Olvasási idő: 
8 perc

Másféle iskolák (Talán a Waldorf?)

Vekerdy Tamás új könyvéről

A nyolcvanas évek közepe óta Vekerdy Tamás elszántan hirdeti, hogy az iskola gyermekközpontúvá, emberléptékűvé tételének egyik lehetséges útja, ha visszanyúlunk a pedagógia 20. század elejei forradalmának eredményeként létrejött reformpedagógiákhoz, ha az ezekhez kapcsolódó iskolamodellekben, pedagógiai koncepciókban megfogalmazott elveket és kialakult gyakorlatot bevisszük a sok szempontból elavult, megkövesedett magyar közoktatásba. Ennek a gondolatnak a megfogalmazásával együtt – jó néhány évvel a rendszerváltás előtt – Vekerdy azt is kinyilvánította, hogy mindez csak akkor lehetséges, ha Magyarországon is érvényre jut a szabad iskolaválasztás alanyi joga. Sokan emlékezhetnek rá, hogy Vekerdy a szakmai fórumoktól a legpopulárisabb médiumokig számtalan helyen adott hangot ennek a követelésnek. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a hazai alternatív iskolamozgalom egyik megalapítója ő, s azóta is hol szelíd, hol dühös szószószólója mindannak, ami a szabad, a másféle, az egyén igényeihez jobban alkalmazkodó iskolavilág megteremtése érdekében szükséges.

A nyolcvanas években Vekerdy nem valamiféle divatból fordult a reformpedagógia eredményeinek hasznosítása felé, hanem azért, mert világossá vált számára, hogy ezek a hagyományok vezethetnek el az egyénre szabott iskola megteremtéséhez, az egyéni szükségletekhez alkalmazkodó tartalmi és módszerbeli sokféleség érvényesüléséhez. Miközben hosszú ideje harcol a szabad iskolaalapítás jogának európai módon történő érvényre jutásáért és az ehhez nélkülözhetetlen jogi és finanszírozási környezet tényleges megteremtéséért, maga is elkötelezett híve lett egy pedagógiai koncepciónak, a Waldorf-iskolának.

A kötet azokat a tanulmányait, interjúit és előadásait gyűjti egybe, amelyek egyrészt az alternatív pedagógiák létének fontosságát, a közoktatás humanizálásában betöltött szerepét hangsúlyozzák, másrészt a Waldorf-pedagógia alapfilozófiáját és konkrét megvalósulásának részleteit mutatják be.

Vekerdy egyik kiindulótétele, hogy a közoktatás átlagiskolája intézmény- és tananyagközpontú, míg az alternatív iskola ennek ellentéteként gyermekközpontú, a gyermek fejlesztésének szükségleteit akarja kielégíteni. A Waldorf-pedagógia Vekerdy számára azért vált vonzóvá, mert középpontjában – más reformpedagógiai irányzatokhoz hasonlóan – a gyermek valóságos szükségleteinek a kielégítése áll. A Waldorf-pedagógia lényegét összefoglaló átfogó tanulmány egyszerre mutatja be a Rudolf Steiner által alapított iskola mögött álló emberfelfogást és azt a konkrét módszertani repertoárt, amely sokak számára vonzóvá tette és teszi immár közel kilenc évtizede ezt a pedagógiai modellt. Kevés pedagógiai rendszer mögött van olyan mély antropológiai, nevelésfilozófiai alapvetés, mint a Waldorf-pedagógia mögött. Az alternatív pedagógiák általában a módszerek forradalmi megújítását tekintették céljuknak, s kevésbé összpontosítottak az emberkép pontos körvonalazására. Rudolf Steiner egyik legnagyobb értéke, hogy hidat vert a nevelésfilozófiai céltételezés és az ebből következő pedagógiai módszertan között.

Az olvasó figyelmébe ajánlom a Waldorf-iskola alapításának történetére vonatkozó részleteket, főleg azt az elemzést, amely leírja, hogy a Waldorf–Astória nevű dohánygyár vezetői számára miért vált fontossá egy modern, 12 évfolyamos, a fej és a kéz együttes kiművelését, a képességek sokoldalú, cselekvésbe ágyazott fejlesztését céljául kitűző iskola létrehozása. A Waldorf-iskola lényege a túl korai specializáció elkerülése, a minél hosszabb ideig tartó általánosan művelő, sok tekintetben komprehenzív iskola megteremtése. Vekerdy leírja, hogy a jóléti kapitalizmus társadalmaiban a nagy ipari konszernek egész sora támogatja a Waldorf-iskolákat, mivel az innen kikerülő növendékek intelligenciájuk, alkalmazkodóképességük, rugalmasságuk, jó orientációs képességeik révén jobb munkaerővé válnak, mint a hagyományos, tananyagközpontú, korai specializációt érvényesítő iskolák tanulói.

A könyvben Vekerdy többször is visszatér a Waldorf-pedagógia legfontosabb – a gyermeki szükségletekhez történő alkalmazkodást segítő – elemeinek a bemutatására. Ilyen az osztálytanítói rendszer (amely a gyerekek számára hosszú időn keresztül lehetővé teszi a tanárukhoz való erős kötődést) és az epochális időfelhasználás (amely nem merev tanórai keretekben határozza meg egy-egy tantárgy, műveltségterület időfelhasználását, hanem olyan széles idősávokat biztosít, amelyekben mód nyílik egy-egy nagyobb tananyagrész mélyebb megtanulására, a tanultak gyakorlati alkalmazására). Vekerdy számára elsősorban azért vált vonzóvá ez a módszeregyüttes, mert osztályozási, értékelési rendszerével a gyerekek iskolai szorongását kívánta megszüntetni, amint a példák igazolják, meglehetősen nagy sikerrel. A napjaink pedagógiai vitáinak tárgyát képező szöveges értékelés a Waldorf-iskolában kezdettől fogva alapvető értékelési módszer. A szorongás oldását azzal éri el a Waldorf-pedagógus, hogy korántsem csak a kognitív teljesítményeket értékeli, hanem a sokféle alkotótevékenységet, a művészeti tevékenységek keretében létrejött számtalan produktumot, a cselekvésben kifejeződő motiváltságot éppúgy, mint a szociális aktivitást, az életvezetésben érvényesülő fejlődést, vagyis a teljes személyiség fejlődését.

A kötet egyik írása Vekerdy 1987-es németországi látogatásának tapasztalatait összegzi. Ez a színes úti beszámoló – noha közel húsz éve íródott – olyan elevenséggel mutatja be a Waldorf-pedagógia gyakorlati megvalósulását, hogy bizton állíthatom, a nyolcvanas évek végén nagyon sok pedagógussal – a hagyományos iskola bírálatát tartalmazó tanulmányoknál, elemzéseknél hatásosabban – ismertette fel a hagyományos, kontinentális, poroszos iskola bajait, s azt, hogy az iskola világában elengedhetetlen a váltás. A sors iróniája vagy a pedagógia világában bekövetkező változások csigalassúsága okozza, hogy a beszámoló ma is aktuális, ma is szükség van arra, hogy a Waldorf-iskola valóságával szembesítsük a magyar közoktatás mindennapi világát.

Hasonlóan érzékletes a Waldorf-iskolák első három évének tapasztalatait összegző tanulmány, amelyben a szerző az egyes alapképességek, kompetenciák fejlesztésének útjait elemzi a Waldorf-pedagógia gyakorlatában. Az olvasó érzékelheti, hogy korántsem intuíciókra, pillanatnyi ötletekre épülő pedagógiáról van szó, hanem évtizedek pedagógiai-módszertani tapasztalatai alapján kidolgozott, kötött pedagógiai eljárásról, ha úgy tetszik, algoritmusrendszerről, amely ennek ellenére adaptívan, az egyes gyerekek szükségleteihez alkalmazkodva működtethető. A tanulmány eloszlatja az alternatív pedagógiákkal szemben gyakorta megfogalmazódó tévhitet, amely szerint ezek a módszerek korántsem átgondoltak, az alternativitás szabadsága nagyon sokszor egyet jelent a rögtönzéssel, a heurisztikusan felbukkanó ötletek sokaságával.

Vekerdy eddig megjelent műveinek talán egyik legjelentősebb darabja ez a kötet, mivel a szabadság pedagógiájának vándorprédikátora új arcát mutatja meg benne: a rendszerező, összegző kutatóét, még inkább fejlesztőjét, aki nagyon széles ismeretekkel rendelkezik egy pedagógiai rendszerről, s pontosan látja, hogy a gyakorlat talaján épülő, szerveződő, szakadatlanul fejlődő rendszer miként adaptálható más pedagógiai kultúrában. Nem kis teljesítmény ez, s eredményességét a kötet létrejöttén túl jól mutatja az is, hogy a Waldorf-modellből számos elem átszivárgott – ugyan lassan és szinte észrevétlenül – a szélesebb közoktatási gyakorlatba.

Nem kis része van ebben Vekerdy Tamás másik arcának, a sokat emlegetett vándorprédikátori szerepének, amelyben évtizedek óta felhívja a szűkebb és tágabb szakmai közvélemény figyelmét az iskola bajaira. Az általa ajánlott terápiában nagyjából azok az elemek fogalmazódnak meg, amelyeket ebben a könyvben rendszerbe foglalt. Hogy nem csőlátó, azt a kötet címe is jelzi: Másféle iskolák (Talán a Waldorf?). Vekerdy pontosan tudja, hogy a Waldorf-pedagógia az iskola bajait orvosolni képes alternatív lehetőségek egyike. Épp ezért minden olyan olvasó figyelmébe ajánlom a könyvet, aki másféle pedagógiai megoldásokat keres annak érdekében, hogy az iskola betölthesse legfőbb küldetését, a gyermeki lét szükségleteihez igazodó fejlesztés funkcióját.

 

Saxum Kiadó, Budapest, 2005.