelentek, ahol nem az értékekkel volt baj, hanem a kiírásban megjelölt bizonyos szükséges elemeket nem teljesítettek, pontosabban nem olyan intézmény pályázott, amelyik a kiírás szerint pályázhatott volna.

Szebedy Tas: Nem számítottunk nagy létszámú pályázóra. A kiírt összeg célja nem az volt, hogy minden alternatív pedagógiai programot országosan átfogó támogatásban részesítsen, hanem a kezdeményezések közül azokat, amelyek leginkább mintaszerűek, s valamilyen módon a közoktatás egy ágazatát segíteni tudják a modernizáció irányába. A pályázati felhívás szigorú feltételeket szabott, komoly pályázati felkészülést és anyagokat igényelt, tehát nem lehetett azt várni, hogy többszázas pályázati kör fog megmozdulni. A pályázat kiírása és beadása közti időszakasz is olyan behatárolt volt, hogy inkább azok nyújtottak be pályázatot, akiknek már valamilyen módon bevált, eleve magas színvonalú és pályázásra alkalmas tevékenységük volt, akiknek nem volt ilyen, azok a határidőre nem nagyon tudtak volna előhúzni nem létező kezdeményezést.

A reform- és alternatív pedagógiai programokkal pályázó iskolák zászlóhordozók-e a többi iskola számára? Hordozói, fejlesztői és terjesztői az innovációnak?

Szebedy Tas: Önkormányzati iskola vezetőjeként úgy látom, hogy rengeteg olyan, a mai közoktatás rendszerére jó hatást kifejtő alternatív kezdeményezés van, amelynek részben van pozitív fogadtatása, részben pedig nem tud áttörni, de elismerik, hogy szükséges változási irányokat fejleszt. Az alternativitás lényegéből fakad, hogy a hagyományostól eltérő utat keres a társadalmi szükségletek vagy magas szintű pedagógiai igények miatt, és ha ezek az utak jól valósulnak meg, akkor mintaként tudnak szolgálni. Valójában minden iskola számára kötelezővé lehetne tenni az alternatív pedagógiákkal, módszerekkel való megismerkedést és foglalkozást. Vannak az egyedi megoldásoknak olyan fokozatai, amelyeket tömegesen nem lehet megvalósítani. Van olyan célközönség is, amely számára nem lehet tömegszerűen alkotni, határai vannak az igények kielégítésének, de az egész rendszeren belül innovatív és fejlesztő irányú közösségnek tartom a reform- és alternatív iskolák munkaközösségeit.

Vajon jelenleg is olyan erős a hatása az alternatív pedagógiáknak, mint a kilencvenes évek elején volt?

Puskás Aurél: Szerintem igen. Csak nem ugyanolyan friss a hírértékük. De mondok néhány dolgot, amely megerősíti és fontossá is teszi ezt a hatást. Azt, amit a magyar közoktatással kapcsolatban most nemzetközi vizsgálatok kimutattak, hogy bizonyos kompetenciahátrányok vannak, már egy kicsit régebben is tudtuk. Az alternatív pedagógiák egy része próbált is az ilyen típusú negatív hatások ellen tenni. Az oktatás egészét nem járták át ezek a módszerek, és voltak a módszerekben hellyel-közzel hibák és egy csomó naivitás is. Összeáll egy intézmény egy olyan alternatív pedagógia megvalósítására, amelynek Magyarországon nem volt hagyománya. Néhány nem igazán felkészült ember igyekszik a legjobb pedagógiai hivatásának megfelelően dolgozni. Mire a kollégák felkészültté válnak, sok esetben önfejlesztés által – fontos szó, hogy „önfejlesztés” –, és míg kialakul ennek az alternatíviskola-metódusnak publikálható, kifelé jól megjeleníthető válfaja, addigra ez a generáció bizony eléggé elfárad. Ez az első generációs csapat a tíz év alatt nagyon sokat kiadott magából, és mégis úgy érzem, hogy ennek ma is erős hatása van. Mondok néhány példát. A szöveges értékelés lehetőségei egyre inkább megjelennek miniszteriális szinten is, vagy egyre több vélemény hallható a sok vitát kiváltó buktatással kapcsolatban, belátható, hogy az alternatív pedagógia is szerepet játszik ebben. Megjelennek új irányelvek. Említhetem az integrált oktatást, amely európai irányelv, Magyarországon mégis nehéz lesz elfogadtatni ezt az Európában sem egyforma módon érvényesülő, de a szociális kohézió szempontjából oly fontos elvet. Ezek az elvek, módszerek minden alternatív iskola programjában megjelennek, ugyanakkor nehéz őket ráereszteni a közoktatás egészére. Például óriási veszélyt rejt magában előírni azt, hogy holnaptól szövegesen értékeljünk. Ez nagyságrendben más, mintha egy alternatív iskola pedagógusai arra szerveződnek, hogy szövegesen értékeljenek. Hogyan? Sérelmeket lehet előidézni gyerekeknél, szülőknél egyaránt. Ugyanakkor a szöveges értékelés elengedhetetlen, egy fontos módszer a gyerekekkel és a szülőkkel való kommunikáció szempontjából. De meg kell tanulni helyesen alkalmazni. Emberjogi problémáktól kezdve alapvető pedagógiai hibákig sok mindent el lehet követni, ha azt mondjuk, hogy holnaptól parancsba adjuk a szöveges értékelést. Mit kell csinálni? Tanártovábbképzést kell szervezni. És ezt az tudja megszervezni, aki ebben már eredményeket tud felmutatni, és a szülői visszajelzések is jók. Talán éppen az alternatív iskolák meg az olyan iskolák lesznek képesek rá, ahol ezt a módszert már ismerik, amelyek ezt oktatják, terjesztik, megbeszélik ezeket az eljárásokat más pedagógusokkal is.

A tanító- és tanárképzésben az alternatív pedagógiai programok ismertek a hallgatók előtt. Itt kellene megismerkednie a pedagógusjelöltnek a közoktatásban bevezetni szándékozott újításokkal.

Szebedy Tas: Tanulmányaik során foglalkoznak az alternatív pedagógiákkal, de egészen más, hogy megtanuljuk az ötféle leginkább ismert alternatív pedagógia alapelveit, vagy ezen módszerek segítségével gyakoroljuk a tanítást. Igen kicsi az esély arra, hogy amikor odakerülnek gyakorló tanításra a tanár szakon végzők, vagy az egyetemről, főiskoláról kikerülő kezdő tanárok aktívan részt vettek vagy dolgoztak már alternatív pedagógiai műhelyben. A továbbképzés és önképzés formái közé a ma működő intézményes tanárképzésben elterjedt eljárásokhoz képest alternatív megoldásokat is be kellene vonni. Ha csak a kooperatív tanulás példáját is vesszük, amely eléggé ismert és támogatott módszer, a tanárok számára nem lesz megvalósítható, használható metódus anélkül, hogy ők maguk részt vennének valamilyen kooperatív ismeretszerzési módszerben. Márpedig az egyetemen akadémikus szemlélettel tanítanak és nem kooperatív módszerrel, és akadémikus módszerekkel és jegyzetekből tanuljuk meg azt, hogy az egyik vagy másik alternatív műhely milyen módszereket, eszközöket használ. A gyakorlat irányába való elmozdulással még adós a tanárképzés.

Puskás Aurél: A főiskolák fogékonyabbak az alternatív pedagógiákra. Az iskolában, ahol én tanítok, sok hallgató fordul meg gyakorlatszerzés céljából. Láthatóan nagy kedvvel ismerkednek az itteni gyakorlattal, hiszen ez eltér a szokványostól, és ez felkelti az érdeklődésüket. Az önképzés fontos, de nem elégséges. A Közgazdasági Politechnikumban már kezdetektől olyan tantervet igyekeztünk kifejleszteni, amelyben a tanár szerepe, mely szerint ő előad és a diákok jegyzetelnek, oldódik. Nagy teret szenteltünk a kooperativitásnak, vagy ahogy mi mondtuk, a csoportos munkának, ahol a tanár inkább mediálja az óravezetést. Ezt eléggé jó eredményekkel végeztük, tankönyveket, munkafüzeteket dolgoztunk ki a módszerhez, de nem minden esetben voltak sikereink, a motiváció felkeltésében voltak kudarcaink is. Néhány éve kezdtünk el külső segítséggel „tudományos” módon is foglalkozni azzal, hogy mit is csinálunk. Ők pedig azt mondták, hogy nagyon jók az elveink és a próbálkozásaink, de nem így kell csinálni. Néhány alapvető patront megtanultunk mi pedagógusok is, akik ezt már évek óta csináltuk. Ezért úgy látom, hogy nemcsak az alternatív, hanem a hagyományos pedagógia szerint működő iskolák is külső segítséggel megtámogatva tudják megoldani a saját módszertani megújulásukat. És a saját tapasztalatainkkal szembesülve állíthatom, hogy a kitűnő elvek és a tehetséges pedagógusok mellett szükség van külső segítségre ahhoz, hogy átütő sikerű legyen az alkalmazott módszer, hiszen az autodidakta módszerek messze nem a legtökéletesebbek.

Az alternatív és reformpedagógiák az érintett iskolákban egyedi és sajátos arculatot öltenek. Megvalósításukhoz kisebb létszámú osztályok, esetenként különleges programok, eszközök szükségesek. A Közalapítvány milyen úton kívánja közkinccsé, illetőleg hozzáférhetővé tenni az említett iskolák innovációit?

Szebedy Tas: Természetesnek tartom, hogy az alternativitást a tömegoktatás alapszemléleteként nem is lehetne célul kitűzni. Az alternativitás fejlesztési segédeszköz vagy irány. Egy szűkebb kör számára a kísérleti kedvet, a sokkal nagyobb energiával és bizonyos esetekben nagyobb szabadsággal élő nevelést-oktatást próbálja megerősíteni, ezzel együtt vállalva a kísérletezés közben a hibázás lehetőségét is. Azoknak a szülőknek, akik ilyen körbe járatják a gyerekeiket, tudomásul kell venniük, hogy kísérleti formában kapnak többet, mást, mint a hagyományos iskolában, de tudniuk kell azt is, hogy itt fejlesztő munkáról van szó, melynek különböző fázisaiban kísérőjelenségként tévedések, hibák adódhatnak. Ezeknek a tapasztalatoknak a birtokában a Közalapítvány a komoly reformokra, a társadalmi igényekhez igazodó változásra és reformra szoruló országos közoktatási rendszer számára nyújtson frissítő, innovatív gondolatokat vagy menüket. Az iskolák nem egy komplex program átvételére vállalkoznak a pályázatok anyagaiból, legalábbis nem lehet erre számítani a közeljövőben, de a programok kikristályosodott előnyeivel bármelyik iskola gazdagíthatja módszertani palettáját. És az, hogy egy alternatív iskola kidolgoz szöveges értékelést, kooperatív tanulást, egyéni foglalkozást, projektmódszert vagy egyéb lehetőségeket, egyáltalán nem jelenti azt, hogy ha ez beválik és sikeres, akkor a hagyományos oktatásban, a tradicionális iskolaformában nem alkalmazható, vagy nem válhat a közoktatás mindennapjainak a részévé. Az én felfogásom az, hogy az alternativitás egyfajta avantgárd, élcsapat a pedagógustársadalomban. Elöl jár a társadalmi igények feltérképezésében, hamarabb reagál, nagyobb vállalkozó kedv van benne, és az általa létrehozott szakmai és módszertani értékeket biztosan sokkal szélesebb körben is ismertté lehet tenni. A Közalapítvány az ehhez hasonló kiírásokkal ezt a folyamatot tudja elősegíteni, az itt létrejövő eredményeket segíteni.

Puskás Aurél: A pályázat alapfeltétele az volt, hogy azok az iskolák, amelyeknek van kifelé is szóló programjuk, amely még fejlesztést igényel, kapjanak külső forrást vagy ösztöndíjat arra, hogy a jól hasznosítható saját programokat mások számára is hasznosíthatóvá tegyék. A pályázat másik része az egyre élénkülő művészeti irányt is támogatta. Néhány példát mondok erre. Ha önmagában egy pedagógiai metodika ki tud fejleszteni terjeszthető anyagot, akkor az már eredmény, hiszen nemcsak azzal tudunk hatni, ha minél többen odamennek és megnézik, mi történik ott, hanem azzal is, hogy egy ilyen ismertető megjelentetésével felkeltjük az érdeklődést. Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium projektmódszerének bizonyos elemei olyan jellegűek, olyan szinten kidolgozottak, hogy átnyújthatók lesznek bárki részére. A projektmódszer átalakítja a diákok tanuláskultúráját, növeli motivációjukat, és ez kitűnően működik ebben az iskolában, ezért ennek megfogható elemeit kívánják ismertté tenni a pályázat által. Hasonló a művészetpedagógia, amely néhány pályázó intézményben bizonyos tekintetben terápiás módszer, ilyen a Belvárosi Tanoda vagy a Külvárosi Tankör. Olyan stresszoldó, a mentális készségeket megerősítő pedagógiai elem, amely ezen iskolák diákjait terápiásan is segíti. Nem biztos, hogy minden iskolának ilyen szinten kell segítséget adnia, és az sem, hogy kidolgozzák és alkalmazzák ezeket a módszereket, de ezek a legnehezebb terepen működő iskolák, és ha ők olyasmivel kísérleteznek, ami a gyerekek számára fontos, az már elegendő ahhoz, hogy követhető minta legyen. Ezeknek a mintaiskoláknak a fejlesztését kell segíteni, hogy ne álljon meg az ilyen jellegű munka.

Szebedy Tas: Az esetek többségében beszámoló és kiadvány a pályázati program eredménye, de számos olyan pályázat is van, amely egy későbbi pályázati utógondozás keretében továbbképzésként vagy a tapasztalatátadásra létrejövő új formákkal tudja közhasznúvá tenni elért eredményeit. Az a tapasztalatunk, hogy a jól elkészített pályázatok írásos, tanfolyami, bemutatkozó vagy egyéb megjelenési formában továbbadva hasznosulnak.

Puskás Aurél: A pedagógusképző főiskolák és egyetemek odafordulása az ilyen iskolatípusokhoz vagy az alternatív pedagógiai műhelyek léte és beiskolázási köre és mindaz, ami ezen programok, metodikai eljárások bemutatására szolgál, segíteni fogja a hallgatót abban, hogy ellátogatva egy alternatív iskolába, már működő, bemutatható kész projekteket, eljárásokat ismerjen meg. Az utóhasznosulás azonban kevéssé mérhető. Ugyanis nagyon nehéz az innovációt megfoghatóvá tenni, ha külső kényszer van rá. Hiszen a bevezetett innováció öt évig vagy azon is túl működik, de ez idő alatt is változik, és nagyon nehéz viszszaemlékezni és ezáltal továbbadni a kezdő lépéseket. A folyamatra való emlékezés megjelenítését kívántuk segíteni egy professzionálisan megvalósult kiadványban vagy egy esettanulmány pontos leírásában.

A pályázatokban bemutatott fejlesztések újszerűsége, terjeszthetősége és követhetősége alapján várható, hogy szükséges lesz ismét kiírni a közeljövőben egy hasonló körű pályázatot, az alternatív kezdeményezéseknek, megvalósított programoknak a felszínre hozására, vagy tágabb időközöket kell hagyni ezek kiforrására?

Szebedy Tas: Feltétlenül szükséges lenne a támogatása akár pályázatsorozattal, mert ha modernizációról beszélünk, az alternatív pedagógia hozta az elmúlt évtizedben a legtöbb újítási lehetőséget. Méltatlan lenne, ha ezt egyszeri vagy lezárt folyamatnak tekintenénk. A finanszírozási figyelem az évtizedes lendülettől kifáradtan kissé megtorpanni látszott, azonban nem lenne a KOMA-tól modernizációs szempontból szerencsés lépés, ha nem próbálná legalább pályázati kiírásokkal megerősíteni azt, hogy ez a terület kiemelt fontosságú az közoktatás fejlesztése szempontjából is.

Puskás Aurél: Egyetlen nehézsége van ennek, az, hogy kizárunk más, alternatív programokat bemutató, de önkormányzati fenntartású iskolákat. Azt kellene publikálnunk, hogy mindezt azért tesszük, mert ez jól fogható célközönség, és mindig meg kell tenni azt a gesztust, amellyel jelezzük, hogy ők fontosak. Ezeknek az iskoláknak az a része, amely nem a jól pénzelhető elitképzés irányába ment el – és a legtöbb alternatív iskoláról, jelentős újságok főcímével ellentétben, ez az igazság –, nos ezek például az 50 százalékos pedagógusbér-emelés nyomán borzasztó nehéz helyzetbe kerülnek, hiszen nem épül be a fejkvótákba az a béremelés, amely a velük versenyben álló önkormányzati iskolákéba beépül. Újabb forráshiányok és -küzdelmek lesznek. Egy-egy pályázat nem ezeket a forrásokat egészíti ki, és nem is az infrastruktúra bővítéséről, hanem a szellemi kapacitás fenntartásáról szól. Botrányos, hogy mennyire a levegőben lóg ez a szféra, hiszen ahol a szülők nem tudnak jelentősebb összeggel hozzájárulni a költségekhez, ott évről évre kérdésessé válik a működés. Ennek megoldása nem a KOMA feladata, de az innovatív támogatásokra időről időre forrást kell biztosítani ennek az iskolacsoportnak.

Szebedy Tas: Az alternatív és alapítványi működtetésű iskoláknak alapvető sajátosságuk a kötelező önfejlesztés. Feltétlenül lényeges lenne támogatni az innen átvehető értékek bevezetését az önkormányzati iskolákba is, de ahhoz nem ilyen szintű forrásoknak kellene lenniük a Közalapítvány kezében, hanem a sokszorosának. Például a testnevelésre és az egészségmegőrző programokra sem tudtunk országos szintű támogatásokat nyújtani. A pedagógiai értékeknek, törekvéseknek a gesztusszintű értékelésen túl nem nagyon tudunk komolyabb támogatást biztosítani, de a célt és az ennek eléréséért tett erőfeszítéseket mindenképpen méltányoljuk.

Puskás Aurél: Optimista vagyok abban a tekintetben, hogy ezek az iskolák egyéb pályázatokon is sikeresen tudnak szerepelni, ahol nincs ilyen szektorkiválasztás, hanem egyenlő esélyekkel indulhatnak más iskolákkal. Az is pozitív tapasztalat, hogy a Comenius minőségbiztosítási programban az iskolám és három formálisan önkormányzati iskola szakértői együttműködést alakított ki. Egy csomó olyan módszerre és eljárásra derült fény e munka során, amelyek alternatívnak, megújítónak nevezhetők, és olyan oktatási törekvésnek a részei, amelyek ebből a meglehetősen kiüresedett oktatási sémából kilépnek, félig már maguk mögött hagyva eredménytelenségeit.

Ezt a kiüresedési folyamatot a hagyományos iskolák pedagógusai központi vagy helyi reformok, saját innovációs tevékenységük révén is igyekeznek visszafordítani, akárcsak azáltal, hogy az innovatív pedagógiai irányzatok eredményeivel próbálnak megismerkedni és beépíteni mindennapi oktató-nevelő munkájukba. A Közalapítvány önkormányzati iskoláknak szóló pályázati kiírásai között melyek esetében fedezhető fel a reform- vagy az alternatív iskolák egyes programelemeinek visszatükröződése?

Szebedy Tas: A tantárgyi integrációra vonatkozó, illetőleg a pedagógusképzés módszertani kultúrájára ható kiírások ilyen visszacsatolásnak számítanak. Az a tapasztalatom, hogy létezik élő kapcsolat az alternatív műhelyek programjai és a nyitottabb, az újra fogékonyabb iskolai körök között.

Puskás Aurél: Nagyon nehéz feladat kiírni ilyen pályázatokat. Például egy integrált tantárgystruktúra létrehozására kevés iskola vállalkozik olyan minőségi tervekkel, hogy arra forrásokat lehessen adni. A szociális integrációt segítő jó programok leírása esetében ugyanez a probléma áll fenn. A hagyományos pedagógiai kultúra okán nem nagyon van elég tér és idő, hogy ezeket a programokat valaki hosszú időn keresztül tudja folytatni, mert annyiféle más munkája van, hogy előbb-utóbb belefárad, vagy az arra a programra szánt idő letelte után nem indítja újra, míg az alternatív iskolák, ha befejezik ezeket a programokat, fel is oszlatták magukat. Vagyis az önkorrekcióra és az önfejlesztésre állandóan szükség van, mert itt kevés az olyan külső megerősítés és szabályzó, amelynek mentén azt lehetne mondani, hogy egy ideig így oldottak meg egy helyzetet, és ezt ezután is így fogják. Ez a fajta megújulás persze a hagyományos iskolák pedagógusaira is jellemző volt és lesz, hiszen pedagógiai programot kellett írni, a kerettantervhez kellett igazodni, a kétszintű érettségihez is kell alkalmazkodni, tehát szükség van a belső tartalmi-metodikai innovációra. Tehát a Közalapítvány a továbbiakban is tud minden iskolatípus és pedagógus számára olyan pályázatokat kiírni, amelyek a modernizáció szolgálatában állhatnak.

Szebedy Tas: A közeljövőben a szakiskolai képzésre vonatkozó pályázat kiírását tervezzük, melynek segítségével a reformpedagógia és a módszertani megújulás alapelveit próbáljuk segíteni meggyökereztetni a szakiskolai környezetben, mert az országos tapasztalat szerint a szakiskolai ágazat van a legnehezebb módszertani helyzetben, főként a motivációra vonatkozóan. Erre a programunkra nagyon komoly minisztériumi támogatásra is számíthatunk, és reméljük, hogy az itt elért eredmények is visszacsatolódnak a modernizációs törekvéseinkhez.

A beszélgetést Pásztor Júlia vezette és szerkesztette.