Olvasási idő: 
17 perc
Author

Klebelsberg Kunó sportpolitikája

A tanulmány képet ad arról a jelentős fejlődésről, amely a múlt század húszas éveiben a sport és az iskolai testnevelés terén következett be. Klebelsberg Kunó nevéhez fűződik a modern iskolai testnevelőtanár-képzés megteremtése. A szerző utal arra, hogy a sport és a testkultúra-fejlesztés terén kialakított politika nemcsak az egészséges életmódot, hanem a Trianon utáni revíziós politikát is szolgálta.

Testnevelési Főiskola és játszóterek, FIFA-kongresszus, vívó-Eb Budapesten, sportuszodák, műjégpálya, FTC Stadion, testnevelési kongresszusok – néhány címszó csupán Klebelsberg Kunó kultuszminiszter munkásságából. Már ezek alapján is érthető, miért nevezte a korabeli sportsajtó oly gyakran és lelkesen sportminiszternek a vallás- és közoktatásügyi minisztert.[1]

A magyar sporttörténetírás a magyar testnevelés és sport egyik legfontosabb fejlődési korszakaként jelöli meg a bethleni konszolidáció rövid évtizednyi idejét, Klebelsberget pedig a magyar sportpolitika megújítójaként tartja számon. Az alábbiakban röviden bemutatom, miben állt ez a fejlődés és megújulás. Két kiindulópont lehet: a korszak politikai helyzete és a magyar sportélet fejlődése.

A korszak politikai helyzete

A bethleni konszolidáció egyfajta konzervatív reformot jelentett az ország számára, melynek egyik fő motívuma az volt, hogy a középosztály államfenntartó erejétől függ a nemzet további léte. Elsősorban ennek a középosztálynak az érdekeit tükrözte az új politikai és gazdasági program s a hozzá igen nagy hangsúllyal kapcsolódó kultúrpolitika, mely a trianoni tragédia után az ország talpra állítására, konszolidálására vállalkozott. A kultúrpolitikai célok megvalósításához Klebelsberg ideológiát is teremtett: a nacionalizmustés a hozzá szorosan kapcsolódó kultúrfölény elvét. Mindkettő a reformkort idézi, melyet gyakran emlegetett követendő mintaként.

A nacionalizmus a kultuszminiszter számára a munkás, alkotó hazaszeretetet jelentette, s fő mondanivalója, hogy tettekkel lehet legtöbbet tenni a Trianon által romba döntött Magyarországért.

A kultúrfölény elvének megfogalmazásakor azt is megjelölte, hogyan képzeli ezt: a legfontosabb feladat az ország kulturális színvonalának emelése. Magyarországnak kulturális téren kell kiemelkednie környezetéből, és erőteljes felemelkedéssel kell a világnak bebizonyítania, hogy helye van az európai nemzetek között. E Széchenyitől származó gondolat felidézése jelentette a kultúrfölény követelményének megfogalmazását, mely egyrészt a megalázott, megcsonkított ország vigaszelmélete volt, másrészt kifejezte a művelt Nyugathoz való csatlakozás igényét is. A kultúrfölény elve alapján megújult a magyar oktatás rendszere, a művelődés infrastruktúrája. A magyar kultúrdiplomácia szép sikereket könyvelhetett el.[2]

Klebelsberg ugyanezen elvi alapból kiindulva hamar felismerte a sport jelentőségét és diplomáciai súlyát is. Nemcsak a szűkebben vett kulturális szférát, hanem a sport fejlesztését is kiemelten kezelte, s igyekezett diplomáciai és propagandisztikus célokra is felhasználni azt. „Így körülhordozzuk a testnevelési gondolat zászlóját az országban és belevonjuk munkánkba a tősgyökeres magyar életnek éppen ama gócpontjait, ahol a nemzeti érzés a legerősebben lüktet, s még inkább biztosíthatjuk a testnevelési gondolatnak a nemzeti gondolattal való összeszövődését…”[3] – írta ezzel kapcsolatban.

A magyar sportélet fejlődése

A magyar sportélet kibontakozása természetesen nem Klebelsberg korában kezdődött, hiszen ez a folyamat a 20. század elejétől folyamatosan nyomon követhető. A felsőbb társadalmi rétegek már régóta űztek bizonyos sportokat: a vadászat, a lóverseny, a tenisz, az evezés, a golf régóta az arisztokrácia életéhez tartozott. A középosztály a tornát preferálta. A századfordulóra azonban Európa-szerte és a gyorsan felzárkózni törekvő Magyarországon is a sport tömegekre gyakorolt hatása volt megfigyelhető. A megnövekedett szabadidő, az urbanizáció és számos más tényező hatására az alsóbb néprétegek, elsősorban a munkásság és a kispolgárság is kialakította a maga sportéletét. Egymás után alakultak a sportklubok, új sportágak terjedtek el (foci, kerékpár, vízi sportok stb.). Megkezdődött az újkori olimpiák története is. Egész Európában mind nagyobb jelentőségre tett szert a sport, s lassanként a mindennapok részévé vált.

Mindez Magyarországon is tapasztalható volt, olyannyira, hogy a sport a hivatalos állami politika szintjén is megjelent, tervszerű állami testnevelési politika bontakozott ki. 1911-ben kezdődtek azok a törekvések a képviselőházban, melyek nyomán megszületett az 1913. évi 13. tc., mely létrehozta az Országos Testnevelési Alapot. Ennek anyagi fedezetét a lóversenyfogadások és egyéb szerencsejátékok megadóztatásából nyerték. A haszon 2%-át kellett adóként befizetni. Emellett Berzeviczy Albert elnökségével megalapították az Országos Testnevelési Tanácsot. Mindez jó alapot adott a sportélet kibontakozásához, állami szintű támogatásához.

Az ígéretes fejlődést a világháború szakította félbe.[4] A sport iránti társadalmi méretű érdeklődés azonban a háború után feléledt, sőt egyre erősödött Magyarországon is. Újraalakultak a sportélet civil szerveződései, s valós társadalmi igényként merült fel a sportélet megszervezése s állami támogatása. „A világsajtó… tele van a nagy mérkőzésekről szóló sporthírekkel, amelyek már-már jobban lekötik a közfigyelmet, mint a parlamentek politikai vitatkozásai. Hatalmas világmozgalommal állunk szemben, a testnevelés kérdése a modern ember érdeklődésének előterében áll”[5] – állapította meg Klebelsberg. Elképzelései találkoztak a kor kihívásaival, melyeket igyekezett céljai szolgálatába állítani. Jelen esetben a sport iránti társadalmi igényt törekedett kielégíteni, ugyanakkor céljai eléréséhez eszközként is felhasználni.

Legelőször az állami sporttámogatás forrásait próbálta megteremteni. Minisztersége elején ugyanis sajátos helyzettel találta szemben magát e téren. A nemzetgyűlés 1921-ben testnevelési törvényt alkotott (1921. évi LIII. tc.), ugyanakkor megszüntette a már említett Országos Testnevelési Alapot (1921. évi II. tc.). Így amikor Klebelsberg kultuszminiszter lett, volt ugyan testnevelési törvény, de a megvalósításához szükséges anyagi fedezet hiányzott: „… nem is voltam hajlandó a végrehajtási rendeletet mindaddig kibocsátani, amíg Kállay Tibor pénzügyminiszter, a kulturális törekvések nagy megértője a Testnevelési Alap helyreállításához hozzájárulását meg nem adta. Így jött létre az 1924. évi III. tc., és most már teljes erővel megindult a munka”[6] – írta.

A kultuszminiszter tehát elérte, hogy többéves halogatás után a kormány 1924-ben visszaállította a Testnevelési Alapot. A pénzügyi előfeltételek biztosításával egy időben kiadta a testnevelési törvény végrehajtási rendeletét, mely meghatározta a korszak testnevelésének céljait és felépítését.

Megteremtette a kultuszminisztériumban az önálló testnevelési ügyosztályt Tárczai Felicidesz Románvezetésével, és „Testi nevelés” címen új költséghelyet nyitott a minisztérium költségvetésében. Így hozta létre az eddig teljesen hiányzó állami sportirányítást.

Klebelsberg sportpolitikai tevékenysége

Klebelsberg sportpolitikai tevékenysége elsősorban három területen eredményezett lényeges változást: az iskolai testnevelésben és testnevelőképzésben, az iskolán kívüli testnevelésben (leventeprogram, tömegsport) és a versenysportban (sportklubok, szövetségek, olimpiák).

Az iskolarendszerű testnevelés korszerűsítésében kétségkívül a legfontosabb lépés a modern testnevelőképzés megoldása volt. Korábban a tornatanárok a Nemzeti Torna Egylet 8-10 hónapos tanfolyamainak elvégzésével nyertek képesítést, ami nem felelhetett meg a növekvő igényeknek.[7]

1925-ben Klebelsberg megalapította a Magyar Királyi Testnevelési Főiskolát (1921. évi LIII. tc. 4. §), amely ekkor még a Pedagógium épületében, társbérletben működött, azonban a polgári iskolai tanárképzés Szegedre helyezésével önálló épületet kapott. Ekkor került a Testnevelési Főiskola birtokába a Győri úti ingatlan, melyhez megvásárolta a szomszéd telket is. Így a hozzá tartozó sportlétesítmények kiépítésével Európa egyik legjobban felszerelt ilyen jellegű intézményévé vált. A Testnevelési Főiskola – mely 1975-ben az ún. tudományegyetemek csoportjába sorolt egyetemi rangú intézménnyé vált, majd 1989 óta Magyar Testnevelési Egyetem elnevezéssel működött 1999. december 31-ig – ekkor, a húszas, harmincas években alapozta meg máig tartó nemzetközi hírnevét.

Az úgynevezett „magyar testnevelési rendszer” kidolgozása a háború idejére esik, alkalmazására azonban csak a húszas években került sor. Az 1924-ben elfogadott középiskolai törvény kapcsán kiadott utasításokkal – melyek a népiskolai törvényben is megjelentek – visszavonhatatlanul teret nyert a svédtorna, amely így a magyar testnevelési rendszer alapját képezte.

Az iskolai testnevelés, a leventeképzés, valamint a cserkészmozgalom fejlesztését nagymértékben befolyásolta a trianoni békeszerződés és annak nyomán a revízió gondolata. A hadsereg kényszerű leszerelése okán szükségesnek látszott, hogy az ott folyó testi nevelés helyett legalább az iskolás korosztály számára megszervezzék a testedzés lehetőségeit. Ezzel nemcsak a felnövekvő generációk egészségi állapotát kívánták javítani, hanem nyíltan kimondott honvédelmi célokat is el akartak érni. Hogy ez megvalósulhasson, a kultuszminiszter igyekezett az iskolai testnevelés feltételein is javítani. Az iskolákhoz tornatermeket építtetett, végrehajtatta az iskolai tornaszerek cseréjét, új létesítmények létrehozásakor már a tervezés fázisában ügyelt az újonnan kidolgozott szempontokra.

1924-ben megalakították a Középiskolások Sportköreinek Országos Szövetségét (KISOSZ), melynek szervezésében igen hamar megszületett egy színvonalában azóta is páratlan iskolai versenysportrendszer. 1926-ban Klebelsberg bevezette a heti három testnevelésórát, s ez alkalommal is a katonai előképzés igényeire való hivatkozással igyekezett a tanári kar ellenállását legyőzni.[8]

tanítási órákon kívüli testnevelés egyik igen fontos része volt a leventeképzés, melyet az iskolák kötelesek voltak megszervezni, annak ellenére, hogy a foglalkozások a tanulók szabadidejében történtek.

A leventeképzés lényegét Klebelsberg az alábbiakban határozta meg: „Ez végtelenül fontos olyan országban, mint a mi hazánk, ahol nincs általános védkötelezettség, ahol tehát a nemzeti hadsereg nem vállalhatja magára a nemzet egész férfitömegének sportszerű átképzését.”[9] A Nemzeti Sport hasábjain pedig így fogalmazott: „A magyar ifjúság megszervezése, fegyelmezett egységes életre nevelése a leventemozgalom fő célja. S a sport jóformán csak azért kapcsolódott bele, mert a sport az a csodaszer, amivel minden ifjút erőszak és büntetés nélkül is meg lehet a mozgalom céljainak nyerni.”[10]

Egyetérthetünk Szabó Lajossal, aki a következőképpen értékeli a leventemozgalmat: „Eltekintve… a leventemozgalom ismert és bírált militarista alapállásától és későbbi kinövéseitől, el kell ismernünk, hogy egyértelműen pozitív szerepet játszott a 21 éves korig terjedő férfilakosság sportéletének általánossá tételében.”[11] Véleménye szerint Klebelsberg az iskolát a szellem, a leventemozgalmat a test művelésére szánta.

Klebelsberg Kunó sportpolitikájának egyik legnagyobb érdeme a tömegsport támogatása, kifejlesztése, s ebben kétségkívül igen fontos eredmény volt a sportélet demokratizálása. Ezzel kapcsolatos céljait így foglalta össze: „… az így elgondolt testnevelés már nem állott meg a felső tízezernél, mint korábban a sport, sem a felsőbb százezernél, mint korábban a torna, hanem általános országos üggyé kellett válnia és pedig kettős irányban. Területileg meg kellett szervezni az egész országban, minden városban, minden faluban, szociális szempontból pedig ki kellett terjeszkednie annak minden néprétegére… Így váltotta fel az arisztokrata színezetű sportot és az értelmi középosztály tornáját az általános nemzeti testnevelés.”[12]

A tömegsport, vagyis a kultuszminiszter szóhasználatával az iskolán kívüli testnevelés kifejlesztésénél tehát felvetődik egy másik kedvenc gondolata is, mégpedig a decentralizáció. Nemcsak a társadalmi rétegek szerint kell kiterjeszteni a testnevelést, hanem a területi elosztást is egészségesebbé kell tenni. Véleménye szerint bármilyen fejlett is a budapesti sportélet, az mégiscsak a nemzet egykilenced részére korlátozódik, s ezért mindent meg kell tenni a vidék sportjának fejlesztéséért is, hiszen az ország lakosságának nagyobb hányada vidéken él.

A vidéki sportélet megszervezése, fellendítése volt a célja az ország különböző városaiban megrendezett testnevelési kongresszusoknak is, melyek közül az elsőt épp Szegeden hívták össze 1930-ban. Ezen elvek alapján kezdődött meg a vidéki sporttelepek széles hálózatának kialakítása.[13] Emellett a testnevelési törvény szellemében megindult a vállalati sport (cégsport) is, hiszen a törvény szerint minden ezer főnél több embert foglalkoztató üzemnek sporttelepet kellett létrehoznia a dolgozók számára.

A tömegsporton belül egyre szélesebb körben hódítottak a vízi sportok, melyek művelésére létrejött a margitszigeti sportuszoda (Hajós Alfréd tervei alapján építették), a szegedi uszoda, a tihanyi vízitelep és még számos más létesítmény. Úgyszintén társadalmi igényt elégített ki a Városligetben felépült Műjégpálya. Az utóbbi sportlétesítmények már nemcsak a tömegsport, hanem a versenysport céljait is szolgálták.

versenysportra szintén igen nagy gondot fordított Klebelsberg, hiszen a már említett sportdiplomácia itt valósulhatott meg, s ez politikai szempontból is fontos volt. „Trianonban azt is megparancsolták nekünk, hogy helyezzük hatályon kívül több mint félszázados általános védkötelezettségünket, amivel nemcsak katonai téren gyengítettek bennünket, hanem a nevelés területén is. Mert az általános tankötelezettségen felépült népiskola nevelőmunkáját az általános védkötelezettségre alapuló katonáskodás valósággal tovább folytatta, amikor engedelmességre és fegyelemre nevelt, s gyakorlataival a testet erősítette és edzette. Gondoskodnunk kell arról, hogy azt a testedző munkát, amelyet korábban az egész férfinépességgel a hadsereg végzett, most a magyar sport végezze el. Abban a különleges helyzetben, melybe Trianon következtében kerültünk, a sportnak még fokozottabb a jelentősége”[14] – nyilatkozott a sport és a politika kapcsolatáról.

E területet – a kor szokásainak megfelelően – társadalmi sport néven emlegette. Idetartozott az egyesületek, szövetségek támogatása, nagy nemzetközi versenyek lebonyolítása, a korszak legjelentősebb szakfolyóiratának, a Testnevelésnek a kiadása, a II. Testnevelési Kongresszus összehívása, illetve Magyarország képviselete az olimpiákon. E törekvések jegyében a már említett létesítmények mellett a sportszövetségek számára felállította a Szövetségek Házát.

1929-ben elfogadták a Nemzeti Stadion építésére vonatkozó törvényt, azonban a gazdasági válság, majd annak kormányzati következményei miatt ez már nem valósult meg. Megvalósult viszont az FTC Stadion és a Testnevelés Háza.

Számos rendezvény erősítette a sportdiplomácia törekvéseit, s ez a kultusztárca komoly áldozatvállalásával járt. Vívó-Eb, asztalitenisz-vb, műkorcsolya-vb, ökölvívó-Eb zajlott Budapesten Klebelsberg kultuszminisztersége idején, sőt a FIFA is itt tartotta egyik kongresszusát.

A kultuszminiszter melegen támogatta az olimpiai szerepléseket is. 1934-ben a párizsi olimpián megvalósították a magyar sportolók azt a kitűzött célt, hogy több érmet nyerjenek, mint a kisantant államai együttvéve. A következő két olimpián tovább nőtt a magyarok teljesítménye. 1932-ben a helyezések számának tekintetében Magyarország már a 6. helyen végzett.

Utolsó cikkeinek egyikében így írt erről Klebelsberg: „Ha meggondoljuk, hogy eredményeink olimpiászról olimpiászra állandóan javulnak, hogy trianoni sorsunkból nagy nemzetekkel mérkőzve vívtuk ki ezt a tiszteletreméltó helyet, akkor Los Angelesszel meg lehetünk elégedve.”[15]

Befejezésül meg kell még említeni, hogy Klebelsberg kultuszminiszter alapította az első magyar állami sportkitüntetést, a Testnevelési Érmet, melyet időről időre odaítéltek a legkiemelkedőbb sportolóknak.

Klebelsberg Kunó kultuszminiszterként hozott intézkedései, munkássága és megnyilatkozásai bizonyságot adnak arról, hogy a testnevelés ügyét a kultúra részének tekintette, fontosságát felismerve mindig igyekezett megteremteni a fejlesztés feltételeit, megszilárdításához pedig igyekezett minden segítséget megadni még a nehézségekkel terhes időkben is.

Footnotes

  1. ^ Szabó Lajos: Klebelsberg-kézirat. A gróf Klebelsberg Kunó Alapítvány baráti körének estjén az MTA-n 1995. április 25-én elhangzott előadás. (A kéziratot az alapítvány könyvtára őrzi.)
  2. ^ T. Molnár Gizella: Klebelsberg, az iskolaépítő. Szent Gellért Kiadó, Szeged, 1992.
  3. ^ Klebelsberg Kunó: Világválságban. Athenaeum Kiadó, Budapest, 1939, 319.
  4. ^ Klebelsberg Kunó: Világválságban. Athenaeum Kiadó, Budapest, 1939, 310–313.
  5. ^ Klebelsberg Kunó: Neonacionalizmus. Athenaeum Kiadó, Budapest, 1927, 229.
  6. ^ Klebelsberg Kunó: Világválságban. Athenaeum Kiadó, Budapest, 1939, 312.
  7. ^ Szabó Lajos: i. m.
  8. ^ Szabó Lajos: i. m.
  9. ^ Klebelsberg Kunó: Világválságban. Athenaeum Kiadó, Budapest, 1939, 318.
  10. ^ Nemzeti Sport, 1927. 02. 02.
  11. ^ Szabó Lajos: i. m.
  12. ^ Klebelsberg Kunó: Világválságban. Athenaeum Kiadó, Budapest, 1939, 317–318.
  13. ^ Klebelsberg Kunó: Világválságban. Athenaeum Kiadó, Budapest, 1939, 316.
  14. ^ Nemzeti Sport, 1928. 12. 28. Klebelsberg nyilatkozata.
  15. ^ Klebelsberg Kunó: Utolsó akkordok. Athenaeum Kiadó, Budapest, 1932, 226.