Olvasási idő: 
14 perc

Egy cigány népismereti tankönyv születése

Alkotó és gyakorló tanárként látom és érzékelem, mennyire hiányos a nemzetiségek, etnikumok eredetére, történelmük alakulására vonatkozó ismeretanyag. Az általános iskolai tankönyvekből nem derül ki világosan, hogy az ország már a középkorban is soknemzetiségű közösség volt, s nemcsak napjainkra vált azzá. Nagy hiányosság, hogy a népismeret tanítása (beleértve a magyar népismeretet is) hosszú ideig nem szerepelt az oktatásunkban.

A NAT és a kerettanterv is hagy egy szabad sávot többek között éppen arra, hogy az iskolák helyi tantervében megjelenjenek a helyi sajátosságok, az adott környezetben fontosnak ítélt helyi események, az adott településen élők történelme, kultúrája, az egymás mellett élés helyi értékei.

A honismeret tankönyvcsalád szerzőjeként fontosnak tartom, hogy segítsem kollégáimat a roma kultúra feldolgozásában.

A cigány népismereti tantárgy célkitűzései

A cigány népismereti tantárgy legfőbb célja, hogy segítséget adjon gyereknek és felnőttnek, tanárnak és diáknak abban, hogy a cigány kultúrát el tudja helyezni az európai kultúra összességében.

Csak akkor kaphatunk átfogó képet erről a kisebbségről, ha nem csupán jelenüket követjük nyomon, hanem betekintünk több ezer éves múltjukba is. Az 5. osztályos roma tanterv célja a cigányság eredetének, származási helyének, vándorlásainak és ezek fontosabb állomásainak a megismertetése.

A cigány népismeret oktatása révén megőrződnek a hagyományaikban, hiedelmeikben, hitvilágukban rejlő értékek. A zene és a tánc segítségével, az irodalmi és képzőművészeti alkotásokon keresztül bemutathatjuk a cigány emberek szokásait, belső lelki világát, és ez segítheti a cigányságra jellemző érték- és normarendszer megértését.

Az 5. évfolyamon a cigányság különböző népcsoportjaival, a magyarországi cigány népzenével, a cigány népviselettel, a cigányság életmódjára leginkább jellemző kézműves tárgyakkal ismerkednek meg a gyerekek.

Az 5. osztályos cigány népismereti tankönyv célja is az, hogy a cigány népismeret megismerése során a tanulókban nyitottság és megértés alakuljon ki a különböző szokások, életmódok, kultúrák, hagyományok iránt.

A tankönyv használható a népismeret önálló tantárgyként való oktatása során vagy az ének-zene, a történelem és a rajz tantárgyba integrálva.

A feldolgozandó ismeretanyagot öt témakörben, 29 leckében dolgoztam fel. Mintegy 79 színes és 30 darab fekete fénykép mellett számos rajz, ábra és térkép könnyíti a tananyag elsajátítását. A mesékhez, versekhez, eredetmondákhoz általános iskolai tanulók készítettek illusztrációkat, amelyek hangulata remélhetőleg megérinti az 5. osztályos korosztályt, és segíti a gyerekek érzelmi azonosulását a művek szereplőivel. A tankönyv a tanórákra bontva tárgyalja az elsajátítandó ismeretanyagot.

Tartalomjegyzék

Előszó

I. A Magyarországon élő cigány népcsoportok nyelvi és néprajzi jellemzői

Cigány népcsoportok és nyelvjárások hazánkban (1. lecke)

A cigány népcsoportok folklórhagyományai, népi kultúrájának gyökerei (2. lecke)

A párválasztás (3. lecke)

Gyermekáldás, születés, keresztelés (4. lecke)

Cigány ünnepek, hagyományok (5. lecke)

A halálhoz fűződő hiedelmek és hagyományok (6. lecke)

Az első fejezet összefoglaló kérdései (7. lecke)

II. Kézműves tárgyak az anyag – forma – életmód összefüggései

Foglakozási és megélhetési lehetőségek (1. lecke)

Ősi mesterségek: teknővájók, kosárfonók, vályogvetők (2. lecke)

A lókupec. A vásári szokások (3. lecke)

Cigány fémművesek (4. lecke)

Cigány munkaerőpiac a XX. században (5. lecke)

Akikre büszkék vagyunk! Roma értelmiségi nők arcképcsarnoka (6. lecke)

A második fejezet összefoglaló kérdései (7. lecke)

III. Díszítőművészet és a cigány népviselet

Kedvelt formák és színek (1. lecke)

Lakás és díszítőművészet (2. lecke)

Az oláh cigányok öltözködés szokásai, hagyományai (3. lecke)

A cigány közösségek öltözködési szokásai (4. lecke)

A muzsikus cigányok öltözködési szokásai (5. lecke)

A harmadik fejezet összefoglaló kérdései (6. lecke)

IV. Magyarországi cigány népzene

Énekeljetek, cigányok! (1. lecke)

A hangszerek kialakulása és fejlődése a cigányzenészek szolgálatában (2. lecke)

Bihari János, a hegedű király és Erdélyi Náci, a szegedi cigány király (3. lecke)

A cigánybandák és cigány együttesek (4. lecke)

Híres, legendás cigányprímások (5. lecke)

Dzsessz, populáris zene, rockzene (6. lecke)

A negyedik fejezet összefoglaló kérdései (7. lecke)

V. Cigány mese- és mondavilág

Hagyományőrzés a mesében (1. lecke)

Eredetmondák (2–3. lecke)

Sárkány ebédre, róka vacsorára (4. lecke)

Az ötödik fejezet összefoglaló kérdései (5. lecke)

VI. Cigány műköltészet (1–5. lecke)

Lakatos Menyhért

Bari Károly

Balogh Attila

Kovács Hontalan József

Choli Daróczi József

Az ötödik fejezet összefoglaló kérdései (6. lecke)

Év végi ismétlés

A lakóhely életmódját, történetét feldolgozó kérdések, feladatok. Kutató- és gyűjtőmunka.

II. fejezet: Ősi cigányfoglalkozások

2. lecke

Elsősorban azokat a tevékenységeket soroljuk ide, amelyek napjainkban már az ipari foglalkozások széles körét ölelik fel a kosárfonástól, a teknő- és faárukészítéstől a vályogtégla és égetett tégla előállításán át a fémtárgyak termeléséig. Elsősorban itt figyelhető meg leginkább az egykori hagyományosnak nevezett cigányfoglalkozások továbbélése.

Fafaragás

Fafaragással az oláh és a magyar cigányok nem foglalkoznak. Egyetlen cigánycsoport van, amely famunkából él: a teknővájó (balajári) vagy kanalas cigányok Magyarország délnyugati és északkeleti vidékén. A teknővájók egyes készítményeiket, például a bögréket egyszerű faragott mintával, karcolással díszítik. Árujukat kizárólag a nem cigány lakosság körében értékesítik. A teknővájók is a szabad ég alatt dolgoznak. Télen a fészerben, ahol a nyárfákat elhelyezték.

A teknő, a melence, a lapát készítéséhez ötféle fafajtát használtak: nyárfát, hársfát, fűzfát, jegenyefát és égerfát. Ezeknek a fáknak minden tulajdonságát ismerték.

Tudod-e?

A fában a természetet is tisztelték. A teknővájó cigányok csak alvó állapotban vágták ki a fát. Úgy tudták, hogy a fa, amikor él, akkor fájdalmat érez, tehát sajnálták a fát. Ezért csak lombhullatás után vágták ki – november közepétől február közepéig. A lombhullás után – november közepén – a fa törzséből a fa életereje leáramlik, leszáll a gyökerekbe. Ezt a folyamatot, úgy hívják, hogy elaludt a fa: „sz-o kulkát".

Csak ekkor álltak neki a fakitermelésnek. A fa kidöntését, ha lehetett, csak szélcsendben végezték. Előtte 3–4 napon csak a törzset vizsgálták, közösen meg is nézték, pontosan behatárolták, hogy az a hatalmas nyárfatörzs merre dőljön.

A hatalmas nyárfatörzsek szabdalásához fűrészt sosem használtak, fejszével, nagyon finom bevágásokkal dolgoztak. A törzsből mindig annyit daraboltak, amennyit egy hét alatt el tudtak végezni.

Nyáron az erdei munkahelyen egy kb. 2x2 méteres lombbal takart sátrat vertek. A sátor előtt éjjel nagy tűz égett, de a nagyobb esőktől a családot nem védte meg ez a lombsátor. Ilyenkor a tüzet fölgerjesztették a sátor előtt, a beáramló meleg a becsöpögő esőcseppeket gőzzé alakította át, úgy érezték magukat a sátorban, mint egy gőzfürdőben.

Az egy helyen dolgozó családok nyáron néha abbahagyták napközben is a munkát, odahúzódtak az árnyékba, és hosszú órákig beszélgettek. Miről folyt a beszélgetés? Jó-e a nyárfa, jókor döntötték-e ki, hogy nem reped-e, a takargatásról, aztán persze szó esett a piacról is. Lényegében arról beszélgettek, ami őket a mindennapi életben érte, amivel meg kellett küzdeniük. Az anyagot szinte naponta vitték a faluba eladni, a kisebb faedényeket lisztért, kenyérért, szalonnáért cserélték el.

A kisebb teknőcskéket a falusiak és a városiak is szívesen vásárolták mosásra, dagasztásra. Csináltak zsírkeverő kanalakat, melyek hossza 70–80 cm volt, lekvárkeverőt, aztán kisebb főzőkanalakat, de fa evőkanalakat is, amelyeket szívesen használtak különösen a falusi emberek. Hó szórólapátot is készítettek ugyanolyan alakút, de kisebb nyéllel, melyet szüretkor a présben használtak. Szinte minden falusi háznál megtalálhatóak ezek az eszközök.

Akarva-akaratlanul az élet úgy diktálta, hogy a cigányok vándoroljanak. Az együtt vándorló 15–20 cigány ember egy-két év alatt feldolgozott akár egy fél erdőt is, ezért a faanyag hiánya törvényszerűen diktálta, hogy továbbálljanak, hogy újból találjanak fát a megélhetéshez – írta Orsós Jakab. (Cigány Néprajzi Tanulmányok 1997. 6. kötet)

Jó, ha tudod!

A Magyarországon élő cigányság rendszeresen dolgozó rétegét alkotják a teknős cigányok. A magyar lakosság körében is őket becsülik meg a legjobban, mivel állandó munkával keresik meg a kenyerüket, és a készítményeik a paraszti háztartások számára nélkülözhetetlenek voltak.

Olvasmány: A teknővájás öröklődő mesterség – mondja Oláh József

A Szabolcs megyei Vencsellőn laktak és 12 éves korától rendszeresen járta az apjával a környékbeli falvakat. Négy-öt év alatt elsajátította a teknőkészítést. „Tanult mesterség a miénk” – tartja a teknővájásról. Nősülés után önállósodott, és előbb Vencsellőn, majd Zemplén megyei Felsőbereckiben telepedett le. Itt azonban csak télen lakik, az év nagy részében a Bodrogköz, Hegyalja és a Hegyköz falvaiban dolgozik, ahol megfelelő fát tud szerezni.

A két világháború között még bőven volt munkája. Egyrészt az ipar fejletlensége miatt több faedényre volt szüksége a lakosságnak, másrészt több fa is állt rendelkezésre. Régebben a nagybirtokosoknál és azoknál a parasztgazdáknál dolgozott, ahol megfelelő fát tudott szerezni. Nagyon ritkán a fát vette meg valamelyik faluban, ott helyben elkészítette a különböző faedényeket, és a vásárban értékesítette.

A teknőket és a nagyobb faedényeket mindig a családfő készítette, a fiúgyerekek csak a fa kivágásában segítettek. Az asszony a készáruval járta azt a falut, ahol éppen dolgoztak. A kis darabokat adták el helyben, a nagyobb teknőket a vásárra vitték.

(Petercsák Tivadar: Adatok a teknővájó cigányok munkájához)

Jó, ha tudod!

A teknővájó cigányok általában háromféle árut készítettek: teknőket, szakajtókat és kanalakat.

Olvasmány: Havas Gábor: A Baranya megyei teknővájó cigányoknál

A teknővájás „virágkorában” a mesterség továbbörökítése természetes, magától értetődő folyamat volt. A gyerekek ebben nőttek fel. A munka ott zajlott a szemük előtt. Az apa gondot fordított a tanulásra, irányította, segítette, azt is mondhatnám, szervezte a tanulást a megfelelő szokásrend alapján. Az egyik legfontosabb szempont a megmunkálandó fa értékének a tudatosítása volt. A mesterség elsajátítása hosszú évekig tartott, az apa fokozatosan ismertette meg gyerekeivel az apró, különböző fogásokat, fortélyokat. Gondot fordított arra is, hogy a fa megmunkálását megelőző tennivalókat is megismerjék, a fa kiválasztását éppúgy, mint az előadással kapcsolatos teendőket.

A mesterség elsajátításával járó együttműködés rendkívül szoros, bensőséges kapcsolatot alakított ki apa és gyermeke között.

Kosárfonók

A kosárfonó cigányok neve: koshnicari. Ez a mesterség a leépült vagy félnomád életmódot folytató romák között terjedt el.

A kosárfonók a fűzfavesszőket begyűjtötték. A legmegfelelőbb az alacsony növésű, barnás kérgű fűz, mert ezek az ágak hajlékonyak. A levágott vesszőt tíz napig áztatták, de főzéssel és gőzöléssel is csökkentették a törékenységét. Finomabb fonásra az egyéves vesszőt használták.

Két egyforma erősebb ágat a fenék méretének megfelelően egymásba kell helyezni, és ezt körbefonni. Ide kell a vesszőket beledugdosni és megtörve felhajtani. Ezután a vesszők körbefonása következik. Ráerősítjük a fogantyút, végül a kiálló részek levágásával igazítást végzünk.

Nyáron a szabadban, rossz időben fonták a kosarakat. A cigányok, amikor megrendelésre készítenek valamit, tudásuk legjavát adják.

Vályogvetők

Amikor a vályogvető dolgozik, a vályog tetejét kétszer is lesimítja, hogy szép, formás legyen. Amikor a falat tapasztják, minden kis darabot külön kennek a falra, még időnként rá is köpnek, hogy jobban tapadjon a sár a vályoghoz.

A tisztáson vályogot vetnek. Mi kell hozzá? Agyag és szalma.

Az eszközök: talicska, ásó, kapa, vető, vödör.

Hat műveletet örököl a vályogvető cigány: szintézist, leásást, locsolást, kapálást, törekezést, tömörítést.

És még hármat, az utolsó fázist, magát a vetést. Talicskába rakják a kész sarat, egymás mellé öntik. A cigány vízzel teli vödröt hoz, a formálót két-három vetés után belül megvizezi, hogy sima oldalakkal csússzon ki a kész vályog. Már csak szárítani kell.

Egy ügyes cigány naponta akár kétezer téglát is vethet. Két-három nap alatt kész a házra való.

Azt mondják, a visszeres lábnak jót tesz a sár.

Szuhay Péter: „A világ létra, melyen az egyik fel, a más le megy.”

 

Kérdések, feladatok

1. Sorold fel az ősi mesterségeket!

2. Hol és kinél dogozott a fafaragó?

3. Milyen eszközöket készített a fafaragó a paraszti háztartások részére?

4. Milyen körülmények között élt a fafaragó a családjával?

5. Kik között terjedt el a kosárfonás?

6. Milyen anyagokat használtak fel kosárfonás céljából?

7. Ismertesd a vályogvetés menetét, eszközeit!