Olvasási idő: 
6 perc

Báthory75

Vannak emberek, akik látszólag könnyed eleganciával, kedves derűvel élik az életüket, s közben vasszorgalommal dolgoznak, megszállottként, konokul harcolnak ügyekért, érvelnek vitatkoznak igazuk elismertetéséért. Az ilyen kettősségben létező emberek többnyire kortalanok maradnak, mivel szívós küzdelmeiket nem érzik tehernek, hamar túllendülnek kudarcaikon, és inkább töltekeznek egy-egy sikerből, céljaik megvalósulásának egy-egy állomásából. Érdekes módon az ilyen személyiségek mostanában egyre ritkábban vívják harcukat magányos farkasként, mivel felismerték, hogy változtatni akarásuk csak csapatmunkában, közösségekben lehet sikeres. Ezért válnak iskolateremtőkké, személyiségüket sokszor megerőszakolva hivatalnokká, abban bíznak ugyanis, hogy a feláldozott évek talán közelebb visznek az általuk fontosnak tartott ügyek megoldásához.

Az előbbiekben felvázolt „homo activus” egyik archetípusa Báthory Zoltán, sokunk számára évtizedek óta Zoli, másoknak Tanár úr. Sokat próbált ember, sokféle ügy megszállott szolgálója. Készülve erre az írásra, megnéztem Báthory Köztestületi adattárban fellelhető publikációs listáját, amely 1962-től napjainkig tartalmazza azt a több mint 300 könyvet, tanulmányt, amely a nevéhez fűződik. Érdemes végignézni az írások tematikáját, és megfigyelni, hogy bizonyos témák milyen időszakban jelennek meg, majd térnek vissza az életműben.

Báthoryt már a hatvanas években számos, napjainkig aktuális és modern téma foglalkoztatja: a tanulói teljesítmények értékelése, az osztályozás objektivitása, az oktatási intézmények menedzser szemléletű vezetésének problematikája s természetesen az érettségi és a tartalmi szabályozás. Nagyon korán, a hatvanas évek közepétől érzékelhető a nemzetközi folyamatokba történő bekapcsolódás igénye, valamint a kapcsolatépítési törekvés a nemzetközi szervezetekkel (az UNESCO-val és az IEA-val, a tanulói teljesítmények mérésére létrejött nemzetközi szervezettel). Mindegyik témairány végül az életmű egy-egy jelentős könyvéhez vezet el, például a több kiadást megért Tanulók, iskolák, különbségek – Egy differenciális tanításelmélet vázlata című kötethez.

Végigtekintve a publikációs listából kirajzolódó munkásság irányain, láthatjuk, hogy Báthory következetesen, s tegyük hozzá, a magyar viszonyok sajátosságai miatt konokul harcol azért, hogy a magyar közoktatásban kibontakozzék az országban rejlő szellemi és gazdasági potenciál valóságos hasznosulásának egyik fontos feltétele, a modernizáció. A hatvanas évek végétől ugyanilyen következetességgel küzd azért, hogy a nagyon is elvont, filozopter gyökerű hazai neveléstudományba minél szervesebben épüljenek be a modern társadalom- és emberrel foglalkozó tudományok, amelyek megtermékenyíthetik a pedagógiát. Az MTA Pedagógiai Bizottságának tagjaként, majd több cikluson át elnökeként a tudományszervező Báthory Zoltán sokat tett azért, hogy csökkenjen a távolság a neveléstudomány és a pedagógiai gyakorlat között. Számos publikációjában foglalkozik azzal, hogy miként lehet és kell bevonni a neveléstudományi, különösen a didaktikai kutatásokba és a mérési-értékelési rendszer fejlesztésébe az innovatív pedagógusokat.

Az általam „homo acitivicusnak” nevezett személyiségkarakter, az a bizonyos konok megszállottság, az ügyek melletti elköteleződés igazán a nyolcvanas évek végétől válik felismerhetővé mind közéleti, mind tudományos munkásságában. Szebenyi Péterrel, Nagy Józseffel és Ballér Endrével együtt kezdeményezi a hazai tartalmi szabályozás megújítását, s áll a Nemzeti alaptanterv kidolgozásának élére. Ennek a „maratoni reformnak” Báthory Zoltán – talán nem túlzás – emblematikus személyiségévé lett.

A társadalmi-politikai folyamatok sajátosságaiból következett, hogy egy olyan horderejű reform, mint a NAT, az érettségi megújítása, a mérési-értékelési rendszer modernizálása komoly szakmai és politikai ellenállásba ütközött. A konzervatív erők nyomása, a közoktatási rendszer nagyfokú tehetetlenségi nyomatéka, merevsége számos ponton keresztezte, időnként felülírta Báthoryék újító szándékait. A korábban alapvetően oldott, könnyed eleganciájú, az emberekhez derűsen közelítő Báthory Zolit ekkoriban gyakorta láttuk összeszorított szájjal, lehorgasztott fejjel elnökölni, dühös arccal ülni, nyilatkozni. Írásaiban az oldott, elemző mondatok helyett egyre gyakoribbá váltak a kategorikus imperatívuszokkal teli megfogalmazások. Rádöbbent, hogy harcmodort kell váltani, be kell kerülni a hatalomba, részesévé kell válni az estabilishmentnek, a közoktatási adminisztrációnak. Aki kicsit is ismeri a magyar közigazgatást, főleg a miniszteriális adminisztráció viszonyait, el tudja képzelni, hogy a viszonylag kötetlen kutatói létforma után milyen terheket, vállalást jelent egy ilyen fordulat. Hány értékes évet visz el egy ilyen döntés az életmű építésétől.

De ez a térség, ez a jobb sorsra érdemes Közép-Kelet-Európa már csak ilyen, itt az írók, a történészek és egynémely neveléstudományi kutatók, ha javítani, változtatni akarnak, bele kell ártaniuk magukat a politikába. Szerencsére ép bőrrel megúszta, s időnként az államtitkári székben is előjött sokunk által kedvelt könnyedsége. Közben Falus Ivánnal együtt elkészítette az oly régen hiányzó Pedagógiai lexikont is. No és természetesen a liberális irányítás alatti minisztériumban végre révbe tudta segíteni azt a NAT-ot, amelyet minden igyekezet ellenére némileg elszabotált a szakma.

Aztán megint megpróbálták elsöpörni az általa elképzelt alaptantervet, s ő ismét dühös lett, harcolt, vitázott, létrehozta az Eötvös József Szabadelvű Pedagógiai Társaságot, amely a NAT-ot felülíró polgári kormányzás időszakában – tanulva az első hibáiból – egy új alaptanterv készítésébe kezdett.

S ki tudja, milyen újabb harcok jönnek még? Dühös is lesz, meg kedves is, mosolygós és összeszorított ajkú, derűs és fontos ügyei sérelmén felháborodott. Ez az élete, ez tartja olyan fiatalon a Tanár urat, akit Isten éltessen a hetvenötödik születésnapján.

Maradjon konok, s mindent akarjon olyan elkötelezettséggel, mint ahogyan eddig tette.