élet és iskola, élet-iskola, életiskola, iskola és élet, iskola-élet, iskolaélet

[A SZÉK MINT KATEDRÁLIS]

 

„Valahogy egyszer a kezünkbe került a Híd, és ettől kezdve követtem, így, olvasva ezeket az újságokat, írtam meg az első kis szövegemet, ami valami csoda folytán a szintén kanizsai Koncz István kezébe került. Akkor még egyetemista volt, de nyáron, amikor nyaralni ment a szerkesztőség, valami kis honorárium fejében ő helyettesítette őket.

Amikor Koncz Pista látta, hogy a kék borítékos levél Kanizsáról érkezett, zsebre tette. Ugyanis ő a bátyámmal járt iskolába, egy ideig együtt is laktak Belgrádban, és amikor hazajött Kanizsára, a korzón sétáltunk, mise után, akkor odaszólt nekem: „Gyere velem”. Bementünk valami klubba, és elővette azt a kis szörnyű, kusza prózámat. Azt mondta, hogy a szöveget is úgy kell megcsinálni, mint egy széket. És akkor, elemzés, értekezés közben, maga elé húzott egy széket, ahogy ő mondta, mobiliumot, „nézd például e mobiliumot”, és fél óráig értekezett róla. Teljesen megrázott ez az előadása. Bámultam a tökéletes szerkezetet, mobiliumot, akár egy katedrálist, jóllehet ismertem az asztalost, műhelyének minden zugát, gyalui szarvának fényét, vésőinek, fűrészeinek élét, reszelőinek bordázatát, minden bútorról tudtam, ki készítette, Harmat, Kanyó, Bicskei Szilvi, Nagy Karcsi, Losonc Jenő vagy Varga, nagyrészt Vinczer műasztalos tanítványai, akik közül Kanyó bácsi például hegedűt is csinált magának, tudtam tehát, hogy azt a széket, mobiliumot Nagy Karcsi bácsi készítette, s mégis úgy tűnt, akkor láttam életemben először széket, mobiliumot, hiszen azelőtt sosem is hallottam e kifejezést… Különös, később Calder drótművészetével, mobiljaival foglalkozva, amelyeket még Beckett is kedvelt, egyszer eszembe jutott mesterem szóhasználata, pedig nála éppen az abszolút stabilitást jelentette az ingóság… Szóval a szék, mint olyan…”

(Részlet Tolnai Ottó Költő disznózsírból című önéletrajzi regényéből)