Olvasási idő: 
9 perc
Author

Képzelt gyermek

VII. NEMZETKÖZI ASSITEJ GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI SZÍNHÁZI BIENNÁLÉ, KAPOSVÁR, 2014. MÁJUS 5–10.

A gyermek- és ifjúsági színházi előadások alapvetően abban térnek el a felnőtteknek szólóktól, hogy akarva-akaratlanul előfeltevéssel közelítenek a nézőhöz. Állandó kérdés a műfaj alkotói számára, hogy mi az a téma, színházi formanyelv, amelyre az adott korosztály fogékony. Hogyan szólíthatók meg leghatékonyabban? Miként kerülhet a színház a gyermekhez/fiatalhoz igazán közel? Nemcsak azért alapvető kérdése ez a műfajnak, mert a nézők speciális színházi nyelvet igénylő korcsoportokhoz tartoznak, hanem azért is, mert a megszólítás módját az adott társadalmi helyzet (kor) is befolyásolja. Így aztán az olyan találkozó, mint a kaposvári biennálé, amellett, hogy a korosztályokat megszólító színházi műfaj aktuális állapotát mutatja, képet ad arról is, ahogyan a szakma a felnövekvő generációról gondolkodik. A szemlén végigkövethettük a gyermekszínházi alkotók lelkében élő néző felcseperedését.

Olyan „feltételezett” gyermekre kell gondolnunk, aki már csecsemőkorában találkozik a színházzal, mint a felfedezendő világ egy szegmensével. E csöppséget a hosszú verbális közlésre épülő jelenetek még nem kötik le, ám a rövidebb, rímes mondókákból álló szöveg felkelti az érdeklődését, különösen, ha ezt színes labdákra épülő színpadi akció kíséri (Dödölle, Vaskakas Bábszínház, Győr). [1] Később már érdeklik a különböző formák, elvarázsolja az agyag átalakulása, és örömmel vesz részt a játékban is (Pont, pont, vesszőcske, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Budapest). A totyogó kíváncsi a fény, a mozgás és a zene kapcsolatára, és egy spotlámpában könnyen meglátja a barátot, mely elegendő ahhoz, hogy önfeledten kacagva élvezze az előadást (Spot, La Baracca Testioni Ragazzi, Bologna).

A képzeletbeli óvodást még mindig a bábszínházzal lehet leginkább megszólítani (Vitéz László – Az elásott kincs, Mesebolt Bábszínház, Szombathely; Boribon és Annipanni, Budapest Bábszínház; A háromágú tölgyfa tündére, Kövér Béla Bábszínház, Szeged; Hogyan lett? Kipling mesék, Ciróka Bábszínház, Kecskemét). Az elképzelt gyermek épp akkor válik képessé hosszabb, élőszínházi előadások befogadására, amikor átlépi az iskolás kor küszöbét. Kisiskolásunknak még mindig nagyon fontos a látvány (Világszép nádszálkisasszony, Csiky Gergely Színház, Kaposvár), ám az összetettebb szöveges jelenetek is elkezdik érdekelni (Pimpáré és Vakvarjúcska, Bartók Kamaraszínház, Dunaújváros). Fontos téma a nagyobb óvodások és alsó tagozatos iskolások számára a környezettel, a természettel való kapcsolat. Egy fa életének története legalább annyira érdekes lehet bábszínházi formában (When all was green, The Key Theatre, Tel-Aviv), mint egy fán élő apró lények küzdelmeiről gondolkodni közösen egy komplex színházi nevelési előadáson (Apró hősök, Káva Kulturális Műhely, Budapest).

Később azonban a serdületlen mintha eltávolodna a színháztól, az elképzelt felsős nem kifejezetten az előadások segítségével fogalmazza meg kérdéseit, esetleg válaszait. Kiskamaszunkat mintha csak a virtuális kalandok foglalkoztatnák ekkor (R & L, avagy a Mágusok Birodalma, Budaörsi Latinovits Színház).

Olybá tűnik, hogy „feltételezett” pubertáskorú nézőnket árnyaltabb kérdésfeltevéssel, összetettebb színházi formanyelv-értéssel jellemezhetjük, mint fiatalabb önmagát. Középiskolásunkat erősen foglalkoztatja az én és a közösség határának kérdése, az egyén és a hatalom viszonya (A harmadik hullám, Bárka Színház, Budapest; Mario és a varázsló, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Budapest). A serdülő ugyanakkor képessé válik az őt körülvevő problémák mély megértésére és átélésére. Ezek elviselhetetlenül nyomasztóvá is válhatnak számára (Nincsenapám, seanyám, Stúdió K Színház, Budapest), olyannyira, hogy öngyilkos gondolatain olykor nehezen tud uralkodni (A hosszabbik út, Kerekasztal Színházi Nevelési Központ – Szputnyik Hajózási Társaság, Budapest). Fontos téma a halál e képzeletbeli kamasz nézőnek, ahogy felmerül a gyilkossá váláshoz vezető út is (Csöngő, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Budapest). Ez a fiatal színházértésében már alig különbözik a felnőtt nézőtől, bár az előzetes tudásra építő előadásoknak kevésbé, ám a következetes színpadi jelhasználatot alkalmazóknak inkább lehet lelkes és őszinte közönsége (Közellenség, Magyar Színház, Budapest). Középiskolásunk előadásélményéhez ugyanakkor nem szükséges nagyszínpad, márványfolyosó, bársonyszék és ünneplő, értékeli az osztályteremszínház olykor kényelmetlen testközeliségét is (Ady/Petőfi, Nézőművészeti Kft. – Manna Kulturális Egyesület, Budapest). Elképzelt serdülőnket érinti a szexualitás kérdése kapcsán a jövőről való felelős gondolkodás, így a kortársait is szerepeltető előadás különösen megszólított nézőjének érezheti magát (12 hét, K. V. Társulat, Budapest). Az érettségi és pályaválasztás előtt álló feltételezett közönséget legalább annyira foglalkoztatja létének értelme, mint az általános iskolát épp elhagyót. Ez a fiatal képes jövőjével kapcsolatos új szempontok átgondolására, új kérdések felvetésére egy saját iskolai közegébe érkező előadás és feldolgozó foglalkozás kapcsán (Kő, papír, olló, Szkéné Színház, Budapest).

Bár illeszthető a sorba, mégis mintha a korosztályra osztottságot kérdőjelezné, és ezzel kissé a műfaj határait is feszegetné Hoffer Károly Janne Teller regényéből rendezett előadása. A Semmi – tizenhárom-tizennégy év fölött legalábbis – mindenkit megszólít. Olyan tiszta hangon beszél ez az előadás az élet értelmének kereséséről, hogy utána a szülők legalább olyan nehezen szólalnak meg, térnek vissza a hétköznapi életük rendjébe, mint kamasz gyermekeik. Az, hogy mi keresni valónk van a világon, ugyanis serdülőkortól kezdve kérdés, még akkor is, ha azt nem olyan gyakran tesszük fel magunknak, mint a tinédzserek. Választ – ahogy azt jó műhöz illik – az előadás nem ad, csupán a kiskamaszok kétségbeesett keresését mutatja. A minden értelmet tagadó Pierre Anthon ellen épülő Fontos Dolgok Halma pedig nem mérete, ára miatt válik valamivé, hanem az egyre kegyetlenebbé váló felépülés folyamatától. A kör megszakadhat, a fűrésztelep Pierre Anthonnal együtt leéghet, de az élet értelmének keresése és a tagadás továbbél a tæringi serdülőkben. A hamvakkal teli, a darab végére elcsöndesedő gyufásdoboz pedig figyelmeztet az erőszakos kutatás veszélyeire. A Budapest Bábszínház Semmi című előadása maga is mintegy gyufásdobozként emlékezteti akár felnőtt közönségét is: valaha kerestünk mi is, találtunk valamit, vagy csak felfüggesztettük a kutatást?! Az általános érvényű, kevésbé korosztály-specifikus kérdésfeltevés alapja lehet a generációk közötti kommunikációnak, ilyen értelemben a Semmi családi bábszínház alsó korhatárral. A megértést segíti a rendkívül átgondolt, következetes színpadi jelrendszer, valamint a kiskamasz-nyelvezethez illeszkedő előadásszöveg (Gimesi Dóra), és a minden pillanatában hiteles színészi játék (Spiegl Anna, Mórocz Adrienn, Pallai Mara, Ács Norbert, Tatai Zsolt, Teszárek Csaba, Pethő Gergő, Szolár Tibor, Blasek Gyöngyi). Az előadás tehát méltán kapta az Assitej Magyar Központ Üveghegy-díját.

A VII. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé képzeletbeli gyermeke így válhatott felnőtté, olyan gondolkodó emberré, aki olykor-olykor újra felteszi serdülőkori kérdéseit, és a válaszkeresés jelentőségéről soha nem feledkezik meg. Az előadások sorát látva pedig megállapítható, hogy bármely korosztályról legyen is szó, a színházcsinálók megkülönböztetett érzékenységgel és tisztelettel közelednek nézőikhez. Jó volt látni e képzelt gyermek színházi felcseperedését.

Lábjegyzet

  1. ^ A szerző nem írhatott azokról az előadásokról, amelyeket nem látott, mert az általa megnézett előadásokkal párhuzamosan futottak. Ezek közül versenyelőadás volt: Csoda és Kósza (Örkény István Színház, Budapest), Állampolgári ismeretek (Manna – Zsámbéki Színházi Bázis); Pepita (Kabóca Bábszínház, Veszprém); Csigaház (Ciróka Bábszínház, Kecskemét); Hétalvó (Griff Bábszínház, Zalaegerszeg); Bumba (Apró Színház – Jászai Mari Színház, Tatabánya);A kolozsvári bíró (Jókai Színház, Békéscsaba); Állampolgári ismeretek (Manna – Zsámbéki Színházi Bázis); Horda2 (Nemzeti Táncszínház – KET – Káva, Budapest).