élet és iskola, élet-iskola, életiskola, iskola és élet, iskola-élet, iskolaélet

„…hazánk minden iskolája egyaránt a nemzeti művelődést szolgálván, e közös czél kapcsolatokat, közös szempontokat létesít a közoktatás valamennyi munkása között, s azért minden egyes a maga területén nagyobb czéltudatossággal működhetik, ha tájékozva van a saját munkájának az összesség munkájához való viszonyáról. Ezen köztudat erősbödése vezet el fokozatosan egy megállapodott, erős iskolai közvéleményhez, amely a legbiztosabb szabályozója az iskolaügy fejlődésének.” (Részlet Kovács János MPT titkár beszámolójából a társaság 1900. január 20-i évi nagygyűléséről. Magyar Paedagogia, 9. évf. 2. sz.)

***

„20 000 korona a debreczeni kántusnak. Egy egyszerű debreczeni polgárnak, Kövesdy Jánosnak végrendelete tartalmazza ezt a hagyatékot. Egy némely modern iskolánkat zavarba hozná egy hasonló hagyaték. Nemcsak, mert kántusa nincs, de mert hirtelenében nem jutna eszébe, hogy mi is az a kántus? De a volt debreczeni diáknak még 70 esztendős korában is fölcsillan a szeme, ha a kántust emlegetik előtte. Az ifjúkori barátok s a velük harmonikus éneklés közben együttesen átérzett hazafias, bajtársi, művészeti hevületek emléke újul föl szívében.” (Vegyes című szerkesztőségi jegyzetből. Uo.)

***

„Példák igazolják, hogy könnyebb leírni a szót, ha felújítjuk a kiejtéséhez szükséges motorikus képzeteket, azaz hangosan vagy legalább halkan kimondjuk. Lay és Schiller kísérletei is igazolják, hogy ha ezt megengedték a tanulónak, sokkal könnyebben írták le a szót, sokkal kevesebb hibával. Ezek alapján világos, hogy a helyesírás megtanulható helyesírási szabályok nélkül.” (Részlet Weszely Ödön: A magyar írásbeli dolgozatokról című tanulmányából. Magyar Paedagogia, 9. évf. 3. sz.)

***

„Csak azt a tapasztalatot legyen szabad kifejeznem, hogy a magyar tanárképzést ma nem lehet a középiskola és egyetem között levő szakadék eltüntetése nélkül rendezni. Legtöbb bajunk abból ered, hogy igen sok fiatal egyetemi hallgató egyetemi évei végéig alig is tud e szakadék falán felkapaszkodni. Az iskola és az egyetem tehát úgy látszik, küzd egymással, sőt az egyetem önmagával is. Mindkettő a maga érdekeit tartja első sorban fontosnak s valóban egyenlő mértékben fontos is mind a kettő. Rövidséget egyik sem szenvedhet. Az iskolának meg kell, hogy legyenek a mindig jobb-jobb tanárai, az egyetemnek is lennie kell olyan hallgatóinak, kik a folytonosan magasabbra emelkedő feladathoz eredménnyel nyúlhatnak. Az érdek tehát közös, mert egyik szükséglet teljesítése a másiknak már teljesült voltától függ s e tekintetben mindkettő első. Fokozatosan nő az iskola feladata és bővül az egyetem munkaköre. Nem lehet e feladat teljesítését olyan emberekre bízni, kik e munkakört és a benne végzett munkát nem ismerik, mert tanítványaikat nem tehetik magasabb czélra való törekvésre képessé, ha magok e czél felé soha sem törekedtek. (Részlet Imre Sándor: Az iskola és az egyetem című tanulmányából.
Magyar Paedagogia, 9. évf. 4. sz.)