Olvasási idő: 
45 perc
Author

Lépésről lépésre egy iskolaprogramért

Beszélgetés Wawra Jánossal, az iskola igazgatójával

A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Szakiskola Pécs egyik külvárosában, Meszesen található. A négy éve négy önálló iskolából összevont intézmény négy épületben működik. A mintegy 1300, többségében hátrányos helyzetű tanulóval 120 pedagógus foglalkozik.

Helyzetértékelés a Család és iskola együttműködése című KOMA-pályázathoz

Iskolánk Pécs peremterületén, egy korábbi bányásztelepen található. A környéken a megüresedő, volt bányászlakásokba roma lumpen családok költöztek. A szegénység évről évre súlyosabb méreteket ölt. Egyre csökken az ép családok száma, növekszik azoké, ahol mindkét szülő munkanélküli, és gyermekeik napközis ellátását sem tudják befizetni.

A szülők alacsonyan iskolázottak, életmódjukra az igénytelenség jellemző. Ugyanakkor a környéken megindult a családiház-építkezés, és az ideköltöző biztos egzisztenciával rendelkező családok gyerekei is az iskolánkba járnak. A társadalmi környezet feltérképezése után világossá vált, hogy a gyerekek szociokulturális környezetében meglévő különbségeket kezelnünk kell, törekedni kell arra, hogy az olykor egymástól nagyon eltérő elvárásoknak eleget tudjunk tenni.

Helyzetértékelés a KOMA tehetséggondozás témakörében kiírt pályázatához

"Pécs egykori bányászkerületében, Meszesen élni, tanulni, dolgozni ma nem könnyű. Itt járni iskolába, itt tanítani igen embert próbáló feladat. Mindenki tudja az elmúlt évek "forgatókönyvét": nincs már művelődési ház, sportpálya, könyvtár, de van játékterem, kocsma és nyilvánosház a környéken. Nincs a családok számára biztos megélhetést adó munka, már klasszikus (két szülős) mintát adó családok sincsenek. A mi gyerekeink 10 százaléka érkezik "ép családból" az iskolába, egyre gyakoribb a nagyszülők, más idősebb családtagok, nevelőszülők, idősebb testvérek által gondozott gyermek. Különösen az apák hiánya riasztó, sok a rokkantnyugdíjas és a ténfergő, alkoholizáló, munkanélküli. Ebből a családi, társadalmi környezetből érkeznek tanítványaink reggelente, sokszor már megverve, éhesen, megalázva. A szülői erőszak vagy közöny tükröződik viselkedésükben, társaikhoz való viszonyukban. Mégis naponta tennünk kell az érdekükben, el kell hitetni velük, hogy mindenki egy külön kis világ, akiben titkos, különleges tehetség lakik. Ezt vállaltuk a pedagógiai programunkban, ezt tesszük a hétköznapjainkban is.

Hogyan született az egész iskolára kiterjedő hátránykompenzációs program gondolata és koncepciója?

Külvárosi iskola vagyunk, és ez elsősorban nem földrajzi, jóval inkább szociológiai megállapítás. A hozzánk beíratott gyerekek szociális helyzete ennek megfelelően problematikus. A területen élők közül sok szülő munkanélküli, a családok a bányák bezárásával vesztették el a megélhetésüket. Szintén a bányák bezárása következtében a lakosság egy része kicserélődött: sok roma család települt az elköltöző volt bányászcsaládok helyére. A szociális eredetű problémák az iskola falain belül is megjelentek. Ez arra indított bennünket, hogy hátránykompenzációs programot dolgozzunk ki.

Évekkel ezelőtt kezdtük ezt a munkát egy általános iskola utáni korcsoportot célzó programmal. "A Város mint iskola" elnevezésű program a középiskolából kimaradó gyerekeknek próbál szakmai orientációval és megfelelő szakképzési gyakorlóhely felkutatásával segítséget, perspektívát adni. De rá kellett jönnünk, hogy ebben az életkorban, alapok nélkül ez szinte lehetetlen. Ilyenkor már csak tűzoltásról lehet szó, és a befektetett munka messze nincs arányban az eredményekkel. Ezért megpróbáltuk már az általános iskola első osztályában elkezdeni a programot. Megismerkedtünk a Lépésről lépésre programmal, és három évvel ezelőtt e szerint indítottunk egy osztályt, azóta pedig minden évben újabb kettőt. A program sok módszertani elemét átvettük a normál oktatásba, különösképpen a felső tagozatosoknak szóló, "Neked is sikerülhet" című programunkba. Ilyen többek között az egész napos oktatási rend és a projektmódszer. A "Neked is sikerülhet" című program jelenleg az 5-6. osztályban fut, de felmenő rendszerben kiterjesztjük az egész felső tagozatra. A harmadik szakasz a 9-10. osztály pályaorientációs képzése az "Érted-Veled". Erre épülnek majd a 11-12. osztály szakképző évfolyamai.

Hátránykompenzációs programunkat "Hidak"-nak neveztük el. A híd ívéhez hasonlóan a mi pedagógiai koncepciónknak is van íve. Nem elszigetelt mozzanatokról van szó tehát: a gyerekek életkori szakaszainak megfelelő három program alkotja a három pillért, melyekre rá tudjuk építeni az egész pedagógiai folyamatot az általános iskola első osztályától a munkába állásig. Már az általános iskola elvégzése is komoly lépés azoknak a gyerekeknek, akik ezen a területen élnek, de a szakmához jutás és utána az elhelyezkedés a döntő momentum: ez az egész program célja. Ezért örülünk, hogy a 12 évfolyamot össze lehetett hozni egyetlen intézményben, még akkor is, ha ez kezdetben, az összevonáskor kényszer eredménye volt. Az az összefüggővé csiszolódó program, az elmúlt három-négy év eredménye, komoly szervező- és tartalmi munka áll mögötte. Át kellett alakítani az iskola struktúráját, és meg kellett alkotni az új intézmény stratégiáját.

Említette, illetve a pályázati anyagokból tudjuk, hogy az iskolának a hátrányos helyzetű diákok esélyteremtése mellett ki kell elégítenie a környéken lakó középosztálybeli családok igényeit is. Milyen helyet foglal el a hátránykompenzációs program az iskola egészében?

Nálunk is érvényesül a burkolt szelekció, hiszen az induló három osztályból kettőben, az angol és a testnevelés tagozatosban emelt óraszámú tantervekkel dolgozunk. A tagozatok mellett egy osztályban összegyűlnek a "maradék" gyerekek. Ez automatikus kiválasztódást teremt, amit mi is nehezen tudunk kezelni. Ezért kell tudatosan foglalkoznunk az integrációval. Ezeknek a gyerekeknek kapaszkodót kell adni az elején, hiszen kortársaikhoz képest valóban hátrányban vannak, de ez néhány év alatt ledolgozható. Így a Lépésről lépésre program bevezetése egyfajta pozitív diszkriminációt, speciális pedagógiai "többletszolgáltatást" jelent. A Lépésről lépésre-osztályba került gyerekek többsége nem járt óvodába, a családi hátterük meglehetősen szegényes. A kudarcok nagy része abból fakad, hogy más kulturális környezetből jönnek, és nem értik az úgynevezett hagyományos osztályok nyelvezetét, viselkedési szokásait, kultúráját, ebből azután sorozatos problémák, konfliktusok adódnak. Úgy érezzük - és a kontrollosztályokkal összehasonlító mérések is bizonyítják -, hogy az osztályban nagyon nagy az előrehaladás, hiszen a gyerekek lekörözték a kontrollosztályt az eredményekkel. A Lépésről lépésre program a harmadik osztállyal véget ér; emiatt félelmeink vannak, és nem tudjuk, milyen átmenetet biztosítsunk, mi lesz a jó megoldás. Negyedikre szeretnénk valamiféle integrációt megvalósítani. Féltjük a gyerekeket, hogy megállják-e a helyüket más környezetben, más módszerek között. Az iskola szerkezete és az integrációs elképzelésünk azt diktálja, hogy a negyedik évfolyamon a három kis létszámú osztályból két osztályt hozzunk létre. Az ügyesebb gyerekeket már most a testnevelés tagozat felé tereljük, illetve megemeljük az osztály nyelvi képzését is, közelítjük a programot a nyelvi tagozat felé. A tanítók természetesen negyedikes korukban is figyelemmel kísérik volt diákjaikat.

Persze nem gondolhatjuk, hogy az alsó tagozatos programmal és a negyedik osztályos integrációval egyszer s mindenkorra megoldottuk a hátránykompenzációt, az esélyteremtést. Később is előfordulhatnak kudarcok. A gyerekek szüntelenül változnak, nem olyanok, mint egy munkadarab, amely úgy marad, ahogyan megcsináltuk. Mindig lesznek olyanok, akikkel probléma van, akár végighaladtak a Lépésről lépésre programon, akár nem. A felső tagozaton elindítottuk a Neked is sikerülhet programot, amellyel az itt felmerülő problémákat, kudarcokat, konfliktusokat igyekszünk pedagógiai eszközökkel kezelni. Ez a program most ötödikben és hatodikban működik, de felmenő rendszerben az egész felső tagozatra szeretnénk kiterjeszteni. Ez a két osztály szintén szép eredményeket ér el. A program iránt sok az érdeklődő, gyakoriak a látogatások, a bemutató órák. Büszkék vagyunk rá, hogy kitaláltunk valamit, amit mintaként vagy példaként fel tudunk mutatni. Mégsem gondolkodunk követő iskolákban, hiszen tudjuk, hogy ami nálunk zajlik, az a mi megoldásunk a mi sajátos problémánkra, és ugyanez a módszer más körülmények között akár rossz is lehet. De bátorítunk mindenkit, hogy ismerje meg a programunkat, és csipegessen belőle. Formalizáltabb a szerepünk a Lépésről lépésre programban, amelyben már bázisiskolának számítunk.

A Neked is sikerülhet programot kifejezetten problémás gyerekek részére indítottuk, mert nem akartuk megvárni, amíg az alsós programunk felmenő rendszerben elér a felső tagozatba, ahol szintén vannak gondokkal küszködő, segítségre szoruló gyerekek. Nem biztos, hogy ugyanazok a gyerekek fognak részt venni a felsős programban, mint az alsósban: akinek sikerült megtalálnia a helyét, az mehet akár hatosztályos gimnáziumba, akár az iskolán belül másik osztályba, és jöhetnek újak. Ugyanakkor nem szeretnénk átjáróházat csinálni a programból, és semmiképpen nem tartjuk jónak, hogy év közben vegyünk fel gyerekeket. Ez a veszély a programunk jó híréből táplálkozik: egyre több helyen ismernek meg bennünket, különböző iskolák jelentkeznek, hogy problémás gyerekeiket vegyük át ebbe az osztályba. Sajnos még mindig él az iskolákban az a gyakorlat, hogy szabadulni igyekeznek a problémás gyerekektől, ahelyett, hogy a problémát megoldanák. Az ilyen átirányításoktól el kellett határolódnunk, hiszen nem vagyunk gyűjtőhely. A saját problémáinkra, gondjainkra találtunk egy nekünk megfelelő megoldást, amelyet felhasználhat más iskola is. Az oktatási törvény kifejezetten előírja minden iskolának az eltérő adottságú (hátrányos helyzetű, illetve tehetséges) gyerekekkel való foglalkozást. Az iskolának tehát az is a feladata, hogy a szélsőségekkel is hatékonyan dolgozzon, és ne csak a "közepet" tanítsa, erre ki kell dolgoznia valamiféle programot. Szeretném, ha az iskolák vállalnák - ahogyan egyre többen vállalják is - ezt a feladatot.

Beszélgetés a Lépésről lépésre programról
Juhászné Devecseri Valéria igazgatóhelyettessel,
Jékiné Szabó Rita és Göndöcs Gabriella tanítókkal

Milyen helyet foglal el a Lépésről lépésre program az alsó tagozat munkájában?

Juhászné Devecseri Valéria: Az alsó tagozatos épületben 14 osztály dolgozik, az 1-3. évfolyamon négy-négy, és a 4. évfolyamon kettő. Három évvel ezelőtt kerültünk ebbe az épületbe, és igyekeztünk úgy átalakítani az osztálytermeket, hogy a legoptimálisabb környezetet biztosítsuk az alsós gyerekeknek. Ekkor teremtettük meg a Lépésről lépésre program feltételeit, és indítottuk a programot. Ezzel egy időben egy diszlexiás osztályt is szerveztünk. Megőriztük, sőt bővítettük is a programokat, az első és második évfolyamon a diszlexiás mellett két-két osztály tanul a program szerint. Ezek az osztályok egész napos formában, két tanítóval működnek.

Gyógypedagógusunk nincs, az egyéni fejlesztésben egy pedagógiai asszisztens segíti a tanítókat, aki fejlesztő pedagógiai tanfolyamot végzett. Több kollégánk különféle továbbképzéseken részt vett a részképességzavarok és a beszédfejlesztés területén. Alkalmazunk két gyógytestnevelés végzettségű pedagógust, akik külön foglalkoznak a diszlexiásokkal, és a gyógytestnevelésre utalt gyerekek foglalkozásait is az iskolán belül tartják. Ez fontos, mert ezek a gyerekek sajnos nem szoktak az iskolán kívüli gyógytestnevelésre eljárni.

A Lépésről lépésre programra a Soros Alapítvány által hirdetett pályázat kapcsán bukkantunk rá. A Gödrei Általános Iskolában ismerkedtünk meg az ott már másfél évvel korábban bevezetett módszerrel, és egyértelművé vált számunkra, hogy hátrányos helyzetű gyerekeink miatt nekünk is erre a programra van szükségünk. Az első képzésen Jékiné Szabó Rita és Göndöcs Gabriella vett részt, ők ekkor egy kis létszámú korrekciós osztályban dolgoztak, és szívesen vállalták a feladatot. Az elmúlt évek folyamán sok továbbképzésen, tréningen vettek részt. De a programért felelős egyesület elvárta, hogy az iskola vezetői is részt vegyenek a kurzusokon, ezzel biztosítva, hogy az iskolában ne idegen testként jelenjen meg a program. Számunkra ez nem volt nehéz, szívesen csináltuk, hiszen a program közel állt hozzánk és nagy segítséget jelentett.

Az induláshoz a Soros Alapítvány biztosította a tárgyi feltételeket. Ugyanis a Lépésről lépésre program a hagyományos elrendezéshez (és berendezéshez) képest egészen más tárgyi környezetet követel. Amikor a Soros Alapítvány befejezte közoktatás-fejlesztési tevékenységét, a Lépésről Lépésre Egyesület vette át a programot, és azóta is ezzel az egyesülettel, illetve az Ec-Pec Alapítvánnyal dolgozunk. Ez utóbbi a Lépésről lépésre-módszer roma programját indította el.

Amikor mi a Lépésről lépésre programra jelentkeztünk, nem kifejezetten cigány gyerekekre gondoltunk. Évek óta az volt a problémánk, hogy a gyerekek az óvodából átkerülve nem viselik el a hagyományos, poroszos oktatási rendet. Nem volt megfelelő, hogy a tanár magyaráz és szünet nélkül rá kell figyelni, hogy 45 percig a padban kell ülni. Úgy gondoltuk, hogy ezek a módszerek alkalmatlanok ebben az életkorban, tehát változtatnunk kell rajtuk. Az óvodák már felismerték ezt, tevékenységükből kikerültek a kötött foglalkozások, átalakult az óvodai nevelés, és sokan alternatív programokba kezdtek. Az iskola azonban nem követte ezt az átalakulást. A változtatás reményében léptünk be a Lépésről lépésre programba. Miután az első évben nagyon szép eredményeket értünk el, felkértek bennünket arra, hogy vegyünk részt a roma programban is. Ezt az Ec-Pec Alapítvány koordinálja, és a miénken kívül egy kiskőrösi, egy debreceni és egy miskolci iskolában folyik. A program nemzetközi: Magyarország mellett Csehország, Bulgária és Szlovákia is részt vesz benne.

Éppen a felkérés idején indult egy első osztályunk, ahol minden kiválasztás nélkül 70 % volt a cigány tanulók aránya. Ez kiváló lehetőséget adott arra, hogy a programot kipróbáljuk. A munkát folyamatos mérésekkel ellenőrizzük. Van egy kontrollosztály a városban, ami módot ad az összehasonlító mérésekre. Ennek alapján a második év végére kiderült, hogy ebben az osztályban a súlyos hátrányokkal indult gyerekekkel ugyanolyan eredményt lehet elérni bizonyos idő után, mint az átlagos szociális környezetből származó kontrollosztállyal. Ekkorra érte el a mi osztályunk teljesítménye a kontrollcsoportét, a felmérések 70%-os teljesítményeket mutattak, amellyel nagyon elégedettek lehetünk.

A Lépésről lépésre programot senkire nem akartuk ráerőltetni a tantestületből, viszont szeretnénk, ha minél többen ezzel dolgoznának, ezért először meghívtuk a nevelőket, hogy nézzék meg a foglalkozásokat. Ennek az eredménye, hogy a nevelőtestület 33 tagjából tizenöten elvégezték a képzést, és tizenketten dolgoznak is a programban. Ennél is többen felhasználnak elemeket a módszerből. A következő évfolyamon három osztályt szeretnénk a program szerint indítani, és reményeink szerint egy idő után az egész alsó tagozat, de legalább a 80 százaléka ezzel a módszerrel dolgozik majd.

Mi tette ennyire vonzóvá az önök számára a Lépésről lépésre pedagógiát?

Juhászné Devecseri Valéria: Azért tartjuk nagyon jónak a módszert, mert nem kötött, nem szabályoz, és a közoktatásban könnyen megvalósítható. Nincsenek olyan eszközigényei, mint a Montessori-pedagógiának, viszont módszereiben hasonlít hozzá. Szemléleti gyökerei közösek a Gordon-módszeréivel. A tanító itt facilitátor, akinek az a dolga, hogy segítséget adjon a tudás megszerzésében, és nem az, hogy mindentudóként ő osztogassa a tudást.

A Lépésről lépésre program pedagógiájában elsődleges a pozitív megerősítés: mindig az erényeket, nem pedig a hibákat hangsúlyozza. Tiszteletben tartja a gyerekek munkáját, nagy súlyt fektet az együttműködésre, a csoportmunkára és a differenciálásra, mindezt úgy, hogy nem kényszeríti, hanem motiválja a gyereket, és nagyfokú szabadságot ad neki. Ezt a programot csak egész napos rendszerben lehet megvalósítani, hiszen a reggeli beszélgetőkör vagy a szabadidős tevékenységek ugyanúgy szerves részei a folyamatnak, mint a tanórák.

A szülők bármikor bejöhetnek az órákra, foglalkozásokra. Ha valaki úgy érzi, hogy segíteni tud egy adott témában, vagy a nevelő kéri fel, akkor részt vesz a foglalkozáson, megtaníthat egy-egy tevékenységet. Fontos, hogy a szülő ne kényszerrel jöjjön az iskolába, hanem érdekelje, mi történik ott. Ezt nagyon nehéz elérni. Bejönnek, ha az ember nagyon hívja őket, de olyankor tele vannak félelemmel vagy agresszióval, hiszen valaha őket is rengeteg kudarc, frusztráció érte az iskolában. Ezért a tanítók nem szülői értekezletre, hanem baráti beszélgetésre hívták őket. Kezdetben csak négyen-öten jöttek, de mára elértük, hogy szinte mindenki itt van.

Jékiné Szabó Rita: A szülők rájöttek arra, hogy mi is ugyanazt akarjuk, amit ők, és a gyerekek pártján vagyunk. Amikor a szülői beszélgetéseket kezdtük, még kevesen jöttek, viszont feltűnt, hogy a többi osztályból sokkal hamarabb hazamennek, nálunk együtt maradnak és beszélgetnek. Sok mindent megtudunk a családról, azokról a gyerekeikről is, akik nem a mi osztályunkba járnak.

Juhászné Devecseri Valéria: A pozitív visszajelzés is sokat számít a szülők megnyerésében. A gyerek nem visz haza fekete pontot vagy beírást, nincsenek elutasító jelzések, így szülőként sincs miért szoronganiuk. A gyerekeket nem osztályozzuk, hanem részletes szöveges értékelést kapnak. Az értékelés stabil rendszerét éppen most dolgozzuk ki. Abban állapodtunk meg, hogy mindenkinél személyiségrajzzal kezdjük, majd egy előre összeállított szempontsor alapján értékelik a tanítók a gyerekeket. De emellett szükségünk van abszolút mércére is, hogy a saját munkánkat ellenőrizni tudjuk. A most bevezetett első osztályos mérés-értékelés jó segítség ahhoz, hogy egy bemeneti mérést tudjunk csinálni, melynek alapján később értékelhetjük a haladásukat.

Mennyiben különbözik az Ec-Pec Alapítvány roma programja a klasszikus Lépésről lépésre programtól?

Jékiné Szabó Rita: Még nagyobb hangsúlyt kap a családok bevonása. Minden osztályhoz tartozik egy roma származású családi koordinátor, aki segít a családokkal való kapcsolattartásban, illetve a roma művészet, kultúra, hagyomány átadásában, ápolásában. Továbbá a képzés és a továbbképzés kiegészül egy úgynevezett előítélet-mentesítő tréninggel.

Göndöcs Gabriella: A roma programban való részvétel feltétele, illetve járuléka, hogy ilyen tréningekre járjunk. Ez eddig négy alkalommal 4-6 napot ölelt fel. A tréningeket - ahogyan a képzéseket is - amerikai trénerek tartják, és egyáltalán nem könnyű végigcsinálni. A tréning jól illik a Lépésről lépésre program szellemiségéhez: tevékenykedtető és sok együttműködést igényel. Minden feladatnak az a lényege, hogy fogadjuk el a másságot. Azt kell megtapasztalni, hogy mindenki önálló személyiség, és a közösség javára válik, ha különböző személyiségű emberekből épül fel. Itt ugyanúgy szó van a önmagam elfogadásáról, mint a többiekéről. Nekem is meg kell találnom a helyemet a közösségen belül, és a partnereimet is el kell fogadnom a saját szerepükkel.

Ez a program megváltoztatja a világképet. Biztosan elfogadóbbá és együttműködőbbé váltunk, és mi is ugyanolyan sokat kapunk a programtól, mint a gyerekek.

Milyen konkrét problémákkal küzdenek a programban részt vevő gyerekek?

Jékiné Szabó Rita: A legjellemzőbb a magatartászavar, de van olyan gyerekünk is, aki súlyos beszédhibából eredő lemaradással küzd. Van, aki nem járt óvodába, és csak októberben kezdett iskolába járni, mert az anyuka elfelejtette beíratni. Van az osztályunkban évismétlő gyerek. Az ő szüleitől kapott pozitív visszajelzések nagyon fontosak nekünk.

Tapasztalják-e a roma gyerekeknél a gyakran emlegetett nyelvi és kulturális hátrányokat?

Göndöcs Gabriella: A gyerekek ugyanazokat a szavakat használják, mint mi, de rá kellett jönnünk, hogy gyakran egyáltalán nem azt értik alatta. Ez a probléma a családi koordinátorunknál is felmerült. Sokszor előfordultak közöttünk félreértések amiatt, hogy megbeszéltünk valamit, és végül kiderült, hogy ennek ellenére egészen mást gondoltunk. Pedig ő - úgy tűnik - kiválóan beszél magyarul.

Jékiné Szabó Rita: A családon belül nincs olyanfajta kommunikáció, mesélés, beszélgetés, mint az iskolában. A kommunikációs készség terén sokat fejlődhetnek itt a gyerekek. A reggeli beszélgetőkörökön mindenki megszólal, és a beszédhibás gyerek sem érzi feszélyezve magát. Olyannyira így van ez, hogy amikor vendégek vannak, ő a legközlékenyebbek egyike, az sem zavarja, ha idegenek hallják.

Göndöcs Gabriella: Rendkívül ingerszegény tárgyi környezetben élnek ezek a gyerekek, nincsenek otthon könyvek, játékok. Egy-egy gyerek rajzkészsége a nullával egyenlő, amikor első osztályba kerül, egy karikát sem tud rajzolni, mert még soha nem volt ceruza a kezében.

Jékiné Szabó Rita: Két év alatt ebből az állapotból eljutnak ahhoz a finom mozgáshoz, hogy ecsettel dolgoznak, és gyönyörű képeket festenek, és megszeretnek olvasni is. Ez óriási változás. A nap legtermészetesebb része a szabad olvasás, amikor mindenki ott helyezkedik el, ahol akar, és 15-20 percet olvas.

Úgy tűnik tehát, hogy a készségfejlesztés (kommunikáció, olvasás, rajzolás) a program legfőbb célja és erénye.

Juhászné Devecseri Valéria: Csak a készségek kialakítása után lehet tudásról beszélni. Ha a készség, a kedv és a motiváció megvan, akkor a tudás már szinte magától jön.

Hogyan történik a Lépésre lépésre módszerben a tanítás-tanulás, az új ismeretek elsajátítása?

Jékiné Szabó Rita: A tanulnivalót projektek köré szervezzük. Úgy csoportosítjuk az ismereteket, hogy a projekt témája kapcsán taníthassuk meg mindazt, amit a tanterv előír. Az első projekt a család. Ez azért célszerű, hogy minél jobban megismerjük a gyerekeket. Később az érdeklődésük szerint választunk témát. Az állatokat, a természetet nagyon szeretik. A roma gyerekek ilyen feltételek között jól érzik magukat az iskolában. A cél ugyanaz, mint minden gyerekkel: hogy megtanuljanak írni-olvasni. Csak az út egészen más, ahogyan idáig eljutunk.

Juhászné Devecseri Valéria: A módszerhez tartozik az is, hogy egy-egy projektben ők készítenek a témájukról könyvet. Tudják, hogy a könyvnek van címe, kiadója, szerzője. A saját kezükkel írva, rajzolva maguk készítik el, és a tanítók segítségével összetűzik. Ehhez az is hozzátartozik, hogy ebben a programban nyomtatott nagybetűvel kezdenek írni a gyerekek, így hamarabb jutnak sikerélményhez, hiszen könnyebb a betűalakítás. Nagyon szívesen írnak, és szép a munkájuk.

Jékiné Szabó Rita: Nem a hibajavításra koncentrálunk, hanem arra hogy merjenek írni a gyerekek. Én most alkalmazom ezt a módszert először, és kezdetben féltem, hogy rögzülni fognak a hibák, hogy igénytelenek lesznek a gyerekek a minőségre. De nem így alakult, most már egymást figyelmeztetik, és szépen kijavítják a hibákat.

Juhászné Devecseri Valéria: A program legnagyobb előnye, hogy rendszerben élnek a gyerekek. Tudják, hogy reggel a tanító néni már kitette a reggeli kihívást: a választható feladatokat, és azok közül azzal foglalkozhatnak, amivel szeretnének. Tudják, ha elolvassák a reggeli üzenetet, pontosan megtudják, hogy aznap mi fog történni reggel 8 órától délután 4-ig. A gyerek tudja, hol vannak a tanszerei, mit hol talál, mikor mihez nyúlhat, mert tevékenységi sarkok vannak. Ezt a kiszámíthatóságot tartom a program legnagyobb erényének, ettől nyugodt, fegyelmezett a gyerek. A hagyományos osztályokban - hiába van órarend és házirend - sok esetben spontán történnek dolgok. A gyerek olyan rendszerben él ezzel a programmal, amely átszövi az egész életét, biztonságérzetet ad neki. Az első három hónap a programban dolgozó minden tanító tapasztalatai szerint a poklok pokla. Ennyi idő kell, amíg a gyerekek megértik ezt a rendszert, és beáll a nyugalom és a biztonság. A második évre viszont szinte magától működik, és a tanítóknak csak a jobbnál jobb ötleteket kell hozniuk. Ez a tanítóknak is fantasztikus élmény. Márpedig ha a tanító jól érzi magát az osztályban, akkor a gyerek is jól érzi magát benne, és így sokkal könnyebb dolgozni is.

 

Jékiné Szabó Rita-Göndöcs Gabriella

Lépésről lépésre program a pécsi Csokonai Vitéz Mihály iskolában - Szemelvény[1]

A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Szakiskola Pécs peremkerületén található. Három évvel ezelőtt jött létre a lakóterületen lévő három általános iskola összevonásával ez a mamutintézmény. Az átszervezés után külön épületbe került az alsó tagozat. Évfolyamonként négy párhuzamos osztály működik. Ez teszi lehetővé új, alternatív pedagógiák kipróbálását.

Választásunk a ma már több éve működő Lépésről lépésre iskolai programra esett. Ez a program négy alapérték köré rendezi az osztályokban folyó nevelő-oktató munkát.

• Gondoskodás, törődés, egyéni bánásmód

A gyerekek megtanulnak figyelni önmagukra, egymásra és a világra.

A tanító modellt nyújtó viselkedése nyomán tiszteletadó, megbecsülő, figyelmes, gondoskodó attitűdök alakulnak ki.

• A hatékony kommunikáció

Egyenrangúnak tekintik a metanyelvi és a művészetek során kifejezett mondanivalót a nyelvi (verbális és írott) kommunikációval.

• Az összefüggések-kapcsolatok felismerése

Játékosan, a gyerekeket cselekedtetve történik.

• A közösség

A gyerekek együttműködő csoportja az osztály. A közösségi élet szabályait a gyerekek és a tanítók közösen fogalmazzák meg. Ez a gyűjtemény az osztály falán olvasható már akkor is, amikor a gyerekek még nem tudnak igazán olvasni.

A Lépésről lépésre iskolai program sajátossága a gyermekközpontúság. Szakít a tantermek hagyományos berendezésével, tanulóbarát környezet kialakítására törekszik. Iskolapadok helyett a tanulók testméreteinek megfelelő asztalok és székek vannak elhelyezve csoportosan az osztálytermen belül egy-egy tevékenységi központban. Berendezünk író-olvasó, matematika-, művészetek és természettudományi központokat. Ezeket kisméretű polcokkal különítjük el egymástól. A polcokon kapnak helyet a központhoz tartozó taneszközök és tanszerek. A munka szempontjából a terem másik fontos helyszíne a szőnyeg, amely a közösségformálás színtere, és a tantárgyakhoz kapcsolódó frontális osztálymunka egy része is itt zajlik.

A tanítási órák többsége a szőnyegen indul. Adott feladat segítségével (ez lehet bármilyen ismeretkörhöz kapcsolódó) hívjuk ide egyenként a gyerekeket. (Például a születésnapjukhoz kapcsoljuk a matematikai feladatot.)

A napirend sarkalatos pontja a reggeli beszélgetőkör. Ez több célt szolgál. Segít a közösségi létforma kialakításában, szociális szokásrendet vezet be (pl. egymás köszöntése, egymásra figyelés, közös tevékenységek, osztályszabályok megbeszélése). Fejleszti a kommunikációs készséget, az empátiát, egymás meghallgatására szoktat, rendszerességet, ritmust és hagyományt teremt.

Az élménybeszámolók meghallgatása után a reggeli üzenet feldolgozására kerül sor. Itt kitűnő lehetőség nyílik a tantárgyi integráció megteremtésére.

Magyar: szövegolvasás, szövegértelmezés; szöveg pótlása, kiegészítése.

Matematika: napszámlálás; e szám tulajdonságainak meghatározása, a dátum számjegyének bontása az időskálán, az időjárás megfigyelése.

A programban a frontális osztálymunka helyett inkább az egyéni, a páros és a csoportmunka kerül előtérbe.

A matematikai feladatot gyakran lehet használni a csoportok létrehozásához. A csoportokat jelen esetben a játék kedvéért alakítottuk ki. A Lépésről lépésre tanítási órákon sokszor váltunk helyszínt, szívesen mozgatjuk a gyerekeket.

Az órákon a játéknak nemcsak hangulatfokozó és örömszerző funkciója van, hanem "kemény" munkát is igényel a gyerekektől.

Az érzelmi fogalmak kifejezése még nyelvi úton is nehezen történik, hát még akkor, ha csak egy darab fonal áll a rendelkezésünkre!

A program értékelése a pozitív visszajelzésre és nem az elmarasztalásra épül, büntetés nélkül lehet hibázni, így a gyerekek félelem és stressz nélkül sajátíthatják el a tudnivalókat. Tanulni és tudni vágyó gyerekekké válnak. A nap eseményeit nem munkaként, hanem szívesen végzett elfoglaltságként élik meg. Így nem kell hosszan várni, ha azt a feladatot kapják, hogy keressék meg azt a tevékenységet, amelyet a legnagyobb örömmel végeztek az óra folyamán. Többféle dolgot is felsorolnak pillanatok alatt. Szeretnek iskolába járni.

Szeretnénk bemutatni, hogyan valósulnak meg ezek az értékek egy matematikai és egy nyelvi jellegű órán 2. osztályban.

Az első óra témája: reggeli beszélgetés

Szőnyegre hívás

Előre felírtam egy cédulára minden gyereknek a születésnapjának a hónapját és napját, ezt a cédulát egy dobozban helyeztem el.

Húztam, s aki felismerte a sajátját, az mondott hozzá egy szorzást vagy osztást. Ezután már ő húzott, majd a szőnyegre ült. Így mentünk végig az osztály minden tanulóján.

Reggeli beszélgetőkör

Hangulatkeltés

Alkossatok úgy kört, hogy az előttetek lévő társatok hátát fogjátok meg!

  • Süt a napocska (egymás hátát simogatjuk).
  • Csepereg az eső (az ujjhegyünkkel gyengén ütögetjük az előttünk lévő hátát).
  • Zuhog az eső (erősen kopogunk).
  • Ismét kisütött a nap (simogatás).

Mindenkinek jobb lett a kedve is!

Élménymegosztás

Mi minden történt veletek azután, hogy tegnap elváltunk? Meséljetek!

Szabályválasztás

Válasszuk ki az emlékeztetőről azt a szabályt, amelynek a megtartására a mai nap különösen odafigyelünk!

 

Beszélgetés a Neked is sikerülhet programról
Paulovicsné Nádasi Éva igazgatóhelyettessel és
Bednár Éva osztályfőnökkel

Helyzetértékelés a Társadalmi integráció elősegítése a nevelés eszközeivel című KOMA-pályázathoz

A mi iskolánk nem elitiskola. Az egyetlen kitörési pontunk, ha ahhoz a fogyasztói körhöz alkalmazkodunk, amely adott. Esélyt kell adnunk minden tanulónak, hiszen ezt csak tőlünk kaphatják meg.

Sokéves kínlódás után be kellett látnunk, hogy tanulóink szociokulturális környezete rohamosan romlik. Gyerekeink között megjelent az éhezés és sokszor a teljes elhanyagoltság is. Maslow óta tudjuk, ha a létfenntartás alapvető igényei nincsenek biztosítva, nincs esélyünk a tanításban. Bizonytalan létfeltételek mellett, ezekkel nem számolva nincs esélyünk. Nekünk kell előteremteni az ebédjüket és az iskolai nyugalmukat. Úgy tapasztaltuk, hogy iskolai modellünkben hiányzik egy láncszem ahhoz, hogy minden korosztály integrációja megoldott legyen: a 10-12 éveseké. Számukra dolgoztuk ki elképzelésünket. Integráció, de hogyan? Akkor, amikor az iskolák mindegyike tagozatok indításával kívánja megnyerni a szülőket. A mi iskolánk is hagyományosan két tagozattal működik, angol és testnevelés tagozattal. A be nem került gyerekek a "maradék"? Hogy ne így legyen, integrációs programunk nekik kínál speciális kompenzálást - ez az ő "tagozatuk" lesz. Sokat vállalunk, hiszen egész napos, egész embert formáló, a pedagógusokat teljesen más szerepbe kényszerítő programot állítottunk össze. Kiknek kínáljuk: roma származású tanítványainknak, pszichésen sérült, tanulási, magatartási zavarokkal küzdő gyermekeinknek.

Kinek szól a Neked is sikerülhet program?

Bednár Éva: A programban jelenleg részt vevő két osztály automatikus folytatása az első négy év tagozat nélküli képzésének. Az idejáró gyerekeken kívül néhányan más iskolákból kerültek az osztályba kifejezetten pszichológus, pszichiáter javaslatára. Van itt jó tanuló is, aki előre viszi a munkát.

Az én osztályomba összesen 17 gyerek jár. A nevelési tanácsadó szakvéleményét kértük, hogy megmaradhasson a kis létszám (a különféle fogyatékossággal küzdő gyerekek az osztálylétszámban két főnek számítanak). Nyolc gyereket küldtünk vizsgálatra, három gyerek bizonyult hiperaktívnak, egy szellemileg retardált, a többiek pedig figyelemzavarosak. A pszichés zavarok közül a vizsgálat alvászavart, beszédzavart, tiket; az emocionális zavarok közül szorongást, öngyilkossági kísérletet tárt fel. A legtöbb vizsgált gyerek (a nyolcból hat) magatartászavarosnak bizonyult. Három agresszív, három passzív, visszahúzódó, gátlásos gyerekünk van. Mindezeken felül a nevelési tanácsadó diagnosztizálta a tanulási részképesség-zavarokat (diszlexiát, diszgráfiát, diszkalkuliát).

Mit kínál a program ezeknek a rendkívül súlyos problémákkal küzdő gyerekeknek?

Bednár Éva: Nem szaktanárra, hanem szülőpótlékra, gondoskodó, megértő, őket elfogadó társra van szükség. Nagyon fontos, hogy kevés nevelő tanítson egy ilyen osztályban, egységes legyen az általuk képviselt szemlélet és kiszámítható a bánásmód. Az osztályban tanító kollégákkal baráti kapcsolattá vált a munkakapcsolatunk, mert nemcsak a projekteket kell együtt előkészíteni, de a gyerekekről is állandóan beszélgetni kell.

Nádasi Éva: Az egész Hidak programnak az a lényege, hogy a tanulási folyamatot végigkíséri a produktív tanulás, illetve a projektmódszer. Ennek jellemzője, hogy rengeteget tevékenykednek a gyerekek. A tanári csapat összehangolja a tantárgyi követelményeket és a tanmeneteket, és kitalálnak egy-egy projektet. Ehhez teszi hozzá mindenki a saját tantárgyán belül a projekthez tartozó tartalmat.

Bednár Éva: A legutóbbi projektünk A középkor csodálatos világa címet viselte. De ez nem csak történelmi témákat takart: fizikából például megismerhették a gyerekek, hogyan működik egy malom vagy a vitorla. Mi is állandóan tanulunk egymástól, hiszen a projekt-módszer teammunkát követel. Először együtt tervezünk, majd hetenként megnézzük, ki hol tart, hogyan kell beosztanunk az anyagot, hogy egyszerre érjünk a végére. Végül elő kell készítenünk az úgynevezett bemutatót, amikor mindenki egyszerre ott van, és külső szemlélőknek - szülőknek, érdeklődőknek - is bemutatjuk az egész projekt munkáját: az elkészített műveinket és a megszerzett tudásunkat.

Nádasi Éva: A projektmódszer csak módszerében más; a kerettanterv tartalmi követelményeit teljesítjük. A szülőket is megmozgatjuk, a projektzáró órára ők is bejönnek, hiszen ott a gyerek szerepel, az ő munkái vannak kiállítva. A legutolsó projektzárón nem tudtunk elég széket betenni, olyan sok volt az érdeklődő.

Bednár Éva: A tudáshoz rengeteg aktív tevékenységen keresztül jutunk el. Ha a gyerek eljátssza a sámánszertartást, elkészíti a barlangrajzot, ha "megcsinálja" a verset, akkor már tudásról beszélhetünk. A középkori projektben ablakdíszeket, vármaketteket készítettünk. E tevékenységek elengedhetetlen feltétele volt a KOMA-tól kapott támogatás. A Társadalmi integráció segítése című pályázaton nyert összegből el tudtuk indítani a programot. Egy évig nem volt gond, hogy megvegyük a munkákhoz az anyagot. A program alapfeltétele, hogy minden eszköz itt legyen az osztályban, a gyerek itt tanul, nem visz haza semmit, mindent itt használ a festéktől a gyurmáig, az agyagig, a színes papírig. Mindezt meg tudtuk venni a KOMA támogatásából az első évben. Sajnos ezt az összeget egy év alatt fel kellett használnunk, és azóta sokkal nehezebb előteremtenünk a forrásokat.

A sikeres pályázati programok kapcsán gyakran merül fel ez a probléma. Hiszen a támogatásból elindított programot továbbra is folyamatosan finanszírozni kell. Miből biztosítják a program költségeit?

Nádasi Éva: Az anyagi feltételrendszerünk sajnos még mindig nincs meg. Vitathatatlan, hogy ez a módszer drága, a hagyományos, frontális oktatás sokkal olcsóbb, hiszen elég hozzá egy tábla meg egy kréta; csakhogy azon már régen túlhaladott az élet. A pedagógiában sokkal előrébb vagyunk, mint a technikában. Tulajdonképpen a személyek működtetik a programot. A külső, hivatalos kurzusokon kívül létrejött egyfajta spontán belső továbbképzés, amelynek keretében egymás óráira járunk, olvasnivalót ajánlunk, módszereket lesünk el egymástól.

A programban dolgozó pedagógusok önfeláldozóan rengeteg energiát és szabadidőt szánnak a gyerekekre anélkül, hogy bármilyen honoráriumot is kérnének. Sajnos nagyon szűkösek az anyagi lehetőségeink, a többletráfordítást nem tudjuk megfizetni. Az önkormányzat azzal segített bennünket, hogy biztosította számunkra a tanulószobai órakeretet. Ez is nagy segítség, hiszen eleve egész napra terveztük a programot, és ezzel legalább részben ki tudjuk fizetni a tanárok bent töltött idejét. Fontos, hogy a gyerekek délután is itt maradhassanak és értelmes elfoglaltságot kapjanak, hiszen gyakorlatilag nincs hova menniük, és iskolán kívül nem tudnak mit kezdeni magukkal délután. Délután 4 óráig itt lehetnek, nem is akarnak hazamenni. Ezek a gyerekek szeretnek az iskolában lenni, gyakorlatilag megszűnt az igazolatlan hiányzás.

Bednár Éva: Miután bebizonyosodott, hogy ezeknek a gyerekeknek más kell, számukra családias légkört kell biztosítanunk, hogy egész nap itt tartsuk őket. Ne vonja el őket az okos tevékenységtől az utca, a galerik, a szenvedélybetegségek. Osztálytermük állandó, berendezése egyszemélyes variálható bútorokból, nagy szőnyegekből áll. Nem maradt meg a poroszos padelrendezés, nincs katedra, tanári asztal. A tanterem gazdái ők maguk, akár a rendben tartását is vállalhatják, takarítást, dekorálást, "belakást". Az otthonosság a legfontosabb érzés az ő esetükben, így az osztályteremben a személyes tárgyaik is megjelenhetnek.

Minden otthoni és iskolai tartalékot, akár hulladékot is fel kell használnunk. Szerencsére az osztálytermet sikerült a KOMA-támogatásból berendeznünk, tehát a program alapjai adottak. Az eszköz- és anyagszükséglet kielégítésében most a saját pénztárcánkra és leleményességünkre vagyunk bízva. Némi könnyebbséget jelent, hogy Pécs városa ingyenessé tette a gyerekeknek a tömegközlekedést és a múzeumlátogatást, a program keretében sokat jövünk-megyünk a gyerekekkel.

A pedagógus szempontjából a program megvalósítása valójában végtelen folyamat, amelyben éjjel pályázatot ír, napközben tanít, este pedig bent marad a kollégákkal, hogy megbeszélje a történteket és előkészítse a folytatást. Ebben soha nincs megállás. Nagy megkönnyebbülés lenne, ha lennének ösztöndíjas pályázatok a pedagógusok számára. Hiszen úgyis elvégzik ezt a munkát, de legalább egy picit fellélegezhetnének. Volt már ilyen pályázata a KOMA-nak, és felszabadult érzés volt ebben dolgozni. Végre azt érezte az ember, hogy a szakmában is megbecsülik a munkáját.

 

Wawra János igazgató az Érted-Veled programról és a szakképzésről

A 9-10. osztályban Phare-támogatással dolgozunk. A gyerekek elvileg 14 évesen kerülnek ebbe a programba, de - mert ők korábban még nem kaptak hatékony segítséget - sok túlkoros is van közöttük, akik 17-18 évesen jutnak el a 9. osztályig. A célunk az, hogy előkészítsük ezeknek a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek a bekerülését szakmai iskolákba. Ez komplex feladat, és nem szorítkozhat csak a tanításra, ugyanilyen fontos az a sokrétű tevékenység, amely a szűken vett tanításon kívül a program hatáskörébe tartozik. Számos szervezettel működünk együtt, az egyetemmel is kapcsolatban állunk, hiszen az előkészítő felmérésektől kezdve szociológus és pszichológus is részt vesz a munkában. Az ifjúsági klubbal, a kisebbségi önkormányzattal és a munkaügyi központtal is együttműködünk.

A kétéves szakmai orientációs program után a 11-12. évfolyamon szakmákat tanítunk. Olyanokat választottunk, amelyekről úgy érezzük, hogy megfelelnek a gyerekeknek, nincs irreális különbség a gyerekek képességei és a szakmai követelmények között. Ilyenek például a könyvkötő, gépi varró, gyorséttermi eladó. Foglalkozunk gazdasszonyképzéssel, benne sütéssel, főzéssel, állatgondozással, virágápolással. Foglalkozunk az építőipari szakmák egy blokkjával, ahol kőművesek, szobafestők és burkolók vannak, és a divatos virágkötő szakmával. Befejezett 10. osztállyal a szakmai képzéseinkre iskolán kívülről is lehet jelentkezni. Az a célunk, hogy a 9-10. évfolyam befejezése után minél több "saját" gyerekünk megtalálja ezek között a szakmák között a számára megfelelőt. A szakmák kiválasztásának fontos szempontja volt, hogy a megszerzett bizonyítvánnyal a gyerekek jó eséllyel el tudjanak helyezkedni, illetve az életükben akkor is hasznosítható legyen a tudásuk, ha nem sikerül munkába állniuk (ilyen a gazdasszony vagy a gépi varró szakma). A szakmai képzés nagy kihívást jelentett az iskolának, hiszen ehhez komoly gépparkra, tanműhelyekre van szükség. Van üvegházunk, tankonyhánk, tanvarrodánk, könyvkötő műhelyünk. Most szeretnénk kialakítani az építőipari képzés számára egy olyan szakkabinetet, amelyben színesíteni tudnánk az elméleti oktatást.

Megismerve az iskola 12 évre kiterjedő, komplex hátránykompenzációs programját, adódik a kérdés: hogyan volt lehetséges négy iskola összevonását követően, alig néhány év alatt egy ekkora intézményben egyszerre megvalósítani a szerkezet és a tartalom megújítását?

Egy éve részt veszünk a Comenius 1 minőségbiztosítási programban, amely segít a tartalomhoz rendelt formák tudatosabb alkalmazásában. Így a minőségbiztosítás valóságos biztonságot ad a tartalmi munkának, ugyanakkor nagy mennyiségű többletmunkát is kíván. Ha összefoglalom, hogy mi mindent tesznek az intézményünkben dolgozó pedagógusok, nyilvánvaló, hogy hihetetlenül sok időt és energiát emészt fel. Az alapvető tevékenység a tanítás-nevelés, de emellett elengedhetetlen a programírás és a pályázatírás. Az egyre terjedő hírünk nyomán sok az iskolában a bemutató óra, és a továbbképzési programokon is egyre gyakrabban részt vesznek a pedagógusaink nemcsak hallgatóként, hanem előadóként is.

Szokták mondani, hogy a pedagógusok hitből és lelkesedésből mindenre képesek, de ehhez hozzátennék egy nagyon fontos szempontot: csak értelmes célokért lehet naponta megújulva, a belső energiákat mozgósítva küzdeni. A siker segíti a feltöltődést és visszaadja a munkába fektetett energiát. Egyedül a pedagógusok önfeláldozására építeni kevés. Olyan értelmes programra is szükség van, amely a tantestület sajátja, és amely biztosítja az értelmes és sikeres munka lehetőségét. A pedagógusoknak érzékelniük kell a perspektívát, jól kell érezniük magukat a munkájukban. Enélkül minden pedagógiai favágás, ami rossz a gyereknek és rossz a tanárnak is, és - bár látszólag kevesebb energiát emészt fel - inkább növeli a kiégés veszélyét, mint az értelmes, tartalmas, ám jóval intenzívebb munka.

Footnotes

  1. ^ Megjelent a Tanító című folyóiratban