Olvasási idő: 
21 perc

Líra és én – irodalom a hallgatók szemével

2006 őszén a Debreceni Egyetem Hajdúböszörményi Pedagógiai Főiskolai Karának Irodalmi, Kommunikációs és Kulturális Antropológia Tanszéke által második alkalommal megrendezett Gyermeklíra-konferencia keretében helyzetképet kívántunk adni hallgatóink irodalomhoz való viszonyáról. Jelen tanulmányban kutatásunk eredményeit, tapasztalatait összegezzük. A túlnyomórészt negatív tapasztalatok azt igazolják, hogy a mai (bizonyára nem csak) főiskolai hallgatók valóban keveset vagy egyáltalán nem olvasnak. Nekünk, pedagógusoknak, szülőknek sürgető feladatunk változtatni ezen a negatív tendencián.

A vizsgálati csoport

A kutatást kérdőíves felmérés segítségével végeztük a Hajdúböszörményi Pedagógiai Főiskolán összesen 125 másodéves óvodapedagógus (67 fő) és szociálpedagógus (58 fő) szakos hallgató körében a 2006/2007-es tanév 1. félévében.

A nemek arányát tekintve mindkét csoportban a nők vannak többségben: az óvodapedagógus szakosok között 65 fő (97%), a szociálpedagógus szakos hallgatók között 49 fő, azaz 84, 5%.

A megkérdezett óvodapedagógusok életkora 19 és 27 év, a szociálpedagógusoké 19 és 23 év között mozog. A legtöbben mindkét szakon 19 és 20 évesek, az átlagéletkor (minimális eltéréssel) 20 év.

A hallgatók túlnyomórészt 2005-ben érettségiztek, kevés kivétellel nappali tagozaton. A szociálpedagógus-hallgatók közül egy kicsivel többen gimnáziumban szerezték meg az érettségit, az óvodapedagógus-hallgatók között néhány fővel több volt a szakközépiskolás.

Mindkét szakon a megkérdezettek körülbelül egynegyedének van valamilyen szakképesítése az érettségi mellett. Ezek változatos képet mutatnak mind a két szakon. A szociálpedagógus-jelöltek közül a legtöbben (5 fő a 16-ból) valamilyen számítástechnikához/informatikához kapcsolódó szakképesítéssel rendelkeznek. Pedagógiai jellegű végzettséggel mindössze 2 hallgató (12,5%) rendelkezik, így ez az irány egyáltalán nem emelkedik ki a „mezőnyből”, szemben az óvodapedagógus-jelöltekkel, ahol a legtöbben valamilyen pedagógiai (4 fő, 22%) vagy közgazdasági (4 fő) képesítést szereztek. Ez – bár a korpuszunk nem nagy – talán mutat valamiféle pedagógiai elhivatottságot az óvodapedagógus-hallgatók körében.

Szabadidős tevékenységek

Általánosságban elmondható, hogy a vizsgált fiatalok szabadidő-eltöltésére (saját bevallásuk szerint) leginkább az olvasás jellemző. Ez 44–43 (óp.–szp.) főnél, azaz a hallgatók 65,7%–74,1%-ánál jelent meg (a szociálpedagógus-hallgatóknál mintha ez egy kicsit erőteljesebben lenne kimutatható, de 10 százalékponton belüli az eltérés). A szociálpedagógus-hallgatóknál azonos szavazattal második helyen a tévé- vagy filmnézés és a zenehallgatás áll (41,4%).

Az óvodapedagógusok esetében is ugyanezek a szabadidős tevékenységek követik az olvasást, csak itt 41,8%-kal második helyen a zenehallgatás és 23,9%-kal harmadik helyen a tévé- vagy filmnézés szerepel. Ezután a sport (19,4%), majd a barátok és a szórakozás (17,9%) következik, és csak ezután jön az internet, illetve a kirándulás (9%) és más tevékenységek (pl. éneklés, mozi, tánc, kézimunka). Szinte ugyanez a helyzet a szociálpedagógus-jelölteknél: a negyedik helyen állnak a barátok és a szórakozás, a válaszok kevesebb mint 30%-ában (29,3%), közvetlenül utána a számítógép és az internet (25,9%), majd a sporttevékenységek és a kirándulás (20,7%) következik.

Talán a baráti kapcsolatok ápolása és a számítógép világa egy kicsit közelebb áll a szociálpedagógus-jelöltekhez, mint az óvodapedagógusokéhoz, de jelentősebb (17 százalékpontos) eltérés csupán a számítógép/internet kapcsán figyelhető meg: ez adódhat abból is, hogy az óvodapedagógus-hallgatók között több a lány, és talán kevesebb szabadidőt is tudnak beosztani, mint a szociálpedagógus szakosok, illetve kisgyermek-nevelési elhivatottságuk is távolíthatja őket a gépi világtól. A szakképesítésekben sincs oly mértékben jelen a számítástechnika, az informatika, mint a szociálpedagógus-hallgatóknál.

Úgy véljük, a kérdőív ráhangolta a válaszadókat arra, hogy legtöbben az olvasást jelöljék meg a legnépszerűbb szabadidős tevékenységként, de ez a pozíció a későbbi kérdések elemzése alapján megkérdőjelezhetővé vált (mint majd látni fogjuk). A válaszokból úgy tűnik, hogy a másodéves óvodapedagógusok és szociálpedagógusok zömében otthon ülős, olvasgatós, tévénézős, zenehallgatós fiatalok.

Eddigi irodalmi tanulmányaik

A magyar nyelv és irodalom érettségi eredményeik elégséges és jeles között mozognak. A szociálpedagógus szakosok érettségi évfolyamátlaga: 4,3, az óvodapedagógusoké 3,8.

Mindkét szakon többségben vannak azok, akik határozottan kedvelték a középiskolai irodalomórákat: a tízes skálán az átlagos kedveltség a leendő szociálpedagógusainknál 7,2, óvodapedagógusainknál 7,3. Hiába a gyengébb érettségi eredmény, itt a kedveltség még egy picivel nagyobb is.

Az indoklásokban, akár jónak, akár kevésbé jónak ítélték meg az irodalomórákat, két tényező jelent meg leginkább. Az egyik s egyben a legerősebb tényező a tanár személye (ez a szociálpedagógusoknál a válaszok majdnem 80%-ában (46 fő, 79,3%), az óvodapedagógusok csaknem 60%-ánál (40 fő, 59,7%) jelentkezik; a másik, hogy a válaszadó személy szerint mennyire kedvelte az irodalmat. A többi tényező (pl. sokan voltak, nem volt elég idő, az oktatás színvonalával nem volt elégedett) csak elenyésző számban jelent meg.

A magyar középiskolai irodalomtanításról már jóval kritikusabban nyilatkoztak a válaszadók. 12 szociálpedagógus- (20,7%) és 16 óvodapedagógus-hallgató (24%) ítélte globálisan jónak az irodalomtanítást, 36-an (62,1%), illetve 31-en (46%) viszont kritizálták azt. Ezekből világosan látszik, hogy a szociálpedagógus-hallgatók valamivel negatívabban szemlélik a magyar irodalom tanítását, mint az óvodapedagógus-jelöltek. Vannak olyanok is, akik semlegesen nyilatkoztak (szp.: 7 fő, 12%; óp.: 16 fő, 24%) (pl. „tanárfüggő”), vagy nem válaszoltak (szp.: 3 fő, 5,2%; óp.: 4 fő, 6%). Sokan egykori iskolájukat dicsérték vagy kritizálták, illetve indoklás nélkül minősítettek (pl. „nem jó”). A többiek egyértelműen a tanárokra utaltak, vagy az oktatás tartalmát és módját bírálták. Ez utóbbiak általában úgy vélték, hogy az irodalomtanítás túlzottan lexikális, illetve maradinak minősítették azt („nem felel meg a mai kor elvárásainak”). Elgondolkodtató volt az a válasz is, amely a tanárok tantervhez való görcsös ragaszkodását emelte ki. Bizony a pedagógiai tervezésnek veszélyei is vannak.

Az irodalomhoz való viszony

Az irodalomhoz való általános viszony

A válaszadók döntő többsége mindkét szakon egyértelműen humán beállítottságúnak érzi magát, ami nem meglepő egy pedagógiai főiskolán.

Az olvasás gyakoriságának vizsgálata azt mutatja, hogy leginkább újságokat, folyóiratokat olvasnak a hallgatók. Mindkét szakon a válaszadók kb. 70%-a hetente többször vesz kézbe újságot. Más jellegű írásműveknél ez az arány mindenhol sokkal kisebb, de mindegyik kategóriában kicsiny, ám stabil előnyt mutatnak az óvodapedagógus-hallgatók. Visszautalva a szabadidő eltöltésére – ahol a hallgatók háromnegyede jelölte meg az olvasást mint kedvenc szabadidős tevékenységet – úgy tűnik, hogy az „olvasás” leginkább újságolvasásban merül ki. E kérdés alapján (noha kevesebben jelölték az olvasást kedvenc szabadidős tevékenységként) mégis azt valószínűsíthetjük, hogy óvodapedagógus-hallgatóink szívesebben olvasnak, legyen szó prózai, lírai vagy akár más jellegű szövegekről.

A szociálpedagógus-jelöltek leginkább 3-6 órát, az óvodapedagógusok 5-10 órát olvasnak egy héten. A vizsgált másodéves szociálpedagógusok átlagosan 4,7 órát, az óvodapedagógusok pedig átlagosan 5 órát töltenek olvasással, ami kb. napi 40-45 percet jelent.

Néhány kérdés segítségével a különböző műnemek kedveltségi fokát kívántuk felderíteni. A szociálpedagógus- és óvodapedagógus-hallgatók körében a lírai művek átlagos kedveltsége a tízes skálán 6 – 6,5, a prózai műveké 6,2 – 6,9, a drámai műveké 6,5 – 6,5. Ebből kiolvasható az a tendencia, hogy az óvodapedagógusok (magasabb pontszámokat adtak) általában is jobban kedvelik a szépirodalmi műveket, mint a szociálpedagógusok, talán csak a dráma kapcsán kicsit visszafogottabbak, ott azonos a két szak viszonyulása.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy hallgatóink hogyan értékelik az egyes irodalmi műfajokat. Ennek kapcsán nyolc műfajt (dráma, fantasztikus történet, klasszikus regény/novella, krimi, mese, modern regény, romantikus történet, vers) kellett rangsorolniuk. A szociálpedagógus-hallgatóknál a legtöbb első jelölést a fantasztikus művek kapták (12 fő, 20,7%), ami ugyanakkor a legtöbb utolsó jelölést is kapta (10 fő, 17,2%), tehát ez a műfaj nagyon megosztja a fiatalokat. A második legkedveltebb műfaj a mese (8 fő, 13,8%), majd holtversenyben a romantikus történet és a krimi következik (7-7 fő, 12,1%). Az óvodapedagógus-jelölteknél egészen más eredmény született. Abszolút első helyen végzett, és egyáltalán nem kapott utolsó jelölést (de még 6. helyet sem!) a mese (35 fő, 52,2%), ezüstérmes – fej-fej mellett haladva – a vers (14 voks, 20,9%) és a romantikus történet (13 szavazat, 19,4%), a harmadik helyen a klasszikus regény/novella (19 voks, 28,3%) áll. Érdekes, hogy a következő kérdésben – amely szövegesen kérdezett rá a legkedvesebb és a legkevésbé kedves műfajokra – az óvodapedagógus-hallgatók körében teljesen beigazolódott a felállított műfaji rangsor, a szociálpedagógus szakosoknál azonban már ettől eltérő eredmények születtek, vagyis következetlenül adták a válaszaikat.

Az indoklásoknál mindkét szakon többen adtak kissé tautologikus válaszokat („mert szeretem”, „nem érdekel”). Általában elmondható, hogy a választásban a fő szempontok: mennyire tud érdekes/izgalmas lenni a műfaj, mennyire érthető/követhető, szomorú-e (azt nem szeretik), illetve mennyire áll közel a valósághoz (ez utóbbit többre értékelik). A versek kedveltségét általában a közvetített érzelmek adják, de volt olyan is, aki azt írta, hogy „mert én is írok”. Akik nem szeretik a verseket, azok általában azzal magyarázták ezt, hogy túl érzelmesek, szomorúak, bizonytalan az értelmezésük. A legszebb indoklásokat a meséknél olvashattuk (pl. „édesanyám sokat mesélt kiskoromban”, „őszinte, segít felidézni a gyermekkort”, „első lépcső, hogy megismerjük az irodalmat”).

A kedvenc írókat és a kedvenc regényeket vizsgáló kérdéseknél mindkét szakon tarolt a magyar irodalom. A szociálpedagógus szakosoknál a három legkedvesebb író sorrendben: Mikszáth Kálmán (12 fő, 20,7%), Móricz Zsigmond (10 fő, 17,2%), Jókai Mór (9 fő, 15,6%); az óvodapedagógus-hallgatóknál: Móricz Zsigmond (25 fő, 37,3%), Móra Ferenc (13 fő, 19,4%), Fekete István (11 fő, 16,4%). A világirodalom ranglistáját mindkét évfolyamon Shakespeare vezeti (szp.: 6 fő, 10,3%; óp.: 10 fő, 14,9%), de a folytatásban eltér a választás. A szociálpedagógus-hallgatóknál második helyen J. K. Rowling, Dosztojevszkij és Agatha Christie szerepel (3 jelöléssel), két jelöléssel Danielle Steel, Dan Brown és Stendhal került a harmadik helyre. Az óvodapedagógusoknál is megosztott második és harmadik helyezést látunk: Andersen és D. Steel (5 szavazattal), (mindössze egy szavazattal lemaradva) a Grimm-testvérek és Stephen King. Meg kell jegyeznünk, hogy mindkét évfolyamon akad az „írók” között költő, pszichológus és történész. A két szak között alapvető különbség, hogy az óvodapedagógusoknál erőteljesen megjelennek a gyermekirodalomban is nagyot alkotó szerzők.

A kedvenc regény kategóriáját a szociálpedagógus-hallgatók körében Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye nyerte (6 fő, 10,3%), holtversenyben Madách Imre Az ember tragédiájával. Ez – más kérdésekkel összhangban – jól mutatja azt, hogy főleg a szociálpedagógus-hallgatók nincsenek tisztában a műfajokkal, és azzal sem, hogy kit nevezünk írónak, költőnek. Második helyen áll Márai Sándortól A gyertyák csonkig égnek (5 fő, 8,6%), majd holtversenyben következik Jókai Mór Az arany ember és Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig (4.4 jelölés) című műve. Az óvodapedagógus szakosoknál más a kép: a Légy jó mindhalálig 12 szavazattal győztesként végez, a második helyen Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk (10 fő, 14,9%), a harmadikon pedig Fekete István Tüskevár (9 voks, 13,4%) című műve található.

A világirodalmi rangsor sem egyezik: a szociálpedagógus-hallgatóknál a listát Stendhaltól a Vörös és feketevezeti, őt követi J. K. Rowling a Harry Potter-történetekkel (3 fő, 5,2%), ezután Csehov Sirály című drámája (!) 2 jelöléssel (3,4%), míg óvodapedagógus-hallgatóink inkább a gyermek- és ifjúsági irodalmat részesítik előnyben: legszívesebben a Micimackót (3 fő, 4,5%), A dzsungel könyvét és a Robinson Crusoe-t (2-2 fő, 3%) olvassák.

A többség még sohasem próbálkozott prózai művek alkotásával egyik szakon sem, de kb. 10%-uk érez késztetést ez iránt. Publicisztikai tevékenység esetében már kicsit jobb a kép. A hallgatók kb. egynegyede folytatott vagy tervez ilyen tevékenységet. Eredményt azonban a többség még nem ért el alkotótevékenységével. Mindkét szakon csupán négy fő jelezte, hogy volt már valamilyen irodalmi sikere.

Az irodalom értékét mindkét évfolyam leginkább a fejlesztésben látja, pl. a szociál­pe­dagógusok közül legtöbben a szókincsfejlesztést (24 fő, 41,4%) vélték az irodalom legfőbb értékének. Mindkét évfolyam válaszadóinak kb. 40%-a kizárólag a kognitív jellegű képességek fejlesztésében látja az irodalom fontosságát (pl. néhány fő „helyesírás és szókincsfejlesztést” írt, de sokan csak művelődést vagy ismeretszerzést, képzelet-, kreativitás-és gondolkodásfejlesztést írtak értékként). A többiek (az óvodapedagógus-hallgatók körében többen!) tudtak valamelyest elvonatkoztatni a hasznosságtól, és a fejlesztőhatásokon kívül megemlítették, hogy szórakoztat, élményt nyújt, vagy használták a „szép” kategóriáját. Úgy tűnik, hogy a fiatalok meglehetősen praktikusan, technokrata módon viszonyulnak az irodalomhoz. A műfajok kedveltségénél is gyakran a valóságosságot kérték számon az irodalmi alkotásokon. Kicsit szürke, földhözragadt gondolkodásnak lehetünk tanúi, ami az esztétikumra való nevelés komoly hiányosságaira utalhat.

A lírához való viszony

A szociálpedagógus szakosoknál a három műnem közül a líra, az óvodapedagógusoknál azonos eredménnyel a líra és a dráma kapta a legalacsonyabb átlagos pontértéket a kedveltségi skálán (szp.: 6; óp.: 6,5). A szociálpedagógus-hallgatók közül 22-en (38%), az óvodapedagógusok 16-an (23,9%) meg sem próbálták indokolni a lírához való viszonyukat. A többiek is jórészt tautologikus magyarázatokkal szolgáltak („közel áll hozzám”, „szépek”, „verstől/hangulatomtól függ” vagy éppen „nem szeretem”, „nem érint meg”, „nem köt le”). Az értékelhető indoklásokban a pozitívumok között leginkább az érzelemgazdagság és a „megtalálom benne önmagam” állt. Negatívumként a nehezen érthetőség vagy a túlzott érzelemgazdagság szerepelt mindkét szakon.

A kedvenc költők kapcsán általánosan elmondható, hogy alapvetően a középiskolai tananyaghoz kapcsolódókat neveztek meg, illetve a külföldi költők rendkívül csekély számú jelölést kaptak: mindenütt csak egy-egy szavazatot. A szociálpedagógusoknál a húsz megnevezett közül csupán egyetlen alkotó nem része a középiskolás tananyagnak, Jim Morrison, míg az óvodapedagógus-jelölteknél több ilyen is akad: Csoóri Sándor, Kormos István, Reményik Sándor, Romhányi József, Sík Sándor, Tamkó Sirató Károly, Varró Dániel stb., tehát ebben a kérdésben az óvodapedagógusoknál egyértelműen kimutatható a Gyermekirodalom mint kötelező tantárgy hatása.

Mindkét szakon Ady Endre és Petőfi Sándor bizonyult a legnépszerűbb költőnek, ezután József Attila következik, de az óvodapedagógus-jelölteknél a második hely megosztott Weöres Sándorral. A harmadik helyre az óvodapedagógusok körében Arany János került (11 fő, 16,4%), a szociálpedagógusoknál Radnóti Miklós (11 fő, 19%). Az óvodapedagógusok körében viszonylagos népszerűségnek örvend Zelk Zoltán is, akit heten (10,4%) választottak. A többi költőt mindkét évfolyamon öten vagy annál kevesebben jelölték meg.

Globálisan elmondható, hogy az egyes választások magyarázatában nagyon sok a tau­tológia. Szociálpedagógus-hallgatóink körében elég kevés az informatív indoklás, ebben a vonatkozásban óvodapedagógus-jelöltjeink mintha előrébb járnának. A szociálpedagógusok magyarázatai alapján úgy tűnik, hogy Adynál a szerelmi líra érinti meg leginkább a hallgatókat, Petőfinél pedig a hazaszeretet és az érthetőség. József Attila és Radnóti Miklós kapcsán nem érzékelhető tendencia az indoklásokban, bár Radnótinál a hazaszeretet és az életút mintha egy picit jobban megjelenne. Az életút szerepe, ha kisebb mértékben is, de a másik három költő esetében is érzékelhető. Az óvodapedagógusok Adyt elsősorban egyéni stílusa, komolysága, szuggesztív ereje, szerelmes és hazafias versei miatt kedvelik; Petőfit sokan tartják a leghazafiasabb költőnknek, s leginkább azért szeretik, mert könnyen érthető, kedves, témagazdag és „családias” verseket írt. Weöres Sándor döntően vidám, „valóban gyermekeknek szóló”, dallamos versei miatt népszerű, József Attila és Radnóti Miklós leginkább egyéni stílusával és őszinteségével fogja meg az óvodapedagógus-hallgatókat.

A szociálpedagógus-hallgatók körében a legkedveltebb 5-5-5 jelöléssel (8,6%) Petőfi Szeptember végén, József Attila Mama, Csokonai A Reményhez című verse. Ezután 3-3 jelöléssel (5,2%) Radnótitól a Nem tudhatom és Adytól a Héja-nász az avaron következik. Erre az öt műre összesen két indoklást kaptunk, amelyből nem lehet következtetéseket levonni. Az óvodapedagógus szakosoknál más az eredmény. A legnépszerűbb költemény Weöres Sándortól A tündér (8 fő, 11,9%), és József Attila Mama című verse itt is az élbolyban szerepel, azonos szavazatot (6 fő, 9%) kapott Ady Őrizem a szemed című versével, és a második helyre került. A harmadik helyen is Weöres-vers végzett: a Galagonya (5 fő, 7,5%). Ez a végeredmény ismét azt mutatja, hogy óvodapedagógus-hallgatóink olvasási szokásait, az irodalomhoz, a lírához való hozzáállását valóban meghatározza a főiskolai tananyag (a Gyermeklíra kurzus tematikája, memoriterirodalma), hiszen a „kedvenc költő” és „kedvenc vers” kategóriáknál zömében a magyar gyermeklírából neveztek meg műveket és alkotókat.

Az óvodapedagógus-hallgatók esetében arra is kíváncsiak voltunk, hogy kiket és miért tartanak jó gyermeklírikusnak. Egyértelműen Weöres Sándor kapta a legtöbb szavazatot: összesen 56 jelölést kapott 12 különböző verse. Legjobban kedvelt versének itt is A tündér (24 szavazat, 35,82%) bizonyult. És hogy mitől jó egy Weöres-gyermekvers? A leggyakoribb indokok fontossági sorrendben: könnyen érthető (14 fő), könnyen tanulható (13 fő), ritmusos/ritmikus (13 fő), „valóban a gyermekeknek szól” (11 fő), játékos (10 fő), dallamos (6 fő), vicces, vidám (5-5 fő), kedves, rímekben gazdag (4-4 fő), „leköti a figyelmet” (3 fő).

Megzenésített verseket az óvodapedagógus-hallgatók körülbelül fele-fele arányban hallgatnak: 50,75% rendszeresen vagy időnként, 47,75% szinte sohasem. A szociálpedagógus fiatalok körében más a helyzet: 86,2%-uk sohasem hallgat, rendszeresen pedig egyetlen hallgató sem. A szociálpedagógus szakosok öten jelöltek meg kedvencet, mind az öten más-más költőt és előadót, míg az óvodapedagógus szakosok 33-an jelöltek kedvencet, de náluk egységesen Weöres Sándor nyert. Ezek után nem meglepő, hogy a megzenésített versek átlagos kedveltsége is erősebb eltérést mutat a két szakon: az óvodapedagógusoknál 6,8, a szociálpedagógusoknál 3,1. Ezek alapján úgy véljük, hogy a szociálpedagógus-hallgatók esetében nagy figyelmet kell szentelni ennek a műfajnak: az egyértelmű „nem szeretem” válasz jó eséllyel csupán a tájékozatlanságukból fakad.

Az alkotótevékenységekre adott válaszok jobb képet mutatnak. A megkérdezett szociálpedagógus-hallgatók 62,1%-a, az óvodapedagógus szakosok 46,3%-a nem írt sohasem verset, és nem is szándékozik. 37,9% (22 fő) és 53,7% (36 fő) viszont érez valamilyen késztetést a versírásra, mindkét szakon egyértelműen erősebbet, mint prózai és publicisztikai művek írására. Sőt, akadnak olyanok, aki jelenleg is rendszeresen írnak verseket. Vers- vagy prózamondó versenyeken még többen vettek/vesznek részt. 25 szociálpedagógus- (43%), illetve 10 óvodapedagógus-hallgató (15%) jelezte, hogy soha nem vett még részt ilyen megmérettetésen, 33-an (szp.: 57%), illetve 57-en (óp.: 85%) viszont már belekóstoltak ebbe.

Jól látható tehát, hogy ezeken a területeken is egyértelmű az óvodapedagógus-hallgatók fölénye.

Összegzés

A vizsgálatból számos tanulság levonható. A leglényegesebbek a következők.

  • Noha a hallgatók alapvetően keveset olvasnak, érezhetően tisztában vannak az olvasás fontosságával. Törekszenek is pozitív benyomást kelteni magukról. Erre feltétlenül építeni lehet.
  •  Jobban oda kell figyelni magára az esztétikumra, s ezáltal az esztétikai nevelésre is. Ne csak a hasznosság oldaláról tudják nézni az irodalmi alkotásokat a fiatalok, de legyenek tisztában a művek, a művészet önértékével. Ez a fajta – kevésbé praktikus, de annál emberibb – szemléletmód bizony az élet más területein is elkelne.
  • A főiskolai irodalmi kurzusok szemléletmódosító erejét szintén nem szabad alábecsülni. Úgy tűnik, hogy az irodalom kapcsán a fiatal felnőttek esetében sem reménytelen az attitűdformálás.