Metafora a pedagógiában

Vámos Ágnes könyvéről

Miközben evidencia, hogy az oktatás-nevelés világának egyik legfontosabb eszköze a nyelv, aközben meglehetősen kevés gondot fordítunk a nyelv eszközeinek tudatos alkalmazására, még kevesebbet arra, hogy kutassuk a pedagógiai folyamatokban alkalmazott nyelvi eszközök hatásmechanizmusait. Pedig egy-egy iskola, pedagógus nyelvhasználata, az alkalmazott szóképek jellege számos rejtett pedagógiai tartalom, történés felfedésére ad lehetőséget.

A használt nyelv elemzése jelzések sokaságát adja mind a pedagógus, mind a gyerek gondolkodásáról, mind pedig arról, hogy milyen módon értelmezik a különböző interakciókban közölt tartalmakat, mennyire képesek egymás gondolatvilágának megértésére, gazdagítására.

Hosszú idő után először született egy kis könyv az egyik leggyakoribb szókép, a metafora pedagógiában betöltött lehetséges funkcióiról. A könyv azonban lényegesen szélesebb tartományt ölel fel, áttekinti a metafora fogalmának nyelvészeti, pszicholingvisztikai, pedagógiai összefüggéseit, s bemutatja azt is, miként lehet felhasználni pedagógiai jelenségek elemzésére a metaforaelemzést, illetve miként lehet a gondolkodás, a nyelvhasználat fejlesztésében alkalmazni a metaforákat.

Irodalomelméleti, esztétikai tanulmányainkból ismert, hogy a metafora valójában összevont hasonlat, két fogalom, tulajdonság tartalmi-hangulati kapcsolatán alapuló szókép. Két szerkezeti eleme van, az azonosító és az azonosítandó. Azonosítandó tartalmaink világosabbá, közérthetőbbé tétele érdekében metaforák százait, ezreit alkalmazzuk nyelvünkben.

A pszicholingvisztika alaptétele, hogy a metaforákban összekapcsolt fogalmak elemzése közelebb visz az egyén, a csoport megismeréséhez, az értékvilág kibontásához. Vámos Ágnes könyvének egyik legfőbb értéke épp az, hogy konkrét példákon, feladatok sokaságán mutatja be, hogyan válik kutatási és/vagy fejlesztési eszközzé a metafora, s ezen keresztül hogyan válhat tudatosabbá a tanár és a tanulók nyelvhasználata, hogyan fedezhetők fel a metaforák elemzése révén a nyelvben rejlő lehetőségek, és miként tehetők árnyaltabbá a nyelvi közlések.

A metaforával tanítás révén láthatóvá, tapinthatóvá, érezhetővé válhatnak az egyébként nem érzékelhető jelenségek, elsősorban azért, mert az ismeretlen valóságtartományt ismert valóságelemekkel, fogalmakkal kapcsolhatja össze a pedagógus.

Aki veszi a fáradságot és nemcsak végigolvassa a könyvet, hanem meg is oldja az abban szereplő harminc metaforaalkalmazással kapcsolatos feladatot, az egyrészt maga is sajátos tanulási folyamaton megy végig, megtanul érzékletesen gondolkodni, reflektálni saját nyelvi készletének alkalmazására, másrészt képessé válik arra is, hogy önmaga és mások számára jobban tudja értelmezni az elvont fogalmakat, gazdagabb és egyben érzékletesebb nyelvi formában tudja mások számára is érthetővé tenni saját gondolatvilágát.

A könyvet olvasva óhatatlanul is felmerül a kérdés: miért nem jutott eddig eszünkbe ennek az egyszerű pedagógiai-nyelvi eszköznek – a metaforának – a tudatosabb használata a fogalmak értelmezése során, miért nem éltünk, élünk ezzel a rendkívül egyszerű, ám mégis célravezető lehetőséggel. Valószínűleg azért, mert él bennünk az a tévhit, hogy a pedagógiai módszertani kultúrában a bonyolult metódusoknak van igazán értékük. Az olyan egyszerű eszköz, mint a nyelvben alkalmazott szóképek elemzése, tudatos alkalmazása nem látványos, nincs mögötte bonyolult s ezáltal nehezen vagy egyáltalán nem érthető elméletei bázis.

Metafora a pedagógiában című könyv azért értékes pedagógiai mű, mert egy egyszerű eszköz alkalmazásának szaktudományi hátterét próbálja megmutatni, úgy, hogy észrevétlenül nyújt át az olvasónak pszicholingvisztikai, szociolingvisztikai, általános nyelvészeti ismereteket, s nem utolsósorban didaktikát, pedagógiai kutatásmetodológiát, sokféle tanításbeli alkalmazási tapasztalatot. Bizonyára lesznek majd olyanok, akik a könyv elolvasása után legyintenek egyet, s magukban azt mondják, minek leírni az olyan maguktól értetődő dolgokat, mint az összevont hasonlaton alapuló szókép alkalmazásának pedagógiája.

Meggyőződésem, hogy a neveléstudomány egyik fontos „küldetése” ezeknek az önmaguktól érthetőnek tűnő dolgoknak – például metaforák alkalmazása a megértés segítése érdekében – a nagyon pontos leírása, alkalmazásuk szaktudományi hátterének kifejtése.

Az már külön érdekesség, hogy egy 25 fős főiskolás csoportban végzett rögtönzött „kutatásom” során mindössze négy hallgató tudta elfogadható szinten meghatározni a metafora fogalmát. A legtöbben pusztán annyit tudtak róla, hogy az irodalomhoz van köze, ezért úgy vélték, ezt igazán csak a magyartanároknak kell tudniuk. Vámos Ágnes könyve kiszabadítja a metafora fogalmát az irodalomtanítás rabságából, és beemeli a tanítás egészének tág terébe. Hiszen a fizika, a kémia vagy a történelem számos olyan jelenség, fogalom megtanítását igényli, amelyet ismert jelenségekkel, fogalmakkal összekapcsolva könnyebben tud megértetni diákjaival a tanár.

Bízom abban, hogy az a pedagógus, aki elolvassa ezt a kis kötetet, talán jobban fog reflektálni saját fogalommagyarázó technikáira, s tudatosabban kapcsol majd össze ismert jelenségeket ismeretlenekkel.

 

Vámos Ágnes: Metafora a pedagógiában. Oktatásmódszertani Kiskönyvtár. Gondolat Kiadói Kör, ELTE BTK Neveléstudományi Intézet, Budapest, 2003, 109 o.