élet és iskola, élet-iskola, életiskola, iskola és élet, iskola-élet, iskolaélet

Áprily Lajos: Dal az iskoláról (versrészlet)

„Mióta vártam és mennyit kerestem: / sűrű hópelyhes, lármás téli esten, / ha az ívlámpa sziporkázva szórta / ragyogó fényét a tapadó hóra / s a kúrián üvöltő kis diákhad / kigyulladt arccal vívott hócsatákat; / napfényes erdőn, ibolyás tavaszban / dacos, dalos kiránduló csapatban, / a tornatéren, júniusi réten / hancúrozó, labdás fiúk körében; / szilenciumkor nagy, komoly szobában, / mikor mindenki leckét mond magában, / míg halk eső az ablaktáblát éri / s a mormolást egyhangúan kiséri, / s borzongva gondol rá a nebulóhad, / hogy holnap – istenem – már újra holnap! / S a vizsga árnya ott lapul a lesben. / Mióta vártam és mennyit kerestem / s aggódtam érte: hátha nem is jő meg / új embere a dübörgő jövőnek, / a holnapok rajongó álmodója, / ki új lelkét majd új betűkbe rója / s legyűrve minket, kiskorú apáit, / az óvilágból egy napon kiválik / és omló romjainkat megtagadva, / beléveti magát a forgatagba / s továbbragadja új idők zenéje / az új arcok és új eszmék tüzébe! / Mennyit kerestem és mióta vártam, / s az őszi alkonyatban megtaláltam.”

 

Füst Milán: „Elviselhetetlen az emlékek reménytelensége”

„Bármily nagy fontosságú kérdés is az, hogy valamely tanár milyen tanítási szisztéma híve, azért mégis elképzelhető, sőt, a tapasztalat is azt mutatja, hogy a legkülönbözőbb szisztémák szerint is kiváló eredményeket lehet elérni. Még az egyházi oktatás magoltató módszereivel is. Hány kiváló régi emberrel, kitűnő bíróval, orvossal beszéltem jómagam is, aki elavult tanítási módszerek neveltje volt, és mégis szeretettel és tisztelettel gondolt vissza tanáraira. Min múlott ez? Magam én például mit szerettem e különböző irányzat szerint működő tanáraimban?

Egy közösen jellemző tulajdonsága valahánynak volt, éspedig az, hogy mindenekelőtt és mindenekfölött, vagyis életük minden erejével tanárok voltak. Életük egész berendezkedése ennek az eszmének vagy eszménynek szolgálatában állott.”

Részlet a szerző Emlékezések és tanulmányok c. kötetéből

 

Kassák Lajos: „Minden tárgyból megbuktam”

„Az év elején mégis majdnem kötélen végigvezetett apám az álmos városon, keresztül a hideg, buta folyosókon a tanáriba, és újból beíratott. Jól van, gondoltam magamban, ha mindenáron urat akartok nevelni belőlem, akkor én nyugodt lelkiismerettel már most elkezdem az uraskodást. Bejártam az iskolába, de soha még csak könyvet sem vittem magammal, ezeket az utálatos holmikat minden reggel a szomszéd kutyaól alá dugtam, s mint egy valóságos úr sétáltam be az utolsó padba. Ezt a helyet mindjárt az első órán kiválasztottam magamnak, jó távoli és sötét volt. Nyolctól tizenkettőig sokszor elaludtam, és valami csattanásra vagy röhögésre sokszor fölébredtem.”

„Mennyi sötét labirintuson, kétségen és gyötrődésen vergődtem át önmagamhoz. Olyan voltam, mint a jól termő, elhanyagolt, megműveletlen föld, és önmagamnak kellett megművelnem önmagamat.”

Részletek a szerző Egy ember élete c. regényéből